A baloldali összefogás nem a baloldali szavazók, hanem a jobboldal mozgósítására alkalmas - jelentette ki Kósa Lajos szombaton, a Hír TV P28 című műsorában.
A Budapesti Értéktőzsdén az év első teljes hetében a befektetési alapkezelők megkezdték a részvények vásárlását, a tőzsde részvényindexe, a BUX 475,53 ponttal, 2,55 százalékkal emelkedett, és pénteken 19 101,72 ponton zárta a hetet.
Ivóvízminőség-javító program indul Dél-Békésben Medgyesegyházán és Újkígyóson, a beruházás értéke több mint hétszáz millió forint - tájékoztatta a társulás elnöke az MTI-t.
Egyre durvulnak a közép-afrikai állapotok, ami miatt az EU katonai közbelépés miatt döntött szombaton. Szemtanúk arról számolnak be, hogy emberi testrészeket is esznek a vérengzés során.
John Kerry komolyan gondolja a béketeremtést – legalábbis legutóbbi (egy év alatt a tizedik) közel-keleti delegációjának mérete erre utal. Az amerikai külügyminiszter 170 fős szakértői stábbal érkezett Jeruzsálembe, köztük John Allen négycsillagos tengerészgyalogos tábornokkal, a NATO volt európai főparancsnokával. A washingtoni vezetés szerint az eddigi békekezdeményezések azért vallottak…
Előzetes letartóztatásba helyezték Görögországban szombat este az Arany Hajnal nevű neonáci párt újabb két képviselőjét. Egy harmadik parlamenti tag szintén megjelent a bíróság előtt, hamarosan az ő ügyében is döntés születik.
Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit egy személyautó ütött el Kecskeméten – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.
A héten a befektetési alapkezelők megkezdték a részvények vásárlását. A Budapesti Értéktőzsdén az év első teljes hetében a befektetési alapkezelők megkezdték a részvények vásárlását, a tőzsde részvényindexe, a BUX 475,53 ponttal, 2,55 százalékkal emelkedett, és pénteken 19 101,72 ponton zárta a hetet. Az elmúlt héten a részvénypiac forgalma meghaladta a 37,5 milliárd forintot, szemben az előző…
Az év első napjait jellemző álmosság a héten már tovatűnt a piacokról. Több fontos adat is érkezett a héten, illetve az Európai Központi Bank is ülésezett. Bár a pénteki amerikai munkaerőpiaci...
Előzetes letartóztatásba helyezték Görögországban szombat este az Arany Hajnal nevű neonáci párt újabb két képviselőjét. Egy harmadik parlamenti tag szintén megjelent a bíróság előtt, hamarosan az ő ügyében is döntés születik.
Ellenzéki fegyveresek ellen indított új hadműveletet a szíriai hadsereg az északi Aleppó tartományban, a művelet során szombaton 40 lázadót megöltek - jelentette a hivatalos szír hírügynökség, a SANA.
Nem született gól a spanyol labdarúgó-bajnokságot azonos pontszámmal vezető FC Barcelona és Atlético Madrid összecsapásán, így a 19. forduló, azaz "féltáv" után a katalánok jobb gólkülönbségükkel elsők a tabellán.
Hetven éve, 1944. január 12-én született Joe Frazier amerikai nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, aki 1971-ben megnyerte az "évszázad mérkőzését" az addig veretlen Muhammad Ali ellen.
Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsolás alkalmával már 1 milliárd 811 millió forintért izgulhatnak a hazai szerencsevadászok....
Három kínai hajó hatolt be vasárnap a Kelet-kínai-tengeren fekvő egyik szigetcsoportot övező területi vizekre, amelyet Tokió és Peking is magáénak követel.
Izrael vasárnap és hétfőn búcsút vesz egykori háborús hősétől, majd a hadsereg gázai kivonulását levezénylő miniszterelnökétől, a nyolc év kóma után 85 éves korában szombaton meghalt Ariel Sarontól.
Az Európai Parlament elnöke egy lapinterjúban hűtötte a kedélyeket. Azt mondta: az Európai Parlamentben garantáltan elbukna egy ilyen kezdeményezés, sértené a szabad munkaerő-áramlás alapelvét, hogy az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlásáról ne is beszéljünk.
Izrael vasárnap és hétfőn búcsút vesz egykori háborús hősétől, majd a hadsereg gázai kivonulását levezénylő miniszterelnökétől, a nyolc év kóma után 85 éves korában szombaton meghalt Ariel Sarontól.
Igen látványosan, sarokkal dekázva ért utoljára labdába az Atlético Madrid-Barcelona (0-0) spanyol csúcsrangadón Xavi a lefújás pillanatában, majd teljesen nyugodtan odaadta a labdát a bírónak.
Nem kétséges, hogy Magyarország nyert az Európai Uniós tagsággal - nyilatkozta az InfoRádió kérdésére Győri Enikő. Az európai ügyekért felelős államtitkár elmondta: egy háromnapos konferencián emlékeznek majd a csatlakozás 10. évfordulójára áprilisban.
A Danubiana Kft. mintegy hárommillió euróval növelte árbevételét, adózott eredményét pedig megkétszerezte 2013-ban az előző évihez képest - közölte a bonyhádi borászati cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Mint minden évben, most is elkészítette a járművek balesetbiztonságával foglalkozó független szervezet, az Euro NCAP az általa megvizsgált legbiztonságosabb autók listáját. Összesen hét kategóriában...
Legalább kilenc ember meghalt és tizenhat megsebesült vasárnap reggel az iraki fővárosban egy autóba rejtett pokolgép robbanásában - közölték a hatóságok.