2014. január 7. kedd

jan. 7
6:07
Túl a közvetlen életveszélyen (Kripto Akadémia)
Holnap sajtótájékoztatót tartanak Schumacher síbalesetének körülményeiről.
jan. 7
6:09
Somfai Mátyás remekül kezdett a Dakaron (Kripto Akadémia)
A Sandlander Team quadosa kilencedik lett a Rosario és San Luis közötti szakaszon.
jan. 7
6:11
Listából dolgozik a halál (Kripto Akadémia)
A képzelt beteg alaposan átírt változatban látható az Örkény Színházban.
jan. 7
6:12
Nem látszik olyan erő, mely a migrációt visszatartaná (HR Portál)
A migráció egyre gyorsul és nem tudjuk, merre halad. Az itthon munkát vállaló, a változó körülményekhez jobban alkalmazkodó, leginkább versenyképes csoport távozik, akik belföldön sem tudnak elhelyezkedni, maradnak. A migráció következményeit felmérni talán még korai lenne, azonban cikkünkből kiderül, azok az IT szakemberek, akik az elmúlt öt évben mentek ki, már nem jönnek vissza. Tízezer körüli…
jan. 7
6:13
Kortárs táncosok fóruma (Kripto Akadémia)
A szárnyait bontogató vagy épp a tapasztalt alkotó táncosok legújabb alkotásait ismerheti meg a közönség.
jan. 7
6:15
Deutschéké lett az MTK (Kripto Akadémia)
Várszegi Gábor csaknem 750 millió forintért eladta a kék-fehér futballklubot.
jan. 7
6:17
Pintér munkában (Kripto Akadémia)
Első összetartása benyomásairól ma nyilatkozik a szakember.
jan. 7
6:18
Irodalmi Nobel-díjat kaphatott volna 1963-ban Charles de Gaulle (Infostart)
Charles de Gaulle-t irodalmi Nobel-díjra jelölték 1963-ban - jelentette be a Svéd Királyi Akadémia, amely minden évben felfedi az ötven évvel korábbi jelöltek névsorát.
jan. 7
6:18
BKK: növelik a jegyárusító helyek számát (ProfitLine)
Az év eleji forgalomnövekedés miatt több helyen árulnak jegyet és bérletet a fővárosban, a beléptetéses jegyellenőrzést végző biztonsági őröktől is lehet vonaljegyet vásárolni, s meghosszabbították a jegypénztárak nyitva tartását - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő este az MTI-vel.
jan. 7
6:19
Több programját lemondta Merkel (Kripto Akadémia)
Síbalesetet szenvedett a német kancellár.
jan. 7
6:21
Prága az elnökre vár (Kripto Akadémia)
Aláírták a cseh koalíciós szerződést, de Milos Zeman még nem nevezte ki kormányfőnek Sobotkát.
jan. 7
6:21
Csendes éj (Kripto Akadémia)
Hozzászoktunk, hogy karácsony örömünnep a hívőknek, egy gyönyörű legenda a nem vallásosaknak.
jan. 7
6:21
Adómentes a juttatás, ha jól választ helyszínt (Adózóna)
A céges rendezvények arculatváltozására lehet számítani az idén január 1-jétől hatályba lépett új adómentességi szabály következtében, amely szerint sportrendezvény keretében bármely kifizető bárkinek nyújthat – az utazás és az elszállásolás kivételével – adómentes szolgáltatásokat. Mi változott?
jan. 7
6:21
14 tipp: így spórolj 2014-ben (Pénzcentrum)
Új év, új ötletek a megtakarításhoz: vásárolj, bankolj, telefonálj, utazz olcsóbban!...
jan. 7
6:21
Mínusz 53 fok: életveszélyes hideg Amerikában, 187 millióan szenvednek (ATV)
Miközben az ország déli sarkában hétfőn mínusz 34 fok volt, Montanában mínusz 53, Észak-Dakota és Wisconsin egyes területein mínusz 51 fokot mértek.
jan. 7
6:23
Karl Erik Böhn: most vagyok a legboldogabb (Kripto Akadémia)
Karl Erik Böhn: "Az elmúlt egy évem tele volt nehézségekkel."
jan. 7
6:23
Játék a bankokkal (Kripto Akadémia)
"Én pesszimista vagyok, nem látom, hogy reális fordulat következhetne be a közeljövőben."
jan. 7
6:24
Lehet egy magyarnak amerikai cége? (Privátbankár)
Az Egyesült Államok cégjogi rendszere igen rugalmas, befektetés- és vállalkozásbarát jogszabályokra épül, függetlenül attól, hogy a cég mely államban kerül bejegyzésre, és milyen cégjogi formát választanak az adott cégtulajdonosok.
jan. 7
6:25
Brazília: hiába vallás a futball, késlekednek az előkészületekkel (Kripto Akadémia)
Brazíliában a 12 stadion közül hatban nem tudták tartani a FIFA által meghatározott "végső" határidőt sem.
jan. 7
6:25
Csak profikkal érdemes (Kripto Akadémia)
Felveszünk egy raklapnyi szobrászt, orvost, püspököt, minisztert és egyéb kultúrfejedelmet.
jan. 7
6:27
Romokban a hazai oktatás (Kripto Akadémia)
Az okokat a kereszténydemokrata-fideszes oktatásirányításban kell keresnünk.
jan. 7
6:39
Óriási csata elé nézünk Törökországban (Portfolio)
Az eddigi legsúlyosabb válságba keveredett 11 éves hatalma alatt Tayyip Erdogan török kormányfő és adminisztrációja, és a belpolitikai bizonytalanság könnyen további eséseket hozhat a török piacokon...
jan. 7
6:39
Robbanómellény: soha nem küldtek még ennyire fiatal gyereket a halálba (ATV)
A tálibok már korábban is bevetettek gyerekeket öngyilkos merénylőként, ám a szóban forgó lányka eddig az egyik legfiatalabb, akit a halálba küldtek.
jan. 7
6:41
Fed: a szenátus megszavazta Janet Yellen kinevezését (ATV)
Az amerikai szenátus helyi idő szerint hétfő este 56:26 arányban megszavazta Janet Yellen kinevezését az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reseve System (Fed) élére.
jan. 7
6:43
Szita Bence-gyilkosság: másodfokú ítélet is születhet ma (ATV)
A Pécsi Ítélőtábla pénteken kezdi tárgyalni másodfokon annak a nőnek és két férfinak a perét, akik 2012 októberében egy Kaposvárhoz közeli erdőben brutális kegyetlenséggel megölték a tizenegy éves Szita Bencét.
jan. 7
6:51
A britek háromnegyede korlátozná a bevándorlást (ProfitLine)
A briteknek több mint a háromnegyede pártolja a bevándorlás korlátozását, és több mint a felük drasztikus mértékű csökkentést szeretne a kedden nyilvánosságra hozott legújabb országos felmérés adatai szerint.
jan. 7
6:54
Kibertámadásokat vizsgál az új hivatal - lapszemle (Infostart)
Működésének első negyedévében 200 bejelentést regisztrált az állami és önkormányzati szervezetek kiberbiztonságáért felelős Kormányzati Eseménykezelő Központ - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról számol be, hogy elkészült az emberi erőforrások minisztere által jegyzett rendelet, amely meghatározza a kiemelt ápolási díjra jogosultak körét.
jan. 7
6:57
Halálra gázolt egy nőt a vonat (Blikk)
jan. 7
6:57
500 milliárdot szán a kormány az élelmiszeripar fejlesztésére? (ATV)
A 2014-2020 közötti uniós társfinanszírozású programok idei tervezésénél kiemelt figyelmet fordít a kormány az élelmiszeriparra. Különböző alapokból a tervek szerint mintegy 500 milliárd forintot szánnának az ágazat fejlesztésére - írta a Napi Gazdaság.
jan. 7
6:59
254 törvényből 2 született csak ellenzéki javaslatra tavaly (ATV)
Kétszázötvennégy törvényt hozott tavaly a parlament, többet, mint a rendszerváltás óta bármelyik évben. Az Országgyűlés hétszer módosította a költségvetést, kétszer az alkotmányt, és mindössze két ellenzéki törvényjavaslatot fogadott el.
jan. 7
7:12
Csúcsra járt a törvénykezés tavaly (Infostart)
Kétszázötvennégy törvényt hozott tavaly a parlament, többet, mint a rendszerváltás óta bármelyik évben. Az Országgyűlés hétszer módosította a költségvetést, kétszer az alkotmányt, és mindössze két ellenzéki törvényjavaslatot fogadott el.
jan. 7
7:15
Rekord - Több mint 250 törvényt hozott tavaly a parlament (Alternatív Energia)
Abból kettő volt ellenzéki javaslat.
jan. 7
7:15
Lekerülhet a fólia a dohányboltok ablakairól (ATV)
A sorozatos rablások miatt várhatóan enyhíteni fognak a trafiktörvény dohányboltok kirakatát szabályozó részein - derült ki az RTL Klub híradójából.
jan. 7
7:17
Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Debrecen vonalon (Alternatív Energia)
A sebesvonat hajnali négy órakor gázolt halálra egy nőt.
jan. 7
7:17
Gázkincs: Gigaszerződést kötött Izrael a palesztinokkal (ATV)
Hatalmas gázmezőket tártak fel az elmúlt években Izrael felségvizein. Jeruzsálem most először a palesztinokkal kötött megállapodást a gázexportról, amely nagyot lendíthet a Gázai övezet energetikai válságának megoldásán. Az izraeli cégek 1,2 milliárd dollár értékű kereskedelmi megállapodást írtak alá a palesztin Power Generation (PPGC) nevű céggel. Izraeliek és arabok szerint „a földgáz a békéhez…
jan. 7
7:18
Lemondott a CIG Pannónia biztosító első számú vezetője (HR Portál)
Lemondott a CIG Pannónia Életbiztosítónál, valamint annak leányvállalatánál betöltött vezetői tisztségeiről Csurgó Ottó - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. hétfőn a tőzsde honlapján.
jan. 7
7:20
A minimálbérrel a pedagógusbérek is emelkednek (HR Portál)
Az illetményalapot biztosító mindenkori minimálbér emelkedése miatt a pedagógusok bére átlagosan 8-9 ezer forinttal emelkedik január elsejétől – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára hétfői, bicskei sajtótájékoztatóján.
jan. 7
7:22
"Aránytalanul nagy teher a behajtási költségátalány" (HR Portál)
Az adószakértők szerint aránytalanul nagy terhet ró a késedelembe eső gazdálkodókra, hogy januártól kötelező a késedelmi kamat felszámolása, és minimum 40 eurónak megfelelő forintot is fel kell számolni behajtási költségátalányként.
jan. 7
7:24
Ombudsman: a rossz rendszer miatt csúszott a rokkantak felülvizsgálata (HR Portál)
Az ombudsman szerint nem volt kellően előkészített a megváltozott munkaképességű emberek állapotának felmérését végző, és az ellátásokra való jogosultságot megállapító intézményrendszer átalakítása. Székely László emiatt Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordult - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn.
jan. 7
7:24
Megszavazták Janet Yellen kinevezését a Fed élére (ProfitLine)
Az amerikai szenátus helyi idő szerint hétfő este 56:26 arányban megszavazta Janet Yellen kinevezését az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reseve System (Fed) élére.
jan. 7
7:26
Az Erste nem vonul ki Magyarországról (HR Portál)
Az Erste Bank elkötelezett a magyar piac és magyarországi ügyfelei mellett, nem tervezik eladni a pénzintézetet a Széchenyi Kereskedelmi Banknak – közölte az Erste Bank Hungary Zrt. hétfőn.
jan. 7
7:30
A fagy életeket veszélyeztet Amerikában (Infostart)
Életveszélyes, két évtizede nem látott hideg vette hatalmába hétfőre az Egyesült Államok középső és keleti vidékeit, a gigantikus sarkvidéki légörvény miatt iskolák és üzletek sokasága tartott zárva, és repülőjáratok ezreit kellett törölni.
jan. 7
7:33
20 ezres miatt támadt a buszsofőrre (Blikk)
Budapest — Balhés utas miat­t vesztegelt egy megállóban hétfő este a Volánbusz egyik járata.
jan. 7
7:33
Gázolás miatt késtek a vonatok a Budapest-Cegléd-Debrecen vonalon (Alternatív Energia)
A sebesvonat hajnali négy órakor gázolt halálra egy nőt.
jan. 7
7:33
Országos figyelmeztetés a köd miatt (ATV)
A tartós, sűrű köd miatt az ország egész területére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn.
jan. 7
7:35
Bringaút lesz Budapest felett (Blikk)
Budapest – Magyar városatyák is megfontolásra érdemesnek tartják azt a futurisztikus londoni ötletet, amely három emelet magasságba, vasúti sínek fölé épített kerékpárútra terelné a városi biciklis forgalmat.
jan. 7
7:35
Másodfokú tárgyalás Szita Bence meggyilkolása ügyében (Alternatív Energia)
Az elsőfokú ítélet mindhárom elkövetőt tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta.
jan. 7
7:36
Mi folyik megint Csepelen? (Blikk)
Budapest - Rövidre sikerült az első tanítási nap az új évben Csepelen: szó szerint elúszott az iskola a kisdiákoknak.  Egy újabb csőtörés miatt ugyanis elmaradtak az órák, és hazaküldték őket.
jan. 7
7:48
Sűrű évet zártak a honvédségi tűzszerészek (Infostart)
Összesen 2630 bejelentés érkezett tavaly a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének ügyeletére. A legtöbbször Fejér, Pest és Veszprém megyében, valamint Budapesten kellett intézkedniük a tűzszerészeknek. Az esetek több mint 80 százalékában valódi robbanótestet azonosítottak, a többi alkalommal is jellemzően robbanótest-maradványok, például lőszerhüvelyek kerültek elő.
jan. 7
7:54
430-an fizettek azért, hogy Magyarországon élhessenek (Privátbankár)
Az év végéig 430 letelepedési államkötvényt értékesített az Államadósság Kezelő Központ.

Keresés