Annyira elfoglalt, amióta „Kossuthkiflit eszik”, hogy egy perc ideje sincs pihenni, ünnepelni, pedig a héten töltötte be 55. évét. Rudolf Péter színművész, rendező, producer mostanában inkább „trükközik”.
Budapest — Igazán felemelő pillanatoknak lehetnek péntek este a tanúi azok, akik figyelemmel kísérik a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató első adását az M1-en.
A Fidesz parlamenti frakciója elfogadhatatlannak tartja, hogy külföldi kormányok nyomást próbálnak gyakorolni a magyar hatóságokra, és megpróbálják befolyásolni a folyamatban lévő vizsgálatokat - közölte a kormánypárti képviselőcsoport csütörtökön az MTI-vel, a Napi Gazdaság internetes oldalán megjelent cikkre reagálva.
Izraelben súlyos elégedetlenségi hullámot váltott ki egy Berlinbe emigrált ismeretlen fiatalember bolti számlája, amely bizonyítja, hogy Izraelben legalább háromszor annyit kell fizetni a csokipudingért.
Magyarországi bankok osztályzatait rontotta csütörtökön a Fitch Ratings. Ennek eredményeként a cég úgy állapította meg a bankszektorbeli kockázati besorolások magyarországi felső határát, hogy azok legfeljebb egy fokozattal haladhassák meg a mindenkori - jelenleg "BB plusz" szintű, stabil kilátású - magyar államadós-besorolást.
Ma két bankot leminősített a Fitch: a K&H és a magyarországi Erste Bank adósságbesorolását módosította lefelé. A CIB Bank esetén megerősítette a korábbi besorolást, viszont a kilátásokat negatívról...
A magyar kormány, ha szükséges, a brüsszeli intézmények előtt is ki fog állni a reklámadóért, mert "a reklámadó ügye közteher-viselési kérdés" - így reagált Kurucz Éva kormányszóvivő arra, hogy - mint arról a Népszabadság csütörtökön beszámolt - az RTL-csoport hivatalos panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnál a reklámadó miatt.
Az LMP szerint van rá esély, hogy a nyilvánosság is megismerhesse a paksi bővítést lehetővé tevő Orbán-Putyin-megállapodáshoz készült döntés-előkészítő anyagokat.
Az eurót hét óra előtt pár perccel 307,58 forinton jegyezték, míg másfél órával korábban 308,33 forinton állt az árfolyam. Az árfolyam 0,95 százalék széles sávban, 306,81 és 309,72 forint között alakult.
Jövő év január elsejétől működhet az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer a belügyminiszter irányításával - derül ki a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szövegéből.
Az MKB Bank Zrt. felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlójának a Miniszterelnökséget jelölte ki 2018. december 31-éig Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - az erről szóló rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
Az ukrajnai válság és a gazdasági növekedés serkentése áll a középpontban a kétnapos Ázsia-Európa Találkozón (ASEM), amely 50 állam vezetőinek részvételével csütörtökön nyílt meg Milánóban.
Szerbia eddig sem vezetett be, és soha nem is fog szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök csütörtökön Belgrádban, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszéléseit követően.
Grad rakéta-sorozatvetővel lakóházakat lőttek az oroszbarát szeparatisták a Donyeck megyei Nyikisine településen - jelentette ki Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján
A jubileumi évre számos intézmény, többek között a Bécsi Építészeti Központ, a Szecesszió háza, a Bécsi Zsidó Múzeum és az Osztrák Nemzeti Könyvtár is tematikus kiállításokkal készül, emellett gasztronómiai és zenei programok is várják az érdeklődőket.
Az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése még várat magára, aminek nem csak az e-fizetésekkel kapcsolatos bizalmatlanság, hanem a kisebb vásárlói élmény is oka lehet egy felmérés szerint.
Kétszer is halálra ítélték a gyilkos szobalányt, aki különösen kegyetlen módon ölt meg egy 4 hónapos kisbabát, de az ítéletet mindkétszer felülbírálták, mert a lánynak nem volt védőügyvédje.
Az MKB Bank Zrt. felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlójának a Miniszterelnökséget jelölte ki 2018. december 31-éig Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Az LMP szerint van esély arra, hogy a nyilvánosság is megismerhesse a paksi bővítést lehetővé tevő Orbán-Putyin megállapodáshoz készült döntés-előkészítő anyagokat.
Fontos lépéséhez érkezett a Barátság I. kőolajvezeték felújítása, a napokban a szlovák-magyar határon egy speciális berendezéssel az Ipoly folyó medre alatt áthaladó csaknem 800 méteres szakaszt cserélték ki - tájékoztatta a Mol csütörtökön az MTI-t.
A szankciós politika feladását és párbeszédet sürgetett a Nyugat és Oroszország között Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök abban az interjúban, amely a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylap csütörtöki számában jelent meg.
Talant Dujshebaev, a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya szerint felesége neki szurkol majd, nem pedig a spanyol válogatottban szereplő fiuknak, Alexnek.
A kormány szándéka az, hogy a Reformáció Emlékbizottság munkája ne csak egyházi belügyként, hanem Magyarország és Európa közös ügyeként jelenjen meg - hangsúlyozta Balog Zoltán az emlékbizottság csütörtöki ülésén az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint