Az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése lesz ma a legfontosabb piacbefolyásoló tényező. Elemzők szerint csökkenéssel nyithatnak a nyugat-európai piacok.
Átdolgozta OTP modelljét az Erste, most már számolnak a devizahiteles csomag negatív hatásaival és az ukrán goodwill leírással is. Ennek alapján idén nagy veszteségre számítanak az OTP-nél, de a...
Részben bűncselekmény hiányában, részben pedig bizonyítottság hiányában szüntették meg a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásával összefüggésben indult összes nyomozást - számol be a Magyar Nemzet csütörtöki száma.
Csütörtökön 24 mérkőzéssel folytatódik az Európa Liga főtáblás küzdelemsorozata: a címvédő Sevilla, amely két hete a Feyenoord 2-0-s legyőzésével rajtolt, ezúttal a Rijeka otthonában lép pályára.
Ma „többnyire a felhőké lesz a főszerep” – írja az idokep.hu. Északkeleten több helyen, máshol szórványosan alakulhat ki eső, zápor, akár zivatar is. Délután szakadozhat fel nyugat felől kissé a felhőzet, de holnap sem lesz irgalom. Nyugaton, északnyugaton megélénkül az … Folytatás
Szerdán jelentősen csökkentek a részvényárfolyamok Amerikában és Európában is, csütörtökön pedig tovább folytatódott a gyengülés Ázsiában. A nemzetközi hangulat kedvezőtlen, így a lejtmenet ma is folytatódhat Európában.
A Blikk úgy tudja, hogy újranyitották az aktákat, és vizsgálják a 33 éves Berki Krisztián vezetése alatt keletkezett dokumentumokat. (A fenti Coubon az látható, hogy – sajnos nem – Berki Krisztiánnal találkozik Yolo Yános.)
Mintegy 86 tonna jelöletlen burgonyát és vöröshagymát foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatósága egy Pest megyei zöldségcsomagoló üzemben.
Tegnap ismételten közzétette a Business Telecom a Budapesti Értéktőzsde oldalán az egyik kötvényesének későbbi időpontban történő kifizetését, miután erre az MNB is utasította a társaságot. A BÉT a...
Megkezdi működését a Nemzeti Kommunikációs Hivatal október 10-étől. A cél a kommunikációs kiadások ésszerűsítése és hatékonyabb felügyelete - tájékoztatta a Kormányzati Információs Központ szerdán az MTI-t.
Megnyílt a Párizsi Autószalon kapuja, s vele a rálátás is azokra az újdonságokra, amelyeket az autógyártók eddig még takargattak. Közülük az egyik legnagyobb talány a Lamborghini Asteriont övezte – ezúttal már minden részletre kiterjedve számolhatunk be róla.
Tegnap indult a kereskedés az amerikai lakossági napenergia-piac második legnagyobb szereplőjének, a Vivint Solarnak a részvényeivel. Bár a részvények több százalékos erősödéssel kezdték a napot, az...
Mintegy 86 tonna jelöletlen burgonyát és vöröshagymát foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatósága egy Pest megyei zöldségcsomagoló üzemben - közölte a hivatal az MTI-vel csütörtökön.
Elromlott a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon több tényező együttes hatására: egyre erősebbek a geopolitikai feszültségek, az Ebola-járvány jobban aggasztja a piaci szereplőket, a Fed első...
Kijött a hivatalos becslés, szeptemberben 23,5 milliárd dollár távozhatott a Pimco zászlóshajó alapjából, amit még múlt héten Bill Gross guru kezelt. A Pimco szerint a kötvénykirály távozása napján...
A tárgyalási jegyzék szerint ma a Sopron Bank Burgenland Zrt., a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Széchenyi István Hitelszövetkezet ügyét fogja tárgyalni a Fővárosi Ítélőtábla.Jogerőssé vált...
Mintegy 86 tonna jelöletlen burgonyát és vöröshagymát foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatósága egy Pest megyei zöldségcsomagoló üzemben - közölte a hivatal az MTI-vel csütörtökön.
Románia gyorsforgalmi utakat építene egy sor olyan útvonalon, ahol korábban autópályák építését tervezte. A közúti infrastruktúra fejlesztésének a hosszú távú tervét a parlament két házának a...
Én ezt tanultam a Katasztrófavédelem gyakorlatán készített fenti fotóból. Hogy a balesetet és a kezelését hogyan szimulálta a katasztrófavédelem, arról itt írtak, további képek pedig a Facebook-oldalukon találhatók.
Négy, működési engedély nélkül tevékenykedő nyíregyházi nőgyógyászt büntetett meg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), az orvosoknak fejenként félmillió forint egészségügyi bírságot kellett fizetniük - közölte az ÁNTSZ csütörtökön az MTI-vel.
Annak ellenére, hogy egyre több aggály merül fel a feltörekvő piacokkal kapcsolatban, a forint az elmúlt egy hónapban erősödni tudott az euróval szemben - noha a dollárhoz képest már nem. Tegnap...
Garancsi István, a Videoton FC egyik tulajdonosa többségi tulajdonrészt szerzett a pénztárgépek online adóhatósági bekötésén nagyot szakító Mobil Adat Kft.-ben – számol be az Átlátszó.
Megnyílt a Párizsi Autószalon kapuja, s vele a rálátás is azokra az újdonságokra, amelyeket az autógyártók eddig még takargattak. Közülük az egyik legnagyobb talány a Lamborghini Asteriont övezte – ezúttal már minden részletre kiterjedve számolhatunk be róla.
Gyári istállóként története első konstruktőri világbajnoki címét nyerheti a Formula-1-es Mercedes a vasárnapi Japán Nagydíjon, ehhez arra is szüksége van, hogy az egyéni vb-címért csatázó pilótái kettős győzelmet arassanak Szuzukában.
Angela Merkel német kancellár arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt szerda esti telefonbeszélgetésükben, hogy vesse latba befolyását a kelet-ukrajnai orosz szakadároknál, ismét hangsúlyozva, hogy Moszkvának kötelessége mérsékelni őket
Ma rendezi a Portfolio Budapest Economic Forum 2014 című konferenciáját a fővárosi Hotel Sofitelben. A makrogazdasági rendezvényen elhangzott legfontosabb előadásokról és panelbeszélgetésekről a...
Részben bűncselekmény hiányában, részben pedig bizonyítottság hiányában szüntették meg a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásával összefüggésben indult összes nyomozást - számol be a Magyar Nemzet...
Az export 9,2, az import 9,0 százalékkal nőtt euróban számolva júliusban az egy évvel korábbihoz képest, az előző havi 6,0, illetve 5,2 százalékos növekedés után - jelentette második becslésében csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Országos Környezetegészségügyi Intézet visszavonta a parlagfű miatt korábban kiadott riasztási fokozatokat, hamarosan véget ér a 2014-es parlagfűszezon - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtök reggel az MTI-vel.
Már a második hete csökkent az újonnan regisztrált ebolás megbetegedések száma Nyugat-Afrikában, de a hivatalos adatok valószínűleg alacsonyabbak a valósaknál - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán
Tizenöt szlovén állami vállalat privatizációját támogatja a ljubljanai kormány, egyebek mellett a szlovén Telekomét is - nyilatkozta Miro Cerar szlovén miniszterelnök szerdán. Az új szlovén...
Egyelőre csak tanulmány formájában, de a Párizsi Autószalon nyitányával egy időben megismerkedhetünk az Audi TT négyajtós verziójával. A Sportback koncepció érdekes koktélt eredményez.
A Sopron Bank Burgenland Zrt., a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Széchenyi István Hitelszövetkezet ügyét veszik elő, a másodfokú tárgyalások sorozata hétfőn kezdődött