Az Erste Bank elkötelezett a magyar piac és magyarországi ügyfelei mellett - közölte az Erste Bank Hungary Zrt. hétfőn az MTI-vel. A közleményben leszögezik: a tulajdonos bízik az Erste Bank Hungary Zrt. menedzsmentjében és abban, hogy a magyarországi leányvállalat megújulását célzó üzleti stratégia sikeres megvalósításával a bank belátható időn belül ismét nyereségesen működik majd.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke nem emlékszik egyetlen rendező országra sem, amely annyire le lett volna maradva az előkészületek terén, mint az idén házigazda Brazília.
Szóban már megállapodott Selymes Tiborral a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Kaposvári Rákóczi, a 46-szoros román válogatott futballista várhatóan kedden írja alá vezetőedzői szerződését.
A Raiffeisennek a Széchenyi Bank általi megvételéről kérdeztünk két ismert bankszakembert. Bod Péter Ákos finomabban, Felcsúti Péter nagyon keményen bírálta a lépést.
Nem vonul ki Magyarországról az Erste - erősödik az euró, viszont gyengül a forint - ilyet még az elemzők se láttak - Svájcban is napirenden a bevándorlók - Nézze meg itt >>
A portugál fővárosban emberek tízezrei vettek végső búcsút a vasárnap virradóra 71 évesen elhunyt legendás labdarúgótól, Eusébiótól, akit hétfőn helyeztek örök nyugalomra.
A várakozásokban foglalt emelkedés helyett csökkent az amerikai szolgáltatóipari beszerzési menedzser index: a decemberi érték 53 pont lett az novemberi 53,9 pont után.
Decemberben 1,4 százalék volt az éves infláció Németországban a novemberi 1,3 százalékkal szemben - közölte hétfőn a német statisztikai hivatal előzetes számítások alapján, az adat megegyezik az elemzők által várttal.
Visszakerült a börtönbe a feltételesen szabadlábon lévő Adrian Nastase volt román miniszterelnök, miután - lakásfelújításával összefüggő - utolsó korrupciós perében hétfőn jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte őt a legfelső bíróság.
Az olasz labdarúgó-bajnokság góllövőlistáját vezető Giuseppe Rossi vasárnapi térdsérülése nem olyan súlyos, mint azt a Fiorentinánál előzetesen gondolták, jobb térdének keresztszalagjában ugyanis "csak" másodfokú húzódást állapítottak meg.
Megható módon búcsúztak el a Benfica szurkolói a vasárnap hajnalban elhunyt portugál futballegendától, Eusébiótól. Az Estédio da Luzban felállva tapsoltak a drukkerek, miközben körbevitték a pályán a korábbi csillag koporsóját.
A hét első számú kérdése az, hogy a tőzsdéken a 2013. év utolsó kereskedési napjainak emelkedő árfolyam alakulása, vagy 2014. első napjainak árfolyam csökkenése folytatódik. A kérdés eldöntésében...
A női kosárlabda NB I-ben szereplő PEAC-Pécs együttesében folytatja pályafutását Raksányi Krisztina, a 36-szoros válogatott játékos 1,5 éves szerződést kötött a klubbal.
Közel 30 dollárt esett az arany árfolyama egy pillanat alatt a mai kereskedésben, egyelőre nem tiszta mi történt, sokan "fat finger"-re gyanakszanak, vagyis hogy egy bróker félreüthette a megbízást,...
Újabb két bank lehet a magyar államé - tovább gyengült a budapesti értéktőzsde részvény indexe - előzetes adatok szerint veszteség nélkül zárta a 2013-as évet az MNB - 33 hónapos csúcsra ért a befektetői hangulat az euróövezetben - Nézze meg itt >>
A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet működése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kirendelt felügyeleti biztosok tevékenysége mellett prudens, fenntartható és folyamatos, a betétesek pénze...
Az adószakértők szerint aránytalanul nagy terhet ró a késedelembe eső gazdálkodókra, hogy januártól kötelező a késedelmi kamat felszámolása, és minimum 40 eurónak megfelelő forintot is fel kell felszámolni behajtási költségátalányként.
Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke szerint a PISA-felmérés mostani adatai nem igazolhatják a változtatásokat, ugyanakkor azokat a véleményeket is helyére kell tenni amelyek megfélemlített tanárokról szólnak. Ezt Pokorni Zoltán mondta az Újkatedra című oktatási szaklap internetes honlapján megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy megspórolhatták volna az elmúlt két…
Berlinben a kormány szóvivője megerősítette, hogy a kancellár síbalesete súlyosabb következményekkel jár, mint eredetileg gondolták, ezért több hétre csak korlátozott mértékben tudja ellátni feladatait. Angela Merkel Svájcban, sífutás közben elesett és eltörte a medencecsontját. A baleset miatt máris lemondták Lengyelországba valamint Luxemburgba tervezett hivatalos látogatását.
Meglehetősen nagy kereslet volt a mai napon meghirdetett hathetes diszkont kincstárjegy-aukción - derült ki az ÁKK közleményéből. A 65 milliárd forintnyi bevont forrást 2,92 százalékos átlaghozam...
A több mint 2 éve legalacsonyabb kínai szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzser index, illetve a nem túl meggyõzõ eurózónás adatok, valamint a várt alatti amerikai ISM-index...
Kiraboltak egy benzinkútnál működő trafikot Csongrádon, a rendőrség 200 ezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.