Austinban egyelőre csak fenyegetőzött a Force India, a Sauber és a Lotus istálló, hogy az elszállt költségek miatt bojkottálják a futamot, ám Abu-Dzabiban tényleg nem állnak rajthoz, ha nincs változás.
Los Angeles – Őrült vagy őszinte? Az ufonauták hívei körében bombaként robbant a hír, hogy Boyd Bushman (†72) állítólagos űrmérnök még augusztusi halála előtt videofelvételen ismerte el, hogy az idegen lények igenis léteznek, sőt, a hírhedt 51-es körzetben élnek és dolgoznak.
Előzetes letartóztatásba került egy szerb férfi, aki 25 afgánt, köztük gyerekeket próbált embertelen körülmények között, egy áruszállító rakterébe zsúfolva külföldre csempészni - közölte kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Volkswagen bejelentette, hogy felfüggeszti a járműgyártást oroszországi üzemében, a döntést az orosz-ukrán konfliktus miatt tapasztalható jelentős kereslet visszaeséssel indokolták. A jelek szerint...
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint ellehetetlenülnek az alapítványi és a magániskolák, mert a jövő évi költségvetési törvényjavaslat alapján csökkenteni akarják a nekik juttatott támogatást - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Oláh Lajos. A képviselő úgy fogalmazott: ha a jogszabályt változatlan formában fogadják el, akkor "nincs más hátra", mint hogy ezek az iskolák, oktatóik és a…
Közúti baleset gondatlan okozásának bűntettével vádolja az ügyészség V. Mártont, aki 2013. szeptember 19-én összeütközött a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító Audival Nagylóc határában. Az ügy tárgyalása a Balassagyarmati Járásbíróságon kezdődött meg kedden.
Meghatározó szintekhez ért az EURHUF árfolyama. A következő napokban megpecsételődhet forintunk sorsa, és kinyílhat az út a további forintgyengülés előtt. Melyek az EURHUF számára fontos technikai...
Kínában eddig 1800 letelepedési értékpapírt értékesítettek idén. A másfél éve indult kötvényértékesítési programban a magyar állam az idei évre 2000-es célszámot határozott meg.
Melbourne – Utolsóként ért célba, majd a verseny után elhunyt Admire Rakti (†7). A szörnyű tragédia Ausztrália egyik legismertebb lovas sporteseményén, a 154. Melbourne Cupon történt.
Füstölt a 3-as metró egy szerelvénye a végállomáson Újpest-Központnál, miután leszálltak róla az utasok. Jelenleg pótlóbuszok járnak a vonalon az Árpád hídig - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere kedd kora délután az MTI-t.
Az Európai Bizottság arra számít, hogy az államháztartás hiánya Magyarországon a következő években végig a 3 százalékos küszöbérték alatt marad, az államadósság 2016-ra 1,7 százalékponttal csökken, a gazdasági növekedés pedig 3,2 százalékról fokozatosan 2 százalékra mérséklődik - derül ki a brüsszeli testület által kedden közzétett, úgynevezett őszi gazdasági előrejelzésből.
Füstölt a 3-as metró egy szerelvénye a végállomáson Újpest-Központnál, miután leszálltak róla az utasok. Jelenleg pótlóbuszok járnak a vonalon az Árpád hídig - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere kedd kora délután az MTI-t.
A meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. A hozam kissé emelkedett az előző aukción kialakulthoz képest.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosítja a bankrendszer számára a lakossági devizahitelek forintosításához szükséges devizamennyiséget, ezért 9 milliárd euró összegben kiterjeszti szeptember 23-án...
A fair bankokról szóló törvény a hitelfelvevőket védi majd - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak, jelezve egyúttal azt is, hogy a kormány sürgeti a devizahitelek forintosítását.
Néhány órával a felszállás után a Los Angelesből Sydneybe tartó utasszállító egyik toalettje felrobbant. Egy utas beszámolója szerint emberi ürülék és hányás folydogált az ülések között.
Kellemes meglepetéssel szolgált tőzsdei pályafutásának első negyedéves jelentésében az Alibaba. A New York-i tőzsdére bevezetett kínai internetes kereskedelmi cég az elemzői várakozásoknál magasabb...
Az összes érintett szolgáltató tiltakozott a kormánynál a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztése ellen - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Fidesz-KDNP-frakció ülése után újságírók előtt.
Az idei dinamikus, 3 százalékot meghaladó növekedés jövőre 2,5, 2016-ra pedig 2 százalékra mérséklődhet Magyarországon – prognosztizálja az Európai Bizottság kedden közétett őszi makrogazdasági előrejelzése – írja a bruxinfo.hu.
Füstölt a 3-as metró egy szerelvénye a végállomáson Újpest-Központnál, miután leszálltak róla az utasok. Jelenleg pótlóbuszok járnak a vonalon az Árpád hídig.
Magyarország 2014. október 31-ig 1364 milliárd forint európai uniós forrást fizetett ki, ami az időarányos terv 93 százalékos teljesülését jelenti - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.