Románia eltörli 2015. január elsejétől a családi pálinkafőzés után fizetendő jövedéki adót – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök a közszolgálati televízió vasárnapi adásában.
A James Bond rajongók örülhetnek, hiszen a következő év vége felé kerül a mozikba a sorozat 24. darabja, amelyet hamarosan elkezdenek forgatni. Biztosan lesznek benne havas, síelős vagy hegyi jelenetek is, hiszen januárban a stáb az ausztriai Kelet-Tirolba érkezik forgatni.
A vártnál alacsonyabb volt a részvétel a kisebbségi nemzeti tanácsi választásokon Szerbiában, a délvidéki magyar közösség tagjainak például körülbelül 40 százaléka járult az urnák elé vasárnap az előzetes eredmények alapján.
A kormány 2015. január 1-jével elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert (Trade Controll) vezet be az áfacsalások megakadályozására. A rendszer célja az áruk útjának nyomon követésével annak megelőzése, hogy Magyarországon az adóhatósághoz előzetesen nem bejelentett áruk kerülhessenek forgalomba.
Ha már a boltok polcain megjelentek a karácsonyi ajándékok, nem meglepő, hogy élénkül a személyi hitelek és a bankkártyás akciók piaca - a hitelintézetek is készülnek az év végi bevásárlásokra.
Az internetadóról szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel a kormányt a vasárnap este a budapesti József nádor téren tartott tüntetés szervezője. Hétfőn nyújtja be a Fidesz a parlamentnek azt a módosító indítványát, amelyben javasolja, hogy maximum havi 700 forint lehessen az internetadó mértéke. Erről vasárnap este tájékoztatta a kormánypárti képviselőcsoport az MTI-t, azt követően,…
Az ukrán miniszterelnök és az államfő nevével fémjelzett politikai tömörülések fej fej melletti versenyét vetítik előre a vasárnapi előre hozott választás első hivatalos részeredményei.
Az OTP is érdeklődik a Citi eladó lakossági üzletágáért, de olyan friss az ügy, hogy egyelőre még nincsenek részletes információik arról, mennyire érné meg nekik az üzletág felvásárlása - árulta el...
Az ukrán miniszterelnök és az államfő nevével fémjelzett politikai tömörülések fej fej melletti versenyét vetítik előre a vasárnapi előre hozott választás első hivatalos részeredményei. A központi választási bizottság honlapján hétfőre virradóra közzétett, a szavazatok 15 százalékának feldolgozása alapján összesített részeredményeket szerint az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök vezette Népi Front…
A világpiacon legnagyobb hatással bíró jegybank, a Federal Reserve szerdán végleg befejezi az eszközvásárlási programjának harmadik körét, ami a válságot követő korszakban rendkívül meghatározó volt...
Kövér László a HírTV Magyarország élőben című vasárnap esti, felvételről sugárzott műsorában beszélt arról, hogy Brüsszel nem diktálhat úgy, mint korábban Moszkva.
A minapi ottawai lövöldözés elkövetője közvetlenül a bűncselekmény előtt videoüzenetet készített, és most már egyértelmű, hogy ideológiai és politikai indíttatásból cselekedett - közölte helyi idő szerint vasárnap a kanadai rendőrség.
Szűk többséggel újraválasztották Brazíliában a hivatalban lévő elnököt, Dilma Rousseffet a vasárnap tartott brazíliai elnökválasztás második fordulójában.