2014. január 21. kedd

jan. 21
12:00
Ha nem az oroszok cserélik le az elavult metrókocsikat, akkor kik? (Privátbankár)
A főpolgármester szerint több forgatókönyv is van. A kormány holnap tárgyalja őket.
jan. 21
12:02
A vártnál rosszabb a kedv, szakadatlanul esik a forint (Privátbankár)
A ZEW német üzleti hangulatmutatója gyengébb lett a vártnál, 303 forint fölött járt az euró.
jan. 21
12:03
Romlott januárban a német gazdasági hangulat (ProfitLine)
Januárban a várakozásokkal ellentétben Németországban csökken a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe- közölte kedden a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung GmbH) gazdaságkutató intézet.
jan. 21
12:05
A Nokia esetében már csak a szellemi tulajdonban bizakodnak a befektetők (ProfitLine)
Míg az elmúlt héten egy sor nemzetközi pénzügyi vállalat hozta nyilvánosságra legfrissebb beszámolóit, ezt a hetet a technológiai cégek, a Nokia, a Microsoft, az IBM, a Texas Instruments, az eBay, a Western Digital, a SAP és a Xerox eredményei uralják. Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája szerint a három legjelentősebb részvény, az IBM, a Microsoft és a Nokia a patinás múlt…
jan. 21
12:12
Bosszút állt pedofil tanárnőjén a diáklány! – videó (Blikk)
12 évesen molesztált a tanárnője egy amerikai tinédzsert - mire a nő 28 évesen úgy döntött, szembesíti a pedagógust mindazzal, amit tett.
jan. 21
12:12
Köves Slomó: fontos szembenézni a múlttal (Infostart)
Nehéz, de szükséges a szembenézés a múlttal a holokauszt emlékévben is, az egész társadalomnak fontos, hogy beszéljenek arról, milyen felelőssége volt a magyar államnak a történtekben - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija keddi sajtótájékoztatóján.
jan. 21
12:12
34 milliós földvári markkomm-tender (Kreatív Online)
Országos kampány és rendezvényszervezés is.
jan. 21
12:12
A légi baleset és a mentés körülményeit is vizsgálják a román hatóságok (Alternatív Energia)
Két ember meghalt a hatórásra nyúlt keresés ideje alatt.
jan. 21
12:12
Jelasity: most érdemes magyar bankba fektetni (Portfolio)
Minden probléma ellenére most van itt az ideje a befektetésnek a magyarországi bankszektorban - jelentette ki Jelasity Radován, az Erste Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója a GKI Gazdaságkutató Zrt....
jan. 21
12:12
Élen végzett az Opel hazánkban - új motorok és szentgotthárdi bővítés idén is (Auto Pult)
Az Opel továbbra is remekül szerepel a magyar autópiacon, amit mi sem bizonyít jobban, mint a személyautók kategóriájában ismét megkaparintott első helyezés. Ez immáron a harmadik év, hogy sorozatban az Opel a legkelendőbb hazánkban. Emellett fontos újdonságokkal és a szentgotthárdi üzem további bővítésével próbál növekedést elérni 2014-ben az Opel.
jan. 21
12:12
Mindenki túlélte a balesetet, ketten mégis meghaltak: Vizsgálják (ATV)
A romániai hírtelevíziók közlése szerint két halálos áldozata is van az Erdélyben hétfő délután történt légi balesetnek.
jan. 21
12:12
Karrier: Eto'o a Mallorcánál vonulhat vissza (Agroinform)
A kameruni bevallotta, hiányzik neki Mallorca, ahol négy évet töltött és ahol berobbant a nemzetközi labdarúgásba.
jan. 21
12:14
Újabb megsemmisített devizahiteles szerződés került elő (Portfolio)
Az OTP Bank egyik ügyfelének devizahiteles szerződését megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék - írja az Index. A Budapest Bank elvesztett pere után tehát egy újabb szerződést ítéltek semmisnek. Az...
jan. 21
12:14
Az érsek szerint nincs a Vatikánban meleglobbi (ATV)
Angelo Becciu érsek, vatikáni államtitkár-helyettes a La Repubblica balközép olasz napilap keddi számának adott interjúban tagadta "a Vatikánt uraló meleg lobbi létezését", reagálva azt ezt hangoztató Elmar Mäder, a svájci gárdisták egykori parancsnokának kijelentéseire.
jan. 21
12:16
Gyűlnek a viharfelhők a forint felett (Portfolio)
Több tényező alapján is azt mondhatjuk, hogy gyűlnek a viharfelhők a forint felett, ha a dollárral szembeni árfolyamról gondolkodunk. Éppen emiatt nem lenne meglepő, ha az előttünk álló hetekben akár...
jan. 21
12:18
Egy videó is lehet cége üzletkötője - 3 tipp az induláshoz (Privátbankár)
Hogyan lehet kihozni a legtöbbet a tartalmakból? Hogyan lehet azokat népszerűsíteni és milyen megjelenési lehetőségek vannak még a YouTube felületén? Toba Krisztina ad néhány tippet.
jan. 21
12:18
Juventus: Vucinic - Guarín csere az Interrel? (Sport365)
Több olasz lap már kész tényként kezeli, hogy az Inter kolumbiai középpályása, Fredy Guarin a Juventusban folytatja pályafutását.
jan. 21
12:20
Soha ennyi motort és autót nem gyártottak Győrben (Privátbankár)
Tízféle motort gyártanak, a 86 lovastól a 570 lóerősig.
jan. 21
12:20
NHL: a Florida fékezte meg a klubrekordot döntő Pittsburghöt (Sport365)
A klubrekordot jelentő menetelésnek a Panthers vetett véget.
jan. 21
12:21
Betelt a keret a nyugdíjasok kedvezményes üdüléséhez (HR Portál)
Már hétfőn beteltek a nyugdíjasok számára meghirdetett üdülési lehetőségek az Erzsébet-programban, közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
jan. 21
12:22
Történelmi magyar állampapír-aukció: rég láttunk ilyet (Privátbankár)
A szokásosnál több állampapírral lépett ma piacra az Államadósság Kezelő Központ, és még így is kétszeresen túljegyezték a diszkont kincstárjegyeket. Pont egy vágásnyival az alapkamat alatt a hozam.
jan. 21
12:23
Nőtt a munkaerő-bevándorlás az Egyesült Államokba (HR Portál)
Az amerikai gazdaság tavalyi fellendülése nyomán tavaly 15 százalékkal többen költöztek az Egyesült Államokba, mint ahányan elhagyták az országot - derült ki az UniGroup Relocation nemzetközi költöztető cég hétfőn nyilvánosságra hozott adataiból.
jan. 21
12:25
A gazdasági fellendülés nem ér el a munkahelyekig (HR Portál)
Hiába volt a világgazdaság lassú fellendülése, a globális munkaerőpiacok továbbra is stagnáltak, állapítja meg az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, ENSZ) Globális foglalkoztatási trendek 2014 című jelentése, amely szerint sürgősen át kell állni a foglalkoztatást jobban előtérbe helyező politikákra.
jan. 21
12:27
A közmunkásoknak is segít a NAV az adóbevallásban (HR Portál)
A közfoglalkoztatottak is felkérhetik személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítésére a NAV-ot, ha tavaly csak munkaviszonyból származó keresetük volt - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
jan. 21
12:30
Kijev: életbe léptek a zavargásokat kiprovokáló törvények (Infostart)
Megjelentek kedden a két ukrán hivatalos lapban azok a jogszabályok, amelyek jelentősen szigorítják a gyülekezési, sajtó- és szólásszabadságot, és amelyek elfogadása kiprovokálta a vasárnap óta tartó összecsapásokat a tüntetők és a rohamrendőrök között.
jan. 21
12:30
Lőfegyvereket és lőszereket foglaltak le Salgótarjánban (Blikk)
jan. 21
12:30
Felmérés a magyar antiszemitizmusról (Alternatív Energia)
"A magyar antiszemitizmus nem kirívó, de nincs ok a megnyugvásra"
jan. 21
12:30
A HRW szerint diszkriminatív az alaptörvény (ATV)
Bírálja a magyar alaptörvény tavalyi módosításait a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet kedden Berlinben bemutatott éves jelentése.
jan. 21
12:30
Magyar válogatott: A támadásvezetést és kapu elé érkezést gyakorolták Telkiben (Agroinform)
Pintér Attila szövetségi kapitány harmadik alkalommal hívta össze az itthon játszó labdarúgókat.
jan. 21
12:32
Ingyenkonyhán önkénteskedett az Obama család (Blikk)
jan. 21
12:32
Mazsihisz:a szavak már kevesek, lépjen Orbán (Alternatív Energia)
Mit nem akar a zsidó szervezet: német megszállási emlékművet, Szakály Sándort főigazgatónak, és hamis Sorsok Házát.
jan. 21
12:32
Forma-1: Kobajasi visszatér, nincs már kiadó hely 2014-re (Agroinform)
A korábban remeklő, de 2013-at kihagyó japán pilóta a Caterhammel tér vissza a Cirkuszba. Minden hely elkelt a szezonra.
jan. 21
12:36
Nemsokára ezekkel a buszokkal is közlekedhetünk Budapesten (Privátbankár)
Összesen 15 alacsonypadlós buszt hoznak a fővárosba.
jan. 21
12:36
EBRD - javult a magyar gazdaság növekedési előrejelzése (ProfitLine)
Egyre több jel utal a világgazdaság teljesítményének javulására, a tágabb értelemben vett Kelet-Európa és az egykori szovjet térség kilábalása azonban az idén is lassú lesz, és a régió változatlanul számos kihívással néz szembe - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden Londonban ismertetett idei első átfogó előrejelzésében.
jan. 21
12:38
A startupok országa vagyunk, vagy a bukásra ítélt minicégeké? (Privátbankár)
Évente több tízezer magánember alapítja meg első vállalkozását, ám ezeknek a cégeknek a 99 százaléka a legjobb esetben is mikrovállalat marad, csupán töredékük válik a divatos értelemben használt „startup” vállalkozássá. A leggyakrabban ugyanazok a régi arcok próbálkoznak - és nem ott, ahol a legnagyobb a siker esélye.
jan. 21
12:48
Az interneten árulta születendő gyermekét a tini! (Blikk)
Santiago de Chile - Alig 25 ezer forintért adta el születendő gyermekét egy chilei tinédzser az interneten.
jan. 21
12:48
EBRD: Kelet-Európa lassan reagál a világgazdasági javulásra (Infostart)
Egyre több jel utal a világgazdaság teljesítményének javulására, a tágabb értelemben vett Kelet-Európa és az egykori szovjet térség kilábalása azonban az idén is lassú lesz, és a régió változatlanul számos kihívással néz szembe - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden Londonban ismertetett idei első átfogó előrejelzésében.
jan. 21
12:48
Brit elismerés a francia modellnek (Alternatív Energia)
Terítéken az új C4 Picasso 5 és 7 személyes változata.
jan. 21
12:48
Ilyen bankjegyet eddig még biztosan nem láttál (Portfolio)
Különös módszerrel küzdenek Kínában a hatósági internetcenzúra ellen: bankjegyekre pecsételt QR-kóddal népszerűsítik azt a szoftvert, amellyel meg lehet kerülni az állami tűzfalat - írja a finextra...
jan. 21
12:48
248 ezer forint az átlagos bruttó (Pénzcentrum)
...
jan. 21
12:48
Élőben: Marx és Horthy fölött vitáztak az ATV-ben (ATV)
Nincs helye a Corvinuson Marx Károly szobrának az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke szerint.
jan. 21
12:50
Nincs meleg lobbi a Vatikánban - állítja az érsek (Infostart)
Angelo Becciu érsek, vatikáni államtitkár-helyettes a La Repubblica balközép olasz napilap keddi számának adott interjúban tagadta "a Vatikánt uraló meleg lobbi létezését", reagálva azt ezt hangoztató Elmar Mäder, a svájci gárdisták egykori parancsnokának kijelentéseire.
jan. 21
12:50
Mazsihisz: a szavak már kevesek, lépjen Orbán (Alternatív Energia)
Amit nem akar a zsidó szervezet: német megszállási emlékművet, Szakály Sándort főigazgatónak, és hamis Sorsok Házát.
jan. 21
12:50
Az OTP megállíthatatlan az MNB bejelentése előtt (Portfolio)
Amerikában Martin Luther Kingre emlékeztek hétfőn, így a vezető tengerentúli tőzsdék zárva tartottak. Az ázsiai régió piacain viszont zavartalanul folyta a kereskedést kedden. A vezető...
jan. 21
12:50
Nő, kutya, gyerek és traktor is lesz Klapka FKgP-kampányában (ATV)
Klapka György lesz a Független Kisgazdapárt reklámfőnöke a választási kampányban. Az ismert reklámszakember szerint egy pártot ugyanúgy el kell adni, mint egy kiló lisztet.
jan. 21
12:51
Mirror: a Liverpoolnál zöld utat kapott Rodgers Salah megszerzésére (Sport365)
A Liverpool vezetőedzője, Brendan Rodgers zöld utat kapott, hogy megszerezze a Baseltől az egyiptomi szélsőt, Mohamed Salaht 8 millió fontért - írja a Mirror című angol lap.
jan. 21
12:52
Megállt a forintesés Matolcsyék bejelentése előtt (Portfolio)
A vezetõ devizákkal szemben 4-6 hetes mélypontján járt délelőtt a forint és azóta sincs érdemi visszaerősödés, azaz gyenge lábakon áll a mai MNB-döntés előtt. A Portfolio.hu múlt héten...
jan. 21
12:54
Az Év Kamionjával jönnek házhoz a szemétért a fővárosban (Privátbankár)
Hatvan új kukásautó áll forgalomba a közeljövőben Budapesten.
jan. 21
12:54
Rosszul alszanak a menedzserek (HR Portál)
Hasít a német gazdaság, hatalmas teljesítményeket mutatnak fel az exportban és a kutatás fejlesztésben – a nagy teljesítmények azonban súlyos teherként nehezednek a menedzserek egészségére: sokan kimerültek, rosszul alszanak, írja a Világgazdaság Online.
jan. 21
13:06
Schwarzenegger sortban, hosszú hajjal (Kreatív Online)
Érkeznek a Super Bowl szpotok teaserei.

Keresés