Megerősítette optimista várakozásait a részvénypiacok kapcsán a neves pénzügyprofesszor, Jeremy Siegel, aki a Dow Jones index esetében 18 000 pontos értéket emleget. Megjegyezte, a piacokon jelenleg...
A Policy Agenda múlt heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy milyen kampányra lehet számítani tavasszal. A kormánypártok számára a sikerhez vezető út fontos elemei: semmi kockázat, kevés hiba. A jogalkotás az egyik forró terület ebből a szempontból, de az előzetes adatok azt mutatják, hogy a kabinet teljesítményét erőteljesen „lecsavarják” a következő két hónapban.
A mértékadó francia L'Équipe napilap jó hírekről értesült a december 29-én súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumacherrel kapcsolatban: az újság szerint az orvosok megkezdték a hétszeres Formula–1-es világbajnok fokozatos felébresztését a kómából.
Megtört az amerikai indexek több napja tartó lejtmenete, és részben két kedvező makroadatnak köszönhetően mindhárom vezető tőzsdemutató erősödött. Az amerikai piacok zárását követően jelentette be a...
Az első ránézésre brutális, a gyakorlatban azonban visszafogottabb török jegybanki kamatemelés nagyot ugrasztott a török lírán, ami a forintnak is segített, illetve újraélesztette a kockázati...
Az amerikai elnök az esélyegyenlőség erősítésére és a jövedelemkülönbségek csökkentését célzó intézkedéseire helyezte a fő hangsúlyt a helyi idő szerint kedd éjjel a kongresszus két háza előtt elmondott, az unió helyzetéről szóló hagyományos üzenetében.
A másfél éves Léna az első olyan magyar gyermek, akit a saját őssejtjével gyógyítanak. Léna bal oldali agyi bénulás miatt nem mozgott. Ma már kapaszkodik, szépen fejlődik.
Az Index az 1200 éve elhunyt Nagy Károlyról ír. A cikk kiemeli: Európáról, és különösen Nyugat-Európáról mint történelmi fogalomról nem beszélhetünk anélkül, hogy nem említenénk a nevét.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján ma délelőtt 3-4 centiméter hó hullik Budapesten, míg délután is várható havazás, de az már nem lesz számottevő - írja közleményében a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Visszatért Németországba Szofian Sahed, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros kiszemeltje. A tunéziai válogatott védő a német másodosztályú Greuther Fürthnél tűnt fel próbajátékon.
Az első ránézésre brutális, a gyakorlatban azonban visszafogottabb török jegybanki kamatemelés nagyot ugrasztott a török lírán, ami a forintnak is segített, illetve újraélesztette a kockázati...
Az Újpest FC középpályása, Balogh Balázs az őt képviselő FMF Hungary menedzseriroda hírlevelében értékelte az őszi szezonját, kitért klubja céljaira, beszélt személyes motivációjáról is.
Megkezdődött a létszámleépítés második üteme az ISD Dunaferr Zrt.-nél, miután a menedzsment hétfőn és kedden átadta a nevesített listákat a központi üzemi tanácsnak - közölte a vállalatcsoport...
Nem hosszabbítja meg szezon végén lejáró szerződését Tomori Zsuzsanna, az FTC-Rail Cargo Hungaria 26 éves átlövője, s akár visszatérhet a rivális Győri ETO női kézilabdacsapatához – írja a kisalfold.hu. A szintén ferencvárosi Vérten Orsolya pedig edzőként követheti csapattársát.
A magyarországi vállalatok átlagosan 2,6%-os béremelést terveznek 2014-re, ami az MNB által előrejelzett évi átlagos 1,3%-os inflációval számolva bruttó reálbér-növekedést jelent - derül ki a Hay...
Az olasz bankok közül elsőként fizette vissza az Európai Központi Banktól két évvel ezelőtt kapott "válsághitelét" az Intesa Sanpaolo, legújabb jeleként az eurózóna perifériáján tapasztalható...
Hajdú Péter egy ismerőse fedezte fel, hogy egy ismeretlen a feleségének, Sarka Katának adja ki magát a Facebookon. A profil alapján egy osztrák nőről van szó, a neve – ami nyilván szintén kitalált – Petra Führing, aki úgy tölti fel Kata képeit az oldalra, mintha ő lenne rajtuk.
Talán örök rejtély marad, valójában hány emberrel végzett titokzatos élete során N. László, a móri mészáros. A móri Erste Bankban nyolc embert megölő férfi öngyilkossága előtti utolsó kihallgatásán további tizenöt áldozatról beszélt.
Az orvosok megkezdték a hétszeres Formula-1-es világbajnok fokozatos felébresztését a kómából - írja a Nemzeti Sport online kiadása a francia L'Équipe napilapra hivatkozva.
Az éjszakai eső miatt vizes pályán kezdődik el a Formula–1-es csapatok második 2014-es tesztnapja Jerezben. A Pirelli ezért ezt a napot nyilvánította esőnapnak, így ha pénteken jó lesz az idő, nem locsolják fel a pályát. A keddi, műszaki hibákkal zsúfolt, akadozó kezdés után már talán több esemény várható. Kövesse a második tesztnapot folyamatosan frissülő cikkünkkel!
A Yahoo zárás után tette közzé tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó számait. A várt feletti egy részvényre jutó nyereség és a vártnak megfelelő bevétel hírére először 2 százalék feletti pluszba, majd...
Mint tudjuk, a Ferrari a tehetős megrendelők számára a „one-off” program keretein belül egyedi autókat készít. Olyan hírességek is igénybe vették már ezt a szolgáltatást, mint például Eric Clapton. Ezúttal egy japán üzletember megrendelésére készült el az SP FFX.
Radó András, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás játékosa nem hallott a Nantes ajánlatáról, igaz, a törökországi edzőtáborban még nem is beszélt menedzserével. Mint arról beszámoltunk, a francia élvonal (Ligue 1) hetedik helyén álló klub a hírek szerint kiszemelte a magyar korosztályos válogatott támadót.
Az észak-angliai Sunderlandben megkezdődött a második generációs Nissan Qashqai sorozatgyártása. Az eddig legkelendőbb crossover egyben a Nissan legkapósabb modellje Európában, 2006-os piacra...
A munkahelyi beillesztés fontos az újoncnak, mert megfelelő információk és odafigyelés nélkül elveszettnek érezheti magát, a vállalat szempontjából pedig azért lényeges, mert a jól kidolgozott beillesztési program segíti, hogy az új belépő hamarabb legyen produktív szervezeti tag. Az a természetes, ha minden vállalat magához és a szervezetben lévő munkakörökhöz igazítva alakítja ki a beillesztési…
A feltörekvő piacokkal kapcsolatos félelmek enyhülése már az ázsiai régióban is emelkedést váltott ki. A hangulatot nagyban javította a török jegybank agresszív kamatemelése, ami az európai piacokon is pozitív hatást eredményezhet.
A francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Monaco játékosa, Radamel Falcao a Monts d'Or Azergues Foot elleni kupamérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. Amint beszámoltunk róla, a légiós sikeres térdműtéten esett át, a kolumbiai válogatott csatár operációjáról felvétel is készült. Íme!
A török kamatemelésre fordulhatnak a részvénypiacok, néhány lassan forduló papírban még érdemes lehet vétellel próbálkozni. Ma a Johnson & Johnson mellett az SAP grafikonját vizsgáltuk meg...
A német fogyasztói hangulat váratlanul 6 éves csúcsra emelkedett az ország vezető piackutató intézetének felmérése szerint. A Gfk ma közzétett felmérése az előretekintő fogyasztói hangulatindex februárban 8,2 pontra emelkedett a januárban mért 7,7 pontról, ami 2007 augusztusa óta a legmagasabb érték és messze meghaladja az elemzők által várt 7,6 pontot is.
2013 IV. negyedévében 4 millió 15 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 107 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Igaz, a növekedés kétharmadát a közfoglalkoztatás bővülése adta, kicsit...
Bár az Újpest FC vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics a napokban arról beszélt, hogy a sérülések miatt a legégetőbb szüksége jelenleg középső védőre lenne, most mégis úgy tűnik, támadóposzton változhat a keret. Igaz, nemcsak érkezővel, hanem lehetséges távozóval is számolnia kell a szakembernek.