Cape Town utcáján kövezték halálra azt a férfit, aki több fiatal lányt megerőszakolt, köztük egy 15 éves tinit. A holttestet az áldozat házához közel végezték ki.
Az énekesnő őszintén vallott arról, milyen keményen megdolgozott azért, hogy a szülés után visszanyerje alakját. Beyonce azt sem hallgatta el, mennyire nyomasztotta az, hogy nem annyira szexi, mint korábban.
Több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója 63 364 darab OTP részvényhez jutott a bankcsoport javadalmazási politikája keretében, amely részvényeket azonnal értékesített is - közölte a bank kedden a BÉT honlapján.
Szinte összeforrt filmbéli karakterével Jason Priestley (44), pontosabban a Beverly Hills 90210 egyik főszereplőjével, Brandon Walshsal, ami nem csoda, ugyanis a színész tíz éven át alakította a közkedvelt amerikai tévésorozat kulcsfiguráját, az örök jó fiút.
Nyolc városban nyíltak meg marihuánát árusító boltok az amerikai Colorado államban 2014 első napján. 28, turisták 7 grammot vásárolhatnak, de nem vihetik ki az államból.
A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész családjával karácsonyozott, a szilvesztert Hajdúszoboszlón egy hotelben töltötte, de ott sem pihent: ő volt a műsor. Éjfélkor pedig olyat kívánt, ami mindenkinek jól jön.
Egy fárasztó nap után merevvé vált a nyaka? Azonnali megoldás, ha meleg sót tesz rá, ami ellazítja a görcsös izmokat. Nem tudja, hogyan enyhítse a hasfájást? A meleg vizes palack jó görcsoldó és fájdalomcsillapító.
BUDAPEST — Könnyeivel küszködve szórakoztatta Zámbó Krisztián (33) a Fásy Mulató közönségét a 2013-as év utolsó napján! A Zámbó fiú profi módjára, mosollyal az arcán énekelt a színpadon, pedig nem volt jókedve.
Bírósági úton fog védekezni a bolgár energiaszabályozó hivatalnak az áram árát csökkentő döntése ellen a Cseh Energetikai Művek (CEZ) - közölte Barbora Púlpánová, a CEZ szóvivője kedden Prágában.
Budapest - Szerencsésen záródott az óév Verebi Jánosnénak (83): a Blikk Advent játékán 12 ezer forintos Alexandra-könyvutalványt nyert. Az idős nagymama unokáit fogja meglepni nyereményéből.
Három pokolgéprobbanás volt szerdán egy órán belül a szomáliai főváros egyik szigorúan őrzött kerületében, egy szálloda előtt, amelyben kormánytisztviselők is gyakran megfordulnak. A robbanásoknak legalább öt halálos áldozata van - jelentették hírügynökségek biztonsági forrásokra és szemtanúkra hivatkozva.
Modern Mátyás királyként viselkedett karácsonykor egy amerikai üzletember. A férfi kéregetőnek adta ki magát és, aki megállt, hogy segítsen neki, annak pénzt adományozott.
Magyarországon jövőre lendületet vehet a gazdasági növekedés és egy stabil, tervezhetővé tett üzleti környezetben már megindulhat a reálgazdaság banki hitelezése is - mondta Vlagyimir Vano, a Sberbank Europe AG vezető elemzője az MTI-nek.
Biztonságos téli olimpiát ígért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Thomas Bach újévi üzenetében elítélte az oroszországi Volgográdban az elmúlt napokban elkövetett pokolgépes merényleteket.