Vasárnapra virradóra több helyen is megdőlt a napi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord Magyarországon, a Zala megyei Iklódbördőcén még a leghidegebb órában is 10,4 Celsius-fokot mértek.
Az amerikai kormányzat nem mérlegeli a csapatok visszaküldését Irakba, bízik benne, hogy a helyi kormány és a törzsek megbirkóznak az al-Kaida terrorszervezettel - közölte vasárnap jeruzsálemi sajtótájékoztatóján John Kerry amerikai külügyminiszter.
Vasárnapra virradóra több helyen is megdőlt a napi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord Magyarországon, a Zala megyei Iklódbördőcén még a leghidegebb órában is 10,4 Celsius-fokot mértek.
Több mint nyolcmilliárd forint lett a nyíregyházi önkormányzat helyiadó-bevétele 2013-ban - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármesteri hivatalának adóosztály-vezetője az MTI-vel.
Valószínűleg Iker Casillas most a világ legboldogabb embere, miután január 3-án megszületett kisfia, Martín. A csöppség és édesanyja, a tévériporter Sara Carbonero is jól vannak, a kis Casillas születéséről pedig még a spanyol televízió is beszámolt.
A kormány az agrárközéposztály megerősítésén dolgozik, az a célja, hogy minél több fiatal gazda és családi vállalkozás kapjon földet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vasárnap az MTI-vel.
Egy kortárs német szerző szürreális fekete komédiáját, Marius von Mayenburg A csúnya című darabját mutatják be kedden a kaposvári Csiky Gergely Színház stúdiójában.
Navracsics Tibor szerint a Kúria devizahitel-szerződésekkel kapcsolatos döntésének legfontosabb megállapítása az, hogy széles körű társadalmi problémákat, mint amilyen a devizahitelügy, jogalkalmazással nem, csak jogalkotással lehet kezelni. A miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszélt, hogy szerinte a kormány az elmúlt években jól élt a kétharmados…
Elmarad vasárnap a szokásossá vált heti "népi nagygyűlés" Kijevben a karácsonyi ünnepi készülődésre való tekintettel - jelentette be Andrij Parubij, az európai uniós integrációt és hatalomváltást követelő Függetlenség téri tüntetések egyik koordinátora.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint minden idők leggyakorlatiasabb adótörvényét fogadta el a Parlament 2014-re, az adózók valóságban felmerülő problémáit a kormány meghallgatta, és a törvénycsomagban amit csak lehetett, orvosolt is - áll a tárcának az idei legfontosabb adóváltozásokat összesítő közleményében.
Szombaton a Southend United-Millwall (4-1) FA Kupa-találkozón ismét bebizonyosodott, hogy az angolok tényleg fekete humorukról híresek. A találkozó egy időre félbeszakadt, mert kialudtak a stadion fényei.
Hetvenegy éves korában, vasárnapra virradó éjjel Lisszabonban elhunyt Eusébio - jelentette a Lusa hírügynökség a labdarúgó volt klubjára, a Benficára hivatkozva. A mozambiki születésű portugál futball-legenda 71 éves volt.
Tizenöt afgán tálib, köztük egy fontos parancsnok vesztette életét a biztonsági erőkkel vívott, vasárnap reggelig tartó tűzharcban az afganisztáni Gazni tartományban - közölte egy helyi vezető.
A románok csaknem 90 százaléka nem tudja, mikor lesznek az európai parlamenti (EP-) választások, és több mint egynegyedük egyetlen EP-képviselőt sem ismer - ismertette az Agerpres hírügynökség egy szombaton közzétett felmérés adatait.
Óvatos derűlátásra adnak okot a fejlett és a feltörekvő országok növekedési kilátásai az amerikai központi bank elnöke szerint. Ha a fiskális és a monetáris politika egymással ellentétes irányú, akkor a gazdasági növekedés gyengébb lesz, mint lehetne - mondja Bernanke.
Olvasónk azon háborgott, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény túl alacsonyan húzza meg az úgynevezett csekély értékű ajándék értékhatárát. Surányi Imréné szakértőnk szerint a kérdező tévedett a konkrét számokat illetően.
Az idén is megrendezik a fővárosban az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítást, január 16-18. között több mint száz kiállító várja a látogatókat a Papp László Budapest Sportarénában. A három naposra bővített esemény programját felsőoktatási és köznevelési konferencia is színesíti.
Érdekes módon dicsérte meg Luis Suárezt a harmadosztályú Oldham Athletic menedzsere, Lee Johnson a Liverpool elleni vasárnapi FA Kupa-találkozó előtt. A tréner szerint az uruguayi egy utcai patkány, de jó értelemben. véve.
Az Európai Unió alapítói sem számolhattak olyan mértékű "népvándorlással", amilyen az EU kelet-európai bővítése után nyugat felé megindult, ezért szükséges az unión belüli munkaerőmozgás szabályozásának átalakítása - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
A kormányzat intézkedéseinek köszönhetően átlépte a négymilliós "álomhatárt" a foglalkoztatás mértéke, ez is azt igazolja, hogy Magyarország jó úton jár - mondta az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Európai Unió alapítói sem számolhattak olyan mértékű "népvándorlással", amilyen az EU kelet-európai bővítése után nyugat felé megindult, ezért szükséges az unión belüli munkaerőmozgás szabályozásának átalakítása - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.
Váratlan vendég miatt szakadt félbe a Montreal Canadiens-Ottawa Senators NHL-rangadó szombaton, miután egy denevér repült be a pálya fölé, nem kis ovációt váltva ki a nézőkből.
Zseniális gólt szerzett az NHL-ben Tomas Tatar, a Detroit Red Wings kiválósága a Dallas Stars ellen. A találat után a kommentátor is elvesztette a fejét és csak annyit mondott, nem tudja, hogyan lőtte be, de belőtte.
Ferenc pápa bejelentette vasárnap a Szent Péter téren összegyűlt hívők előtt, hogy május végén felkeresi a szentföldi kegyhelyeket Jordániában, Izraelben és a palesztin területeken.
Huszonkilencen megsérültek, köztük hárman súlyosan, miután kényszerleszállást hajtott végre a szaúdi Saudia légitársaság iráni zarándokokat szállító Boeing 767-es gépe a nyugati Medina repülőterén - közölte a szaúdi polgári repülésügyi főhatóság.

A volt világelsők csatájában az ausztrál Lleyton Hewitt meglepetésre három szettben legyőzte a svájci Roger Federert a brisbane-i keménypályás tenisztorna férfi versenyének vasárnapi döntőjében.