Közleményben reagált a rendőrség az október 2-án történt incidensre, ahol a híresztelések szerint egy rendőr drasztikusan intézkedett egy tilosba behajtó apával, aminek több száz gyerek is szemtanúja volt.
Új korszak kezdődik vasárnap, a válságkezelés, az államélet teljes átalakításának, az ország emelkedő pályára állításának időszakát az idei évben egy harmadik választással, a megkezdett munka folytatására szóló megerősítő felhatalmazással lehet lezárni - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Békéscsabán, miután átadta a hajdani Sörházból kialakított Munkácsy Hotelt.
Szinte hihetetlen, hogy Bokros Lajos a hintázós videó után is képes feljebb tenni a lécet a kampányban: szerdán Falus Ferenccel együtt tolták a nagyüzemet a Örs vezér terén. Ugyan a Medián és Ipsos mérését követően várható volt a lépés, de a baloldal kampányát - eddigi fordulataival - figyelembe véve ez akkor is művészet így.
Az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (ÉKASZ) szerint a számtalan javaslat és minisztériumi elképzelés ellenére még mindig semmilyen érdemi konkrét intézkedés sem történt az almapiaci válság enyhítésére. Az alma terméktanács MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írja, a rövid távú intézkedések nem alkalmasak a termelők versenyképességének…
Dynamo, alias Steven Frayne (31) minden mozdulata egy újabb trükk, a brit illuzionista rövid budapesti látogatása során is csak úgy ontotta magából a varázslatot. A fiatal mágus a Discovery csatornán futó műsora kapcsán látogatott ide, bár, mint mondja, ez egyelőre az utolsó sorozata lesz.
A kormány továbbra is elkötelezett a szociális életpálya bevezetése mellett, ezért tárgyal a minisztérium az ágazati szakszervezetekkel majdnem egy éve - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán azt követően, hogy Balog Zoltán a szociális ágazatban dolgozók képviselőivel egyeztetett.
Az Európai Parlament (EP) ipari és energiaügyi, valamint környezetvédelmi bizottsága nem támogatja Alenka Bratusek kinevezését - tudatta a szavazás után az egyik népszerű közösségi oldalon több EP-képviselő.
A magyar női kézilabda-válogatott főleg kitűnő második félidei védekezésével 28-22-re nyert a román csapat ellen Debrecenben, a decemberi, horvátokkal közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő csapatok mérkőzésén. Görbicz Anita tizenkét találattal járult hozzá a sikerhez.
Annak ellenére, hogy az európai tőzsdéken rossz volt a hangulat, az amerikai parketten egyelőre a tegnapi zárószintek körül folyik a kereskedés az indexek szintjén. A befektetők a Fed jegyzőkönyvére...
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök újabb hat millió eurót kért kormányától az ukrán-orosz határ védelmi képességének erősítését célzó Fal nevű projekt megvalósítására a kabinet szerdai ülésén.
A monetáris tanács a szeptember 23-i ülésén egyhangúlag szavazott a kamat tartására - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből.
A mindig szókimondó Roy Keane kedden megjelent önéletrajzi könyvében arról is mesélt, hogyan kerülhetett Cristiano Ronaldo annak idején a Sportingtól a Manchester Unitedhez.
Budapest — Nemcsak az oltóközpont, olvasóink is azt tanácsolnák Sebestyén Balázs feleségének, hogy ne vállalja a veszélyt azzal, hogy Dél-Afrikába utazik kismamaként, inkább maradjon itthon biztonságban.
Magyarország ― Budapesten és Győrben lépnek félre leggyakrabban a párkapcsolatban állók, leghűségesebbek pedig a Pest megyében élők és a nógrádiak, ahol az országos átlagnak alig a fele az 1000 lakosra jutó csapodárok száma.
Mind uniós biztosnak, mind az energia- és klímaügyekkel foglalkozó tárca vezetésére alkalmasnak találta szerdai szavazásán az Európai Parlament (EP) ipari és energiaügyi, valamint környezetvédelmi szakbizottsága a spanyol néppárti Miguel Arias Canetét.
A kormány döntése értelmében több mint 3,5 milliárd forintos beruházással új uszodakomplexum épül Gödöllőn - jelentette be Vígh László, a beruházás miniszteri biztosa szerdán a Pest megyei városban.
Helybenhagyta és jogerőre emelte másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla azt az elsőfokú ítéletet, amely szerint jogellenesen különítették el a cigány és a nem cigány gyerekeket a gyöngyöspatai általános iskolában, és a cigány gyerekek alacsonyabb szintű oktatásban részesültek - közölte a pernyertes Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány szerdán az MTI-vel.
A másodfokú ítélet szerint az igazgató pontoisan tisztában volt a gyerekek származásával. Az iskola ügyvédje szerint sok szülő most máshova íratta be a gyerekét, és így csak csökkenni fog az oktatás színvonala.
Most 90 dollár felé tart egy hordónyi Brent olaj ára, a trend egyértelmű: folyamatosan csökken az árfolyam. Szakértők azt találgatják, hol fogy el az olajtermelő országok türelme, mikor döntenek úgy, hogy ennyiért már nem jó üzlet a fekete arany. A korábbi várakozásoknál lejjebb is kerülhet az ár, ami jó hír lehet az autósoknak is.
Magyarországon 2013 szeptemberében az egy évvel korábbihoz képest valamelyest csökkent a pályakezdő álláskeresők száma, de a 15-24 év közötti fiatalok körében még mindig 27,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta.
Hamarosan megnyílik a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt EXIM közép-dunántúli képviselete Székesfehérváron. A Magyar Kormány exportösztönző stratégiájával összhangban a cél, hogy az állami pénzintézet hatékony finanszírozási és biztosítási konstrukciókat szolgáltasson a magyar exportőrök számára, ezáltal támogassa külpiacra lépésüket, exporttevékenységüket, így segítve elő a…
Újabb INA-részvényeket vásárolhat meg a MOL a Poslovni Dnevnik horvát lap szerint. Az újabb részvényekkel a hazai olajmulti igen közel kerülne az 50 százalékos küszöbhöz. Többséget szerezhet a MOL? ...
Bővítette szolgáltatásait a mohácsi termálfürdő, a létesítmény mintegy félmilliárd forintból kialakított új részeit szerdán adták át a Duna-parti városban.
Czombos Patrik irgalmatlan nagy bombagólt lőtt a hétvégi megyeegyes ifjúsági bajnokságban. A Csanytelek ezzel a góllal győzte le 3-2-re a Sándorfalva együttesét.
Az irodalmi Nobel-díj idei nyertesének bejelentése előtt alig egy nappal előretört az egyik legnagyobb brit fogadóirodánál Patrick Modiano francia szerző, de a favoritnak továbbra is Ngugi wa Thiong'o kenyai és Murakami Haruki japán írót tartják.
Új korszak kezdődik vasárnap. A válságkezelés, az államélet teljes átalakítását idén a megkezdett munka folytatására szóló felhatalmazásával lehet lezárni.
Igaznak bizonyult a Re/Code technológiai blog értesülése, mely szerint az Apple október 16-ára újabb rendezvényt tervez. A cupertinói vállalat szerdán hivatalosan is bejelentette az új "különleges...