2012. szeptember 3. hétfő

szept. 3
19:57
Agyonlőtte saját apját egy étteremben (Blikk)
szept. 3
19:59
Törökországba érkezett a CIA igazgatója (Infostart)
A szíriai konfliktussal kapcsolatos legutóbbi fejlemények megvitatása céljából Törökországba látogatott David Petraeus, a CIA igazgatója - adta hírül hétfőn a török média.
szept. 3
19:59
A MOB elnapolta a döntést a sportolókat felkészítő szakemberek jutalmazásáról (Infostart)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége hétfőn elnapolta a Londonban sikeresen szereplő sportolókat felkészítő szakemberek jutalmazásával kapcsolatos döntést.
szept. 3
20:03
Ronaldo már tárgyal a PSG-vel a klubváltásról? (Agroinform)
A portugál sztár vasárnap, a Granada ellen duplázott, de a mérkőzés után arról beszélt, boldogtalan Madridban.
szept. 3
20:15
Garamival újra szuper az MTK (Blikk)
Budapest - A futballpályán nőtt fel és ahogy fogalmaz, ott is öregszik meg. Garami József (73) évtizedek óta a labdarúgásért él, s minden szezonkezdetet hatalmas lelkesedéssel, motivációval vár. Az viszont az MTK csapatának szakmai igazgatóját is meglepte, hogy ilyen jól kezdték a bajnokságot. A másodosztályból visszatérő kék-fehér együttes hat forduló után az egyetlen veretlen gárda az NB I…
szept. 3
20:15
Decemberben lesz a várva várt film premierje (Infostart)
Nyilvánosságra hozta A hobbit-trilógia epizódjainak pontos címét és bemutatásuk időpontját a hét végén a Warner Bros. és az MGM filmstúdió.
szept. 3
20:18
US Open: Ivanovic simán, Federer játék nélkül jutott a nyolc közé (Sport365)
A 12. helyen kiemelt szerb Ana Ivanovic simán nyert a bolgár Tsvetana Pironkova ellen az amerikai nyílt teniszbajnokságon, az év utolsó Grand Slam-tornáján, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.
szept. 3
20:20
A tönkrement nehézsúlyú világbajnok Klicskót akarja! (Sport365)
Evander Holyfield nem tud leállni hőn szeretett sportjával, igaz az adóhatósság miatt kell neki a pénz. A legendás bokszoló kihívta a Klicsko-testvéreket, akik ellen komoly bevételre tehetne szert.
szept. 3
20:21
Kitartott a pénteki pozitív hangulat a Budapesti Értéktőzsdén (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,32 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 17.592,14 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.
szept. 3
20:27
Baltásgate: a minszki csoport társelnöksége is komoly aggodalmát fejezte ki (ATV)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) úgynevezett minszki csoportjának társelnökei súlyos aggodalmukat fejezték ki hétfőn a Ramil Safarov azerbajdzsáni katonatisztnek adott elnöki kegyelem miatt.
szept. 3
20:29
Hamarosan szavazhatnak a gyömrői Horthy parkról (ATV)
Hitelesítette Gyömrő jegyzője azt az aláírásgyűjtő ívet, amelyet civilek és a helyi pártok egy részének képviselői nyújtottak be a város főterén lévő Horthy Miklós park elnevezésének törlése érdekében - közölte a tiltakozó akció főszervezője hétfőn az MTI-vel.
szept. 3
20:31
Los Angelesben is tüntetést szerveznek a magyar főkonzulátus elé (ATV)
Tiltakozó megmozdulást szervezett szerda délutánra a Los Angeles-i azeri és magyar főkonzulátus elé több amerikai örmény ifjúsági szervezet.
szept. 3
20:33
Ashton és Füle önmérsékletre szólítja fel Azerbajdzsánt és Örményországot (Infostart)
Önmérsékletre szólította fel Azerbajdzsánt és Örményországot Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Stefan Füle EU-biztos, akik egyúttal aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy elnöki kegyelmet kapott az örmény tiszttársa meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Safarov azeri katonatiszt.
szept. 3
20:33
Sakkolimpia: a férfiak nyertek, a nők döntetlent játszottak (Infostart)
A férfi csapat nyert, míg a női döntetlent játszott az Isztambulban zajló sakkolimpia 6., hétfői fordulójában.
szept. 3
20:51
Nem árt a sport infarktus után (Blikk)
szept. 3
20:51
Forma-1: A Lotus majdnem lekaszálta Alonso fejét, újra téma a bukócső - videóval (Sport365)
A Belga Nagydíjon történt rajtbaleset után ismét előtérbe került a nyitott Forma-1-es autók legnagyobb biztonsági hiányossága. Paddy Lowe szerint most már elkerülhetetlen, hogy bukócsövekkel védjék a versenyzők sisakját.
szept. 3
20:53
US Open: Szlavikovics Szabina kiesett a juniorok között (Sport365)
A juniorok között szereplő Szlavikovics Szabina három szettben vereséget szenvedett a belga Elke Lemmenstől az amerikai nyílt teniszbajnokságon, az év utolsó Grand Slam-tornáján.
szept. 3
20:54
Mitológiai alakok az őszi égbolton (ProfitLine)
Egy egész legendakör szereplői tárulnak a megfigyelő szeme elé csillagképek formájában késő este az őszi égbolton, keleti-déli irányba feltekintve - ajánlja a megfigyelnivalókat az asztronómia szerelmeseinek a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) honlapja.
szept. 3
20:55
sport365 Tv: Most sem aktuális Huszti visszatérése a válogatottba - Egervári (Sport365)
Bár hétvégén négy gólpasszt adott a Bundesligában Huszti Szabolcs, Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelentette, jelenleg nem aktuális a visszatéréséről gondolkozni...
szept. 3
20:57
Szlavikovics Szabina kiesett a juniorok között (Agroinform)
Az amerikai nyílt teniszbajnokság utolsó magyar résztvevője kikapott az 1. fordulóban.
szept. 3
20:57
ÉLŐ: US Open - Serena Williams simán nyert (Sport365)
Az US Openen a már a negyedik fordulót rendezik hétfő délután 17 órától, a mérkőzések Andrea Hlavackova és Serena Williams összecsapásával folytatódnek. Tartsatok velünk élőben!
szept. 3
20:59
A MOB elnapolta a döntést a sportolókat felkészítő szakemberek jutalmazásáról (Agroinform)
Az olimpikonokat megillető pénz 60 százalékában részesülnek a szakemberek.
szept. 3
21:03
IMF/EU-tárgyalások: A magyar fél szeptemberi folytatással számol (Infostart)
A magyar fél továbbra is az IMF/EU-tárgyalások szeptemberi folytatásával számol - tudta meg a Világgazdaság Online hétfőn.
szept. 3
21:03
Nem adott nyugtát a jósnő a NAV-ellenőrnek (Adózóna)
Többszázezer forint bírságra számíthat az a Heves megyei jósnő, aki nem adott nyugtát az általa végzett szolgáltatás ellenértékéről az adóellenőröknek - tudatta a NAV Észak-magyarországi regionális adó-főigazgatóságának médiareferense.
szept. 3
21:03
IMF-tárgyalások: továbbra is a szeptemberi folytatásban bízik a kormány (ATV)
A magyar fél továbbra is az IMF/EU-tárgyalások szeptemberi folytatásával számol - tudta meg a Világgazdaság Online hétfőn.
szept. 3
21:15
Serena Williams megállíthatatlanul robog 15. GS-trófeája felé (Agroinform)
A wimbeldoni győztes és olimpiai bajnok 6:0, 6:0-ra nyert a cseh Andrea Hlavacková ellen a nyolcaddöntőben.
szept. 3
21:17
Ji-Paraná távozott Győrből, a klub fejelenti a FIFÁ-nál (Agroinform)
Egyoldalúan felmondta a Győri ETO FC-vel a szerződését Ji-Paraná, a középpályás haza is utazott már Braziliába.
szept. 3
21:19
A férfiak nyertek, a nők döntetlent játszottak (Agroinform)
A férfi csapat nyert, míg a női döntetlent játszott az Isztambulban zajló sakkolimpia 6., hétfői fordulójában.
szept. 3
21:21
Személyi változások a CIG leányánál (Portfolio)
A CIG Pannónia hétfőn rendkívüli közleményben tudatta, hogy Kelemen Zsolt és Dr. Mikó Gyula urak 2012. szeptember 1 ei hatállyal lemondtak a 100%-os leányvállalatban, a CIG Pannónia Első Magyar...
szept. 3
21:24
London 2012: paralimpiai éremtáblázat - Kína vezet, Magyarország a 31. (Sport365)
A magyar paralimpikonok szép sikereket érhetnek el. Itt megtekintheted a magyarok eredményeit és a hivatalos éremtáblázatot is megnézheted.
szept. 3
21:26
Újabb magyar arany a paralimpián, Kiss Norbert durva indcinese, Huszti a legjobb - a nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
szept. 3
21:27
Az erős államszervezet kialakításáról beszélt a kormányfő - a nap hírei (Infostart)
Az erős államszervezet kialakításáról beszélt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitóján a kormányfő. Ismét az oktatási államtitkár leváltására szólította fel a miniszterelnököt az MSZP. Három forinttal drágul szerdán a gázolaj.
szept. 3
21:27
A cégek tartják életben a magyar újató-piacot (ProfitLine)
Idén augusztusban 3.539 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 3,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első nyolc hónapban 35.799 volt a forgalomba helyezett új személyautók száma, ami 18,1 százalékos növekedés tavaly január-augusztushoz képest - közölte a Datahouse autópiaci adatszolgáltató hétfőn az MTI-vel.
szept. 3
21:28
Tenisz: megkezdődött a gyilkos teniszbíró tárgyalása (Sport365)
Megkezdődött Lois Ann Goodman pere. A tapasztalt vonalbírót azzal vádolják, hogy megölte a férjét. Sharon Ransom ügyvédnő állítása szerint a teniszbíró magára hagyta a haldokló férjét és nem tanúsított megbánást.
szept. 3
21:29
2,5 milliárd forintra perli az állam az SCD-t (ProfitLine)
A Magyar Állam a Siotour Zrt.-t megvásároló SCD Holding Zrt.-től a privatizációs szerződés aláírásakor született megállapodás feltételeinek nem teljesítése miatt 2,5 milliárd forintot követel kötbér címén, amit kiterjesztett a Siotourból kivált 14 projektcégre is - hangzott el a Kaposvári Törvényszék gazdasági bíróságán zajló per hétfői tárgyalásán.
szept. 3
21:33
A DVSC-t Egerben fogadhatja az újonc (Agroinform)
Az Egri FC-Debreceni VSC Ligakupa-mérkőzésre szerdán a hevesi megyeszékhelyen, a Szentmarjay-stadionban kerülhet sor.
szept. 3
21:35
Fehér Zoltán combizom-sérülést szenvedett (Agroinform)
A Paks- Haladás mérkőzésen a szombathelyiek 31 esztendős belső védője combizom-sérülést szenvedett.
szept. 3
21:39
Vargáék még mindig szeptemberi IMF-tárgyalással számolnak (Portfolio)
Folyamatos a kapcsolattartás a magyar fél és a nemzetközi szervezetek képviselői között - tájékoztatta a Világgazdaságot Varga Mihály tárca nélküli miniszter irodája. A lap megkeresésére a...
szept. 3
21:45
Netes vita után gyilkolt egy kamasz (Blikk)
szept. 3
21:51
Kerber többször felállt, de Errani koncentrált jobban (Agroinform)
A 10. kiemelt Sara Errani egy szoros és egy sima szettben legyőzte a 6. helyen rangsorolt Angelique Kerbert.
szept. 3
21:57
MOB: mégsem kapnak jutalmat az edzők? (Sport365)
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége hétfőn elnapolta a Londonban sikeresen szereplő sportolókat felkészítő szakemberek jutalmazásával kapcsolatos döntést.
szept. 3
21:59
Cristiano Ronald visszatér Manchesterbe, de a Unitedbe vagy a Citybe? (Sport365)
Rosszul érzi most magát a Real Madrid csapatában Cristiano Ronaldo, aki a minap nyilatkozta ezt, így feltehetően szívesen elhagyná a királyi gárdát. A portugálra egyből mindkét manchesteri klub igényt tart.
szept. 3
22:00
Sztrájkveszély a német egészségügyben (ProfitLine)
Megszakította a tárgyalásokat hétfőn a saját rendelőt működtető németországi orvosok érdekképviselete (KBV) a betegbiztosító pénztárak szövetségével (GKV) és figyelmeztető sztrájkot helyezett kilátásba a honoráriumokról folytatott tárgyalások sikertelensége miatt.
szept. 3
22:01
ÉLŐ: US Open - Errani szoros meccsen búcsúztatta Kerbert (Sport365)
Az US Openen a már a negyedik fordulót rendezik hétfő délután 17 órától. Este ismét mindkét nem harcol a továbbjutásért. Tartsatok velünk élőben!
szept. 3
22:03
Jogerősen felmentették Adrian Nastasét egyik korrupciós perében (Infostart)
Jogerősen felmentette hétfőn a román legfelső bíróság Adrian Nastasét az úgynevezett Tamara néni-perben, amelyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vesztegetéssel vádolta a volt miniszterelnököt.
szept. 3
22:03
A felsőoktatás része lesz a felsőfokú szakképzés (Infostart)
A felsőoktatás része lesz a felsőfokú szakképzés - közölte az oktatási államtitkárság.
szept. 3
22:06
Csökkent a cafetériát nyújtó kkv-k száma (Adózóna)
Az előző negyedévi stagnálást követően csökkent a béren kívüli juttatásokat nyújtó kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) aránya, a következő egy évben a hazai kkv-k mindössze 45 százaléka tervezi azt, hogy juttatásai között valamilyen természetbeni hozzájárulást is ad dolgozóinak - közölte Németh László, a K&H kkv marketing főosztályvezetője.
szept. 3
22:09
A Zenit szerződtette Hulkot - hivatalos (Agroinform)
A brazil támadóval együtt költözik Szentpétervárra Axel Witsel, a Benfica irányítója.
szept. 3
22:21
Elhunyt Foky Ottó (Blikk)
szept. 3
22:27
Jó hullámban vagyunk - Balog Zoltán: jó hullámban vagyunk (Agroinform)
A politikus elismeréssel beszélt a londoni paralimpián szerzett eddigi tapasztalatairól.

Keresés