2012. szeptember 21. péntek

szept. 21
19:54
Két órás gyászszertartással vettek búcsút az Aranycsapat csatárától (Sport365)
Születésének 83. évfordulóján kétórás gyászszertartás keretében újratemették pénteken a Szent István-bazilikában az Aranycsapat legendás csatárát, Kocsis Sándort, aki 1979-ben Barcelonában hunyt el.
szept. 21
19:55
Másfél milliárd forintot csoportosít át a kormány a honvédséghez (hirado.hu)
Összesen több mint 1,7 milliárd forintnyi 2011-es költségvetési maradvány átcsoportosításáról döntött a kormány a Magyar Honvédség javára.
szept. 21
19:56
Videó: bombagóllal mutatkozott be az új igazolás (Sport365)
Őrületesen nagy, szinte védhetetlen gólt rúgott Giles Barnes a Houston Dynamo frissen igazolt 24 éves angol csatára. Barnes az Észak-Amerikai Bajnokok Ligájában rúgott bombagólt első mérkőzésén.
szept. 21
19:57
Ezért sóvárgunk a csokoládé után (Infostart)
A csokoládé iránti vágy ellenállhatatlanságára találtak magyarázatot patkánykísérletekben amerikai kutatók, akik eredményükről a Current Biology című szakfolyóiratban számoltak be.
szept. 21
19:57
Figyelmetlen sofőr okozott balesetet a 7-es úton (hirado.hu)
Teherautónak ütközött egy kisbusz a 7-es úton Alsótekeresnél, a balesetben négyen sérültek meg.
szept. 21
19:57
Kirúgták a Putyint bíráló zenészt (Kripto Akadémia)
Nem tagja többé az orosz elnöki kulturális tanácsadó testületnek Andrej Makarjevics, az Oroszországban rendkívül népszerű Masina Vremenyi rockegyüttes vezetője - közölte pénteken az rbk.ru orosz híroldal.
szept. 21
19:59
Közösségi térré válik a Nagykörút (hirado.hu)
Átalakulnak a parkolók a Nagykörút Oktogon és Nyugati tér közötti szakaszán szombaton a Park(ing) Day Budapest programján, amelyen a szervezők bemutatják, mi mindent lehet kezdeni egy parkolónyi hellyel.
szept. 21
20:00
Hazamentek Athénból a trojka szakértői (Privátbankár)
Egy hét szünetet tartanak az egyeztetésekkel a trojka, vagyis az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank szakértői és a görög pénzügyi tárca képviselői.
szept. 21
20:03
Jól teljesítettek az európai tőzsdék (ProfitLine)
Jó kilátásokat jelez, hogy a piacokat, egész heti borongás után, éppen hét végén töltötte el némi lelkesedés - nehéz időkben a péntek rendszerint a profitkivétel napja. A mostani emelkedés annál is meglepőbb, mert csütörtökhöz hasonlóan - amikor a piacok többnyire estek - pénteken is bőven volt rossz hír.
szept. 21
20:09
Ilyen lesz a pecsenye és az alma szerelemgyereke (BorsOnline)
Kiadóssá teszi és különleges ízvilágot kölcsönöz a sült húsoknak, ha gyümölcsös vagy fűszeres tölteléket kapnak. A szárazabb húsokhoz érdemes szaftosabb töltőanyagot használni, így sokkal élvezhetőbb lesz végül a sültünk. Ráadásul minden maradék eltüntethető a módszerrel.
szept. 21
20:09
Azeri nagykövet: a kétoldalú kapcsolatok változatlanul fejlődnek (hirado.hu)
A Safarov-ügy miatt átadott magyar külügyminisztériumi jegyzék nem érintette a kétoldalú kapcsolatokat - jelentette ki pénteken Bakuban Azerbajdzsán magyarországi nagykövete.
szept. 21
20:09
Varga: Reális esély van rá, hogy idén megállapodnak az IMF-fel (Portfolio)
Varga Mihály, az IMF-hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint a magyar jegybanknak - hasonlóan az Európai Központi Bankhoz - élnie kellene a gazdaságélénkítés bizonyos monetáris...
szept. 21
20:09
A baltásgate nincs hatással a magyar-azeri kapcsolatokra (ATV)
Azerbajdzsán és Magyarország kapcsolatai úgy fejlődnek mint korábban, és a Safarov-ügy miatt átadott magyar külügyminisztériumi jegyzék nem érintette a kétoldalú kapcsolatokat - jelentette ki pénteken Bakuban Azerbajdzsán magyarországi nagykövete.
szept. 21
20:15
Alsógatya-viselésben is van világrekord (Infostart)
Visszahódította a világelsőséget alsónemű-viselésben az 53 éves Gary Craig: 302 alsónadrágot húzott magára.
szept. 21
20:15
Görögországban leállnak a trojkatárgyalások (Blikk)
szept. 21
20:15
Lezárták a "mauthauseni mészáros" elleni eljárást Németországban (Kripto Akadémia)
Lezárták a mauthauseni mészárosnak is nevezett feltételezett náci háborús bűnös, Aribert Heim elleni eljárást a német hatóságok, miután megállapították, hogy az egykori náci haláltábor orvosa meghalt.
szept. 21
20:21
A Haladás edzője köszöni a tulajdonosok eddigi türelmét (Agroinform)
Garami József, az MTK szakmai igazgatója szerint csapata több kulcsjátékosa is gyengén teljesített Szombathelyen.
szept. 21
20:27
Megmutatjuk: így nézhetnek ki a vadiúj távolsági autóbuszok (hirado.hu)
Nyolcvan százalékban magyar terméket mutattak be.
szept. 21
20:27
Külföldön reklámozza a munkahelyvédelmi tervet a kormány (Portfolio)
Cséfalvay Zoltán szerint a megszorítás vagy növekedés közötti választásról szóló elvont és meddő vita uralja a brüsszeli dialógust, miközben figyelmen kívül marad a munkahelyteremtés nehezebb és...
szept. 21
20:27
Csak erős idegzetűeknek: a sztárfocista felesége csodaszép fehérneműben (Sport365)
Eddig is tisztában voltunk vele, hogy Rafael van der Vaart felesége, Sylvie gyönyörű szép modell. A legújabb sorozatára azonban azt gondoljuk, hogy senki sem készült még fel lelkileg. Vigyázat, csak erős idegzetűeknek ajánlott!
szept. 21
20:29
Ezrek tüntettek Libanonban az iszlámellenes film miatt (hirado.hu)
Ezrek tüntettek pénteken Libanon több városában a muzulmán világot megbotránkoztató iszlámellenes amatőr amerikai film ellen.
szept. 21
20:29
Varga elmondta, miért titkolózik a kormány (Portfolio)
Varga Mihály, az IMF-hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint a magyar jegybanknak - hasonlóan az Európai Központi Bankhoz - élnie kellene a gazdaságélénkítés bizonyos monetáris...
szept. 21
20:29
Artner: óriási élmény volt az MTK legyőzése - a Haladás-MTK után (Sport365)
Meglepően magabiztosa győzelmet aratott a Szombathelyi Haladás FC a listavezető MTK Budapest ellen az OTP Bank Liga 8. fordulójának péntek kora esti nyitómérkőzésén.
szept. 21
20:31
Szünetelnek a tárgyalások a grörög mentőcsomagról (Portfolio)
Egy hét szünetet tartanak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank által alkotott trojka képviselői és görög kormánytisztviselők között tartó tárgyalásokban -...
szept. 21
20:31
MOL Liga: utolsó percben ütött góllal nyert a Dunaújváros (Sport365)
A Dunaújváros Szappanos Dávid utolsó percben ütött góljával győzött a szlovák HC Nové Zámky otthonában a jégkorong Mol Liga pénteki játéknapján.
szept. 21
20:33
Világbajnokság: az ifik is remekelnek kajak-kenuban (Sport365)
Mindhárom egyes számot megnyerték, és összesen hat érmet nyertek a magyarok a római maratoni kajak-kenu-világbajnokság pénteki nyitányán az ifjúságiak versenyeiben.
szept. 21
20:36
Ha bukik az eurózóna, a németek koppannak a legnagyobbat (Privátbankár)
A német pénzügyminiszter szerint az európai integráció mindenkinek jó, de a legjobb a németeknek, ha tehát bedől az eurózóna, akkor a németek veszíthetik a legtöbbet.
szept. 21
20:39
Az olimpiai ötödik Harcsa Zoltán családi házra teszi félre a jutalmát (Agroinform)
Szülei álmát valósítja meg a nyári játékokon elért eredményéért kapott tízmilliós jutalomból.
szept. 21
20:45
Horror: női torzót találtak az autópályán (BorsOnline)
Egyelőre tanácstalanok a bosnyák rendőrök, hogy mi történhetett a Banja Luka felé tartó autópálya leállósávjában.
szept. 21
20:45
Varga Mihály: ragaszkodni kell a munkahelyvédelmi akciótervhez (hirado.hu)
A tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter kijelentette: a magyar kormány továbbra is azt vallja, hogy ez a program szükséges a magyar gazdaság növekedésének stabilizálásához.
szept. 21
20:45
Súlyos hibáról beszélt Parragh (Portfolio)
Parragh László szerint az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a területi kamarák befolyása, jogosítványaik pedig több területen nőttek erőteljesen, ami már a vállalkozói társadalom figyelmét is...
szept. 21
20:51
Túra a bűnös negyedben (Infostart)
Bűnturizmussal is szolgál immár Nápoly: az olasz város hagyományos nevezetességei mellett a turisták megismerhetik bűnös negyedeit is.
szept. 21
20:51
Ír fotós készítette Katalin hercegnő topless képeit (Blikk)
szept. 21
20:57
Négy gól az utolsó hat percben, idegenben nyert a Dunaújváros (Agroinform)
A Dunaújváros Szappanos Dávid utolsó percben ütött góljával győzött a szlovák HC Nové Zámky otthonában.
szept. 21
21:00
Megmentett élet, új család (WebBeteg)
A magyarországi egészségügyi intézmények bejárata közelében elhelyezett inkubátorok megmentett emberéletet, s egyúttal olyan családot jelentenek, ahol az örökbefogadás volt a gyermekvállalás egyetlen lehetséges útja - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
szept. 21
21:00
Kézilabda: 14 gólos fehérvári siker (Sport365)
A Békéscsaba és a Vác is 32-30-ra nyert, ráadásul mindkettő vendégként a női kézilabda NB I pénteki játéknapján. Előbbi Dunaújvárosban, utóbbi Debrecenben győzött.
szept. 21
21:02
Lemondott a magyar vízilabda ikonja, Vettel újra a régi - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
szept. 21
21:03
A jós északon látja a Szegedről eltűnt Annát (BorsOnline)
Eladó ingatlanról, párkapcsolatról, munkáról és váltásról, változásról is szó esett Kira jósnő szerdai telefonos szeánszán. A Bors az eltűnt szegedi lány hollétéről kérdezett.
szept. 21
21:03
Gyerekek gyújtottak fel szalmabálákat Agárd-Csiribpusztán (Alternatív Energia)
Gyerekek gyújtottak fel szalmabálákat Agárd-Csiribpusztán egy baromfitelep közelében pénteken, több százezer forintos kárt okoztak - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
szept. 21
21:03
NFM: a közelgő piacnyitásra készít majd fel az új postatörvény (hirado.hu)
A kormány jóváhagyta a postai szolgáltatásokról szóló törvénytervezetet.
szept. 21
21:03
Szünetelnek a tárgyalások a görög mentőcsomagról (Portfolio)
Egy hét szünetet tartanak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank által alkotott trojka képviselői és görög kormánytisztviselők között tartó tárgyalásokban -...
szept. 21
21:03
IMF-tárgyalás: a kormány ragaszkodk a legvitatottabb ponthoz (ATV)
A kormánynak ragaszkodnia kell a munkahelyvédelmi akciótervhez, annak ellenére, hogy talán ezzel kapcsolatosan alakult ki a legtöbb vita a nemzetközi hitelezők szakembereivel a júliusi tárgyalásokkor - mondta Varga Mihály, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter péntek este az InfoRádió Aréna című műsorában.
szept. 21
21:05
Teljes útzár az M1-esen Győr felé (hirado.hu)
Két baleset történt az M1-es autópályán Biatorbágy közelében péntek este.
szept. 21
21:09
Gyerekek gyújtogattak Agárdon (Metropol)
Gyerekek gyújtottak fel szalmabálákat Agárd-Csiribpusztán egy baromfitelep közelében pénteken, több százezer forintos kárt okoztak.
szept. 21
21:09
Politikai tisztogatás a Budapesti Román Kulturális Intézet élén? (Spa Trend Online)
A Román Kulturális Intézet (ICR) idő előtt lecserélte budapesti fiókintézménye vezetőségét. A cseréről az intézet honlapján tett közzé pénteken rövid közleményt.
szept. 21
21:12
A munkahelyvédelmi akcióterv verte ki a biztosítékot az IMF-nél (Privátbankár)
Varga Mihály egy rádióinterjúban elismerte, hogy nyáron a legnagyobb vitát a munkahelyvédelmi akcióterv váltotta ki az IMF szakértőknél, de kormány nem hátrál.
szept. 21
21:15
Korai góllal verte és rázta le magáról a Paksot a DVTK (Agroinform)
Küzdelmes, kevés helyzetet hozó mérkőzésen győzte le a Diósgyőr a Paksot az élmezőnybe vágyó csapatok rangadóján.
szept. 21
21:21
Szívás: 18 év elteltével kapott 14 milliós büntetést (BorsOnline)
Nem siette el a Buenos Aires-i legfelsőbb bíróság az ítélethozatalt a futballista Mauro Camoranesi ügyében, akire 18 év után szabott ki 50 ezer eurós kártérítést egy brutális szerelésért.
szept. 21
21:21
Jó hírt kapott Brüsszelből a cseh légitársaság (hirado.hu)
Megtarthatja a cseh légitársaság 100 millió eurós állami kölcsönét – döntött Brüsszel, amely azonban januárban a Malévval visszafizetette a központi támogatást.
szept. 21
21:21
Novemberben jön Amy Winehouse gyűjteményes albuma (Metropol)
Novemberben jelenik meg Amy Winehouse négylemezes gyűjteményes albuma, amely a néhai soul-énekes rajongóinak ritkán látott felvételekkel is szolgál.

Keresés