A Magyarországi Cigánypárt is elhatárolódott a Szabadság térre tervezett emlékmű felállításától. Az Együtt-PM arra szólította fel a kormányt, hogy akadályozza meg az emlékmű megépítését. Semjén Zsolt szerint a szobornak nincs köze az emlékévi eseményekhez.
Már szombaton összeül az on-line pénztárgép átállásban érintett piaci szereplőket tömörítő munkabizottság, miután az engedélyezési hivatal visszavonta két pénztárgép forgalmazási engedélyét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.
Egyre nagyobb az érdeklődés az adatvédelem iránt, de gondot okoz, hogy a szabályozás mindig le van maradva a technikai lehetőségek mögött - mondta Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke a Medián közvélemény-kutató intézet által szervezett állampolgári találkozón szombaton Budapesten.
Szélütéssel kórházba szállították és megműtötték az Egyesült Arab Emírségek államfőjét, akinek ezután stabilizálódott az állapota - jelentette szombaton a kis arab állam hivatalos hírügynöksége, a WAM.
Péntek késő este közzétett döntésével megerősítette Franciaország "Aa1"-es hosszú lejáratú szuverén adósosztályzatát a Moody's Investors Service, igaz a besoroláshoz tartozó kilátást negatívon tartja...
A szabad oktatásért tartottak demonstrációt politikai pártoktól független szervezetek. A 15 órakor a Szabadság téren kezdődött tüntetésen 7 pontból álló követelést fogalmaztak meg.
A Lehel úti fiókrobbantás kapcsán biztosan sokak fejében megfordult, elszállhatnak-e ilyenkor az ügyfelek adatai. A kilencvenes években ugyanis még olyan esetekről is lehetett hallani, amikor egy...
Kész lemondani az ukrán miniszterelnök, ha ezzel elősegíti a belpolitikai konfliktus megoldását - jelentette ki ma megjelent lapinterjúkban a Mikola Azarov. Ez a Kijev belvárosában hónapok óta...
Szélütéssel kórházba szállították és megműtötték az Egyesült Arab Emírségek államfőjét, akinek ezután stabilizálódott az állapota - jelentette szombaton a kis arab állam hivatalos hírügynöksége, a WAM.
Halálos baleset történt szombaton délután a 45-ös főúton Csongrád megyében, Szentes és Hódmezővásárhely között a 37-es kilométer közelében, a Miási úti elágazásnál – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
Havas körülmények között rendezték Debrecenben a Loki Kisvárda elleni edzőmérkőzését, amelyet nagy meglepetésre a másodosztályú gárda nyert meg a bajnoki listavezető ellen.
Budapest — Idén minden koncertjüket meghatározza megalakulásuk 25 éves jubileuma, de a kedvünkért egy 20 éves évfordulóról is megemlékeztek. Ugyanis 1994 tavaszán készült róluk az első fotósorozat.
Somogy és Zala megyében elsőfokúra mérsékelte a hófúvás miatt kiadott figyelmeztetését a meteorológiai szolgálat. Már sehol sincs érvényben narancssárga riasztás.
Nem fenyegeti már az euró létét a nemzetközi gazdasági válság - hangsúlyozta Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse szombaton, a svájci Davosban a politikai vezetőket, üzletembereket és...
A Fidesz alelnöke szerint a szocialisták három és fél éven át becsapták az országot, mert azt állították, hogy megújulnak, maguk mögött hagyják a Gyurcsány-korszakot, ehhez képest szombati kongresszusukon megszavazták a "Gyurcsány-koalíció" választási listáját.
A Fidesz alelnöke szerint a szocialisták három és fél éven át becsapták az országot, mert azt állították, hogy megújulnak, maguk mögött hagyják a Gyurcsány-korszakot, ehhez képest szombati kongresszusukon megszavazták a "Gyurcsány-koalíció" választási listáját.
Nyugalomra és a stabilitás megőrzésére szólította fel Kárpátalja lakosságát szombaton Olekszandr Ledida, az ukrajnai megye kormányzója, aki kormányellenes és kormánypárti tüntetők előtt beszélt Ungváron.
Továbbra is üldözi az AS Roma a Juventust az olasz labdarúgó-bajnokság küzdelmein belül, a hétközi Olasz Kupa-mérkőzésen be is bizonyították, hogy van keresni valójuk a zebrák ellen.
Hivatalosan is bemutatták a West Ham United legújabb igazolását, az olasz válogatott játékost, Antonio Nocerinót, aki fél évre érkezik kölcsönben az AC Milan együtteséből.
Vasárnap délig a keleti, majd egyre inkább csak az északkeleti megyékben folytatódik a havazás, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még 6-8 cm friss hó hullhat. Vasárnap éjszaka mérséklődik a szél és mindenütt megszűnik a hófúvás. A hőmérséklet a vastag hóval borított Dél-Dunántúlon -15 fok alá süllyed.
Szombatra a kormányellenes tüntetések már Ukrajna északi és keleti részére is kiterjedtek. Közben a kórházban egy újabb tüntető halt bele a sérüléseibe. Janukovics elnök viszont fogadta hivatalában az ellenzéki pártok vezetőit a helyzet békés megoldása érdekében.
Megszerezte első idegenbeli pontjait Huszti Szabolcs csapata, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hannover, amely a 2013/14-es idény első tavaszi fordulójának szombati játéknapján 3-1-re diadalmaskodott a Wolfsburg vendégeként.
Részben a kedvező részvénypiaci környezetnek köszönhetően a német háztartások pénzügyi vagyona folyamatosan nő. A tavalyi harmadik negyedévben 48 milliárd euróval emelkedetek a lakosság...
A második és a harmadik helyezett találkozott, de szoros játék helyett sima ferencvárosi győzelem született az Érd ellen a női kézilabda NB I szombati játéknapján.
Derűlátóbbak a vezérigazgatók - derült ki a PwC szokásos globális felméréséből, amelyet az üzleti élet legjelentősebb nemzetközi konferenciáján, a davosi világgazdasági fórumon hoztak nyilvánosságra.
Az eddigi rezsicsökkentések eredményeként 240 milliárd forint maradt a magyar családoknál - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke szombaton a Hajdú-Bihar megyei Létavértesen, a rezsicsökkentésről rendezett fórumon.
Melbourne - Egymilliárd kínainak szerzett örömet Li Na (31). A teniszezőnőnek harmadszorra valóra vált az álma, a 2011-es és 2013-es kudarc után megnyerte az ausztrál nemzetközi bajnokságot, a fináléban egy szoros és egy sima játszmában, 7:6, 6:0-ra verte a szlovák Dominika Cibulkovát (24).