Sydney - Nem engedélyezték a hatóságok egy ausztrál fiatalembernek, hogy tésztaszűrővel a fején szerepeljen a jogosítvány fotóján, hiába győzködte Simon Leadbetter a helyi közlekedési hatóságokat, hogy a tésztaszűrő neki épp oly vallási öltözék, mint a zsidóknak a kipa vagy az iszlám nőknek a burka.
A helyi önkormányzatok és a közlekedési központok kiváló együttműködésének köszönhetően több millió forint értékű beruházások valósultak meg idén is a társaságoknál. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a volán társaságok tulajdonosi joggyakorlójaként büszke a fejlesztésekre és arra törekszik, hogy a jövőben is minden segítséget megadjon az önkormányzatok számára.
Az ideinél jelentősen magasabb összegű támogatásokra számíthatnak az állattartók és a tejtermelők 2015-ben – jelentette be a földművelésügyi miniszter.
A Fővárosi Ítélőtábla pénteki tárgyalásán október 21-ére halasztotta a másodfokú ítélet kihirdetését a UniCredit Leasing Hungary Zrt. devizahiteles perében.
Megkezdi működését a Nemzeti Kommunikációs Hivatal október 10-étől. A cél a kommunikációs kiadások ésszerűsítése és hatékonyabb felügyelete - tájékoztatta a Kormányzati Információs Központ szerdán az MTI-t.
A szocialista politikus is hazugsággal vádolta meg Semjén Zsoltot, akinek szerinte a balatoni nyaralójával voltak problémák, a kisebbik kormánypárt szerint azonban a miniszterelnök-helyettes és családja vagyonnyilatkozatai a parlament
Ünnepélyesen átadták Bécs főpályaudvarát, ahol decembertől a budapesti vonatok is megállnak majd. Az öt évig tartó építkezés közel 1 milliárd euróba került. A Belvedere palota közelében, 59...
A rendszerváltozás óta hetedik alkalommal tartanak Magyarország csaknem 3200 településén önkormányzati választásokat vasárnap. A választók polgármesterre, megyei önkormányzati, települési képviselő-testületi, illetve nemzetiségi önkormányzati képviselőkre szavazhatnak, a budapestiek pedig főpolgármestert is választhatnak.
Egyre rosszabbak a globális növekedési kilátások, így a jegybankok is kivárásra játszhatnak, pedig a most kialakított rendszer nem fenntartható. A zéró kamatkörnyezetben a kapitalizmust súlyos...
Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem kritizálta csapatát a Szlovákiában elszenvedett 2-1-es vereség után, hanem elsősorban az ellenfelet és különösen annak kapusát dicsérte.
Megkezdődött pénteken a DVTK stadionjának bontása, a munka egyelőre nem befolyásolja az élvonalbeli futballcsapat hazai mérkőzéseinek megrendezését - mondta Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Ilyen igen ritkán van, szóval nézzék meg Pályi Zsófi képeit a Nagy Külföldi Híroldalon. Hogy legyen benne aktuálpolitika is: Pályi az origo-nál dolgozott, egész addig amíg Sáling Gergő főszerkesztőt ki nem rúgták.
A ZARA sárga csillagos gyerekpizsije után itt az újabb ruhaipari-botrány: kurdok felháborodtak a H&M új termékén, mert szerintük női harcosaik egyenruhájára hasonlít. Önök szerint?
A Déli Áramlat az egyetlen, amely révén Szerbia földgázhoz juthat, ráadásul Szerbia nem az egyetlen ország, amely részt vesz a gázvezeték megépítésében, viszont az egyetlen, amely nem tagja az Európai Uniónak - közölte Ivica Dacic szerb miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.
A 2014 és 2020 közötti európai uniós és hazai támogatások a külpiacokra jutásban, valamint a piaci pozíciók erősítésében támogatják a vállalkozásokat - mondta Csepreghy Nándor, fejlesztéspolitikai...
A magyar állam megvásárolta a Főgáz Zrt.-nek a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló 50 százalékos társasági részesedését - válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI érdeklődésére.
A 2014 és 2020 közötti európai uniós és hazai támogatások a külpiacokra jutásban, valamint a piaci pozíciók erősítésében támogatják a vállalkozásokat - mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Kecskeméten.
Az orosz Lukoil újraindítja az egy hete leállított ploiesti Petrotel kőolaj-finomítót, közölték a vállalat vezetői pénteken a térségben illetékes környezetvédelmi őrséggel.
Victor Ponta román kormányfőt bízta meg ideiglenesen a kulturális és örökségvédelmi minisztérium vezetésével is pénteken Traian Basescu államfő, miután előző nap felmentette kormányzati tisztségeiből Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét.
A Déli Áramlat az egyetlen, amely révén Szerbia földgázhoz juthat, ráadásul Szerbia nem az egyetlen ország, amely részt vesz a gázvezeték megépítésében, viszont az egyetlen, amely nem tagja az Európai Uniónak - közölte a szerb miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter pénteken Brüsszelben
A Tesla Model S már születésétől kezdve csodálat tárgya, az igazi vasember gyermekére ugyanis – sokan titkon – vágynak az emberek. Aki fitymálva legyint a szépséges, mégis csendes gyilkosra, annak a szívét is képes rabul ejteni az amerikai elektromos autózás sikertörténetének ékköve. A Model S azonban nem szunnyad, még nagyobb sebességre kapcsol.
Bobby Robins kitett magáért a Boston Bruins - Washington Capitals NHL mérkőzésen. A hokis előbb egy kisbabával jópofiskodott, majd kegyetlenül összeverekedett Liam O'Briennal, a Capitals játékosával.
A fővárostól vette meg a cég ötven százalékát. A fejlesztési minisztérium közlése szerint ”az energiaellátás biztonságát erősítő, a kormány rezsicsökkentési politikájához illeszkedő tranzakció” csütörtökön zárult. (MTI)
Az amerikai színésznő a legmagasabb külföldinek járő kitüntetést kapta meg II. Erzsébet brit királynőtől . Jolie ezentúl használhatja a Dame előnevet. A királynő Jolie a brit külpolitikai célkitűzések elősegítéséért és a szexuális erőszak áldozatainak megsegítéséért kifejtett tevékenységét ismerte el.
Elérhetőek a 2014-2020-as időszak forrásai: a kormány kiírta az első uniós pályázatokat. Első körben 120 milliárd forint fejlesztési forrásra lehet pályázni, de Lázár János szerint ez csak az előfutára az új időszaknak.
Razvan Rat, a PAOK Szaloniki védője lesz a román labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szombaton a magyarok elleni, bukaresti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen - jelentette be Victor Piturca szövetségi kapitány pénteki sajtótájékoztatóján.
Egy hónappal a magyar-EU együttműködési megállapodás aláírása után újabb a kis-, és középvállalkozásokat, illetve a fiatalokat érintő gazdaságfejlesztési pályázatokat tettek közzé. A dokumentumok a...