2014. november 21. péntek

nov. 21
14:51
Orbán: elakadt az EU-projekt (Alternatív Energia)
"Magyarország egyszerre sikertörténet és fekete bárány."
nov. 21
14:51
Stratégiai szövetséget ajánlott az Európai Ifjúsági Fórumnak Navracsics Tibor (hirado.hu)
Navracsics Tibor felszólalása a plenáris ülésén volt a politikus első közszereplése EU-biztosi minőségében.
nov. 21
14:51
WHO: A világon minden harmadik nő esett már családon belüli erőszak áldozatául (hirado.hu)
A szervezet szerint a világon élő nők hét százaléka válhat élete során nemi erőszak áldozatává.
nov. 21
14:51
Az FM megtiltaná a termőföld tulajdonlásának megadóztatását (ProfitLine)
A földművelésügyi tárca kezdeményezi az adótörvény módosítását, amelyben megtiltanák a termőföld tulajdonlásának megadóztatását - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek.
nov. 21
14:51
Miniszterekhez hasonló védelmet kap az ÁSZ elnöke (ATV)
Az Állami Számvevőszék elnöke is a miniszterekhez hasonló védelmet kaphat a jövőben, és a Miniszterelnökség kiemelt védelemben részesülő ingatlanainak a körét is kibővítené a kormány - derül ki abból az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett tervezetből, amelyet pénteken tették közzé a kormány honlapján.
nov. 21
14:51
Forma-1: ilyen brutális rajtbüntetést még soha nem kapott senki! (Sport365)
Korábban még sosem látott büntetést kapott Romain Grosjean a szezonzáró Abu-dzabi Nagdíjon. A franciát nem kevesebb, mint húsz rajthellyel sorolják hátra vasárnap…
nov. 21
14:53
Maláj utasszállító: befejeződött a repülőgép roncsainak összegyűjtése (hirado.hu)
Összesen mintegy 100 tonna roncsot gyűjtöttek össze.
nov. 21
14:53
A Gold Fields még elbírja az aranyár-esést (ProfitLine)
Az aranybányász-cégek költségei többségében már magasabbak a mostani, unciánként 1200 dollár alatti aranyárnál, ami növeli a valószínűségét annak, hogy jövőre leírásokra kényszerülhetnek – közölte az egyik érintett, a dél-afrikai Gold Fields Ltd. vezérigazgatója, Nick Holland, hozzátéve: ők még 1050-1090 dollárig állják a sarat.
nov. 21
14:53
Előre kell megváltani az e-matricát (ATV)
Már felhajtáskor rendelkezni kell az érvényes e-matricával a díjköteles útszakaszokra, autópályákra, az ezt előíró rendelet már évek óta hatályos - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) pénteken az MTI érdeklődésére.
nov. 21
14:53
Schmitt Pál lesz a Nemzet Sportolója (Sport365)
Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját választották a Nemzet Sportolói új, 12. tagnak.
nov. 21
14:55
Vujicsics-koncert a Müpában sztárvendégekkel (hirado.hu)
Idén a 40. születésnapját ünnepli a Vujicsics Együttes.
nov. 21
14:57
Szörnyű tragédia történt Tóth Vera családjában (BorsOnline)
“Ég veled kis bukszaszáj, sosem feledünk el! ” – írta ki közösségi oldalára Tóth Vera. Az énekesnő testvérével közös, közel 6 éve örökbe fogadott Matyi nevű boxerüktől búcsúzott el örökre. A kutyust az egész család gyászolja.
nov. 21
14:57
Dollármilliókat kapnak amerikai vezérigazgatók (hirado.hu)
Az értéküket tekintve tíz legnagyobb vállalati összeolvadásnál 2014-ben az Egyesült Államokban a pozíciójukat elveszítő vezérigazgatók összesen 430 millió dollár körüli végkielégítést kapnak.
nov. 21
14:59
Ebola: a Kongói Demokratikus Köztársaságban véget ért a járvány (hirado.hu)
Egyetlen emberen sem mutatkoztak a betegség tünetei az utolsó fertőzés óta eltelt két lappangási időszakban.
nov. 21
15:01
Czibere: A drogpolitika felépülésközpontú (hirado.hu)
A szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár az ombudsman levelére válaszolt.
nov. 21
15:03
Aláírhatja a BKK a Széll Kálmán tér felújítására vonatkozó szerződést (Infostart)
Aláírhatja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Széll Kálmán tér felújítására vonatkozó kivitelezési szerződést, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) lezárta a jogorvoslati eljárást.
nov. 21
15:03
Egy EP-tanulmány méltatja Magyarországot a fogyatékkal élők foglalkoztatásáért (Infostart)
Az Európai Parlament (EP) által megbízott független szakértők tanulmánya szerint Magyarország jó úton jár a fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatásában - közölte pénteken Kósa Ádám fideszes EP-képviselő.
nov. 21
15:03
Abu-Dzabi Nagydíj - Súlyos büntetést kapott Grosjean (Infostart)
Húszhelyes rajtbüntetést kapott, így a mezőny végéről kell vasárnap rajtolnia Romain Grosjeannak a Forma-1-es szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon.
nov. 21
15:03
Tulajdonosi kezességvállalásáról dönthet a főváros (hirado.hu)
A BKV 3,9 milliárd forintos refinanszírozási célú hitelfelének biztosítéka lehet.
nov. 21
15:05
Az FM megtiltaná a termőföld tulajdonlásának megadóztatását (Infostart)
A földművelésügyi tárca kezdeményezi az adótörvény módosítását, amelyben megtiltanák a termőföld tulajdonlásának megadóztatását - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek.
nov. 21
15:05
Elindult a "Danke Ungarn" kampány Németországban (Infostart)
Elindult a "Danke Ungarn" kampány Németországban pénteken, a nyári kampány folytatásával Magyarország a két ország közös történelmi múltjára, illetve gazdasági és politikai kapcsolataira hívja fel a figyelmet.
nov. 21
15:05
Bővülhet a védett személyek köre (hirado.hu)
Az ÁSZ-elnök is a miniszterekhez hasonló biztonságot kaphat, és a kiemelt védelemben részesülő ingatlanok körét is bővítené a kormány.
nov. 21
15:07
Aláírható a Széll Kálmán tér felújítási szerződése (hirado.hu)
A Közbeszerzési Döntőbizottság lezárta a jogorvoslati eljárást.
nov. 21
15:09
Oroszország lehet, hogy csökkentené az olajtermelést? (Blikk)
nov. 21
15:09
Ujhelyi demokrácia-ellenőrzést kér az Európai Tanácstól (Kripto Akadémia)
Az Európai Tanács az uniós tagországok csúcsvezetőit tömörítő testület.
nov. 21
15:09
Argentin filmfesztiválon szerepel Gyarmathy Lívia A tér című filmje (hirado.hu)
Gyarmathy Lívia A tér című dokumentumfilmje meghívást kapott a dél-amerikai Mar del Plata nemzetközi filmfesztiváljára.
nov. 21
15:09
Nem a kormány ellen tüntetett a LIGA (ATV)
A LIGA Szakszervezetek 15 órától demonstrációt tartottak az Alkotmány utcában, mivel eredménytelenül zárult az NGM-el folytatott tárgyalásuk. Felléptek a cafeteria adóterheinek emelése ellen, az adótörvények társadalmi egyeztetés nélküli benyújtása ellen és a korkedvezményes nyugdíj védelmében.
nov. 21
15:09
Megnyitotta kapuit a Mobilitás Autókiállítás és Vásár (Auto Pult)
Megnyitotta kapuit a Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásár. A SYMA Rendezvényközpontban helyet kapó háromnapos rendezvényen a hazai márkakereskedők mutatják be a legújabb modelleket, a legfrissebb autóipari innovációkat és járműipari trendeket. Az esemény célja, hogy a hagyományos járművek mellett az e-mobilitásban rejlő lehetőségekre is felhívja a figyelmet, ezért az érdeklődők a Magyarországon…
nov. 21
15:09
Helló! Nem fogod kitalálni, minek van ma világnapja! (444.hu)
Hát nem a Jó napot kívánoknak vagy a Csókolomnak. De nem ám!
nov. 21
15:11
Az egész országra kiterjesztik a trágyázási szaktanácsadási rendszert (hirado.hu)
A NAK az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjával együttműködésben az egész országra kiterjeszti a trágyázási szaktanácsadási rendszert.
nov. 21
15:11
Franciaország: korrupciógyanú miatt újabb kormánytag távozott (ATV)
Lemondott hivataláról pénteken Kader Arif francia veteránügyi államtitkár, hogy szabadon tudjon védekezni egy, a családtagjait érintő korrupciós ügyben - közölte a francia elnöki hivatal.
nov. 21
15:11
Ledobta tetejét a Lexus RC - itt az LF-C2 tanulmány (Auto Pult)
A Lexus utolsó kabriója nem igazán ragadt meg az emberek fejében. Talán sokan már nem is emlékeznek rá, hogy IS 250 C néven bizony létezett nyitott tetejű változat a japánok középkategóriásából. Azért, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő, a gyáriak most egy igazán impozáns koncepcióval álltak elő, mely tulajdonképpen az RC kupé megskalpolt változata.
nov. 21
15:11
Orbán szerint elakadt a projekt, amit EU-nak nevezünk (444.hu)
A miniszterelnök folytatta előadását Baden-Badenban, a Stiftung Familienunternehmen rendezvényén. A legújabb bonmot-bomba a gazdasági sikertörténet és az Oroszország és Magyarország közé kell valami után az, hogy elakadt az EU-projekt, mert “nincs aki meghirdesse, nincs, aki megcsinálja” a megújult Európa-politikát, pedig … Folytatás
nov. 21
15:13
Tovább terjed a madárinfluenza Hollandiában (hirado.hu)
Tízezer szárnyast megsemmisítenek.
nov. 21
15:13
Újabb tízezer szárnyast pusztítanak el a madárinfluenza miatt Hollandiában (ATV)
Tovább terjed a madárinfluenza Hollandiában: pénteken már a harmadik baromfitenyésztő telepen jelent meg a vírus – közölte a holland gazdasági minisztérium, amely elrendelte a telepen élő körülbelül tízezer szárnyas megsemmisítését.
nov. 21
15:13
Rejtett luxus – bemutatkozik a Nissan Murano új generációja (Auto Pult)
Úgy tűnik, a Los Angeles-i Autószalon nem fogy ki a nagy premierekből. Ezúttal a Nissan Murano legújabb, harmadik generációjáról hullott le a lepel. Bár a típus legfőképp az amerikai közönséget szólítja meg, nálunk továbbra is elérhető lesz, és már csak képességei miatt sem szabad mellőzni.
nov. 21
15:13
Halló, még mindig Baden-Baden: a miniszterelnök urat lánya, Sára is elkísérte (444.hu)
Itt például Brun-Hagen Hennerkesszel, a Stiftung Familienunternehmen elnökével smacizik. És nem ez az egyetlen kép róla!
nov. 21
15:15
Nem örülnek az olcsó olajnak az oroszok, most lépnének (Privátbankár)
Oroszország csökkenteni akarja az olajtermelést. A lehetőségei korlátozottak, és döntés még nem született - mondta Alekszander Novak olajügyi miniszter.
nov. 21
15:15
Megmutatjuk, mi lett az FLM-mel! (Blikk)
Budapest - Az új FLM tagjai bírják a házimunkát, sőt, büszkék rá! A hölgyek szerint az álom pasi jóképű, férfias, sikeres, és házias. Csak, hogy a házias férfiakról meg azt tartják: gyengék, vagyis papucsok.
nov. 21
15:15
Hoppá: Maya Gold édesanya lett (BorsOnline)
Hajdan az egyik legismertebb magyar pornósztár volt Maya Gold, ma tisztes családanya.
nov. 21
15:15
Vízbe fojtotta három kisgyermekét a kegyetlen anya (Blikk)
Suffolk – Vízbe fojtotta három gyermekét egy kegyetlen brit anya, aztán ő is kiugrott az ablakon.
nov. 21
15:15
Ivóvízminőség-javításra pályáznak a Dél-Dunantúlon (hirado.hu)
A projektek összértéke több mint hatmilliárd forint.
nov. 21
15:15
Nissan e-NV200 Kombi teszt - Egy ideális világ ideális furgonja (Auto Pult)
A Nissan számára minden adott volt, hogy szériagyártásba hozza a városi áruszállítók egyik legérdekesebb példányát, az elektromos e-NV200-at: először is, ott volt a japánok kezében egy szinte tökéletes áruszállító illetve kisbusz az NV200/Evalia páros személyében, ami már számos alkalommal tett tanúbizonyságot képességeiről rengeteg díjat és elismerést bezsebelve. Ráadásképp pedig óriási sikert…
nov. 21
15:17
Módosult az Új Nemzeti Galéria tervpályázatának meghívotti köre (hirado.hu)
Véglegesítették az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére vonatkozó építészeti tervpályázat kiírását; a végleges pályázati dokumentáció szerint hat világhírű külföldi építésziroda mellett két magyar tervező is meghívást kapott a pályázati részvételre.
nov. 21
15:19
Korrupciógyanú: újabb kormánytag mondott le Franciaországban (hirado.hu)
Lemondott hivataláról pénteken Kader Arif francia veteránügyi államtitkár, hogy szabadon tudjon védekezni egy, a családtagjait érintő korrupciós ügyben.
nov. 21
15:21
FM: Szerbia követendő mintának tekinti a magyar földtörvényt (hirado.hu)
Erről Juhász Attila, a szerb mezőgazdasági és környezetvédelmi minisztérium államtitkára beszélt a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság VII. ülésén Belgrádban.
nov. 21
15:23
Stratégiai szövetséget ajánlott az Európai Ifjúsági Fórumnak Navracsics (hirado.hu)
Navracsics Tibor elmondta, a fiatalok képviselőivel folytatott párbeszédből is kitűnt, hogy az ifjúsági munkanélküliség az egyik legégetőbb kérdés.
nov. 21
15:24
5 cég nyert bányászati koncessziót Magyarországon (ProfitLine)
A nemzeti fejlesztési miniszter a pályázatok értékelésére létrehozott minősített bizottságok javaslata alapján döntést hozott a második körben meghirdetett bányászati koncessziók megadásáról - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
nov. 21
15:24
CR7 nője megint elképesztően dögös - fotó! (Sport365)
Irina Shaykról tegnap este ismét megállapíthattuk, hogy gyönyörű. Ezt az alábbi fotó igazolja is.
nov. 21
15:25
Eurojust: a szervezett bűnözés áll a környezetkárosító bűncselekmények hátterében (hirado.hu)
A határokon átívelő környezetkárosító bűncselekmények hátterében a szervezett bűnözés áll - derül ki az Európai Unió igazságügyi együttműködését koordinálni hivatott Eurojust pénteken közzétett jelentéséből.

Keresés