2014. október 7. kedd

okt. 7
19:30
Átadták a Károli egyetem új épületét (Infostart)
Nagy szükség van az értékelvű felsőoktatásra, amelyre a diákok részéről is megvan az igény - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Károli Gáspár Református Egyetem új épületének átadó ünnepségén Budapesten.
okt. 7
19:30
Bianchi állapota továbbra is "kritikus, de stabil" (Infostart)
Családja keddi közlése szerint továbbra is "kritikus, de stabil" az állapota Jules Bianchinak, a Marussia Forma-1-es csapat francia pilótájának, aki autójával egy mentést végző darunak ütközött, és súlyos fejsérüléseket szenvedett a vasárnapi, szuzukai Japán Nagydíjon.
okt. 7
19:30
Karácsony Gergely kérjen bocsánatot! (Gondola)
A Fidesz XIV. kerületi szervezete arra szólította fel Karácsony Gergely Együtt-PM-es helyi polgármesterjelöltet, hogy távolítson el egy "gyalázkodó bejegyzést" Facebook-oldaláról és kérjen bocsánatot
okt. 7
19:30
Dolgozókat bocsát el az INA (Blikk)
okt. 7
19:30
Dolgozókat bocsát el az INA (Alternatív Energia)
A cég keresi a lehetőségeket a feleslegessé vált alkalmazottak megtartására.
okt. 7
19:32
Ez lesz Buda szíve (Infostart)
A második kerületi polgármester szerint már idén folytatódhatnak a bontási munkálatok a Millenáris környékén. Láng Zsolt kiemelte, hogy 2017-re egy 4-500 férőhelyes mélygarázs, valamint közpark létesülhet a volt ipari minisztérium lebontott épülete és az egykori gyárépületek helyén.
okt. 7
19:32
Bezárta a volt feleségét (Blikk)
okt. 7
19:45
MNB: az elszámolási törvényről egyeztetett a Civil Fórum (ProfitLine)
Az elszámolási törvényről egyeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Fórum kedden - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
okt. 7
19:45
Videó: hiába állt a gólvonalon a kapus, esélye sem volt a 45 méteres bombánál (Sport365)
Hatalmas bombagólt szerzett a Belen Siglo játékosa, José Luis Cordero a Costa Rica-i bajnokság legutóbbi fordulójában: a focista 45 méterről talált be!
okt. 7
19:45
Orbán szerint ha megválasztják a fideszes makói jelöltet, kap 20 milliárdot a város (444.hu)
A miniszterelnök szerint az ország nagy lehetőségek kapujában áll, "kár volna Makónak ebből kimaradni."
okt. 7
19:47
Ilyen lesz az új tízezres (444.hu)
Az MNB 2014 végén kezdi bevezetni az új biztonsági védelemmel és új grafikával ellátott bankjegyet. 2015-ben lesz új húszezres is. Szóval egy darabig ne várjuk az eurót. (Napi.hu)
okt. 7
19:48
Kiállt magáért Orbán Viktor - videó! (Blikk)
Szeged — Nem jött zavarba Orbán Viktor tegnap, amikor Szegeden Fidesz-aktivisták előtt készült lelkesítő beszédet mondani.
okt. 7
19:48
Bokros: Teljes körű átvilágítást fogok elrendelni! (Portfolio)
Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom politikusa és Budapest fölpolgármester-jelöltje az Inforádió Aréna című műsorában fejtette ki konzervatív, piacpárti véleményét arról, hogy pontosan mit...
okt. 7
19:48
Devizahitelek: három pénzintézet perében is halasztott a bíróság (ATV)
Mindhárom kedden tárgyalt perben halasztotta a döntéshozatalt a bíróság: a Fókusz Takarék első fokon tárgyalt perében október 21-én hirdet ítéletet a Fővárosi Törvényszék, míg az UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. ügyében szintén október 21-én, az MKB-Euroleasing ügyeiben pedig október 22-én hirdet ítéletet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.
okt. 7
19:48
NB I: A Fradi ellen búcsúzik a Videoton (Agroinform)
A két csapat felcserélte a pályaválasztói jogot, így november 23-án Fehérváron rendezik meg a rangadót.
okt. 7
19:50
Tesztelte a Blikk a XII. kerület mobilalkalmazását (Blikk)
Budapest — Kinek nem szorult még össze a gyomra kései órán sötét utcán sietve, parkon átkelve, miközben gyanús alakok őgyelegnek a közelben?
okt. 7
19:50
Facebookon keresi potenciális áldozatait az Iszlám Állam (ATV)
Fenyegető üzeneteket kapott a Facebookon fiával együtt egy, az amerikai légierőnél szolgáló katona, miután az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet arra szólította fel követőit, hogy a közösségi médián keresztül vegyék célba a fegyveres erők tagjait - közölte híroldalán kedden a Fox News amerikai hírtelevízió.
okt. 7
19:52
Terrorizmussal gyanúsítanak öt férfit Szerbiában (ATV)
Vádat emelt öt feltételezett iszlamista szélsőséges ellen a szervezett bűnözéssel foglalkozó szerb ügyészség kedden - számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
okt. 7
20:03
Strandolás helyett te is eláztál? Ekkora kárt okoztak a nyári viharok a Balatonnál (Privátbankár)
Ahogyan az egész országnak, a Balaton mellett élőknek, az ott nyaralóknak és a fesztiválozóknak, de még a sportolóknak is meggyűlt a baja idén nyáron a szokatlanul esős, viharos időjárással. Az extrém időjárás nem csak a tó környékén élőknek és a fesztiválozóknak, de még a sportolóknak is komoly kihívást jelentettek.
okt. 7
20:06
Borzalmasan sovány Cinthya Dictator (Blikk)
Budapest – Vészesen lefogyott Cinthya Dictator. Varga Viktor volt kedvese mindössze 39 kilót nyom már – írta meg a Bors.
okt. 7
20:06
Ragaszkodik a MÁV a gettós aluljáróhoz (Blikk)
Budapest — Összehányt, televizelt, gyatra graffitikkel és letépett plakátokkal elcsúfított vasúti aluljárót szeretne a MÁV Zuglóban a civilek által kifestett és helyrepofozott építmény helyett.
okt. 7
20:06
Orbán: nagy meglepetés jöhet Szegeden (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a vasárnapi önkormányzati választás legnagyobb meglepetését okozhatja a Fidesz-KDNP Szegeden.
okt. 7
20:06
A Facebookon fenyegettek meg egy amerikai katonát (Blikk)
okt. 7
20:06
Orbán: új ciklus kezdődik az önkormányzatok életében (Alternatív Energia)
okt. 7
20:06
Orbán Viktor megeskette Lázár Jánost (ATV)
A következő önkormányzati ciklus végére mindenképpen elkészül az M44-es, amely egy négysávos, modern, európai közlekedési útvonal lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a békéscsabai Csaba Televíziónak kedden.
okt. 7
20:08
Víz pusztított a Montpellier stadionjában (Blikk)
okt. 7
20:09
Bársony István: Gazdaságilag-társadalmilag fontos felfedezésért adták a Nobel-díjat (Infostart)
Nagy örömmel fogadta Bársony István akadémikus, hogy a fizikai Nobel-díjról döntő bizottság - amely kedden bejelentette, hogy a kék LED felfedezéséért ítélte oda a legrangosabb tudományos elismerést - nemcsak az úgynevezett nagy fizika jelenségeire figyel, hanem a fizikai felismerésekből kiinduló olyan műszaki eredményeket is elismer, amelyek óriási gazdasági és társadalmi jelentőséggel bírnak.
okt. 7
20:10
Tiszavirág néven pólóznak tovább a szegediek (Blikk)
okt. 7
20:18
20 civil szervezet 78 milliót nyert a jegybank pályázatán (ProfitLine)
Húsz nonprofit szervezet közel 78 millió forint támogatást nyert el az MNB civil háló kialakítására kiírt pályázatán. A jegybank által életre hívott Civil Fórum két héten belül második egyeztetését tartja ma az elszámolási törvényről.
okt. 7
20:18
Top 10: a világ legértékesebb labdarúgói - a 10. helyezett (Sport365)
A világ labdarúgásának mozgatórugója a pénz, de ezt már Puskás öcsi bácsi is megmondta annak idején: „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”.
okt. 7
20:18
A Facebook anonim chatprogramot fejleszt? (444.hu)
A New York Times szerint egy olyan csetelő platformon dolgozik a cég, amit névtelenül lehetne használni. A hasonló alkalmazások mint a Whisper, vagy a Secret felhasználói száma folyamatosan növekszik, így érthető, hogy erre fordul a Facebook is. Zuckerberg már az … Folytatás
okt. 7
20:20
Jönnek a hidrogéntermelő algafarmok és a függőleges 'bio' léghajók? (ProfitLine)
A hidrogéntermelő algafarmok újrahasznosítják a szén-dioxidot, és ellátják bioüzemanyaggal a függőleges léghajókat, melyek megépítését 2030-ra tervezik.
okt. 7
20:20
Gyalogost gázoltak az M1-esen (444.hu)
A Budapest felé vezető oldalon a 31-es kilométernél a belsősávban sétált egy román férfi. Egy vétlen autós elütötte, a gyalogos azonnal meghalt. (Police.hu)
okt. 7
20:21
Orbán Viktor: a ciklus végéig elkészül az M44-es (Infostart)
A következő önkormányzati ciklus végére mindenképpen elkészül az M44-es, amely egy négysávos, modern, európai közlekedési útvonal lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a békéscsabai Csaba Televíziónak kedden.
okt. 7
20:22
Fél évre eltiltották az olasz fociszövetség elnökét, mert lemajmozott egy fekete játékost (444.hu)
Carlo Tavecchio még a nyáron az olasz amatőr szövetség vezetőjeként – azt mondta, hogy a fiatal hazai futballisták nem jutnak elég szerephez az élvonalban, és egy kitalált afrikai futballistát említve hozzátette: “helyettük itt van nekünk Opti Poba, aki nemrég még … Folytatás
okt. 7
20:24
Interjút készítettünk Bud Spencer legnagyobb filmes partnerével (444.hu)
Sikerült néhány kérdést feltennünk a legnagyobb olasz színművész állandó partnerének.
okt. 7
20:24
Távollétében is elítélhetik Janukovicsot (Infostart)
Az ukrán parlament kedden elfogadta azt a kormányzati előterjesztést, amelynek alapján távollétében is elítélhető Viktor Janukovics, a kijevi Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt ukrán elnök, és vagyonát is elkobozhatja az állam.
okt. 7
20:24
Román-magyar - Dárdai fejében már megvan a kezdőcsapat (Infostart)
Dárdai Pál szövetségi kapitány fejében már megvan a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata a szombati, romániai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre
okt. 7
20:24
Lőrinczy György az Operettszínház új főigazgatója (Gondola)
Lőrinczy Györgyöt nevezte ki a Budapesti Operettszínház élére az emberi erőforrások minisztere a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság javaslata alapján
okt. 7
20:24
Lőrinczy György a Budapesti Operettszínház új főigazgatója (Blikk)
okt. 7
20:24
A biztos (Kripto Akadémia)
Pápai Gábor karikatúrája.
okt. 7
20:24
Elromlott a hangulat a Wall Streeten (Portfolio)
Mérsékelten borongós hangulat látszik az Egyesült Államok piacán, amin nem segített a Nemzetközi Valutaalap mai világgazdaságról szóló pesszimista jelentése sem. A kereskedést a vezető...
okt. 7
20:24
A háború és a szankciók ellen is tüntettek Oroszországban (ATV)
A háború és a nyugati szankciók ellen egyszerre tüntettek kedden több orosz régióban dolgozók a független szakszervezetek felhívására, de jobbára csak pár száz fős tömeg verődött össze a legtöbb európai orosz nagyvárosban.
okt. 7
20:26
Kósa: kooperatív önkormányzatokra számít a Fidesz (Gondola)
Kifejezetten szeretnénk, ha olyan kooperatív önkormányzatai lennének az országnak, amelyek elfogadják és képesek együttműködni a Fidesz terveivel, hiszen ez már nemcsak a Fidesz, hanem a kormány terve is - mondta Kósa Lajos, egy békési választási gyűlést megelőző sajtótájékoztatón kedden
okt. 7
20:26
Büntetés helyett, gyerekülést adott a rendőr (Blikk)
okt. 7
20:26
Lőrinczy György a Budapesti Operettszínház új főigazgatója (Kripto Akadémia)
Az új főigazgató 2014. november 1-jén kezdi meg munkáját.
okt. 7
20:26
Az ukrán gazdaság mélyrepülésbe került (Portfolio)
Az ukrán gazdaság 9,5 százalékkal zsugorodik éves szinten a harmadik negyedévben a Reuters által megkérdezett elemzők véleményének átlaga szerint, ami öt éven belül a legnagyobb visszaesés lenne. ...
okt. 7
20:28
Orbán: autóút vezet majd Békéscsabára (Gondola)
A következő önkormányzati ciklus végére mindenképpen elkészül az M44-es, amely egy négysávos, modern, európai közlekedési útvonal lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a békéscsabai Csaba Televíziónak kedden
okt. 7
20:30
Hitet és erőt kell meríteni őseink példájából (Gondola)
Ezt mondta a Békés megyei Újkígyóson Semjén Zsolt, amikor felavatta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére emelt szobrot.
okt. 7
20:42
Heroint vitt ovis társainak a kislány (Blikk)
Selbyville – Szétosztogatta ovis társainak a táskában talált heroint egy négyéves kislány.

Keresés