Nem fogadta el az államfő ajánlatát a kormányfői posztra az ellenzéki vezető, Arzenyij Jacenyuk, mivel a megállapodás nem tartalmazza az előrehozott választásokat és a január 16-án hozott,...
A megváltozott választási rendszer miatt az országgyűlési képviselő-választási eljárásban a helyi szinten hozott határozatokról másodfokon már nem a területi (megyei vagy fővárosi), hanem országos szinten döntenek a Nemzeti Választási Bizottságban (NVB), ahol így várhatóan jelentősen megnő majd az ügyek száma.
A Renault és a Nissan házasságának köszönhetően éves szinten közel négy milliárd dolláros kiadáscsökkentésre kerülhet sor - a Nikkei Bussiness Daily beszámolója szerint. Az új struktúra a két gyártó...
A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja (Szociáldemokraták) átadta a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjének a megbízóleveleket, és a párt választmánya elfogadta a 3x8 címet viselő választási programot - közölte a párt ügyvezető elnöke, kommunikációs igazgatója vasárnap az MTI-vel.
Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolph L. Braham holokausztkutató vasárnap, valamint jelezte, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is visszaküldi.
A nyolcadik helyen kiemelt svájci Stanislas Wawrinka nyerte meg a Melbourne-ben rendezett ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi versenyét, miután a vasárnapi döntőben legyőzte a sérüléssel bajlódó, világelső spanyol Rafael Nadalt.
Németh Lászlóné a következő időszak egyik legfontosabb feladatának nevezte a magyar cégek felkészítését a paksi atomerőmű bővítésében való részvételre. A nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-nek adott interjúban remélte, hogy viszonylag gyorsan megállapodás születhet a bővítésével kapcsolatos államközi hitelszerződésről, és így hamarosan indulhatnak a műszaki egyeztetések.
Támogatta vasárnap a legnagyobb szerb kormánypárt, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöksége Aleksandar Vucic kormányfőhelyettesnek, a párt elnökének azon kezdeményezését, hogy írjanak ki rendkívüli...
A megváltozott választási rendszer miatt az országgyűlési képviselő-választási eljárásban a helyi szinten hozott határozatokról másodfokon már nem a területi (megyei vagy fővárosi), hanem országos szinten döntenek a Nemzeti Választási Bizottságban (NVB), ahol így várhatóan jelentősen megnő majd az ügyek száma.
A Real Madrid-Granada spanyol bajnoki legcsúnyább jelenetének szenvedő alanya Gareth Bale volt, akit egy labdáért vívott párharcban rúgott ágyékon brutális módon a vendégek középső védője, Jeison Murillo.
Eddig sosem látott videófelvétel került elő Luis Suárezről, a Liverpool csillagáról. Az uruguayi gólzsák egy helyi TV-csatorna gyermekvetélkedőjében vett rész, ami nagyjából a "Játék határok nélkül" kölyökváltozatának felelt meg.
Bukarestben és Románia több déli megyéjében kétnapos tanítási szünetet rendeltek el vasárnap a második napja tartó hófúvás miatt: a román fővárosban működő több mint 400 tanintézmény hétfőn és kedden zárva lesz, ami negyedmillió iskolást és óvodást érint.
20 millió dollárnyi, vagyis közel 4,5 milliárd forintnak megfelelő kompenzációt kap a több botrányba is belekeveredett JP Morgan vezére, írja a DealBook. Az elmúlt években több botrányba is...
Támogatta vasárnap a legnagyobb szerb kormánypárt, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöksége Aleksandar Vucic kormányfőhelyettesnek, a párt elnökének azon kezdeményezését, hogy írjanak ki rendkívüli parlamenti választásokat Szerbiában.
Az orosz államkötvények piacának megnyitása a külföldiek előtt 2013-ban jótékony hatással járt, a kereslet szépen emelkedett, hasonló felfutásra azonban nem lehet számítani a vállalati kötvénypiacon....
De becslések szerint minden kütyüre, okostelefonra, tabletre, PC-re, TV-re lesz kereslet 2014-ben is, mégpedig dollár százmilliárdokban mérhető. Jönnek a testen hordható okos eszközök, órák, hajpántok. A fantáziának csak az árak szabnak határt.
Ritkán látható jelenet játszódott le a Scranton Penguins-Norfolk Admirals AHL-es jégkorongmeccsen, amikor a két kapus esett egymásnak és bunyózott egy kiadósat.
A nyolcadik kiemelt Stanislas Wawrinka nyerte meg a Melbourne-ben rendezett ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi versenyét, miután a döntőben legyőzte a sérüléssel bajlódó, világelső Rafael Nadalt.
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára szerint a lakossági szemétszállítás területén is lehetőség nyílik rezsicsökkentésre az év második felében, a kommunális szemétszállítás díja 10-15 százalékkal mérséklődhet.
Az ukrán fegyveres erők nem fognak beavatkozni az országban kialakult válságos helyzet rendezésébe - jelentette ki az ukrán védelmi miniszter vasárnap egy interjúban.
A madárinfluenza H10N8 vírus altípusról derült ki Kínában, hogy emberre veszélyes. A keleti országrészből egy haláleset után újabb megbetegedést jelentettek vasárnap.
Alig telt el három hét az idei évből, máris a harmadik bankcsődről érkezett jelentés az Egyesült Államokból, miután tavaly összesen 23 bankot zártak be a tengerentúlon.
Nem áll szándékában egy izraelit sem elköltöztetni és egy telepet sem felszámolni Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek - legalábbis ez derült ki egy Davosban tartott sajtótájékoztatón a Máárív című izraeli lap vasárnapi száma szerint.
Nem áll szándékában egy izraelit sem elköltöztetni és egy telepet sem felszámolni Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek - legalábbis ez derült ki egy Davosban tartott sajtótájékoztatón a Máárív című izraeli lap vasárnapi száma szerint.
Száznál is több autó ütközött szalagkorlátnak vagy oszlopnak, esetleg csúszott árokba a péntek óta tartó havazás miatt. Mutatjuk, hova riasztották a tűzoltókat.
Az Oklahoma City Thunder 103-91-es sikert aratott a Philadelphia 76ers otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján, s ezzel hetedik győzelmét érte le sorozatban.
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára szerint a lakossági szemétszállítás területén is lehetőség nyílik rezsicsökkentésre az év második felében, a kommunális szemétszállítás díja 10-15 százalékkal mérséklődhet.
Egy magánszemély áfás őstermelői és egyéni vállalkozói tevékenységet is végez. Milyen szabályok szerint kell nyilvántartania, hogy milyen forrásokból mely tevékenységét finanszírozza, illetve mit költ a saját szükségleteire? – kérdezte olvasónk. A rendkívül összetett kérdéssorozatra Sinka Júlia szakértőnk válaszolt.
Az Almería egygólos győzelmet aratott az immár hat meccs óta nyeretlen, vendég Getafe ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának vasárnap déli mérkőzésén.
A szlovén csapat lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott ellenfele a jövő évi, katari világbajnokság selejtezőjében - derült ki a vasárnapi sorsoláson, amelyet a jelenleg is zajló Eb helyszínén, a dániai Herningben bonyolítottak le.
Hatalmas versenybaleset történt a Daytona-i 24 órás autóversenyen, amikor Memo Gidley hátulról belerohant Matteo Malucelli szinte állóra lassuló autójának. Gidley csoda, hogy túlélte az esetet, de bal karját és lábát is meg kellett műteni.
Nem shortolná, hanem inkább venné a fejlődő piacokat a Goldman Sachs vezére, aki ezt a CNBC-nek adott interjújában mondta el, azt követően, hogy pénteken jelentős nyomás alá került több fejlődő piaci...