A szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt veszélyesnek minősítette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok levegőjének minőségét az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) hétfőn.
Gyakran előfordul, hogy egy lakást vagy irodaházat a tulajdonos úgy ad el, hogy az adott ingatlant bérlők használják. A bérleti szerződések ilyen esetben átszállnak az új tulajdonosra. Az új Polgári törvénykönyv szerint azonban ebben az esetben a bérleti szerződés biztosítékai megszűnnek, azaz a vevő (az új tulajdonos) nem veheti igénybe a bérletet korábban biztosító kezességet, óvadékot,…
A szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt veszélyesnek minősítette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok levegőjének minőségét az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) hétfőn.
Pszichiátriai betegekkel foglalkozó intézetben dolgozom. Október hónapban 10 nappalt dolgoztam 12 órában és 4 éjszakát 12 órában. Mivel a törvény szerint nem volt meg az egyharmadom, délutános bérpótlékot nem kaptam, éjszakára 8 órát 15 százalékkal számolták el. Ez a törvény 2 éve van, én most tudtam meg mivel a fizetésem közel 10000 forinttal kevesebb lett. Szeretném tudni kikapja a megmarat…
Sűrűre sikerült az év vége az Országos Betétbiztosítási Alapnál (OBA): egy bank, egy hitelszövetkezet és egy takarékszövetkezet is becsődölt, a betéteseket kártalanítani kell, az alap vagyona...
100 százalékban teljesítménybérben bérezett munkavállaló esetén állásidőre tekintetében mi számít alapbérnek? Az Mt. szerint állásidőre a munkavállalót alapbér illeti meg, de nem találtam meg, hogy teljesítménybér esetén pontosan ez mit jelent. Interneten olyan leírást találtam, hogy az általános szabályok szerint kell számolni állásidőt, plusz még legalább az alapbér felét elérő garantált bér…
Egy lakást vagy irodaházat a tulajdonos rendszerint úgy ad el, hogy az adott ingatlant bérlők használják. A bérleti szerződések ilyenkor átszállnak az új tulajdonosra. Az új Polgári Törvénykönyv...
A brit jegybank szerint a brit bankszektor jó úton halad afelé, hogy 2050-re a duplájára nője ki magát, ami a GDP 950%-át meghaladó növekedést jelentene. Közleményében a Bank of England kiemelte,...
Tiltakozó dokumentumot juttatott el a Fehér Háznak a Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítása miatt a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF).
Budapest – Mit üzennek a csillagok a hétre? Hétfőnként frissülő heti horoszkópunkból megtudhatod, mi vár rád a szerelemben, a munkában és az egészségben.
Az energiabiztonság, az orosz-ukrán konfliktus, a gazdasági együttműködés és versenyképesség kérdései, valamint az Európai Unió és Svájc kapcsolatai is szóba kerülnek kedden a V4 országok miniszterelnökeinek és Svájc államfőjének pozsonyi tanácskozásán, amelyen Magyarországot Orbán Viktor kormányfő képviseli - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn az MTI-t.
A 87. percben félbeszakadt a Volin Luck-Metaliszt Harkiv ukrán élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés, mert a hazai nézők egy csoportja bekergette az öltözőbe a játékvezetőt.
A NAV adatai szerint jobban élnek a fővárosiak, mint egy éve: kisebb az adóteher, magasabb a bér. Ugyanakkor a kerületek között komoly különbségek vannak.
A 19. percben hátrányba került, később azonban fordított és végül kétgólos győzelmet aratott a West Ham United a Swansea City ellen az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Harminc csoportban 306 határsértőt fogtak el a rendőrök a polgárőrökkel és a mezőőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén az elmúlt 24 órában - tudatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.
2008. március 4-től vagyok alkalmazásban a munkahelyemen. 2009. februárjában táppénzre kerültem veszélyeztetett terhesség miatt. 2009. szeptemberében megszületett az első gyermekem, akivel először tgyáson, majd gyeden és gyesen voltam. Két év múlva született a második gyerekem, akivel 2014. november 30-án lejárt a gyesem, újra munkába szeretnék állni. A munkáltató e-mailben nyilatkozott arról,…
Harminc csoportban 306 határsértőt fogtak el a rendőrök a polgárőrökkel és a mezőőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén az elmúlt 24 órában – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
A Miniszterelnökségen bevezetett új munkarendről még mindig nem sok részletet lehet tudni, azon kívül, hogy elismerték, valóban bevezetésre került. A változás mellett felsorakoztatott érvek azonban nem csupán jogilag tarthatatlanok, hanem társadalmi szinten is rendkívül kártékonyak. A problémát tovább fokozza az a tény, hogy egy állami csúcsszerv követi el a jogsértést, írja Kéri Ádám jogász a HR…
A NAV adatai szerint jobban élnek a fővárosiak, mint egy éve: kisebb az adóteher, magasabb a bér. Ugyanakkor a kerületek között komoly különbségek vannak.
Hiába a budapesti felmentő ítélet, Zágrábban - távollétében - bírósági tárgyalást megelőző meghallgatás kezdődik a MOL-INA kenőpénz-ügyben érintett Hernádi Zsolt Mol-vezér ügyében.
A belföldi turizmus pörög, az orosz turisták viszont elmaradnak a magyar szállodákból - újabb óriási áresés jöhet a benzinkutakon - a háziasszonyoknak viszont van egy rossz hírünk - megmérik az internet sebességét az országban
Erős hangsúlyváltás előtt áll az Európai Unió várospolitikája - jelezte az InfoRádiónak az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tanácsnoka. Baráth Etele szerint Budapesten az elmúlt évtizedekben a politika túlságosan is rátelepedett a városfejlesztésre. Baráth Etele az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozott.
Lassan napvilágot lát az összes devizahitel-elszámolási jogszabály. Többek véleménye szerint a bonyolult szabályok, a szerződésenként eltérő lefutás miatt csak zavart okozna a korábban beígért elszámolási kalkulátor.
Szűk negyedóra elteltével hátrányba került a Barcelona az Espanyol ellen a vasárnapi városi rangadón, végül mégis fölényesen nyert a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában.