Az Aegon Alapkezelő 5% alá csökkentette az E-Starban levő részesedését. Úgy tűnik lassan őrölnek a malmok a cégnél, az Aegon által hozzájuk augusztus 9-én eljuttatott tájékoztatást ugyanis csak most...
A pénteki 24 órás, az összes repülőtérre kiterjedő munkabeszüntetéssel a Lufthansa-sztrájk elérte eddigi tetőpontját. A légitársaság vezetése és az utaskísérők szakszervezete megtette egymás felé az első lépést a bérvita megoldása érdekében, és egyelőre nem készül újabb sztrájk.
A városi tanács képviselőinek többsége megszavazta a nemrég elfogadott kisebbségbarát ukrán nyelvtörvény helyi szintű alkalmazására vonatkozó határozatot.
A 32 éves Aurora Barrera nemrégiben kirabolta azt a bankot, ahol maga is dolgozott Los Angeles-ben. A nőre egy bombát erősítettek túszejtői, ezért követte el a rablást. A rendőrség még vizsgája, volt-e köze a hölgynek a rabláshoz.
A hétvégén és a jövő hét elején késő nyári időre készülhetünk, bár kezdetben még hűvösek lesznek az éjszakák, a nappali felmelegedés fokozatosan erősödik, ismét mérhetünk majd 30 fok fölötti hőmérsékletet. A jövő hét közepén, szerda éjjel érkezhet egy markánsabb hidegfront.
Közismert, a választások előtt a TV ÜGYVÉDJE című műsor adása napján közölte az MTV elnöke Juszt László főszerkesztővel, hogy a nyolc éve futó, a közszolgálati csatorna egyik legnézettebb műsorára a továbbiakban nem tart igényt. Így egyik óráról a másikra maradt műsor nélkül a néző, s munka nélkül a sikeres műsor stábja - áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Levélben fordult örmény kollégájához Martonyi János magyar külügyminiszter. Hangsúlyozta: Safarov átadása nem Örményország ellen irányult, és semmiképpen sem tekinthető az örmény nép megsértésének.
Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája mai dátummal megjelent cikkében azt boncolgatja, vajon jól cselekdtek-e azok a befektetők, akik a sell in may jelenségre alapozva idén májusban kiszórták...
Levélben fordult Martonyi János magyar külügyminiszter örmény kollégájához, Eduard Nalbandianhoz, azt hangsúlyozva, hogy Ramil Sahib Safarov átadása Azerbajdzsánnak nem Örményország ellen irányult, és semmiképpen sem tekinthető az örmény nép megsértésének.
Az ellenzéki pártok együttműködésének lehetőségeiről beszélgetett egymással Szanyi Tibor és Vadai Ágnes pénteken Budapesten. Az MSZP és a DK elnökségi tagja is úgy látta, 2014-re meglesz a többség az Orbán-kormány leváltásához.
Folytatódott a piaci szereplők kitörő lelkesedése, miután az Európai Központi Bank bejelentette, hogy kiterjeszti kötvényvásárlási programját. Német lapok azonban keményen bírálták a lépést.
A világhírű énekes megdöbbentő titkot árult el magánéletéről. A celeb bevallotta, tesztoszteronnal lövi magát, hogy képes legyen teljesíteni az ágyban.
Veszprém – Császár Gábort (28) nagyon szeretik szerte az országban, nem véletlen, hogy az MKB Veszprém kézilabdázója nyerte meg laptársunk, a Nemzeti Sport szavazásán a legvonzóbb sportolók versenyét, a Sármosok Ligáját.
A D csoportban rendezik a világbajnoki selejtezőmérkőzések egyik legkomolyabb meccsét, az Európa-bajnokságról dicstelenül kiesett, jelentősen átalakított, ám így is bombaerős hollandok Törökország válogatottját fogadják.
A C csoportban két csalódott csapat veszi fel a harcot ellenfeleikkel, az EURO 2012-ről az elődöntőben kiesett németek Mario Gomez nélkül lépnek pályára a Feröeri válogatott ellen, az íreknek pedig Kazahsztánban lesz jelenésük péntek este.
Felfüggesztett a Szekszárdi Törvényszék pénteken egy egymilliárd forintos sikkasztás miatt indított pert, miután a Pécsi Nyomozó Ügyészség hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás gyanújával eljárást indított egy tanúkihallgatás kapcsán.
A Bakuban tartózkodó Anders Fogh Rasmussen ezt személyesen közölte az azeri államfővel, aki szerint az elnöki kegyelem összhangban van Azerbajdzsán alkotmányával.
Soha nem élt meg ilyen korai szüretet Simkó Zoltán egri bortermelő, pedig több mint 30 éve dolgozik szőlővel. Az évjáratot az egri hegybíró, Tarsoly József is igen jónak értékeli. Mindkét szakember kiemeli ugyanakkor, hogy a mennyiség idén kevés.
A mai rettentően sportoskodó autós világban felvetődik a kérdés, hogy létezik-e még olyan gyártó, akinek égisze alatt valóban a kompromisszummentes kényelem jegyében épülnek a négykerekűek? Erre a kérdésre a Mercedes M-osztályának belépőszintű modellje adhatja meg a választ. S valóban, manapság egyre jobban vágyom rá, hogy a világ zajától elszigetelve egy békés, nyugalommal megtöltött kapszulában…
Monza - Michael Schumacher (43) neve továbbra is aranyat ér. Vagy legalábbis egész vagyont. A Mercedes GP hétszeres Forma–1-es világbajnoka ugyan 2010-es visszatérése óta nem nyert futamot, mégis versengenek érte a cégek, hogy vele reklámozhassák termékeiket.
Budapest ‒ „(...) és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt, s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt" – írta az otthon és a kedves után vágyakozva utolsó versei egyikében, 1944 szeptemberében az Erőltetett menetben a munkatáborba hurcolt Radnóti Miklós (1909–1944).
Optimistán zajlott a kereskedés a hét utolsó napján, a magyar börze magas forgalom mellett 1,6 százalékkal emelkedett. A vegyesre sikerült amerikai makroadatok utáni mérsékelt hangulatromlás hamar...
A magyar gazdaság állapota rosszabb, mint arra az Európai Bizottság számított, a magyar kormány túl optimista, és nem ismerte fel, milyen komoly költségvetési lépésekre van szükség. Ha ebbe az irányba megyünk tovább, 2020-ra az államadósság elérheti a GDP 100 százalékát – többek között ezek olvashatók abban az augusztus végi keltezésű, most az Index birtokába került levélben, amelyet az európai…