Tömeges adatlopásra figyelmeztet a német informatikai biztonsági hivatal (BSI), amely szerint 16 millió felhasználónévhez és jelszóhoz jutottak hozzá bűnözők.
Salisbury — Holtan találták Harry herceg (29) barátnője, Cressida Bonas (24) nevelőapját, egyelőre nem tudni, miben halt meg a kikapós öregúr. És bár régóta betegeskedett, mivel a napokban még jól volt, ismerősei igen titokzatosnak találják az esetet. Eddig csak annyit tudni, hogy házvezetőnője talált rá holtan reggel. Barátai úgy tudják, öngyilkos lett.
Miről kell a banknak az ügyfelet tájékoztatni és miről nem köteles szólni? Mivel szankcionálható a bank, ha nem tájékoztatta az ügyfelet megfelelően? Istvánovics Éva ügyvédet kérdeztük arról, mit is jelent valójában a Kúria jogegységi határozatának harmadik pontja.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,48 pontos, 0,99 százalékos emelkedéssel, 19 453,02 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Összellenzéki tüntetést kezdeményez február másodikára a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló népszavazás kikényszerítése érdekében Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője.
Több mint tízezer légiforgalmi irányító sztrájkolhat január végén Európában, miután két szakszervezet január 29-re és 30-ra is bejelentett egy-egy demonstrációt - derül ki a bejelentő szervezetek honlapján szereplő információkból.
Ha nem fogyasztunk zöldséget és gyümölcsöt, ha semmilyen vitamint nem szedünk, vagy ha nem sportolunk rendszeresen, az immunrendszerünk legyengülhet, melynek következtében fogékonyabbak lehetünk a vírusok és baktériumok okozta fertőzésekre.
Több mint tízezer légiforgalmi irányító sztrájkolhat január végén Európában, miután két szakszervezet január 29-re és 30-ra is bejelentett egy-egy demonstrációt - derül ki a bejelentő szervezetek honlapján szereplő információkból.
A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közölte, hogy a 2014. január 19-én, a székhelyén megtartani tervezett rendkívüli közgyűlése a megjelentek csekély száma miatt...
Varga Iza (40) a napokban tette le az utolsó vizsgáit a Marczibányi Téri Művelődési Központban szervezett, akkreditált drámatanári képzésen. Tervei szerint a jövőben színházi eszközökkel segíti és neveli majd a gyerekeket, fejleszti személyiségüket.
Kijev — Furcsábbnál furcsább maskarákban állnak a barikádokon a kijevi radikális tüntetők. Hiába tiltották be ugyanis a kedden hatályba lépő ukrajnai jogszabályok a sisak és álarc viselését a demonstrációkon, ez csak olaj volt a tűzre.
A Shopline-webáruház Nyrt. közölte, hogy a Fővárosi Cégbíróság bejegyezte a társaság tulajdonszerzését a Libri Könyvkereskedelmi Kft-ben. A Libri Kft. üzletrészeinek megvásárlásáról szóló, 2013...
Rapport Richárd a sötét bábukat vezetve kikapott az olasz Fabiano Caruanától a hollandiai Wijk aan Zeeben zajló sakk szupertorna nyolcadik fordulójában.
Az Australian Openen elődöntős Tomas Berdych vezeti majd a címvédő cseh válogatottat a hollandok elleni mérkőzésen a David Kupa első fordulójában. Az összecsapást Ostravában rendezik a jövő hét végén.
Marozsán Dzsenifer, az 1. FFC Frankfurt magyar származású, német válogatott játékosa lett a harmadik 2013 legjobb női irányító középpályásainak rangsorában a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó IFFHS-nél.
Szeged — Szexszel fizetne az albérletért, így keresett kiadó szobát az interneten egy szegedi egyetemista lány. Már nem keres, a nagy vihart kavart hirdetés ugyanis elérte a célját, a diák megtalálta álmai főbérlőjét. Előtte azonban kapott hideget-meleget a Facebookon.
A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közölte, hogy a 2014. január 19-én, a székhelyén megtartani tervezett rendkívüli közgyűlése a megjelentek csekély száma miatt...
Alig fél év telt el azóta, hogy a Toyota bejelentette a vadonatúj, immár 11. generációs Corolla érkezését. A japánok a maguk módján nyúltak az autóhoz, vagyis radikális változtatásokat hiába is várunk a népszerű típus esetében, viszont az kétségtelen, hogy szinte minden szempontból fejlődött az autó elődjéhez képest. Hogy ez mire elég? A Corolla a tulajdonságok tekintetében végre felküzdötte magát…
Az októberben közölt 3,6%-ról 3,7%-ra emelte a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap. A szervezet szerint érdemes a laza monetáris politika fenntartásával...
A tervezett 505 magyarországi álláshelyből 230-at már betöltött a Systemax amerikai elektronikai vállalat, amely a közelmúltban döntött úgy, hogy Budapesten hozza létre szolgáltató központját - hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és Richard Leeds, a Systemax elnök-vezérigazgatója keddi tárgyalásán.
Minden gyeden és gyesen lévő szülő beadhatja bölcsődébe gyermekét ha újra munkába áll, és a gyermek már elmúlt egyéves - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.
Pénzbeli kárpótlást követel három volt cseh parlamenti képviselő, akiket tavaly nyáron korrupció gyanújával néhány hétig vizsgálati fogságban tartottak. Az ellenük folyó eljárást megszüntették, miután a legfelsőbb bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem történt bűncselekmény.
A hétfői kereskedési szünnap után vegyesen teljesítettek a vezető amerikai részvényindexek. A gyorsjelentési szezon miatt elsősorban a vállalati hírek határozták meg a kereskedés hangulatát.Vegyes...
Alig fél év telt el azóta, hogy a Toyota bejelentette a vadonatúj, immár 11. generációs Corolla érkezését. A japánok a maguk módján nyúltak az autóhoz, vagyis radikális változtatásokat hiába is várunk a népszerű típus esetében, viszont az kétségtelen, hogy szinte minden szempontból fejlődött az autó elődjéhez képest. Hogy ez mire elég? A Corolla a tulajdonságok tekintetében végre felküzdötte magát…
Javier Mascherano mellett egy másik Barcelona-játékos, Alexander Song is felkerült Rafa Beníteznek, a Napoli vezetőedzőjének a kívánságlistájára - tudta meg a spanyol Sport.es.
A francia válogatott bejutott az elődöntőbe a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokságon, miután a középdöntő utolsó előtti fordulójában, kedden legyőzte a fehérorosz csapatot.
A kínai jegybank beavatkozása, és a gyenge amerikai vállalati hírek sodorták a piacokat. Az MNB 15 bázisponttal csökkentette a kamatot, de a forint már órákkal azelőtt elszállt.
Tovább csökkentette az alapkamatot az MNB, így az újabb történelmi mélypontra esett, de mit is jelet ez a pénztárcánkra nézve? Hogyan reagálnak a bankok erre? Mi történik a banki betétekkel és a hitelekkel ilyenkor?
A Caterham mai bejelentésével immáron teljessé vált a Forma–1 2014-es bajnokságának mezőnye. A rajtrácson idén három újoncot köszönthetünk, míg Kobajasi Kamui az év visszatérője lesz.