Az erdélyi magyar lapok pénteki véleménycikkeikben úgy vélték, szükséges, de nem elégséges a választói bizalom visszaállításához a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) állandó tanácsának a csütörtöki döntése, amelyben a testület a kormányból való kilépést kezdeményezte.
Az orosz kormánynak szigorú költségvetési politikát kell kialakítania a következő évekre - idézte a Kommerszant című orosz napilap a pénzügyminisztérium illetékesét.
Szakítani soha nem könnyű, azonban nehezebb-e meglépni ezt, ha egy heteroszexuális kapcsolatban élő ember választottja vele egynemű? Két lány arról mesélt nekünk, milyen volt számukra egy hetero kapcsolatban rájönni, hogy ők valójában nővel élik át az igazi szerelmet.
Hibrid műtőt alakíthatnak ki a Semmelweis Egyetemen, és ehhez kormányzati segítséget kapnak - mondta el az InfoRádiónak az egyetem rektora. Szél Ágoston hangsúlyozta: a hibrid műtőben egyidejűleg történik a diagnosztika és a terápia, ami a beteg számára jóval előnyösebb, kevésbé megterhelő és gyorsabb gyógyulást tesz lehetővé. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati…
Bár Abu Dhabiban még nem volt erre lehetősége, várhatóan már december elején tesztelhet a Ferrari színeiben a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel. Tovább »
Orosz hadhajók gyakorlatoznak a La Manche szorosban — jelentette a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség pénteken az Északi Flotta sajtóosztályára hivatkozva, más források ugyanakkor cáfolták a gyakorlatozásról szóló híradást, és megszokottnak nevezték a manővert.
Többen sértették meg a munkaügyi és munkavédelmi szabályokat, mint tavaly, derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján közzétett jelentésből, amelyet az év elmúlt kilenc hónapjában végzett ellenőrzések alapján készítettek.
Korábban azt ígérte a kormánypárt, hogy Bólytól Ivándárdáig, azaz az országhatárig levezetik az M6-os autópályát, az M60-ast pedig Pécstől Barcsig vezetik, és hidat is építenek a Dráván. Most azonban egy kormányhatározat eltörölte ezt az egész tervezetet. Barcsig nem építkeznek, és … Folytatás
1989. november 28. kedd: Magyarország meggyőződése szerint a Varsói Szerződés valamennyi országa érdekelt abban, hogy a bécsi leszerelési tárgyalásokon átfogó megegyezés jöjjön létre. Holnap megkezdődik Magyarország és az Európai Közösségek vegyesbizottságának ülése Brüsszelben.
A Masterplast az elmúlt időszak eredményein felbuzdulva új lendületet kíván vinni tőzsdei szereplésébe. Ennek eredményeként a vállalat távlati céljai között (a profitabilitás növelése és a nemzetközi...
Raiffeisen Alapkezelő "Újra optimizmus uralkodik a részvénypiacokon. A jegybankárok továbbra is öntik a likviditást a piacokra. Az EKB eszközfedezett kötvényeket és értékpapírokat vásárol. Mario...
Még olcsóbbak lehetnek a hitelek, a forintosítás miatt – Egyre kevesebb lesz a beruházás, eddig is csak az állam húzott – Nem bír a NAV az online sportfogadási oldalakkal.
Budapest — Úgy tűnik, kibékíthetetlen az ellentét Failoni Donatella és volt főnöke, Ókovács Szilveszter között. A művésznő csütörtöki lapszámunkban arról beszélt, szülei emléke miatt triplán is megalázónak érzi, hogy elvették tőle a belépőkártyáját, majd háromezer forint megfizetésére kötelezték, amiért nem adta vissza.
A Samsung dél-koreai központjába látogatott pénteken Orbán Viktor kormányfő, aki - több miniszterével együtt - tárgyalt az elektronikai nagyvállalat vezetőivel.
A kormány által biztosított több mint 450 millió forint pluszforrással, 1,1 milliárd forintos beruházással új sürgősségi betegellátó centrumot alakítanak ki a nyíregyházi Jósa András Kórházban - jelentette be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója szerdán az intézmény sajtótájékoztatóján.
Az olajipar jövője két-három generációra biztosított - jelentette ki a Kőolaj Világtanács magyar elnöke pénteken Veszprémben, a Pannon Egyetemen. A megújuló energia csak lassan terjed.
Rákkeltő anyagokat mutatott ki az elektromos cigaretta gőzében egy japán kutatás. Az ártalmas anyagok mennyisége igen változatos, akár tízszerese is lehet a hagyományos cigarettában található koncentrációnak.