Az iraki biztonsági erők átfogó támadásra készülnek, hogy visszafoglalják az al-Kaidához köthető szélsőségesektől Fallúdzsa városát - közölte vasárnap az iraki kormány egyik magas beosztású illetékese.
A székely jövőben az autonómiának nincs alternatívája, ez az egyetlen lehetőség a történelmi hagyományok, az anyanyelv és a magyar kultúra megőrzésére - mondta az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke vasárnap Bonyhádon, ahol a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelemre emlékeztek.
Egy jótékonysági gála keretein belül fura meccsen vett részt a Manchester United és a Nürnberg két japán játékosa, Sindzsi Kagava és Hirosi Kijotake, akik ketten ötvenöt iskolás ellen fociztak egy tv-show szervezésében.
Ultra nagy felbontású (UHD) tévékészülékekkel rukkol elő a Samsung után a világ másik vezető gyártója, a szintén dél-koreai LG Electronics is. Az új modelleket a Las Vegas-i elektronikai vásáron mutatják be.
A vasárnap elhunyt Eusébiót - noha a futballvilág tisztelete, például, Larbi Ben Bareké, vagy még inkább Colunáé, Aguasé, s az 1958-as vb-n máig élő rekorddal gólkirályi címet nyert Just Fontaine-é - az afrikai kontinens első világklasszis szülöttének szokták nevezni. Okkal. A portugállá lett Fekete Párduc felfedezését egy nem kevésbé híres magyar edzőnek köszönheti a világ.
Ez az egyetlen lehetőség a történelmi hagyományok, az anyanyelv és a magyar kultúra megőrzésére – mondta az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke Bonyhádon.
A Magyar Hírlap szombati cikke szerint az osztrák Raiffeisen magyar leánycégét a Széchenyi Bank veheti meg, melyben a magyar állam a nyár óta már 49%-os részesedéssel rendelkezik. Az értesülés...
Projektcéget hozott létre a Pannon Geosolar Kft. és a bonyhádi önkormányzat a geotermikus energia hasznosítására Bonyhádon - közölte a város aljegyzője az MTI-vel.
Szokatlan feladatra kérték fel a japán foci élő legendáját, a 98-szoros válogatott Shunsuke Nakamurát. Az ázsiai klasszisnak egy TV-showban kellett lerúgnia egy esküvői torta díszét. Sikerült.
Egy amerikai nehézjégtörővel, a Polar Starral fogják a karácsony óta jégben rekedt orosz hajót és az ugyancsak fogságba került kínai jégtörőt kimenteni.
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester - további intézkedésig - Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal vasárnapra virradó éjszaka az MTI-vel.
A kormányzat intézkedéseinek köszönhetően átlépte a négymilliós "álomhatárt" a foglalkoztatás mértéke, ez is azt igazolja, hogy Magyarország jó úton jár - mondta az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
A Fidesz szerint míg a szocialisták oktatási rendszere megbukott, addig ma az állam felelősséget vállal a legkisebb iskoláért is, a pedagógusoknak béremelési programot indított, az állami szerepvállalással pedig lehetővé válik, hogy egységes színvonalúak és ingyenesek legyenek a tankönyvek.
Kétszázötven éve, 1764. január 7-én mészárolta le az osztrák katonaság a Madéfalván egybegyűlt, a határőrsorozás ellen tiltakozó csíki székelyeket,a vérengzés a történelembe madéfalvi veszedelem néven vonult be. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
A jövő héten is többször borult, ködös, ám többnyire enyhe idő lesz, a hétvégén viszont már többfelé lehetnek mínuszok, néhol hózápor is előfordulhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A "magyar szélsőséges megnyilvánulások" elleni szigorú fellépést sürget a székelyföldi románok érdekvédelmi szervezeteként fellépő Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma.
Rosario — Elkezdődött a nagy kaland! A 2014-es Dakar-rali résztvevőit félmillió ember köszöntötte az ünnepélyes rajtceremónián, majd tegnap már a mezőny elkezdte a 9000 kilométeres száguldást, amelynek útvonala Argentína, Bolívia és Chile.