2014. január 24. péntek

jan. 24
7:24
Magyarország először kért bocsánatot az ENSZ-ben a holokausztért (Kripto Akadémia)
"Bocsánatkéréssel tartozunk az áldozatoknak, a magyar állam bűnös volt a holokausztban."
jan. 24
7:24
35 évvel ezelőtti rablásért tartóztatták le a 78 éves maffiózót (ATV)
Letartóztattak csütörtökön New Yorkban egy 78 éves amerikai maffiózót, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a Kennedy-repülőtéren 35 évvel ezelőtt elkövetett fegyveres rablásban.
jan. 24
7:26
Félmillió cégnél volt adóvégrehajtás (HR Portál)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly 473 977 cégnél összesen 517 216 adóvégrehajtást kezdeményezett, a feketelista.hu gazdasági adatbázis által összeállított százas lista szerint a legtöbb végrehajtást a LE-GYEN Faipari Kft. ellen indították: a cégnek tavaly 10, az elmúlt hat évben összesen 42 alkalommal kellett szembenéznie az adóbehajtókkal.
jan. 24
7:26
DVTK: mégsem megy a fiatal támadó Mezőkövesdre (She)
A Nemzeti Sport információi szerint Csirszki Martin (19) mégis marad a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK futballistája.
jan. 24
7:26
Drágulhat a tej a következő hónapokban (Metropol)
A magyarok tej- és tejtermékfogyasztása a 80-as években még 200 liter fölött volt évente. Ehhez képest a jelenlegi 160 liter körüli mennyiség jelentős csökkenés.
jan. 24
7:26
Tíz megyében figyelmeztetnek havazásra, hófúvásra (Kripto Akadémia)
A télies időjárással összefüggésben péntek reggel 5 órakor az országos operatív törzs is megkezdte munkáját.
jan. 24
7:26
Hatalmas robbanás Kairóban: halottak is vannak (ATV)
Egymás után négy merénylet is történt Kairóban: az első, hajnali támadás az országos rendőrparancsnokságot érte, később egy metróállomás közelében dobtak kézigránátot rendőrautókra, majd egy kisebb erejű, házilagos készítésű pokolgép robbant fel egy rendőrőrs mellett a főváros délnyugati részén.
jan. 24
7:30
Mol-INA-ügy - Jogi és gazdasági tanácsadókat fizet a horvát állam (ProfitLine)
A horvát kormány csütörtöki zárt ülésén 80 ezer eurót szavazott meg a Mol ellen indított per jogi tanácsadóinak a költségeire, de döntött gazdasági szakértők bevonásáról is, akik az INA üzleti tevékenységéről készítenek elemzéseket – írja a tportal internetes oldala.
jan. 24
7:42
Ungvárit megrázták a Dakar halálos balesetei (BorsOnline)
Amikor arról kérdeztük a cselgáncsozó Ungvári Miklóst, melyik volt számára az autós Dakar-rali legmaradandóbb élménye, a sorozat halálos áldozatait említette.
jan. 24
7:42
ELTEfeszt - első alkalommal február 1-jén (Infostart)
Több mint kétszáz program, interaktív workshopok, színház és koncertek, civil szervezetek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái - ezek várják február 1-jén az ELTEfeszt látogatóit az intézmény lágymányosi kampuszán.
jan. 24
7:42
Összecsapás és robbantások Kairóban (Metropol)
Három pokolgép robbant pénteken az egyiptomi fővárosban. Később újabb összecsapások törtek ki a rendőrök és az iszlamisták között.
jan. 24
7:42
Húsz centiméternél is több hó hullhat (Metropol)
Több dél-dunántúli megyében már elsőfokú riasztást adtak ki a várható hófúvás miatt.
jan. 24
7:42
Fichtinger: német, koreai és amerikai terv is készült a paksi bővítésre (ATV)
Német, japán, francia, koreai, amerikai és orosz cégek is elküldték a terveiket a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban – erről Fichtinger Gyula beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 24
8:00
The Elder Scrolls V: Skyrim - az eddigi legbizarrabb videó (GameStar)
Oké, emberek, lépjünk vissza kettőt, szóljunk a Bethesdának, hogy kezdje el korlátozni a modderek szabadságát, mert amit most láttunk, az okoz majd néhány álmatlan éjszakát.
jan. 24
8:00
Éden Szandránál már jelentkezett egy férfi (BorsOnline)
Szandra állítólag már háromra szűkítette az apajelöltek számát, volt ki már telefonon is érdeklődött, igaz, inkább azt szerette volna hallani, hogy semmi köze a gyerekhez.
jan. 24
8:00
Választás 2014 - Lejár ma a hirdetési szolgáltatások bejelentésének határideje (Infostart)
Ma jár le a hirdetési szolgáltatások bejelentésének határideje, az a sajtóorgánum, amely nem küldi el árjegyzékét az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ), nem közölhet politikai hirdetést a február 15-én kezdődő választási kampányban.
jan. 24
8:00
Leégett egy kanadai idősotthon (Metropol)
A tragédiában legkevesebb öt ember életét vesztette, és az otthon lakói közül mintegy harmincan eltűntek.
jan. 24
8:00
Mocsai: egyben kell tartani ezt a csapatot (Metropol)
Nincs elég fiatal játékos egy új kerethez a riói olimpiáig – véli a férfi kézilabdások szövetségi kapitánya.
jan. 24
8:00
Kiraboltak egy dohányboltot Gyulán (Metropol)
Késsel kényszerítette a bevétel átadására egy gyulai dohánybolt alkalmazottját egy rabló csütörtökön.
jan. 24
8:00
A Dunántúlon már havazik (Alternatív Energia)
Ma napközben az északi, északkeleti tájak kivételével egyre többfelé számíthatunk havazásra, délen, délkeleten esőre, havas esőre.
jan. 24
8:00
A nyugdíjrendszert fenyegeti a legnagyobb bomba (Portfolio)
Már az egyszerű demográfiai kivetítések is dermesztő képet festenek az elöregedő társadalom jövőjéről, a helyzet még súlyosabbnak látszik, ha azt nézzük, mennyi járulékfizetőnek kellene elméletben...
jan. 24
8:00
Gellért: Szakály már korábban is beszélt „idegenrendészeti eljárásról” (ATV)
Nem egy szerencsétlen fogalmazás eredménye Szakály Sándor elhíresült mondata. Gellért Ádám történészkutató a szerdai Egyenes Beszédben elmondta, hogy Szakály a vitatott mondatát már tavaly márciusban elmondta egy Horthyról szóló konferencián.
jan. 24
8:02
Jönnek a mozgó, színes PIN-kódok? - lapszemle (Infostart)
Nem lehet trükközni az újfajta PIN-kódokkal - állítja a feltaláló a penzcentrum.hu cikkében. A napi.hu arról ír, hogy tavaszra újra kritikussá válhat a most konszolidált egészségügyi intézmények helyzete.
jan. 24
8:02
Tapírorrú lett az új Williams (Metropol)
Mass és Bottas az új FW36-ossal száguld majd az idei F1-versenyeken.
jan. 24
8:03
Adót is csalhattak volna velük, két új pénztárgépet is betiltottak (Privátbankár)
Visszavonta a korábban engedélyezett online kassza engedélyét a hivatal két forgalmazónak is, így már egyik cégnek sincs engedéllyel rendelkező típusa. Azok a kereskedők, akik ezek közül rendeltek, most kereshetnek új gépet. Azt egyelőre nem tudni, hogy emiatt mennyien veszítik el az állami támogatást.
jan. 24
8:03
Rogán: áprilisban folytatódik a rezsicsökkentés (ProfitLine)
A Fidesz-KDNP pénteki frakcióülésén döntés születhet arról, hogy áprilisban a lakossági gáz árának mérséklésével folytatódik a rezsicsökkentés - nyilatkozta Rogán Antal a Magyar Nemzetnek.
jan. 24
8:05
Lejtőre küldék az amerikai részvénypiacokat (ProfitLine)
A csalódást keltő kínai makroadatok hatására csökkenéssel zárták a csütörtöki kereskedési napot az amerikai részvénypiacok, a befektetők a főképp a biztonságosabbnak vélt kötvények, arany, illetve a magas osztalékot fizető részvények felé fordultak.
jan. 24
8:09
Sose láttad még ilyen dögösnek Jennifer Hudsont! Videó! (Joy)
Jennifer Hudson nem csak új klipje premierjén volt nagyon dögös, hanem az új klipjében is. Nekünk leesett az állunk, hogy a valaha igencsak telt idomokkal rendelkező, mostanra vagy 30 kilóval könnyebb énekesnő mennyire szexi, dögös és bevállalós lett új videójában. Ki tudja, talán az új frizurája is teszi? Nem tudni... Neked hogy tetszik a dal és a videó hozzá?
jan. 24
8:18
The Amazing Spider-Man 2 - miért kell mindent összehálózni? (GameStar)
Újabb trailert kaptunk a nyáron mozikba kerülő A csodálatos pókember 2 adaptációjához.
jan. 24
8:18
Ruttnert megint feljelentették (BorsOnline)
Ügyvédi visszaélés és sikkasztás miatt újabb nyomozást indított a Budapesti Nyomozó Ügyészség Ruttner György ügyvéd egyik ügyfelének feljelentése alapján. Információnkat hivatalosan is megerősítették.
jan. 24
8:18
Megkezdik az állatkert bővítését (Blikk)
jan. 24
8:18
Patthelyzet Ukrajnában (Metropol)
Megállapodás jött létre az erőszakos cselekmények beszüntetéséről. Az ellenzék elégedetlen.
jan. 24
8:18
Erőss Zsolt hegymászóra emlékeznek (Alternatív Energia)
jan. 24
8:18
Itt a vége: visszavonta a körmendi takarékszövetkezet engedélyét az MNB (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában visszavonta a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását, mert az intézmény működése...
jan. 24
8:18
A valódi Amerikai botrány (Metropol)
A Golden Globe-díjas film a korrupt amerikai politikusokat leleplező Abscam-botrány történetére épít, és könnyen az Oscar-gála nagy győztese lehet.
jan. 24
8:20
Demokrácia nélkül nincs jövője a gazdasági sikernek (Portfolio)
Ha nem alakulnak át az európai nemzeti demokráciák összeurópai demokráciává, akkor az EU gazdasági-pénzügyi értelemben is el fog halni. Ez az egyik fő mondandója az alapblog.hu-nak adott interjúban a...
jan. 24
8:20
A hallgató dönt a sikerről (Metropol)
Daniel Ek, a Spotify társalapító-vezérigazgatója a zenehallgatókat helyezi a folyamatosan fejlődő iparág középpontjába.
jan. 24
8:21
Áprilistól rezsicsökkentés, Rogánnak már biztos vannak számai (Privátbankár)
Az újabb rezsicsökkentésről dönt évadnyitó ülésén a Fidesz-KDNP-frakció.
jan. 24
8:22
Már áprilisban indul a rezsicsökkentés 3.0 (Portfolio)
A Fidesz-KDNP mai frakcióülésén döntés születhet a harmadik rezsicsökkentésről, ami a gáz árának csökkentésével indulhat már áprilisban - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Rogán...
jan. 24
8:23
Ez is a rezsicsökkentés része? Állami monopóliumot akar a kormány (Privátbankár)
A vagyonpolitikáért felelős államtitkár szerint nonprofit jelleggel működtetett rendszer a cél.
jan. 24
8:24
Nem hosszabbított a MOL a CEZ-zel (Portfolio)
Tegnap járt le a MOL-nak a CEZ-zel kötött opciós szerződése, melynek révén a cseh energetikai óriás tulajdonában lévő, 7%-nyi MOL részvénycsomagra a hazai olajtársaságnak vételi opciója volt. Az,...
jan. 24
8:30
Kezdődik az 1-es villamos vonalának továbbépítése a Rákóczi hídon át (Infostart)
Elkezdődik az 1-es villamos vonalának továbbépítése pénteken a Rákóczi hídon át. A villamos már csak a Mester utcáig közlekedik, az autók pedig csak sebességkorlátozással haladhatnak át a hídon.
jan. 24
8:32
Minimálisan erősödött a forint (Infostart)
Minimálisan erősödött a forint árfolyama a fontosabb nemzetközi devizákkal szemben csütörtök estéről péntek reggelre a bankközi devizapiacon.
jan. 24
8:36
Bebetonozta áldozatát a tárnoki gyilkos (BorsOnline)
Rejtélyes gyilkosság ügyében nyomoz a rendőrség Tárnokon. A Bors információi szerint a helyszínelők tegnap reggel kezdték el a nyomok rögzítését a Hazatérők útjának egyik családi házában.
jan. 24
8:36
Kaposvár: kérdés Alves bevetése, román szélső a csapatnál (She)
Selymes Tibor, a kiesés ellen harcoló Kaposvári Rákóczi NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője a Nemzeti Sportnak elmondta: nem tudja, számolhat-e André Alvesszel, hisz a kaposváriak legnagyobb téli fogása még nem kapta meg nemzetközi játékengedélyét.
jan. 24
8:36
A címvédő legyőzte a Lakerst (Metropol)
A Miami Heat Chris Bosh és LeBron James vezérletével hét ponttal legyőzte a Los Angeles Lakerst.
jan. 24
8:36
Így élte túl az egyetemi lövöldözést a magyar professzor (Kripto Akadémia)
Az intézményben hiába volt riasztás és szólaltak meg a szirénák, sok helyen folytatódtak az órák.
jan. 24
8:36
Évtizedes csúcson a GKI-Erste konjunktúraindex (ProfitLine)
Januárban folytatódott a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének immár több mint egy éve tartó, dinamikus emelkedése. A fogyasztói várakozások az év első hónapjában is jelentősen, immár nyolc éve nem látott szintre emelkedtek. Az üzleti várakozások most lényegében stagnáltak, de ezzel is maradtak az előzőleg tizenhárom éve nem tapasztalt szinten. Végeredményben…
jan. 24
8:36
Februártól kezdődhet el az állatkert bővítése (Portfolio)
Február elején veheti át jelképesen Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a volt vidámpark kulcsait, így 6,5 hektárral nő a gyűjtemény területe - írja a Népszava. A lap...
jan. 24
8:36
Folytatják a pénzügyi rezsicsökkentést: a hiteleseket is érinti (Pénzcentrum)
A harmadik rezsicsökkentés a gáz árának csökkentésével indulhat áprilisban....

Keresés