2014. január 10. péntek

jan. 10
17:48
A Mol egymilliárd dolláros beruházással növelné az olajkitermelést (ProfitLine)
A Mol egymilliárd dollárt (220 milliárd forint) ruházna be az idén, hogy jelentősen növelje kőolaj-kitermelését - mondta a cégcsoport kutatás-termelésért felelős ügyvezető igazgatója a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
jan. 10
17:48
Kilenc év után távozik a Tottenham sztárcsatára (Sport365)
Márciustól az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban szereplő Toronto FC-ben folytatja pályafutását Jermain Defoe, a Tottenham Hotspur angol válogatott csatára.
jan. 10
17:50
Videó: hatalmasat esett a síugróklasszis a sáncon, edzője nézni sem tudta (Sport365)
Hatalmasat bukott a síugró vk kulmi állomásán Thomas Morgenstern. Az osztrák klasszis balesetét edzői nem is tudták nézni, a fejüket is elfordították.
jan. 10
17:52
Otthon vezet le a brazilok világbajnok csillaga (Sport365)
Hazájában, a Palmeiras együttesében folytatja pályafutását Lúcio, a brazil labdarúgó-válogatottal 2002-ben világbajnoki címet nyerő védő.
jan. 10
17:54
Breivik szenved a luxusbörtönében (Blikk)
jan. 10
17:54
Milyen lenne az élet vakvezető kutyák nélkül? (Kreatív Online)
Egy norvég tcr-szpot erre keresi a választ.
jan. 10
17:54
A magyarok zöme szegényedik, de van, aki tízmillióért vadászik fácánra (Kripto Akadémia)
jan. 10
17:54
Többéves csúcsára emelkedett a Richter (Portfolio)
Optimisták voltak a befektetők az amerikai munkaerőpiaci adatok érkezése előtt, azonban a várttól elmaradó mértékben bővülő foglalkoztatottak száma miatt jelentős eladói hullám bontakozott ki a...
jan. 10
17:54
Fogadóelőny: Nadal nem vállalja a Davis Kupát a németek ellen (Agroinform)
Rafael Nadal tudatosan igyekszik csökkenteni a terhelést, ennek most a németek elleni Davis Kupa-csata esett áldozatául.
jan. 10
17:56
Erősebb lesz egy Ferrarinál Michaela (Blikk)
jan. 10
17:56
Orbán békemenete megint masírozik és az igazságszolgáltatást ekézi (Kripto Akadémia)
jan. 10
17:58
Bevezetnék a 32 órás munkahetet Németországban (Kripto Akadémia)
Az úgynevezett korlátozott teljes munkaidejű foglalkoztatást az 1-3 éves kor közötti gyereket nevelő szülők választhatnák.
jan. 10
18:12
Kismotoron Márk a nagy király (Blikk)
Isaszeg — Leckeírás után sutba dobja a matekfüzetet, és már vágtat is a krosszpályára Apágyi Márk (8).
jan. 10
18:12
Hackerek 70 millió vásárló adatait szerezték meg (Kripto Akadémia)
AZ ügyfeleket nem terheli majd felelősség az ellopott adataikkal történő esetleges visszaélések miatt.
jan. 10
18:12
Chelsea: Terry bármit megtenne Mourinhóért (Agroinform)
A Chelsea csapatkapitánya, John Terry elmondta, tűzbe menne José Mourinhóért, aki visszaadta a hitét.
jan. 10
18:14
Lepofozlak, ha a csajomra pályázol! (Blikk)
Lusaka — Szemmel láthatóan nem volt boldog az a hímoroszlán, amelyet egy bivalycsorda éppen párzás közben zavart meg a zambiai Dél-Luangwa Nemzeti Parkban.
jan. 10
18:14
Újra teljes vonalán közlekedik a 2-es metró (Kripto Akadémia)
jan. 10
18:15
A kormány két céget minősített a csődtörvény alapján stratégiailag kiemelt jelentőségűvé (Infostart)
A kormány a csődeljárásról és a felszámolásról szóló törvény alapján stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Gotthárd-Therm Fürdő és Idegenforgalmi Szolgáltató Kft.-t és a WEST UNION INVEST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t - a kormányrendeletek a pénteki Magyar Közlönyben jelentek meg.
jan. 10
18:21
A kaposvári cukorgyárban lezárult a 2013-as feldolgozási idény (ProfitLine)
Lezárult a 2013-as feldolgozási idény a kaposvári cukorgyárban, az Európai Unió által meghatározott 105 ezer tonnás kvótát 10 ezer tonnával meghaladó mennyiségű cukrot állítottak elő - tájékoztatta a Magyar Cukor Zrt., az osztrák Agrana cégcsoport tagja pénteken az MTI-t.
jan. 10
18:21
Nyílt nap a Testnevelési Főiskolán (Sport365)
Nyílt napot tartanak szombaton a TF-en, hivatalos nevén a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, az Alkotás utcai Új épületben.
jan. 10
18:23
Pénztárgépek - a határidőt betartó kereskedők február végéig vehetik igénybe a támogatást (ProfitLine)
Fő szabályként ugyan változatlanul január 31-ig történő beüzemelés mellett jár az állami támogatás az online pénztárgépek vásárlásához, de azok a kereskedők, akik betartották a géprendelésre vonatkozó határidőket február 28-ig igénybe vehetik a támogatást.
jan. 10
18:30
Hatezer cég lélegezhet fel, az öné is benne van? (Privátbankár)
Több mint hatezer vállalkozás könyvvizsgálati kötelezettsége szűnik meg januártól, mert az állam 200 millióról 300 millió forintra emelte azt az éves árbevétel küszöböt, ami felett kötelező a könyvvizsgálat. Az intézkedés az érintetteket jelentős adminisztrációs tehertől mentesíti, az államkasszában ugyanakkor bevételkiesést eredményezhet – állítja adózási adatokra hivatkozva az Opten.
jan. 10
18:30
Torres a Kilimandzsárón (Blikk)
Arusha - Életének egyik meghatározó élményén van túl Torres Dani (31), az ecuadori születésű megasztáros énekes ugyanis az év végén megmászta Afrika legmagasabb hegyét, az 5895 méter magas Kilimandzsárót.
jan. 10
18:30
Kevés pénzért verte össze az alkalmazottakat (Blikk)
Baja — Csupán három hónapig élvezhette rabolt pénzét az a bestiális férfi, aki tavaly október elején fosztott ki egy bajai pénzintézetet.
jan. 10
18:30
Kamerákat szerelnek a Combino villamosokra (Infostart)
Kamerákat szerelnek a Budapesten közlekedő Combino villamosokra, amelyeket összekötnek a forgalomirányítási központtal, és elkezdődhet egy utastájékoztató mobilalkalmazás fejlesztése is - közölte pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI megkeresésére.
jan. 10
18:30
MSZP:Mégis az inkvizíció eszközeivel él a kormányzat az iskolákban? (Kripto Akadémia)
Az MSZP arra szólítja fel Hoffmann Rózsát és a KLIK-et, hogy a ciklusból hátralévő időszakban inkább ne csináljon semmit.
jan. 10
18:30
BÉT: a befektetési alapkezelők mozgatták az indexet (ATV)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,42 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 19 101,72 ponton zárt pénteken.
jan. 10
18:30
Adria Liga: Rangadó előtt áll a Szolnok (Agroinform)
A sok gonddal küzdő Cibonával meccsel a Szolnoki Olaj pénteken a Tiszaligetben.
jan. 10
18:32
Ma hozták a pénzt Magyarországra (Privátbankár)
Vegyesen zártak a vezető részvények, de így is pluszban maradt a BUX.
jan. 10
18:32
Lebukott szeretőjével a francia elnök (Blikk)
jan. 10
18:33
Pénztárgépek - A támogatás így vehető igénybe február végéig (Infostart)
Fő szabályként ugyan változatlanul január 31-ig történő beüzemelés mellett jár az állami támogatás az online pénztárgépek vásárlásához, de azok a kereskedők, akik betartották a géprendelésre vonatkozó határidőket február 28-ig igénybe vehetik a támogatást.
jan. 10
18:34
Éhségsztrájkol a milliárdos felesége (Blikk)
Budapest — Éhségsztrájkba kezdett a magyar börtönben Galina Sepeleva, annak az ukrán milliárdosnak a felesége, akit még a nyáron tartóztattak le párjával együtt.
jan. 10
18:48
Nemi szervével küzdött egy szerepért Shia LaBeouf (Blikk)
Los Angeles - Mivel mindenáron be akart kerülni a Nimphomaniac című, valószínűleg csak 18-as karikával játszható filmbe Shia LaBeouf (27), meglepő módon hívta fel magára a figyelmet.
jan. 10
18:48
Szürkemarha-gulya ingyen elvihető (Blikk)
Marcali — 350 szüntelenül rágó száj várta, hogy végre nagyobb mezőkön legelhessen, a több száz szürke marha lába alól azonban kihúzták a talajt.
jan. 10
18:48
Első világháború - Mit bizonyít a Szerbiában közzétett szenzációs levél? (Infostart)
A nagyhaboru.blog.hu történelmi portálon közzétett cikk szerint nem bizonyítja a Potiorek-levél, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia már 1914 előtt egy évvel a Szerbia elleni háborúra készült volna. A Pollmann Ferenc hadtörténész által jegyzett írás hangsúlyozza: ez a levélből csak a benne szereplő állítások félreértésével vagy szándékos félreértelmezésével olvasható ki.
jan. 10
18:48
Elbúcsúztatták Maár Gyula filmrendezőt (Infostart)
Családja, barátai, pályatársai búcsúztatták Maár Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt péntek délután a budai ciszterci Szent Imre-templomban.
jan. 10
18:48
Dakar 2014 - Három haláleset (Infostart)
Két újságíró és egy motoros is meghalt a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali csütörtöki napján.
jan. 10
18:48
Vérdíjat tűzött ki a vasút a vonatsiklatókra (Blikk)
jan. 10
18:48
Elbúcsúztatták Maár Gyula filmrendezőt (Kripto Akadémia)
A búcsúztatáson az elhunyt művész felesége, Törőcsik Mari mellett a filmes szakma számos neves képviselője vett részt.
jan. 10
18:50
Németh Kristófék pasis kiruccanáson ünnepelték szülinapjukat (Blikk)
Noszvaj - Egy igazi „pasis" hétvégén ünnepelték meg születésnapjukat a Németh fiúk, azaz Kristóf (38) és Lőrinc (6).
jan. 10
18:50
Az áthelyezett büntetőügyek többségét visszaküldték vidékről a Fővárosi Törvényszéknek (Kripto Akadémia)
A bírósági ügyek áthelyezését 2011-ben tette lehetővé a törvény az Országos Bírósági Hivatal elnöke számára.
jan. 10
18:54
Rekord utasforgalmi teljesítményt ért el a Lufthansa-csoport 2013-ban (ProfitLine)
Rekordszámú, 209 milliárd utaskilométert könyvelt el a német Lufthansa-csoport 2013-ban, az utasszám az előző évihez képest 1 százalékkal emelkedett és elérte a 104 milliót - közölte a cég pénteken.
jan. 10
18:54
A Duna élőben közvetíti a FIFA-gálát (Sport365)
A Duna televíziócsatorna élőben közvetíti a hétfői FIFA-Aranylabda díjátadó gálaműsort Zürichből. A közvetítés online is követhető lesz - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel.
jan. 10
18:56
Kanadai csatár pótolja a Fehérvár válogatott ászát (Sport365)
A kanadai Bryan McGregorral erősítette meg keretét a Sapa Fehérvár jégkorongcsapata.
jan. 10
19:06
Dés László: Nem érdekel a korom, a koncert a fontos (Blikk)
BUDAPEST - Nagy, képzeletbeli utazásra hívja a közönséget a szombati napon Dés László (60)! Magyarország legendás zeneszerzője és előadóművésze, akinek olyan emlékezetes művek fűződnek a nevéhez, mint A Dzsungel könyve és a Valahol Európában című musicalek, vagy a Szerelem első vérig, a Sose halunk meg című filmek zenéje és még számtalan sláger, például Nagy utazás, a napokban töltötte be…
jan. 10
19:06
Művészeti akadémiai székfoglalók (Infostart)
Megtartotta művészeti akadémiai székfoglaló beszédét Kobzos Kiss Tamás zenész, Sáros László György építész és Tornai József költő.
jan. 10
19:06
Az amerikai kongresszus tagjainak több mint fele milliomos (Infostart)
Az Egyesült Államok fennállása óta most először fordul elő, hogy a kongresszus tagjainak több mint fele milliomos - közölték pénteken amerikai napilapok a Center for Responsive Politics (CRP) washingtoni kutatóintézet adataira hivatkozva.
jan. 10
19:06
Bajnai elárulta, hogy akar győzni (Kripto Akadémia)
jan. 10
19:06
Nincs érdemi javulás Amerikában (Portfolio)
Az amerikai indexek gyengén teljesítenek pénteken annak hatására, hogy a várt 190 ezer helyett mindössze 74 ezerrel nőtt az új munkahelyek száma decemberben az Egyesült Államokban. A gyengülések...
jan. 10
19:06
Kiszámolták, melyik a világ legbiztonságosabb légitársasága (Pénzcentrum)
Az ausztrál Qantas lett 2013 legbiztonságosabb légitársasága az Airline Ratings repülésszakmai honlap összesítése szerint....

Keresés