Alekosz egykori feleségjelöltje másfél évvel ezelőtt ugrott ki a nyolcadikról, akkor az a hír járta, ha nem hal meg, mozgásképtelen marad. Anita testileg és lelkileg is egyben van. Ráadásul szerelmes.
Az InfoRádió értesülése szerint a Magyar Orvosi Kamara tavaly 68 millió forintot költött tagjainak életbiztosítására, 80 millió forintot a szervezet lapjára, és 26 millió forintot jogászra. Az indokolatlanul magas összegek és több szervezeti szabálytalanság miatt a kamara felügyelőbizottsága a hatóságokhoz fordult, emellett küldöttgyűlésre hívta az orvosokat. A kamarai vezető szerint nem volt…
A tengerentúli profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján a Phoenix Suns 99–90-re legyőzte a Clevelandet, amely a harmadik játékrészben mindössze hat pontot termelt – 2004 decembere óta a leggyengébb negyedét produkálta a Cavaliers. A Portland Trail Blazers legutóbbi öt meccsén háromszor kapott ki, ezúttal a hármas hazai nyeretlenségi sorozatát megszakító Golden…
A világpiacokon átívelő masszív eladói hullám elérte az ázsiai régiót is, a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmak, valamint az amerikai eszközvásárlási program ebben a hónapban megkezdődő szűkítése elég alapot adott a befektetőknek arra, hogy profitot realizáljanak, illetve a biztonságosabbnak vélt befektetések irányába forduljanak.
Pokolgépes merényletben meghalt egy autóbusz hat civil utasa, további 13 pedig megsebesült a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölte hétfőn egy tartományi szóvivő.
Dr. Pataki Gergely autójának csomagtartója életmentő eszközökkel jobban felszerelt, mint némely orvosi rendelő. A plasztikai sebész ennek köszönhetően több ember életét is megmentette idehaza és külföldön egyaránt.
A feltörekvő piacokon dúló viharokat tovább borzolhatja szerdán a Federal Reserve döntése, melyből megtudjuk, hogy tovább lassítják-e az eszközvásárlásokat vagy sem. Ezt követően csütörtökön az USA...
A mesterséges intelligencia területén erősít a Google legújabb felvásárlásának köszönhetően. Az amerikai technológiai óriás tegnap bejelentette, hogy felvásárolja a DeepMind Technologies nevű céget....
A Richter bejelentette, hogy az Európai Bizottság elfogadta az 5 mg-os Esmya tabletta megismételt 3 hónapos alkalmazását a méhmióma kezelésére. A döntés azt követően született, hogy az Európai...
A hét végére elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, és ez alól a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) sem volt kivétel. A BUX csaknem egyszázalékos csökkenéssel zárta a múlt hetet, és a vezető papírok közül csak a Richter árfolyama emelkedett az előző hetihez képest.
Csökkenéssel kezdhetik a hétfői tőzsdei kereskedést a fontosabb nyugat-európai indexek. Az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 79 pontot, a frankfurti DAX-30 index 67 pontot, a párizsi CAC-40 index 24 pontot eshet nyitáskor.
Lezárult a Synergon és a Vidékfejlesztési Minisztérium között a 2009-2011 évekre szóló licence szállítási szerződéssel kapcsolatos jogvita. A Synergon és a Vidékfejlesztési Minisztérium jogelődje...
A feltörekvő piaci aggodalmak pénteken a fejlett részvénypiacokra is begyűrűztek, így több százalékot esett a tengerentúli és európai indexek értéke a pénteki kereskedésben. Hétfő reggel az ázsiai...
Közel háromévnyi működés alatt 1,1 millió kilométert tett meg egy Euro6 motorral szerelt Scania nyerges vontató. A gyártók közül a Scania mutatta be elsőként működőképes formában, tehergépkocsiba...
Nemcsak az euróhoz képest gyengült mostanában sokat a forint, hanem a többi térségbeli devizához képest is. Másfél év alatt még a román lej is öt százalékkal drágult forintban.
Az ausztrál nyílt bajnokság győztese, a svájci Stanislas Wawrinka a nyolcadikról feljött a harmadik helyre a férfi teniszezők világranglistáján, amelyet változatlanul a vasárnapi döntőben alulmaradt spanyol Rafael Nadal vezet.
Márciusban véglegesíti az EU azokat a szabályokat, amelyek az eurózóna bankjainak közvetlen feltőkésítésére vonatkoznak majd - nyilatkozta Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurócsoport...
A múlt csütörtök-pénteki nagy feltörekvő piaci esések melletti forintgyengülésben könnyen lehet, hogy jön egy átmeneti "pihenő", amelyet külpiaci hangulati jelek mellett több technikai elemzési jel...
Az 1990-es évek óta a legnagyobb privatizációs hullám indulhat meg Olaszországban, a tervek szerint ebből összességében 12 milliárd euró folyhat be. Mindez pedig csökkentheti az ország...
Nagyobb felvásárlást tervez a brit távközlési vállalat, a Vodafone Spanyolországban, tudta meg a Times. A vállalat több milliárd fontot költhet el cégfelvásárlásokra, többek között egy szélessávú...
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint az Európai Bizottság kiadta az 5 mg-os Esmya® (ulipristal acetate) tabletta forgalomba hozatali engedélyét annak kiterjesztett indikációjára, azaz legfeljebb két, egyenként három hónapos cikluson keresztül történő alkalmazására a méhmióma kezelésében.
Az Európai Bizottság kiadta az 5 milligrammos Esmya (ulipristal acetate) tabletta forgalomba hozatali engedélyét annak kiterjesztett indikációjára, azaz legfeljebb két, egyenként három hónapos cikluson keresztül történő alkalmazására a méhmióma kezelésében - jelentette be a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn a Richter Gedeon Nyrt.