A kínai, a német és a francia szolgáltatói beszerzésimenedzser-indexek is kedvezőtlen folyamatokról árulkodnak, ennek ellenére a nyugat-európai piacokon az előző záróértékek közelében folyik a...
Egy dél-koreai lap szerint valószínű, hogy már nincs az élők sorában Kim Dzsong Un nagynénje, akinek a férjét december végén végezték ki, miután kegyvesztetté vált. Kim Kjong Huj tavaly szeptember óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. A lap szerint vagy öngyilkos lett, vagy infarktust kapott.
A legvérmesebb sportautókból pályaversenyzésre szánt modellek is születnek, így nem csoda, hogy a Lotus ezúttal kifejezetten kupás sorozatokhoz készített gépet ajánl a vásárlóknak az Elise S Cup személyében. A britek versenyautója még ezen a hétvégén bemutatkozik Birminghamben.
Lezárult egy újabb negyedév, így hamarosan ismét a vállalati profitkilátások kerülnek a figyelem középpontjába. Lassan megkezdődik a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban,...
A BMW a rekordnak számító decemberi értékesítéssel tavaly rekord évet zárt az USA-ban. A BMW csoport decemberben 0,3%-kal növelte értékesítését az egy évvel korábbihoz képest, az év egészében pedig 8,1%-kal múlta felül a 2012-es évet. Különösen a személygépkocsik esetében volt kiugró a növekedés: 21,7% decemberben, 19,6% az év egészében, azonban a csoport teljesítményét lehúzta az SUV modellek…
A Duna House havi tranzakciószám becslése (DH-TB) szerint 2013. decemberében, országosan 5768 ingatlan adásvétel bonyolódott. Ez január után a második leggyengébb hónap az adatok szerint. A...
Az alapkamat jelentős csökkenése nagyban hozzájárult a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2013-as eredményének javulásához az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Szabadság tér '89 címmel indul szerda este Rákay Philip műsora az M1-en, a műsor célja, hogy felelevenítse, mi történt 1989-ben és megmutassa, milyen út vezetett az első szabad választásokig - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Hírlap kormányzati forrásokra hivatkozva írja, hogy az állami résztulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. vételi ajánlatot tett a Raiffeisen Bank magyar leányára, és ugyanezt tervezi az Erstével kapcsolatban is.
A MOL szerdától bruttó négy forinttal csökkenti a benzin, hárommal a gázolaj nagykereskedelmi listaárát - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó...
Budapesten a dohányosok 60 százaléka elégedett a Nemzeti Dohányboltok számával és elhelyezkedésével, a községekben élők 55 százaléka viszont távolról sem az. A boltok megjelenésével változnak a dohányosok fogyasztási szokásai: inkább ritkábban, de nagyobb mennyiségben vásárolnak. A boltokban a második legkedveltebb fogyasztási cikkek az alkoholos termékek, és miközben a dohányosok 59%-a cigarettán…
A MINI az utóbbi években egyre szélesebb modellpalettát kínál, ahhoz képest, hogy annak idején egymodelles gyártóként indult új karrierje. Nemrégiben nagyon fontos és alapos átalakuláson, megújuláson ment keresztül a gyártó sikermodellje, amelyből ötajtós verzió is készül a képek tanúbizonysága szerint.
Az ortodox karácsony böjtjén a szerb sajtó nem csak az ünnepi készülődéssel foglalkozik. Hétfőn nagy teret szenteltek egy most nyilvánosságra hozott történelmi levélnek, amely több mint egy évvel az első világháború kitörése előtt már a háború előkészítéséről szólt.
Közel 540 millió forint beruházással hálózattá alakítják a kerékpárútrendszert Nyíregyházán, ahol az utóbbi években több, mint egymilliárd forintot költöttek bicikliutak építésére.
Ezért különösen érdemes most előfizetnie az Adózóna.hu-ra: • Szabad időbeosztásban, akár otthonról gyűjthet 10-22 kreditpontot! • Kivételesen jó ár-érték arány, mindössze 14 990 Ft+áfa egy teljes évre! • Hiteles szakmai támogatás, kivételesen gazdag szolgáltatáscsomag! • Adózóna Max-csomagunk már a 2014-es HVG Adó- és Tb-különszámokat is tartalmazza!
Keszte Róbert lett a Continental Automotive Hungary Kft. új ügyvezető igazgatója, aki egyben közvetlenül irányítja a vállalat budapesti gyárát is a jövőben - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Lezárult egy újabb negyedév, így hamarosan ismét a vállalati profitkilátások kerülnek a figyelem középpontjába. Lassan megkezdődik a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban,...
Bár az amerikai jegybank elkezdte kivezetni a mennyiségi lazítási programját, a kamatkörnyezet a JP Morgan előrejelzései szerint 2014 év végére is ugyan úgy fest majd a fejlett világban, mint most. A...
Újabb két bank lehet a magyar államé - tovább gyengült a budapesti értéktőzsde részvény indexe - előzetes adatok szerint veszteség nélkül zárta a 2013-as évet az MNB - 33 hónapos csúcsra ért a befektetői hangulat az euróövezetben - Nézze meg itt >>
Kéztörés miatt kihagyja a vasárnap kezdődő dániai férfi kézilabda Európa-bajnokságot Alex Dujshebaev, a magyarok ellen kezdő spanyol válogatott fiatal átlövője.
Nem zárja ki, hogy ott lesz a 2016-os, Rio de Janeiró-i olimpián a háromszoros ötkarikás aranyérmes kajakos, Kovács Katalin, aki júniusra várja első gyermekét.
Aylesbury - Agykárosodást szenvedett egy újszülött kisfiú, csak mert az orvosok 10 órán át hagyták vajúdni az anyját anélkül, hogy közbeavatkoztak volna. A brit család több év után most kapta meg a tetemes összegű kártérítést, amit azért követletek, mert a kisfiú folyamatos ápolásra szorul. A kórház két év után ismerte el a felelősségét.
Három életfogytiglant szabott ki idősek sérelmére elkövetett súlyos cselekmények miatt a hattagú ároktői banda ügyében első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék hétfőn.
A MINI az utóbbi években egyre szélesebb modellpalettát kínál, ahhoz képest, hogy annak idején egymodelles gyártóként indult új karrierje. Nemrégiben nagyon fontos és alapos átalakuláson, megújuláson ment keresztül a gyártó sikermodellje, amelyből ötajtós verzió is készül a képek tanúbizonysága szerint.
Hétfő délelőtt közel 1%-os eséssel történelmi mélypontra süllyedt a török líra a dollárral szemben, amelyben a három hete kirobbant török belpolitikai botrány, illetve a kínai gazdasági lassulással...
A 4-es metró elindulása után a felszínen is átszervezik a tömegközlekedést, ami a főváros nagy területén és az agglomerációban is menetrendváltozásokat jelent majd. Az erről szóló terveket hamarosan közzéteszik, ezekhez a hónap végéig az utasok javaslatait, véleményét, és észrevételeit is várja a főváros.
Ismeretlen tettesek hétfőre virradó éjjel ismét megrongálták a kelet-horvátországi Vukovár több közintézményének kétnyelvű feliratát - jelentette hétfőn a Vecernji list című napilap.
A The Wall Street Journal című vezető amerikai politikai-üzleti lap a magyar monetáris politikát elemezte, míg Der Spiegel című német hírmagazin az Európai Unióban, így Magyarországon élő romákról közölt riportot.
Az Aegon Befektetési Alapkezelő online kutatásában megkérdezettek 80 százaléka gondolja úgy, hogy fontos a megtakarítást több befektetési eszközben tartani....
Állásfoglalást adott ki az Erste Group arról, hogy nem vonul ki Magyarországról. Amiatt kényszerülhetett erre a hitelintézet, hogy a sajtóban a hétvégén ezzel ellentétes értesülés jelent meg. ...
Hogyan kerül egy elefánt egy második emeleti lakásba?! És mi történik, ha leszakad az elsőre, kidübörög az utcára és romba dönt mindent, ami az útjába kerül?
A pénzintézetek ügyfeleinek január 20-ig kell nyilatkozatot tenniük ahhoz, hogy - egy bankszámlájuk esetében - februártól havonta kétszer összesen legfeljebb 150 ezer forintot díjmentesen vehessenek fel bármelyik bankautomatából.
Az MSZP szerint az orvosképzést súlyosan veszélyeztető, az oktatás, a kutatás és a gyógyítás integrált rendszerét szétverő módosításokat csempésztek be az idei költségvetést megalapozó törvénycsomagba előzetes egyeztetés nélkül, feltehetően az egészségügyért felelős miniszter és államtitkár felett átnyúlva.