Madrid, Spanyolország – Egy civil rendőrtiszt mellkasára szerelt kamerája örökítette meg azt a pillanatot, amikor Madrid utcáján egy körözött brit kábítószer-dílert földre tepernek, miközben azt kiabálják fegyverrel a kezükben, hogy "nem mozog; ha megmozdulsz...".
Két új táblagépet mutatott be mai sajtóeseményén az Apple, az egyik 399 dollártól, a másik 499 dollártól lesz megvásárolható. A készülékeket holnaptól lehet megrendelni és egy hét múlva kerülnek az...
A XV. kerület vasárnap megválasztott polgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, választási plakátjai több mint másfél hónapja ki lettek helyezve, azóta „kiszúrhatták volna a feljelentő szemét”, mégis a választás után jelentették fel.
A csodás testükről híres röplabdázók közül a brazil Mari Paraíba bevállalta: meztelenül szerepelt a Playboyban. Az azóta visszavonult játékos fotósorozata ugyan már két éves, de mit sem vesztett szépségéből.
Adott egy szolgáltatás, amelynek 100 forint az ára. A kormány 60 forintot fizet érte, és azután csodálkozik, hogy 40 százalék a hiány. Így jellemezte az egészségügy jelenlegi helyzetét a Rezidens Szövetség elnöke az 'Új utakon az egészségügy?' címmel rendezett konferencián.
Egyeztetések folynak a gyöngyösi képviselő-testületbe jutott pártok között a város irányításáról - közölte a baloldal támogatásával polgármesteri címet szerzett Hiesz György.
A budapesti amerikai nagykövetségnek nincs tudomása arról, hogy a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Magyarországon működő amerikai cég vagy intézmény ellen vizsgálatot folytatna, és semmilyen amerikai lépésre nem került sor ilyen vizsgálat következményeként - közölte a külképviselet az M1 Híradójának érdeklődésére csütörtökön.
Venezuela, Malajzia, Angola, Új-Zéland és Spanyolország lesz 2015. január elsejétől két évre az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja. Spanyolország és Törökország között a harmadszori szavazás döntött.
Megtalálta a szerb rendőrség azt a quadrocoptert, amely a Nagy-Albániát ábrázoló zászlót húzta a pálya fölé kedden, a botrányba fulladt szerb-albán Európa-bajnoki selejtezőn.
Az Európai Parlament (EP) frakcióvezetői csütörtökön úgy döntöttek, hogy az EP plenáris vitát folytat a magyarországi helyzetről jövő kedden Strasbourgban. A fejleményről beszámoló magyar néppárti EP-képviselőcsoport szerint a döntés „a baloldali képviselők többségi szavazatával” született.
A magyarok 60 százaléka csak a forint alapú befektetésekben bízik, a deviza alapú befektetési alapokat bonyolultnak tartják, és túl magasnak találják a devizaváltás költségeit - derül ki a Fidelity Worldwide Investment online kutatásából.
A helyi választási bizottság (hvb) szerint meg kell ismételni a XV. kerületi polgármester-választást és két egyéni képviselői választást is, mert a DK megtévesztette a választókat azzal, hogy jelöltjüket, Hajdu Lászlót a baloldali pártok közös jelöltjeként tüntette fel kampánykiadványaiban, miközben csak a DK indította jelöltként.
Párhuzamot vont az ebolajárvány és az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet között csütörtökön Genfben Zeid Raad al-Huszein, az ENSZ új emberi jogi főbiztosa, aki szerint mindkettő olyan sorscsapás a világ számára, amely a nemtörődömség és a téves felfogások miatt erősödhetett meg.
Izraelben súlyos elégedetlenségi hullámot váltott ki egy Berlinbe emigrált ismeretlen fiatalember bolti számlája, amely bizonyítja, hogy Izraelben legalább háromszor annyit kell fizetni a csokipudingért.
Az MKB Bank Zrt. felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlójának a Miniszterelnökséget jelölte ki 2018. december 31-éig Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - az erről szóló rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Nem teljesen biztos benne, de egyáltalán nem tartja elképzelhetetlennek, hogy nemátalakító műtéte is közrejátszott abban, hogy ő esett ki elsőként a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorából. Novák Angéla 12 éve még férfi testben élt, szereplésével reméli, a hozzá hasonlókat könnyebben fogadják majd el az emberek. A legjobban egy tükör és egy kis alapozó hiányzott neki, nem csoda, hogy a szállodában…
A döntés nem jogerős, azzal szemben a Fővárosi Választási Bizottsághoz (FVB) lehet fordulni jogorvoslatért; az ott születő határozattal szemben pedig a Fővárosi Ítélőtáblához lehet bírósági felülvizsgálati kérelmet benyújtani, mindkét testületnél három napon belül.