Az Andreas Sutil versenyautóját mentő traktor alá csúszhatott nagy tempóval a francia versenyő. Eszméletlenül szállították kórházba. A futamot idő előtt leintették, Hamilton nyert.
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, amelyet először a heves esőzés nyomán szakítottak félbe, majd 53 kör helyett 47 kör után leintettek egy súlyos baleset miatt.
A portugáliai Fátimát elsősorban a közel száz évvel ezelőtti Mária-jelenésekről ismeri a világ, ám a város és az ország lakói jól ismerik és tisztelik egy magyar verbita szerzetes, Kondor Lajos nevét is, aki jelentős szerepet játszott a jelenést látó gyermekek boldoggá avatásában. A magyar turistáknak azért is érdemes felkeresniük a Lisszabontól mintegy 100 kilométerre északra fekvő…
Olyan szigorúak a hitelezési feltételek Amerikában, hogy még Ben Bernanke korábbi Fed-elnök is hitelfelvételi nehézségekkel küzd. Minderről az érintett beszélt a héten Chicagóban. Egy konferencián...
Kecsege, galóca, vágódurbincs. Az már biztos, hogy 2015-ben közülük kerül ki az év hala, de hogy melyik, az a Magyar Haltani Társaság honlapján indított közönségszavazás eredményétől függ.
SZUZUKA – Még nem lehet tudni, túléli-e a bajt és valaha versenyautóba ülhet-e újra Jules Bianchi (25). A Marussia francia pilótája súlyos balesetet szenvedett a Forma–1-es Japán Nagydíj 43. körében, életéért az orvosok küzdöttek. Pedig előre lehetett tudni, hogy a közelgő tájfun miatt rossz idő várható a futamon, ám a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hiába próbálta előre hozni a rajtot,…
Megújul a füzéri vár, a több mint másfél milliárd forintba kerülő rekonstrukció megkezdését jelképező alapkövet szombaton helyezték el a középkori erődítmény kápolnájában.
Háromszázmillió dolláros hitelt hagyott jóvá a Világbank Szerbiának a májusi pusztító árvizek okozta károk felszámolására - számolt be róla a szerb sajtó.
Nagy magyar siker született Cannes-ban, ahol az úgynevezett vállalati filmek fesztiválján két díjat is elnyert a Magyar Állami Operaház Ahol kinyílik a világ című imázsfilmje. A film a legjobb imázsfilm kategóriában az Ezüst Delfin-díjat nyerte el, ezzel a versenyben a legjobbak között végzett. A film zenéje, Gulya Róbert szerzeménye abszolút győztesként a legjobb zenéért járó Fekete Delfin-díjat…
Szoros harcra számítanak az október 5-ére kiírt brazil elnökválasztás hajrájában. A szappanoperai fordulatokban bővelkedő kampány legérdekesebb arca az a Marina Silva, aki egy tragédia következtében véletlenül válhatott elnökjelöltté, ám hamar kiderült, hogy népszerűsége jóval felülmúlja a Szocialista Párt előző jelöltjéét. A közvélemény-kutatások szerint jelenleg fej fej mellett halad a korábban…
A harminchat éves nő méh nélkül született, egy menopauzán már túl esett barátja szervét kapta meg. Most egészséges fiút szült. Ilyen eset most történik először a világon, a svéd doktorok által felügyelt beavatkozás végeredmény egy harminckettedik hétre született egészséges fiú … Folytatás
Szombat délután rámolta ki a baseballsapkás úr a helyi IBUSZ irodát. Lövés nélkül elmenekült a rabló a helyszínről. Hogy mennyit zsákmányolt nem tudni, de azért szombat délután, október elején, egy vidéki utazási irodában, hát. (Police.hu)
A német kormány humanitárius segélyt küld 10 millió euró értékben Ukrajna keleti részére, a több mint száz kamionnal szállított rakomány október közepére éri el a válságövezetet.
10 millió euró értékben, több mint száz kamionnal visznek aggregátorokat, mobil fűtőberendezéseket, téli ruházatot, takarókat, tábori ágyakat és mobil konyhákat a háborús övezetbe. A konvoj kedden éri el a lengyel-ukrán határt. A német kormány eddig az előre betervezett 25,5 millió eurón felül 45 … Folytatás
A német kormány humanitárius segélyt küld 10 millió euró értékben Ukrajna keleti részére, a több mint száz kamionnal szállított rakomány október közepére éri el a válságövezetet.
A Világbank az árvízkárok felszámolását segíti a hitellel. Háromszázmillió dolláros hitelt hagyott jóvá a Világbank Szerbiának a májusi pusztító árvizek okozta károk felszámolására - számolt be róla a szerb sajtó a hét végén
Az MSZP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök jobban tenné, ha - "nem kockáztatva a következő napok esetleges elutasító döntését" - visszavonná Navracsics Tibor Európai Bizottságba való jelölését - közölte Ujhelyi István vasárnap az MTI-vel.
Egy civil életét vesztette a hét végén a kelet-ukrajnai Donyeck városában szakadatlanul folyó tüzérségi támadások következtében - közölte vasárnap a városi tanács.
Sebastian Vettel szerint hiba volt az eredeti időpontban rajtoltatni a Japán Nagydíjat. A német kiemelte, mindenképpen tanulniuk kell Jules Bianchi mai balesetéből.
Az utolsó hétre hagyták a nyomtatást, mert a fővárosban és környékén van a legtöbb választópolgár. A nyomda igyekszik elérni, hogy a szavazólap hibátlan legyen, se egy Falus, se egy Magyar ne szerepeljen rajta. Ha mégis lenne még visszalépés, akkor az … Folytatás
BUDAPEST – Egy generáció nőtt fel azóta, hogy a magyar labdarúgó-válogatott utoljára győzni tudott Románia ellen hazai pályán, s már csak a nagy- és dédszülők tudnak arról mesélni, milyen volt, amikor Bukarestben nyert Magyarország. A Dárdai Pál (38) szövetségi kapitány vezette nemzeti együttes ezt a több évtizedes átkot szeretné megtörni a rivális elleni Európa-bajnoki selejtezőn október…
Áder János köztársasági elnök határidőn belül aláírta az elszámoltatási törvényt - mondta el vasárnap az MTI érdeklődésére Altorjai Anita a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke.
Vizsgálat folyik a Standard & Poor's hitelminősítő ellen kereskedelmi jelzálogok szabálytalan minősítése ügyében - írja a The Wall Street Journal. A hat kereskedelmi jelzálogfedezetű értékpapír...
A német kormány humanitárius segélyt küld 10 millió euró értékben Ukrajna keleti részére, a több mint száz kamionnal szállított rakomány október közepére éri el a válságövezetet
A napokban érkezik meg az újabb pedagógus-béremelés az érintettekhez - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Köznevelésért Felelős Államtitkársága vasárnap az MTI-t.