Tizenhétezer családnak vált elérhetővé az internet Miskolcon, Magyarország egyik legszegényebb régiójában, a Digitális Közösség Miskolc Programnak köszönhetően. A Microsoft és a magyar kormány közös programjában családok pályázhattak térítésmentes laptopra. A nyertesek díjmentes képzéseken tanulhatják meg, hogyan könnyíti meg mindennapi életüket és munkájukat az internet és a számítógép. Az eddig…
Október 22-re halasztotta az ítélethirdetést a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a CIB Ingatlanlízing Zrt. magyar állam ellen indított, devizahitelekkel kapcsolatos perében.
Elvágtak egy gázvezetéket a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunhegyesen, a Kossuth utcában, itt halad a 34-es számú főút. A gáz folyamatosan ömlik a szabadba.
A rendszeres egyeztetés a parlamenti pártokkal hozzájárulhat a sikeres külpolitika alakításához - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután a parlamenti képviselettel rendelkező pártok képviselőivel első alkalommal egyeztetett a magyar külpolitikáról.
A várt kis emelkedéssel szemben minimálisan, ezer fővel 287 ezer főre csökkent a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. Bár ez is jó adatnak...
Terézvárosban a baloldal egyik képviselőjelöltje a Verók-féle ingatlanpanama-ügyben is érintett Lázi Ferenc. Az ő egyik fiát, Lázi János Pétert delegálta az MSZP-DK-EGYÜTT-PM a szavazatszámláló bizottságba. A tagok eskütételére azonban nem ő, hanem Lázi Ferenc másik fia, Lázi András ment el, és … Folytatás
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hét pénzügyi intézmény - Erste Bank Zrt., FHB jelzálogbank Nyrt., FHB Kereskedelmi Bank Zrt., Magyar Cetelem Bank Zrt., Pannon Takarék Bank, CIB Ingatlanlízing Zrt.,...
Az önmagát irányító jármű koncepciója régóta létezik, mi több, több fejlesztőközpont már előrehaladott stádiumban van a vezető nélkül is közlekedni képes autó szériaérettségig vezető útján. Nem...
Az ukrán gáztársaság ellátja az odesszai kikötőben lévő vegyiműveket földgázzal, amíg Magyarországról nem érkezik földgáz Ukrajnába - idézi az ukrán miniszterelnököt a Reuters. Jacenyuk elmondása...
Alábbi táblázatunk segítségével könnyen összehasonlíthatók az európai országok aktuális üzemanyagárai. Kéthetente közzétesszük az EU országok + Szerbia, Horvátország, Ukrajna és Svájc aktuális benzin- és dízelárait. Az adatok mindig a frissítés dátumán érvényes árakat mutatják.
Fennáll annak kockázata, hogy a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság nem tud majd november 1-jén hivatalba lépni - válaszolta újságírói kérdésre csütörtökön Juncker egyik szóvivője, Margarítisz Szkínász.
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki tárgyalásán október 21-re halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését a Cetelem, a FHB Jelzálogbank és a Budapest Autófinanszírozási Zrt. által a magyar állam ellen indított devizaperekben. A CIB Ingatlanlízing Zrt. és az Erste Bank perében október 22-én hoznak döntést.
Rugby – Az első születésnapját ünnepelte az a kisfiú, aki huszonharmadik hétre jött a világra. Az orvosok akkor csekély esélyt láttak arra, hogy életben marad.
Ez történik MOST a sztárokkal! Galéria!" /> Ez történik MOST a sztárokkal! Galéria!" /> Ez történik MOST a sztárokkal! Galéria!" title="JOY NOW! Ez történik MOST a sztárokkal! Galéria!" /> Kíváncsi vagy, mi történik a sztárokkal? Kövesd galériánkat és mi megmutatjuk, milyen fotókat posztolnak és mik történnek kedvenc hírességeiddel nap, mint nap - vagy épp MOST!
A lassuló világgazdasági növekedés és a viszonylag gyenge németországi belső kereslet tükrében a stagnálás elkerülése érdekében a német kormánynak a gazdasági növekedést támogató intézkedéseket kellene hoznia elsősorban a beruházások ösztönzésével - derül ki a vezető német gazdasági kutatóintézetek közös 2014 őszi jelentéséből.
Hétfőtől folytatódik az Országgyűlés őszi ülésszaka. Az önkormányzati választást megelőző kéthetes szünet után Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdi meg a munkát újra a Ház, kedden pedig a tavalyi zárszámadásról vitáznak a képviselők.
Jövő júniusban állhatnak forgalomba az első új trolibuszok, miután a Miniszterelnökség múlt pénteken kiadta a tender szabályossági tanúsítványát, így a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) lezárhatja a nyílt közbeszerzési eljárást.
Az öt és fél éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
Victor Ponta miniszterelnök a Lukoil egyik romániai cégvezetője ellen indított bűnügyi vizsgálat káros következményei miatti aggodalmának adott hangot.
A Manchester United korábbi skót menedzsere szerint a holland Louis van Gaal hamarosan saját arculatára formálja a csapatot, mely eredményes lesz a jövőben.
A játékosként olimpiai bajnok, BL-győztes, edzőként három BL-t is elhódító spanyol-orosz Talant Dujshebaev ül a magyar kézilabda-válogatott kispadjára. Vetési Iván MKSZ-elnök szerint a legjobb megoldás volt őt szerződtetni.
Az ország három legjobban teljesítő befektetésialap-kezelőjét is egy asztalhoz ültették a Forbes konferenciáján. Mi várható a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben? Mit lehet tenni, ha az ügyfélnek nem elég az állampapír-hozamok felett öt százalékpont sem? Merre tart a forint a legnagyobb koponyák szerint?
Átadták a veszprémi állatkertben az új tágas telelőt. Mint azt az intézmény igazgatójától, Török Lászlótól megtudtuk: a három elefántborjú már megszokta az itteni környezetet, a magyar szavakat is megértik.