2014. október 5. vasárnap

okt. 5
16:30
Négy éve pusztított a vörös ár (Alternatív Energia)
„Bár a károsultak sorra nyerik a pereket, nyilvánvalóan nincs esélyük a kártérítésre.”
okt. 5
16:30
Aláírta a köztársasági elnök a banki elszámoltatási törvényt (Pénzcentrum)
Minden elszámolási költség a bankot terheli....
okt. 5
16:30
Tovább ostromolja Kobanit az Iszlám Állam (ATV)
Az Egyesült Államok vezette katonai koalíció légicsapásai ellenére lankadatlan erővel folytatta támadásait Kobani észak-szíriai kurd város ellen vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorista milícia. Irakban is támadást hajtott végre egy olajfinomító ellen, de a hadsereg visszaverte.
okt. 5
16:36
Még legalább egy hónapot kihagy a Juventus védője (Sport365)
További egy hónapig nem játszhat a lábfejsérüléssel bajlódó Andrea Barzagli, a bajnoki címvédő Juventus olasz labdarúgója.
okt. 5
16:36
Minden idők tíz legjobb punkegyüttese (ha nem számítjuk a Ramonest és a Clasht) – 3. Sex Pistols (444.hu)
Hét évig volt tetszhalott, de most feltámad a világsajtó leghosszabb ideje húzódó sorozata. Következik az együttes, amelynek két év és néhány hét elég volt a tökéletes életműhöz, amiről azóta sem sikerült eldönteni, hogy pontosan mi volt benne a jó, és egyáltalán mi a franc volt ez az egész. És hogy kinek nincs jövője.
okt. 5
16:38
Az amerikai parti őrség mentette meg a maratonistát, aki egy buborékban akart eljutni Bermudára (444.hu)
Az iráni származású békeaktivista 1600 kilométert tekert volna az óceánon.
okt. 5
16:48
Kösz szépen, forint! Elintézted a tankolást (Privátbankár)
A héten olcsóbb lett a benzin és a gázolaj is a mediterrán piacon. A forint árfolyama viszont gyengült. Így a piaci árak és az árfolyam heti változását figyelembe véve a GKI most úgy látja, jövő hét szerdán nem fog változtatni az üzemanyagok árán a Mol. Bár az sincs kizárva, hogy a benzin egy hajszállal olcsóbb lesz.
okt. 5
16:48
Maci-PR Szegeden (Infostart)
Régi vágyuk válik valóra a Szegedi Vadaspark látogatóinak; megérkeztek és hamarosan láthatóak lesznek a medvék - közölte a város polgármestere vasárnap, amikor örökbe fogadta a Berlinből érkezett Kodat és Kenait.
okt. 5
16:48
Valaki ma 436 milliót nyert a hatoson (Blikk)
okt. 5
16:48
Maguktól eltűnő fotók - Mi ér ezen milliárdokat? (Portfolio)
A Yahoo részesedést szerezne a Snapchat-ben, tudta meg a Wall Street Journal. Amennyiben létrejönne a tranzakció, az 10 milliárd dollárra értékelné a 2011-ben alapított, néhány másodpercen belül...
okt. 5
16:48
Szelfilázban égnek a mekkai zarándokok (ATV)
A szelfiőrület a mekkai zarándokokat is elérte: az iszlám legszentebb helyei előtt fényképezik magukat, kockáztatva, hogy magukra haragítják konzervatívabb hittestvéreiket - olvasható az AFP francia hírügynökség tudósításában.
okt. 5
16:48
Sanghaji tenisztorna: Folytatódik Kínában a harc a világbajnokságért (Agroinform)
Roger Federer és Rafael Nadal vitrinjéből is hiányzik a sanghaji trófea, vajon most valamelyiküknek összejön a siker?
okt. 5
16:50
Öngyilkos merénylet Groznijban, négyen meghaltak (ATV)
Felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő a csecsen fővárosban vasárnap.
okt. 5
17:06
Jövő hétvégén igazán király idő lesz (Blikk)
A jövő héten többször is ködre kell számítani, de csapadék, lehűlés nem várható. A hétvégén akár 26 Celsius-fokig is melegedhet a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos középtávú előrejelzésből.
okt. 5
17:06
Tízezrek tüntettek Párizsban a kormány családpolitikája ellen (ATV)
Tízezrek tüntettek vasárnap Párizsban és a dél-franciaországi Bordeaux-ban a baloldali kormány szerintük családromboló politikája ellen.
okt. 5
17:08
Vidi-sikersztori magyarokkal (Blikk)
SZÉKESFEHÉRVÁR – Tíz mérkőzésből tíz győzelem, 11 kezdőjátékosból hét magyar. Mondhatni, hogy a Videotonnál bejött az a szemlélet, hogy több hazai labdarúgó kapjon lehetőséget. A piros-kékek eddig megállíthatatlanok a bajnokságban, az összes találkozójukat megnyerték, 27 gólt lőttek, s mindössze hármat kaptak. Legutóbb a Pécs otthonában nyertek 2-0-ra, ahogy azt ősszel már megszokhattuk, a…
okt. 5
17:09
Orbán: Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programja indul januárban (ProfitLine)
Január elsejétől Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program veszi kezdetét – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Székesfehérváron, a Jüllich Glas Holding Zrt. 30 éves jubileumi ünnepségén és központi irodaházának avatóján.
okt. 5
17:09
Hanga lett az olasz felkészülési torna legjobbja (Sport365)
A nyáron az Avellinóhoz kerülő Hanga Ádámot választották egy olasz felkészülési kosárlabdatorna legjobbjának.
okt. 5
17:09
Bianchi állapota talán stabilizálódik (444.hu)
A francia L’Equipe sportújság szerint a japán F1-futamon kicsúszott versenyzőt kihozták a műtőből, és már nincs lélegeztetőgépen. A L’Equipe infója a Ferrari-csapattól jött, és tekintve, hogy Marco Mattiacci, a Ferrari csapatfőnöke más újságok szerint is felkereste a Bianchit ápoló kórházat, igaz lehet. Ha … Folytatás
okt. 5
17:11
Bianchi balesete: ma már nem nyilatkozik a kórház - sajtóhír (Sport365)
Ha hinni lehet a L'Équipe című francia lap értesülésének, akkor vasárnap már nem érkezik hivatalos információ a Japán Nagydíjon súlyos sérülést szenvedő Jules Bianchi állapotáról.
okt. 5
17:11
Nagynevű futballedzők kakaskodtak a ködös Albionban (444.hu)
Wenger meglökte Mourinhót, amaz pedig elkapta emez nyakkendőjét. (Kattintani csak erős idegzetűeknek ajánlott!)
okt. 5
17:21
Veritas-konferencia - A nagyhatalmak határozták meg Magyarország 20. századát (Infostart)
A nagyhatalmak határozták meg Magyarország sorsát a 20. században - mondta Romsics Ignác történész, akadémikus a Megszállástól megszállásig, Magyarország a nagyhatalmak szorításában 1944-1949 című konferencián a Parlamentben a héten. Számvéber Norbert hadtörténész szerint a magyar honvédség 1944 tavaszán nem volt abban az állapotban, hogy hatékony ellenállást fejtsen ki a bevonuló németekkel…
okt. 5
17:24
Meztelenül ölelgette színésztársát James Franco (Blikk)
LOS ANGELES – Meztelenül ölelgette egymást James Franco (36) és Seth Rogen (32).
okt. 5
17:24
Magyar teherautóban akartak nyugatra szökni az afgánok (Blikk)
okt. 5
17:24
Fájni fog az erős dollár (Portfolio)
Jelentős erősödésen van túl az amerikai dollár, ez elsősorban azokra az amerikai vállalatokra hat negatívan, amelyeknek jelentős a tengerentúli kitettségük, írja a Reuters. Az amerikai vállalatok...
okt. 5
17:24
Magyar teherautóban akart Nyugatra szökni hat afgán menekült (ATV)
Magyar teherautóban akart Nyugatra szökni az a hat fiatal afgán menekült, akit szombaton az ausztriai Karintiában tartóztattak le - jelentette az APA hírügynökség vasárnap.
okt. 5
17:26
Terrorfaktor lett a tehetségkutatóból (Blikk)
BUDAPEST – Megviselik az énekeseket az új szabályokkal járó változások az X-Faktorban. Míg a korábbi szériák folyamán a versenyzők azonnal megtudták, hogy továbbjuthatnak-e a táborból a mentorházba vagy számukra véget ért a verseny, idén a „székjáték" az utolsó pillanatig próbára teszi az idegeiket. Néhányuk pedig emiatt már itt iszonyatosan stresszes állapotba kerül.
okt. 5
17:26
Biden bocsánatot kért Erdogantól (ATV)
Joe Biden amerikai alelnök a hét végén bocsánatot kért Recep Tayyip Erdogan török elnöktől, amiért egy korábbi beszédében azt állította, hogy Törökország és más országok szélsőséges szervezeteket és dzsihadistákat támogattak a szíriai polgárháborúban. Az Egyesült Arab Emírségek kormánya vasárnap hivatalos magyarázatot kért az elhangzottakra.
okt. 5
17:42
Tömegtüntetések a francia kormány "családromboló" politikája ellen (Infostart)
Tízezrek tüntettek vasárnap Párizsban és a dél-franciaországi Bordeaux-ban a baloldali kormány szerintük családromboló politikája ellen.
okt. 5
17:42
Hanga lett az olasz felkészülési torna legjobbja (Infostart)
A nyáron az Avellinóhoz érkezett Hanga Ádámot választották egy olasz felkészülési kosárlabdatorna legjobbjának.
okt. 5
17:42
Michelisz Norbi 18 pontot szerzett (Blikk)
okt. 5
17:42
Ujhelyi: ne zsaroljon uniós pénzekkel a kormányzat! (Alternatív Energia)
"Magyarországon az európai kapcsolatok őrzője és valódi működtetője a baloldal és a Magyar Szocialista Párt."
okt. 5
17:42
Félidejénél tart a Budakeszi szennyvízberuházás (ProfitLine)
Újabb szakaszához érkezett a Budakeszi szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási projekt, melynek keretében a településen bővül a csatornahálózat, valamint egy új szennyvíztisztító-telep is épül. Utóbbi helyszínen már elkészültek a fő technológiai létesítmények és hamarosan megkezdődik a gépészeti berendezések beépítése, amely alkalomból Budakeszi Város Önkormányzata bokréta-ünnepséget szervezett…
okt. 5
17:42
A pakisztáni tálibok is támogatják az Iszlám Államot (ATV)
A pakisztáni tálibok testvéreiknek tekintik az iszlamista harcosokat Irakban és Szíriában, és minden tőlük telhető módon megpróbálnak segíteni nekik - adta hírül a Tehrik-e Talibán Pakisztán (TTP) nevű tálib ernyőszervezet vezetője közleményében.
okt. 5
17:42
Serie A: megszakadt az Udinese győzelmi szériája, nyert a Lazio - eredmények (Sport365)
Az Udinese három győztes meccs után játszott 1-1-es döntetlent a Cesenával hazai pályán az olasz élvonal hatodik fordulójának vasárnapi játéknapján.
okt. 5
17:42
Az amerikai alelnök bocsánatot kért Erdogantól (444.hu)
Joe Biden korábban arról beszélt, hogy Törökország segítette az ISIS-t, Erdogan pedig hibázott. A török kormány felháborodott.
okt. 5
17:44
Premier League - A Chelsea maradt veretlen (Infostart)
Az éllovas Chelsea legyőzte az Arsenalt a mezőny korábbi két veretlen csapatának csatájában az angol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának vasárnapi rangadóján.
okt. 5
17:44
Október végére Franciaországot is elérheti az Ebola (ATV)
Szakértők szerint hetvenöt százalék az esélye annak, hogy az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány október 24-éig Franciaországot is eléri, a vírus Nagy-Britanniában való megjelenésének a valószínűsége pedig ötven százalék - közölte vasárnap a Reuters brit hírügynökség egy friss helyzetértékelésre hivatkozva.
okt. 5
17:44
Premier League: kétgólos Chelsea-győzelem az Arsenal ellen, nyert a Spurs (Sport365)
A Chelsea 2-0-ra felülmúlta az Arsenalt a Stamford Bridge-en az angol élvonal hetedik fordulójának vasárnapi játéknapján.
okt. 5
18:00
Kilövésre vár a Mars-rakéta (Blikk)
CAPE CANAVERAL – Már a kilövőálláson várja az első tesztrepülést az a három Delta IV-es rakéta, amelynek ikertestvérei a következő évtizedben a Marsra induló Orion űrhajót viszik majd fel az űrbe.
okt. 5
18:00
Jean Todt szerint javult Schumi állapota (Blikk)
okt. 5
18:00
Öten sérültek meg egy balesetben Röjtökmuzsajon (Kripto Akadémia)
Az egyik roncsból a tűzoltók szabadítottak ki egy beszorult embert.
okt. 5
18:00
Ujhelyi: Na, ez lenne a hazaárulás (ATV)
A települések "zsarolásának" abbahagyására szólította fel a kormányoldalt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke vasárnapi győri sajtótájékoztatóján.
okt. 5
18:02
Jobban élnek? (Kripto Akadémia)
Akiket én látok a piacon "dőzsölni" azok csirke-farhátat vesznek.
okt. 5
18:15
Az IMF és a Világbank-csoport közös ülésszaka is hatással lehet jövő héten a piacokra (ProfitLine)
Jövő héten a piacokra a friss makroadatok mellett az is hatással lehet, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank-csoport jövő pénteken kezdi meg szokásos évi őszi közös ülésszakát. A rendezvény október 10-12-én lesz Washingtonban. A menetrend szerint mindkét szervezet vezetője felszólal a konferencián, Jim Yong Kim elnök a Világbank-csoport részéről, Christine Lagarde vezérigazgató az IMF…
okt. 5
18:15
Rövidpályás úszó vk: Hosszú Katinka négy aranyérmet nyert (Sport365)
A szombati három után vasárnap négy számban bizonyult a legjobbnak Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának negyedik, moszkvai állomásán.
okt. 5
18:15
Törökországban csapódott be egy Szíriában kilőtt rakéta (444.hu)
Egy török család 5 tagja sebesült meg mikor egy rakéta találta el a házukat. A töltetet Szíriában, a főleg kurdok lakta Kobane város környékén lőtték ki. A települést jelenleg az Iszlám Állam fegyveresei ostromolják. A török parlament a napokban adott … Folytatás
okt. 5
18:17
Jordan L. Spears tizedes (444.hu)
Valószínűleg ő az első amerikai katona, aki az Iszlám Állam elleni harcban esett el.
okt. 5
18:18
Hihetetlen! Jedi lovagokat képeznek az akadémián (Blikk)
CHELTENHAM – Megnyílt Anglia első jediképző akadémiája, ahol a fénykarddal való vívás alapjaira oktatják az érdeklődőket.
okt. 5
18:18
Rövidpályás úszó vk - Hosszú Katinka négy aranyérmet nyert (Infostart)
A szombati három után vasárnap négy számban bizonyult a legjobbnak Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának negyedik, moszkvai állomásán.

Keresés