Szombaton ünnepli 79. születésnapját Alain Delon. A legendás francia színész négy gyermek édesapja, öt nő igaz szerelme, őközülük azt imádta a legjobban, akit csúnyán megcsalt.
Interlagos — A 2014-es Forma–1-es szezonban Nico Rosberg (29) az edzésmenő. A vasárnap esti Brazil Nagydíjon rajthoz álló Mercedes-pilóta ezen a hétvégén is megszerezte az első rajtkockát, a szezon során tizedszer, ezzel begyűjtötte a kvalifikációs tréningek királyának járó trófeát.
Életét vesztette egy utas a Zalaegerszeg és Budapest között közlekedő menetrendszerinti vonaton – értesült a BorsOnline. A hírt megerősítette a MÁV START Zrt. is.
Halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette megalapozott gyanújával indult eljárás az ellen a férfi ellen, aki vasárnap hajnalban gyalogosok közé hajtott Nagytevel és Homokbödöge között.
A karancskeszi gazda nyájából 12 állat hiányzik, eddig öt teteme került elő, a nyomok egyértelműek, a Salgótarjáni Járási Hivatal figyelmeztető táblák kihelyezésével, illetve a lakosság figyelmének felhívásával próbálja elejét venni az esetleges veszélyes helyzetek kialakulásának
A devizahitelek forintosítására az elszámoltatás során megszerzett előnyök megtartása érdekében van szükség, a hitelesek azonban szabadon dönthetnek arról, megtartják-e jelenlegi hitelüket; az árfolyamot a Kúria jogegységi döntésének megfelelően kellett a kormánynak kialakítania - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az MTI-nek.
Ötödik alkalommal adják ki aktképeiket tartalmazó naptárukat a Warwick egyetem férfi evezősei. Akciójuk egyszerű pénzgyűjtésnek indult, de mára a homofóbia elleni küzdelem élharcosaivá váltak.
A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász mozgalom megakadályozta, hogy az övezetben megemlékezzenek a másik nagy palesztin szervezet, a Fatah alapítója, Jasszer Arafat halálának tizedik évfordulójáról
Barnamedve pusztított el több juhot a Nógrád megyei Karancskeszihez tartozó Lászlóvölgyön. A vasárnap délben megtalált három juhtetem jól felismerhető sérülései alapján kijelenthető, hogy az észak felől terjeszkedő medve okozta a kárt - közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának Vadászati és Halászati osztályvezetője az MTI-vel.
Harminckét tankkal törtek be az éj leple alatt az oroszok ukrán területre. Kíséretükbe tartozik negyven, ellátásukat biztosító teherautó. Donyecket tegnap éjjel tűz alá vették.
Virtuális állásbörzét rendez az ELTE november 11. és 13. között: az intézmény platformján ötvennél több munkáltató hirdeti meg a fiatal egyetemistákat megcélzó pozícióit, köztük az ország vezető tanácsadó, kereskedelmi és innovációs társaságai.
A Mirror szerint Raheem Sterling új szerződést kaphat Liverpoolban. A Vörösök komoly kivásárlási összeg ellenében szeretnék csak elengedni szélsőjüket, ezért kaphat új szerződést.
A magyar csapatból elsőként bemutatkozó Lerch Zsolt nyolcadikként zárt a 69 kilósok D csoportjában a súlyemelők olimpiai kvalifikációs világbajnokságának vasárnapi versenynapján a kazahsztáni Almatiban.
Világos, egyértelmű szavakkal ki kell mondanunk, történelmünk szégyenének tekintjük azokat az időket, amikor államunk vezetői felhatalmazva érezték magukat arra, hogy vérgőzös eszméktől megrészegülve megtagadják a nemzetünkhöz tartozókat - jelentette ki Áder János köztársasági elnök az Abda határában álló Radnóti-emlékhelynél a költő halálának hetvenedik évfordulóján, vasárnap rendezett…
Négyhónapos nyomozás után vasárnap elfogták a "balkáni Al Caponénak" vagy "balkáni Escobarnak" is nevezett Dragan Kosmajacot, akit a térség legnagyobb drogbárójának tartanak.
Az USA-ból korrupciógyanú miatt kitiltott Vida Ildikóék miatt tüntetnek vasárnap délután. Az adóhatóság épülete elől indulva vonulnak majd a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elé. Békéscsabán és Pécsen is lesz tiltakozás.
Barnamedve pusztított el több juhot a Nógrád megyei Karancskeszihez tartozó Lászlóvölgyön. A vasárnap délben megtalált három juhtetem jól felismerhető sérülései alapján kijelenthető, hogy az észak felől terjeszkedő medve okozta a kárt - közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal illetékese.
Az újonc Nisikori Kej két sima szettben legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Andy Murrayt a londoni tenisz ATP-világbajnokság vasárnapi nyitómérkőzésén.
A címvédő és listavezető Juventus kiütéses, 7-0-s győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő vendég Parma ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A jövő héten minden napra jut hazai makrogazdasági adat, a legfontosabbak az októberi infláció és a harmadik negyedévi bruttó hazai termék (GDP) lesznek.
Már az alapszituáció is elég bizarr: a fiatal férfi dühében nyelte le azt a 17 centiméter hosszú ceruzát, amit csak öt évvel később távolítottak el a gyomrából.
A devizahitelek forintosítására az elszámoltatás során megszerzett előnyök megtartása érdekében van szükség, a hitelesek azonban szabadon dönthetnek arról, megtartják-e jelenlegi hitelüket; az...
Vida Ildikó és a kitiltott NAV vezetők lemondásáért tüntetnek Budapest belvárosában. Az eseményt az ATV élőben közvetíti, itt pedig percről percre követheti.
A november közepén tartandó PPP Törökország és Fekete-tengeri Konferencia megrendezését a Vision 2023 inspirálta, amely Törökország ambíciózus gazdaságösztönző terve.
Palesztin fiatalok Bir Nabalánál (Jeruzsálem és Ramallah között) tegnap pöröllyel átjárót nyitottak az Izrael által felhúzott szeparációs falon, és átlengették rajta a palesztin zászlót. Szimbolikus gesztusként időzítették a berlini fal leomlásának 25. évfordulójára.
Közleményt adott ki vasárnap Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, amelyben aláhúzta, hogy a berlini fal leomlását követően a világ mindörökre megváltozott.