Ma majdnem dupla akkorák, mint 1960-ban voltak. Ha így folytatják, 100-150 év múlva nagyobbak lesznek, mint egy ember. Akkor már csak az óriáscsirkékkel kell majd megküzdeniük a hatalomért.
Bár a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának vetne véget az OECD akcióterve, a jóhiszeműen adózó vállalkozások, köztük magyar cégek is az adóelkerülés elleni küzdelem áldozataivá válhatnak. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara szerint ugyanis a tervezett intézkedések túl bonyolulttá tehetik a nemzetközi adórendszert és akár kettős adóztatást eredményezhetnek, amellyel a nemzetközi…
Németh Szilárd azt mondta, elsősorban arra kíváncsiak, hogy az MSZP volt elnökhelyettese milyen forrásból tudott befizetni a közelmúltban 128 millió forint adóhátralékot.
A Destatis ma közzétett előzetes adatai alapján a fogyasztói árak éves összevetésben az euróövezetben novemberben 0,3 százalékkal emelkedtek az októberben mért 0,4 százalék után. A kapott adat megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.
A Fidesz az ügyészség, a Belügyminisztérium és a titkosszolgálat képviselőinek tájékoztatását kéri a Simon-ügy vizsgálatának jelenlegi állásáról az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának következő ülésén.
A Wall Street Journal értesülései szerint az E.ON 3,1 milliárd dollárért eladta spanyolországi eszközeit a Macquarie csoportnak és a kuvaiti állami befektetési alapnak.
A Samsung dél-koreai központjába látogatott pénteken Orbán Viktor kormányfő, aki - több miniszterével együtt - tárgyalt az elektronikai nagyvállalat vezetőivel.
Az Isten nevében folytatott gyűlölet és erőszak ellen szólt Ferenc pápa az izraeli Jediót Ahronót című újság pénteki számában megjelent exkluzív interjúban.
A Samsung dél-koreai központjába látogatott pénteken Orbán Viktor kormányfő, aki - több miniszterével együtt - tárgyalt az elektronikai nagyvállalat vezetőivel.
A forintosítás az elfogadott szabályokkal az ügyfelek 65-70 százalékánál a felvételkorinál olcsóbb kamatot hoz majd, így az elszámolás 25-30 százalékos törlesztőrészlet-csökkenéséhez további 3-4 százalékos csökkenés adódik a jegybank szerint.
A Forma-1-es Williams csapat hivatalos tesztpilótája lett Susie Wolff, aki idén a Brit Nagydíj szabadedzésein már vezette az istálló egyik autóját, s ezzel 22 év után az első női pilótája volt a mezőnynek.
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff arra számít, a következő szezonban is feszült lesz a hangulat két versenyzőjük, Lewis Hamilton és Nico Rosberg között. Tovább »
Budapest Alapkezelő "Nincs részvénypiac korrekció nélkül, írtam május végi ajánlómban. Emlékeztetőül: az elmúlt 34 naptári évben az MSCI World Index esetében mindössze 13 olyan év volt, amikor nem...
CIB Alapkezelő "Az elmúlt hónap meglepetéseit Japán szolgáltatta. A Bank Of Japan rálépett a gázpedálra és az egyébként a várakozásokban már meglévő, de időzítését tekintve mégis váratlant lépve...
A Műegyetemen írattak már olyan ZH-t, amiben a kitiltási botrány idején rejtőzködő Vida Ildikót kellett megtalálniuk a diákoknak. Most a NAV helyett kell felderíteniük az áfacsalásokat a Számítástudományi és Információelméleti Tanszék dolgozatában ezzel a feladattal: Sok sikert!
A Richter bejelentette, hogy tegnap is vásárolta saját részvényeit a piacon, összesen 10 ezer darabot vettek, 3829 forintos átlagáron. November 14. óta a társaság összesen 165 ezer darab saját...
K&H Alapkezelő "Jól jártak azok a befektetők, akik egy hónappal ezelőtt úgy döntöttek, hogy fenntartják, vagy akár még növelik is a részvények arányát a portfóliójukon belül. A fejlett...
Erste Alapkezelő "A főként növekedési és deflációs aggodalmak által kiváltott szeptemberi-októberi mélyrepülést követően - a többség várakozásait ezúttal beigazolva - erőteljes visszapattanást...
MKB Alapkezelő "November egyértelműen a nagy jegybankok döntései okozta piaci hatásokkal jellemezhető a leginkább. Az októberben látott részvény- és kötvénypiaci volatilitás után most a japán és a...
December 12-re halasztotta az elsőfokú határozat kihirdetését az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék pénteken Budapesten.
Equilor Alapkezelő "A szeptember végétől október közepéig tartott viszonylag komolyabb korrekciót nagyon gyorsan maga mögött hagyta a piac, jóllehet több medve is már dörzsölhette a tenyerét, hiszen...