2014. november 26. szerda

nov. 26
9:41
Meghalt Konrád János (Gondola)
Életének 74. évében hunyt el az olimpiai bajnok vízilabdázó. A család tájékoztatása szerint a 123-szoros válogatott vízilabdázó Konrád János, aki tagja volt az 1964-ben, Tokióban olimpiai aranyérmes csapatnak, az 1962-es lipcsei Európa-bajnokságon szintén győztes válogatottnak szerda hajnalban érte a halál
nov. 26
9:42
Hallottak Snowdenről, de nem változtatnak netezési szokásaikon (Kripto Akadémia)
A megkérdezettek 60 százaléka közölte, hogy ismerik a Snowden-ügy részleteit.
nov. 26
9:43
Hallgatag amerikai nagykövetség (Gondola)
Az Egyesült Államok nagykövetsége nem adott érdemi választ, hogy részükről kik és miről tárgyaltak még 2011-ben Kónya Péterrel.
nov. 26
9:44
Juncker "pihentetett" pénzből gazdálkodna (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság elnöke ma ismerteti a 300 milliárd eurós befektetésösztönző csomagtervét az EP-ben.
nov. 26
9:45
Ferenc pápa beszéde az Európai Parlamentben (Gondola)
A Szentatya beszédében hangsúlyozta: az ember transzcendens méltóságát és elidegeníthetetlen értékeit a gazdasági érdekek elé kell helyezni.
nov. 26
9:46
Csütörtökön szavaznak a radikális vezérről (Kripto Akadémia)
Nem tiltották meg neki politikai tevékenység folytatását.
nov. 26
9:48
Csökkentek a termelői árak (Infostart)
Az előző négy havi emelkedés után szeptemberben csökkentek az ipari termelői árak, 0,9 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint augusztusban, de 0,7 százalékkal meghaladták a tavaly októberi árszintet - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
nov. 26
9:48
Juncker ismerteti 300 milliárd eurós befektetésösztönző csomagtervét (ProfitLine)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megkezdte az Európai Parlament (EP) szerda délelőtti strasbourgi ülésén annak a 300 milliárd eurós befektetésösztönző csomagtervnek az ismertetését, amelyet a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés előmozdítása érdekében dolgozott ki az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye.
nov. 26
9:48
Összeomlott a Bayern, Messi újabb fantasztikus rekordja - videó! (Sport365)
A Bayern München emberhátrányban 0-1-ről még fordítani tudott a Manchester City vendégeként, a házigazdák azonban a hajrában két gólt szerezve győztek a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában. A City mindhárom gólját Sergio Agüero lőtte.
nov. 26
9:50
Emelkedett a francia fogyasztói bizalom (ProfitLine)
Emelkedett a francia fogyasztói bizalom novemberben az Insee statisztikai hivatal felmérése szerint.
nov. 26
9:54
Nem mondott igazat Horváth András: 1200 oldalon magyarázkodik a NAV (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvánosságra hozza annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyet Horváth András tavaly novemberi állításai után végeztek el.
nov. 26
9:57
Többhavi gyógyszeradag volt a hummeres gázoló vérében (BorsOnline)
A normál gyógyszer-dózis százszorosa volt Thomas Robert Bindberger vérében az öngyilkossága idején.
nov. 26
9:57
Többségében visszaköltözhettek a lakók Budaörsön (Blikk)
nov. 26
9:59
Már nyakmerevítő nélkül zenél Tátrai Tibusz (BorsOnline)
Már nincs szüksége nyakmerevítőre Tátrai Tibornak, aki még májusban szenvedett súlyos balesetet egy koncertjén, aminek következtében eltört egy gerinccsigolyája.
nov. 26
10:00
Még nincs gáz a kigyulladt budaörsi házban (Metropol)
Hajnalban két lakás kivételével visszaköltözhettek budaörsi otthonukba azok az emberek, akiknek egy éjszakai tűz miatt kellett elhagyniuk lakásukat.
nov. 26
10:00
Bezárja nyomdáit az olvasott napilap (Alternatív Energia)
Több tízmillió svájci frankos beruházásra lett volna szükség felújításához.
nov. 26
10:02
Hollandia: dzsihadistákat tartóztattak le (Alternatív Energia)
Az al-Kaida szíriai csoportjához, az an-Nusztra Fronthoz készültek csatlakozni.
nov. 26
10:03
Ezermilliárdos csalás: a NAV nyilvánosságra hozza a vizsgálat dokumentumait (ATV)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvánosságra hozza annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyet Horváth András tavaly novemberi állításainak elhangzása után végeztek el. A NAV szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a vizsgálat megállapította, az adóhivatal volt munkatársa alaptalanul állította, hogy a NAV nem lép fel az adócsalókkal szemben, és azt, hogy az általa feltárt…
nov. 26
10:03
Kosárlabda: Sorsdöntő meccs előtt az Olaj (Agroinform)
Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Szolnok. Ha az Olaj nem győzi le a Rigát, akkor borítékolható a kiesése az EC-ból.
nov. 26
10:04
Kategóriája élére vágyik (Alternatív Energia)
Az új generációs Hyundai i20–as modellt Európában tervezték és fejlesztették
nov. 26
10:06
Elkészült a NAV vizsgálata az adócsalási vádak ügyében (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvánosságra hozza annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyet Horváth András tavaly novemberi állításainak elhangzása után végeztek el. A NAV szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a vizsgálat megállapította, az adóhivatal volt munkatársa alaptalanul állította, hogy a NAV nem lép fel az adócsalókkal szemben, és azt, hogy az általa feltárt…
nov. 26
10:12
Így építenék be a pénzügyi ismereteket a diákok tananyagába (Privátbankár)
Korábban a tehetséggondozás volt a pénzügyi oktatás célja, ma már ez nem elég – mondta el Pölöskei Gáborné, az EMMI helyettes államtitkára a Privátbankár pénzügyi edukációs konferenciáján. Ma már alkalmazkodni, tovább tanulni, fejlődni képes diákokat kell útjukra engedni.
nov. 26
10:12
Fogamzásgátlás plusz dohányzás egyenlő életveszély? (WebBeteg)
A női szervezet kényes egyensúlyát már a legkisebb mértékű dohányzás is képes felborítani. Dr. Demjén László a dohányzó nőknek adott fogamzásgátlási tanácsokat.
nov. 26
10:15
Filmkritika: viadal nélkül unalmasak az éhezők (BorsOnline)
Trilógiává bővült az éhezők viadala, ám a harmadik rész izgalmakban és látványban meg sem közelíti az első két filmet. A Kiválasztott című könyvet ugyanis kettébontották az alkotók, így a valódi nagy durranásra, a történet végkifejletére jövő novemberig kell várni. Amit most kapunk, az csak egy hosszúra nyújtott bevezetés, amelyben a szereplők szinte nem csinálnak semmit.
nov. 26
10:15
Bizarr táncelőadás érkezik decemberbe (Blikk)
nov. 26
10:15
Női kosárlabda Eb - Az ötödik kalapban a magyarok (Infostart)
Az ötödik kalapba kerültek a társrendező magyarok a jövő júniusi női kosárlabda Európa-bajnokság csoportkörének szombati sorsolása előtt.
nov. 26
10:15
Hat csapat már továbbjutott a BL-ben (Blikk)
nov. 26
10:15
Egybeolvadhatnak a közmédia cégei (Kreatív Online)
A javaslatot kedden nyújották be a fideszesek.
nov. 26
10:17
Elhunyt a világklasszis vizilabdázó (BorsOnline)
Életének 74. évében elhunyt Konrád János olimpiai bajnok vízilabdázó, edző, szövetségi kapitány.
nov. 26
10:17
Minden negyedik ember rákban hal meg az EU-ban (Blikk)
nov. 26
10:18
Adócsalási vád - A NAV 1200 oldalon "bizonygat" Horváth ellen (Alternatív Energia)
A NAV nyilvánosságra hozza a Horváth András volt adóellenőr bejelentése utáni vizsgálat anyagát.
nov. 26
10:20
Újabb orosz segélykonvoj indul Kelet-Ukrajnába (Alternatív Energia)
Kijev attól tart, hogy a humanitárius jelleg csak álca.
nov. 26
10:21
Az Alstom újította fel a pécsi erőmű elektrofiltereit (ProfitLine)
Sikerrel teljesítette első levegőtisztaság-védelmi projektjét az Alstom Hungária Zrt. erőműszerviz üzletága, amely a Dalkia Energia cégcsoporthoz tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. megbízásából 2 új elektrofiltert szállított le és helyezett üzembe a pécsi erőmű egyik biomassza tüzelésű blokkjában.
nov. 26
10:21
Bizarr táncelőadás érkezik decemberben a Trafóba (Metropol)
Szürreális kutyává, pálcikaemberré, bikaviadal főhősévé és fehérre meszelt arcú rockénekessé változnak a táncosok a színpadon december 12-én és 13-án.
nov. 26
10:21
Fotó: íme minden, amit Messi csodás rekordjáról tudni kell! (Sport365)
Lionel Messi tegnapi mesterhármasával a Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb gólszerzője lett 74 találattal. Íme a 74 találatának fontosabb statisztikai mutatói!
nov. 26
10:22
Kijevben Breedlove, több ezer orosz katona Kelet-Ukrajnában (Alternatív Energia)
A szeparatisták igyekeznek saját fegyveres erőket létrehozni.
nov. 26
10:27
Többszáz milliárdos csomagtervet ismertet Juncker (Infostart)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megkezdte az Európai Parlament (EP) szerda délelőtti strasbourgi ülésén annak a 300 milliárd eurós befektetésösztönző csomagtervnek az ismertetését, amelyet a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés előmozdítása érdekében dolgozott ki az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye.
nov. 26
10:30
Hát, ez gyors volt - a mai bank is tisztességtelen (Privátbankár)
A Fővárosi Ítélőtábla nem szórakozott sokat a döntéssel, még jócskán délelőtt lezárult a mai nap egyetlen banktárgyalása.
nov. 26
10:33
Hoppá: elkóboroltak Maradona ujjai (BorsOnline)
Gyorsan felejt Diego Maradona barátnője. Az egykori argentin futballcsillagot néhány hete még azzal vádolta a 24 éves Rocio Oliva, hogy hozzávágta a telefonját, és bántalmazta őt.
nov. 26
10:33
Jennifer Aniston csúnyát átverte az ő faggató riportert - videó! (Blikk)
Los Angeles – Jennifer Aniston Hollywood egyik legkedvesebb, legközlékenyebb és legmókásabb színésznőjének hírében áll, ezért rémült halálra a riporter, mikor látszólag vérig sértette egy egyszerű kérdéssel.
nov. 26
10:33
Recept: Túrókrémes torta gyömbéres szőlőraguval (Mindmegette)
Hozzávalók: A ropogós tésztához: 8 db réteslap 5 dkg vaj 1 db tojás A túrókrémhez: 25 dkg túró 4 db tojássárgája 1,5 dl tej (2,8 %-os) 3,5 dl habtejszín 15 dkg porcukor 2 csomag vaníliás cukor 1 dkg porzselatin 0,5 dl víz 4 dkg étkezési keményítő 1 citrom reszelt héja A szőlőraguhoz: 1-2 fürt szőlő 2 evőkanál méz 1 csomag vaníliás cukor 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér 1 dl édes fehérbor 1/2…
nov. 26
10:33
Für Lajosra emlékeznek (Gondola)
Für Lajos-estet tart a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre ma 18 órakor a Polgárok Házában
nov. 26
10:33
Peter Jackson csillagot kap a Hírességek sétányán (Blikk)
nov. 26
10:35
Jogerős a DRB Bank Zrt. elleni ítélet (Gondola)
Helyben hagyta az elsőfokú bíróság elutasító ítéletét a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt
nov. 26
10:35
Amerikai drónok gyilkoltak (Blikk)
nov. 26
10:36
Amerikai dróntámadás Pakisztánban (Metropol)
Egyes jelentések szerint négy, más értesülések szerint nyolc ember meghalt szerdán egy pilóta nélküli amerikai repülőgép rakétatámadásában.
nov. 26
10:36
Federer és Hewitt teszteli a gyorsított teniszt (Metropol)
A sydneyi találkozón hat helyett csak négy nyert gémig tartanak a szettek, 3:3-as állásnál pedig - a 6:6-nál megszokott - rövidítésre kerül sor.
nov. 26
10:36
DK: "Cicaharc" megy Tarlós és Vitézy között (Alternatív Energia)
"A főpolgármester képes lenne az egész városüzemeltetést átalakítani azért, hogy eltávolíthassa a BKK vezetőjét."
nov. 26
10:39
A pocakos tábornokokat és Vida Ildikót is túlszárnyalta Kósa (ATV)
Több mint 400 ezren nézték meg a Youtube-on az ATV felvételét, melyen a Fidesz alelnöke a fémkupakok példáján keresztül beszélt az adóváltozásokról.
nov. 26
10:41
Döntött a Fővárosi Közgyűlés: feldarabolják a BKK-t (ATV)
Döntött a közlekedésszervezési koncepció alapelveiről a Fővárosi Közgyűlés, a szerdai ülésen elfogadott határozat szerint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t (BKK) a Budapesti Városigazgatás Holding (BVH) Zrt.-be integrálják.

Keresés