Hozzávetőleg 32 ezer szurkoló jár az OTP Bank Liga mérkőzéseire, ami fordulónként 18 ezer nézőt jelent a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) pénteki közlése szerint.
Szakadhat a hó, forgathat a tévé, az igényeket ki kell elégíteni. A Fox televízó riportere épp a New York-i Worcesterből jelentkezett be a már tíz halálos áldozatot követelő hóvihar közepéből, amikor a háttérben két fiatal között pénz és termék cserélt … Folytatás
Például Ukrajna. Épp ezért Magyarország híve is az ukrán szuverenitásnak. És még szolidáris is Ukrajnával. “Nekünk volt közös államhatárunk a Szovjetunióval. Nagy kaland volt, épp elég is volt belőle” – mondta Orbán német közönségének Baden-Badenben, a Stiftung Familienunternehmen rednezvényén. (MTI)
Egy új hidegháború közepette van ma a világ, amelyet nem Oroszország, hanem a Nyugat váltott ki - állítja Václav Klaus volt cseh köztársasági elnök egy orosz televíziónak adott, csütörtökön este sugárzott interjúban.
Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök pénteken kizárta annak lehetőségét, hogy a szavazatszámlálás során tapasztalt rendellenességek miatt az ellenzéki pártok követelésére megismételnék a helyhatósági választásokat
Az Állami Számvevőszék elnöke is a miniszterekhez hasonló védelmet kaphat a jövőben, és a kiemelt védelemben részesülő ingatlanok körét is bővítené a kormány.
Megnyitotta kapuit a Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásár. A SYMA Rendezvényközpontban helyet kapó háromnapos rendezvényen a hazai márkakereskedők mutatják be a legújabb modelleket, a legfrissebb autóipari innovációkat és járműipari trendeket. Az esemény célja, hogy a hagyományos járművek mellett az e-mobilitásban rejlő lehetőségekre is felhívja a figyelmet, ezért az érdeklődők a Magyarországon…
Hat százalékkal, vagyis 12 ezer 40 fővel nőtt egy év alatt a szupergazdagok száma a világon, összvagyonuk pedig hét százalékkal, csaknem 30 ezer milliárd dollárra gyarapodott: ez a világ összvagyonának 13 százaléka, az Egyesült Államok bruttó hazai termékének (GDP) majdnem kétszerese - derül ki a UBS bank és a Wealth-X cég közös ez évi felméréséből
Orbán Viktor miniszterelnök szerint "a projekt, amit Európai Uniónak nevezünk, elakadt", ezért a kormányfő megújult Európa-politikát tart szükségesnek, de úgy látja, "nincs, aki meghirdesse, nincs, aki megcsinálja, az idő pedig ellenünk dolgozik", így ezt "nekünk kell megcsinálnunk".
Párizs túl kevés, és nem elég nagyratörő lépést tett a költségvetési hiány csökkentése érdekében - írja Günther Oettinger, az Európai Bizottság német tagja a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap európai kiadásának pénteki számában.
A mindeddig nyeretlen Oakland Raiders nagy meglepetésre 24-20-ra legyőzte a vendég Kansas City Chiefs együttesét a profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának csütörtöki mérkőzésén.
A román alkotmánybíróság igazolta a megválasztott államfő, Klaus Johannis (Ioannis) mandátumát pénteken, miután a Központi Választási Iroda (BEC) megküldte a taláros testületnek az elnökválasztás hivatalos végeredményét
Hamarosan lezártnak tekinti a kormány a devizahitelek problémakörét; 4 jogszabályban rendezik az ügyet. A Fidesz-frakció tegnapi javaslataival egyetért a kormány, így a 6 évnél rövidebb hátralévő futamidejű devizahiteleket nem kötelező átváltani, a minimális és maximális kamatfelár pedig alacsonyabb lett. Elmondták, miért nem határoztak meg kedvezőbb árfolyamot.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban véget ért az ebolajárvány, miután egyetlen emberen sem mutatkoztak a betegség tünetei az utolsó fertőzés óta eltelt két lappangási időszakban - jelentette be pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az egyoldalúan kikiáltott Donyecki Népköztársaság rendkívüli helyzetek minisztériumának munkatársai befejezték a szakadár területen júliusban lezuhant malajziai utasszállító repülőgép maradványainak összegyűjtését - jelentette be pénteken Juliana Begyilo, a tárca szóvivője.
Tíz ember vascsövekkel és baltákkal támadt rá egy másik társaságra november elején. A rendőrség és a TEK tíz helyen csapott le egyszerre. A verekedők közül hetet emberölési kísérlettel is gyanúsítanak, a többiek ellen garázdaság miatt nyomoznak.
„Nem kevés, hanem sok pénzt” kap Oroszországtól a Donyecki Népköztársaság, nyilatkozta a szakadárok egyik vezetője, Ihor Martinov a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Amióta az ukrán állam nem utal pénzt, azóta orosz forrásból fizetik a nyugdíjakat és a szociális támogatásokat, de még … Folytatás
Bár életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mégis szabadon engedték azt az amerikai férfit, aki brutálisan kivégezte kollégáját, akinek még a szívét is kivágta.
Elmshorn- Felháborodtak az állatvédők, mert a német hatóságok 21 szarvasmarha kilövését engedélyezték Schleswig-Holstein tartományban - írja a német Bild újság.
Véglegesítették az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére vonatkozó építészeti tervpályázat kiírását; a végleges pályázati dokumentáció szerint hat világhírű külföldi építésziroda mellett két magyar tervező is meghívást kapott a pályázatban való részvételre - közölte az MTI-vel pénteken a kiíró Városliget Zrt.
Semmi különös, csak feltűnt, hogy Csarodáról alig kerülnek be hírek a sajtóba. Most viszont találtak egy RPZBGR–4312 típusú német páncéltörő rakétagránátot (úgyismint Puppchen. Nem összetévesztendő az RPZBGR–4322-essel, amit a Panzerschreckből lőttek ki!), ami miatt hat lakóházat kiürítettek. (Via MTI)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint "a projekt, amit Európai Uniónak nevezünk, elakadt", ezért a kormányfő megújult Európa-politikát tart szükségesnek, de úgy látja, "nincs, aki meghirdesse, nincs, aki megcsinálja, az idő pedig ellenünk dolgozik", így ezt "nekünk kell megcsinálnunk". A kormányfő minderről pénteken beszélt a németországi Baden-Badenben, a Családi Vállalkozásokért Alapítvány…