A vasárnapi önkormányzati választáson Budapesten Tarlós István jelenlegi főpolgármesternek, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének győzelme és a fővárosi közgyűlés kormánypárti többségének megmaradása várható.
A kockázati és pénzügyi alapmutatók javulása nem tükrözi az euróövezet gazdaságának tényleges állapotát, amely sok tekintetben továbbra is nagyon messze jár a "normalitástól".
Összetűzések alakultak ki kedden Isztambulban a török rendőrség és több száz tüntető között, akik azt követelik Ankarától, hogy keljen a hetek óta ostromlott Kobani szíriai kurd város védelmére.
A mobilalkalmazások tesztelésére specializálódott TestJockeyt delegálta hazánkból a nemzetközi zsűri a világ egyik legjelentősebb startup központja által szervezett programsorozatra, a Start Tel Avivra.
A Facebook működik, ezért azt használják a legtöbben – már többen, mint a Goggle Adwords-öt. Közben fejben készítenek marketing tervet és van aki szégyenszemre spammel is. Derül ki a Marketing Commnado 2014. szeptemberében, 1500 fő megkérdezésével végzett internetes felméréséből.
Ez az éves előirányzat 85,8 százaléka. A költségvetés teljes hiánya 1036,8 milliárd forint volt, amit csökkentett a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 157,9 milliárd forintos és az elkülönített állami pénzalapok 34,3 milliárd forint többlete. (MTI)
Megnyitotta vidéki hálózatának első tagját kedden Győr belvárosában az Exim; a következő hetekben további nyolc kirendeltség kezdi meg működését. A hálózat feladata, hogy ingyenes segítséget, támogatást és oktatást nyújtson az exportáló cégeknek és beszállítóiknak, valamint a kereskedelmi banki fiókhálózatoknak.
Javított előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap: 2,3% lehet a magyar GDP-bővülés – Magyarország jövő nyáron kikerülhet a bóvli kategóriából – Az Apple után az Amazon ellen is vizsgálódik az Európai Bizottság tiltott állami támogatások miatt
Manapság nem túl gyakran kerül a kezdőcsapatba Gerard Piqué. Luis Enrique, az FC Barcelona focicsapatának edzője ugyanis inkább a Javier Mascherano, Jérémy Mathieu középsővédő-párost próbálgatja.
Ezerszáz fontba, vagyis átszámítva nagyjából 432 ezer forintba kerül az a hamburger, amit egy londoni étterem séfje készített el a világ legkiválóbb minőségű és legdrágább alapanyagaiból.
Ismét korlátozás nélkül iható a vezetékes ivóvíz Dunaföldváron, ahol múlt csütörtökön bakteriális szennyeződés miatt a népegészségügyi szervezet korlátozta a vízfogyasztást.
A tűzszünet ellenére már egy hónapja folyik a harc a donyecki légikikötőért. Az oroszbarát fegyveresek folyamatosan támadjak az ukrán állásokat, a hétvégén már az egyik terminálba is bejutottak, de kiszorították őket. Ez a videó ma készült:
A kölcsönös politikai csatározások miatt mindkét esélyes államfőjelölt veszített népszerűségéből a várhatóan december végén tartandó horvát elnökválasztás előtt.
Több egyirányú utcában is lehetővé tette a kerékpárosoknak a kétirányú közlekedést és 430 kerékpártárolót alakított ki a Budapesti Közlekedési Központ a főváros VI. és VII. kerületében.
A bróker nem végrehajtó, hanem egy állandóan ötletelő, a piaccal együtt élő szakember, aki az ügyfelek vagyonát építi – fogalmazta meg a brókerlét lényegét Varjú Péter, az Erste igazgató-helyettese.
A vasárnapi önkormányzati választáson Budapesten Tarlós István jelenlegi főpolgármester, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének győzelme és a fővárosi közgyűlés kormánypárti többségének megmaradása várható, a megyei jogú városok szintjén is a kormánypártok újrázhatnak és a kistelepülési dominanciát megőrizhetik - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb elemzéséből.
Az államháztartás központi alrendszerének első kilenc havi hiánya 844,6 milliárd forint, az éves előirányzat 85,8 százaléka, a szeptemberi többlet 14,2 milliárd forint volt, ami az elmúlt évek legkedvezőbb értéke - közölte az előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
Határozott erősödést mutatott a délelőtt első felében a forint a vezető devizák között az euróval szemben, és így bő kéthavi csúcsra kapaszkodott. A régiós devizáktól is eltérő menetelés azonban a...
Jules Bianchi, a Marussia F1 Team pilótája súlyos fejsérülést szenvedett a Japán Nagydíjon, de vajon mi lehetett a baleset hátterében? Ki hibázott? Van-e felelős? Egyáltalán elkerülhető lett volna a horrorfilmekbe illő jelenet?
A Fidesz kommunikációs igazgatója nem emlékszik a Kovács László biztosi kinevezése körüli politikai állításokra. Szájer József ezekre reagálva mondta 10 éve, hogy Kovács László jelölése nem tesz jót Magyarország tekintélyének.
Az államháztartás központi alrendszerének első kilenc havi hiánya 844,6 milliárd forint, az éves előirányzat 85,8 százaléka, a szeptemberi többlet 14,2 milliárd forint volt, ami az elmúlt évek legkedvezőbb értéke.
A német vasúthálózaton október 7-én este kilenc órától október 8-án reggel hat óráig munkabeszüntetés lesz, a sztrájk ideje alatt Németországban a belföldi közlekedésben vonatkimaradásokra, járatrövidülésekre, késésekre kell számítania - közölte a Mávinform
A BMW i modellek forgalmazása november 1-jétől veszi kezdetét Magyarországon, a mai naptól pedig a BMW i3 és BMW i8 kiskereskedelmi árai is hivatalossá váltak. A karbonszálas műanyag karosszériás,...