Az US Openen a már a negyedik fordulót rendezik hétfő délután 17 órától, a hölgyeknél Pironkova-Ivanovic mérkőzéssel, míg a férfiak versenyében az Almagro-Berdych meccsel nyitjuk meg élő közvetítésünket, tartsatok velünk!
Az Európai Központi Bank (EKB) a múlt héten immár huszonötödik hete nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében - jelentette be a pénzintézet hétfőn.
Csökkent a Gazprom gázexportja az idén az első nyolc hónapban az egy évvel korábbihoz képest, miközben augusztusban visszaesett az orosz gáztermelés is júliushoz viszonyítva.
A Magyar Suzuki Zrt. idén november és december hónapban egyműszakos munkarendet vezet be - olvasható a cég által kiadott sajtóközleményben. A munkaerő-állományt azonban a kedvezőtlen üzleti környezet...
Miami — Még nem zártam le a gyerekvállalás témáját – árulta el Jennifer Lopez (43) a The Sun interjújában, és a latin popdíva hozzátette, népes családot akar.
Hat alkalomból álló borkóstoló-sorozatot indít Mi a magyar? - Kortárs válaszok című kiállításához kapcsolódva péntektől a Műcsarnok; a magyar borkultúra kiemelkedő képviselői közül első alkalommal a szerémségi (szerbiai) Maurer Oszkár mutatkozik be.
Íme a tüsszögés anatómiája 5 lépésben! Az allergiaszezon bizony sokunk életét megkeseríti: kevés dolog lehet olyan rossz hatással a közérzetünkre, mint a kontrollálhatatlan, a legváratlanabb pillanatokban ránktörő tüsszögésrohamok. Lássuk, mi is történik ilyenkor a szervezetünkkel! Bár az egész folyamat általában néhány másodperc alatt lezajlik, ha lépésről lépésre megvizsgáljuk, rájövünk,…
Az előttünk álló héten élénkülhet a forgalom a nemzetközi részvénypiacokon, a nyári szabadságok után egyre több piaci szereplő tér vissza a parkettekre. A tőzsdeindexeket továbbra is az újabb...
Az azeri és a magyar hatóságok a régióbeli feszültségek csökkentését célzó nemzetközi erőfeszítésekkel szemben álló döntést hoztak az örmény katonatársát meggyilkoló Ramil Safarov ügyében - közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium.
Vilayat Guliyev, Azerbajdzsán budapesti nagykövete minden olyan híresztelést nonszensznek minősített, amely szerint Azerbajdzsán magyar állampapírokat vásárolna - írja a Népszabadság. A diplomata a...
A péntek este kirobbant örmény-magyar politikai feszültség lényegében nem éreztette hatását ma a forintpiacon, igaz a magyar fizetõeszköz kis gyengülést mutatott péntek estéhez képest. Az...
A múlt pénteki jegybanki konferencia fejleményei még ma is éreztették hatásukat az európai részvénypiacokon. Az irányadó nyugat-európai indexek illetve a régiós benchmarkok többsége egész nap a...
Spanyolország megvárja, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nyilvánosságra hozza kötvényvásárlási programjának részleteit, mielőtt döntene arról, hogy az Európai Unióhoz folyamodik további segítségért - mondta az ibériai állam pénzügyminisztere, Luis de Guindos egy hétfői rádióinterjúban.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint népszerűek a dunai hajójáratok; az első két hónapban több jegy fogyott, mint amennyivel az egész félévre számoltak.
Az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság frekvenciapályázatát korábban az állami konzorcium, az MPVI Mobil Zrt. nyerte, így ez a cég indíthatja el Magyarországon a negyedik mobilszolgáltatót. Az állami arra számított, ma elrajtolhat végre a cég, de a Fővárosi Törvényszék ezt másképp gondolta.
Portugália első félévi államháztartási hiánya 6,7-7,1 százalék volt a GDP-hez mérten, aminek alapján gyakorlatilag lehetetlen a 4,5 százalékos idei deficitvállalást teljesíteni újabb megszorítások...
Örmény részről hétfőn a kapcsolatok újabb formáit mondták fel annak kapcsán, hogy Magyarország kiadta Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa, Gurgen Markarján megöléséért életfogytiglanra ítélt Ramil Safarov azeri katonatisztet.
Elhunyt hétfőn Foky Ottó Munkácsy- és Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező, reklámgrafikus, olyan sorozatok alkotója, mint a Mirr-Murr, a kandúr, vagy a Misi mókus kalandjai - közölte családja az MTI-vel.
Elhunyt hétfőn Foky Ottó Munkácsy- és Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező, reklámgrafikus, olyan sorozatok alkotója, mint a Mirr-Murr, a kandúr, vagy a Misi mókus kalandjai - közölte a család.
A Ferrari 458 Italiával kapcsolatosan már nem meglepetés a nagyteljesítményű verzió, ám magáról az elnevezésről egészen eddig nem sejthettük, hogy megváltoztatják. Ezúttal sem nyúltak mellé, hangzatos és patinás helyre emlékeztet ugyanis az izomzattól túltengő paripa a 458 Monte Carlo plecsnivel él tovább.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. tájékoztatása szerint Kelemen Zsolt és Dr. Mikó Gyula urak 2012. szeptember 1-ei hatállyal lemondtak a 100%-os leányvállalatban, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt-ben (EMABIT) betöltött igazgatósági tisztségükről.
Szeptember közepén, a 38. naptári hét kezdetén indul a második műszak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn.
Múlt héten a magyar jegybank monetáris tanácsa megkezdte a kamatcsökkentést és a Merrill Lynch londoni elemzőinek legfrissebb prognózisa szerint az év végéig további 75 bázispontos vágás jöhet, ezzel...
Mariia Pomazan ukrán diszkoszvetőnő annak ellenére megtarthatja olimpiai aranyérmét, hogy valójában csak pontozási hiba miatt lett ő az első. Paralimpiai bajnoki címétől természetesen megfosztják.