A Molnál két éve hiányzik a "növekedési sztori", az a legfontosabb, hogy ezt visszakapják - nyilatkozta Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke a Forbes magyar kiadásának januári számában.
A Bild riportere fejkamerával csúszott végig azon az útvonalon, ahol a német ex-Forma-1-es szenvedett tragikus balesetet. Nem egy nehéz pálya, de nem is ez volt a baj.
Tavaly összesen 67 557 személygépjárművet és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, csaknem 3600-zal - 5,6 százalékkal - többet mint 2012-ben - derül ki a Datahouse Kft. adataiból, amelyeket csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
Újra felkerültek Rejtő Jenő művei az Országos Széchenyi Könyvtár elektronikus könyvtárába. Az egyik legnépszerűbb magyar író regényei azért váltak ismét közkinccsé, mert lejárt az őket védő szerzői jog.
Csaknem tíz százalékkal csökkent januártól a Budapesti Közlekedési Központ bérleteinek árai. Erről még ősszel döntött a Fővárosi Közgyűlés. Szabó Gergő összeállítása.
Elnöki kegyelmet vagy legalább vádalkut sürgetett az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező amerikai informatikus, Edward Snowden számára csütörtökön a The New York Times.
A hírek világában nehéz leltárt készíteni. Ami pár napja még fontos volt, arra ma már alig emlékszünk. Persze van olyan is, amit jobb lenne elfelejteni. A most következő néhány pillanat arra figyelmeztet: bármikor, bármi megtörténhet - velünk is.
Érdekes tanulmányt tett közzé az IHS Automotive az autonóm, önjáró autókról. A jelentés szerint előbb-utóbb nem lesz szükség emberi beavatkozásra a személygépjárművel történő közlekedésnél.
A fiatal lány a saját méreténél négy számmal nagyobb ruhákat hordott, annyira szégyellte eltorzult testét. 19 éves kora óta kínozta súlyos gerincbántalma, amelyből most egy hónap alatt kigyógyította egy speciális, jógából és masszázsból álló módszer.
Az idén is bőven lesz hosszú hétvége, a húsvéton és a pünkösdön kívül még háromszor, a karácsony pedig ötnaposnak ígérkezik nemzetgazdasági miniszter rendelete szerint.
Budapest – A Budapesti Operettszínház sztárja, Szabó P. Szilveszter (40) Jászai Mari-díjas színész január elsején született – ráadásul neve napját is az év utolsó napján ünnepelte –, hosszú évek után végre családi körben ülte meg negyvenedik születésnapját.
Még bizonytalan, hogy mikor születik döntés a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványáról - közölte Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság (Ab) főtitkára csütörtökön az MTI érdeklődésére azzal összefüggésben, hogy a Figyelő című hetilap szerint a döntés napokon belül megszülethet.
Ez év elejétől a termálvíz intenzív medencés haltenyésztésre is hasznosítható, de bármilyen hasznosítás során törekedni kell a víz hőtartalmának minél nagyobb mértékű kinyerésére - egyebek mellett ezt tartalmazza az a vízügyi jogszabályokat módosító kormányrendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Minden korábbinál több törvény, kormányrendelet és összességében is történelmi rekordot jelentő mennyiségű jogszabály született 2013-ban - közölte a Jogtárat kiadó Wolters Kluwer Kft. csütörtökön az MTI-vel. 2013-ban a törvények száma átlépte a 250-et, a jegybanki rendeletek száma másfélszeresére nőtt.
Az uniós Dél-Alföldi Operatív Program (DAOP) 100 százalékos támogatásával, az előzetes becslés szerint nettó 1 milliárd 675 millió forintból újul meg a szegedi Dóm. A nyílt közbeszerzési felhívást a DÓM Fejlesztő- és Turisztikai Szolgáltató Szervezet a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben tette közzé.
Simi Valley – Férjhez ment Kaley Cuoco (28)! Az Agymenők sorozat bombázója szilveszterkor mondta ki az igent teniszedző párjának, Ryan Sweetingnek (26).
Budapest — Ezer forinttal többet fizetnek ettől a hónaptól azok a budapestiek, akiknek a munkáltatójuk veszi meg a BKK-bérletet, mint azok, akik saját maguk állnak be a pénztárba, és zsebből fizetnek.
Az európai gyakorlathoz igazodik a kerékpárok kötelező felszerelését tartalmazó jogszabály, amely január elsejétől lépett életbe. Ez rögzíti, hogy a biciklisták akár LED világítást is alkalmazhatnak, és ez akár a ruházaton is elhelyezhető.
Az MKB Bank Zrt. adásvételi szerződést írt alá a romániai Nextebankban meglévő 96,3 százalékos közvetlen részesedésének teljes eladására - közölte az MKB a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
Kiterjedt hóvihar fenyegeti az Egyesült Államok északkeleti államait, amely a meteorológiai előrejelzések szerint péntek reggelre több mint harminc centiméter vastag hótakaróval fogja befedni Új-Anglia egyes területeit.
A vártnál nagyobb mértékben, 11 havi csúcsra nőtt decemberben az Egyesült Államok feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe - közölte csütörtökön a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
A legfrissebb adatok szerint a személyautóknál és a kishaszongépjárműveknél is nőtt az eladások száma tavaly. Utóbbiaknál a december volt a csúcs, amikor csaknem másfélszer annyit adtak el, mint egy évvel korábban. A toplista második helyéért szoros volt a verseny.
Budapest — Hat hónap ismeretség után eljegyezték Mádai Vivient (24)! A műsorvezető kezét fogorvos párja, Szabó Zoltán szenteste, térden állva kérte meg mindenféle előzetes beszélgetés vagy éppen célozgatás nélkül.