Aki a pénzét maga fekteti be, annak számos tévedés lehetőségével és pszichológiai csapdával kell szembenéznie. Némelyik érzés annyira elhatalmasodhat rajtunk, hogy az összes pénzünk elvesztését eredményezheti, mások csak kisebb veszteségeket okoznak, vagy elesünk miattuk némi nyereségtől.
Fizetős lesz januártól az M0-ás a Szentendrei úttól az M3-asig, valamint a 4-es főúttól az M5-ösig. A tervek szerint az autópályák városi bevezető szakaszain is kell majd fizetni januártól - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A személyautókra bevezetik az egy-egy megyére érvényes éves matricát - ez ötezer forint lesz. Az intézkedéssel a költségvetésben tátongó 40 milliárdos lyukat tömnék…
"Van egy ország eldorádó, benne lakni volna ám jó…" - e meséből való idézet csak akkor lenne igaz, ha nem ülne a nyakunkon egy önmagától eltelt, koronázatlan király.
Az adózó hajlamos gyanút fogni, ha az adó és járuléktörvények indoklásában azzal a szófordulattal találkozik, hogy a módosítás csak technikai jellegű. Valóban pusztán formális, más jogszabály korábbi változásait lekövető, vagy esetleg érdemi következményekkel járó módosításról van szó? Szétszálaztuk az adócsomag néhány technikai módosítását.
Ismét csökkentette az üzemanyagárakat a Mol: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal mérsékelte a társaság pénteken.
Kalanderdő néven erdei szabadidőpark épül a Somogy megyei Deseda tó környékén közel 130 millió forint támogatásból a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. nagyszabású ökoturisztikai fejlesztéseként - erről a "Természet és ember" című szakmai konferencián számoltak be csütörtökön a társaság turisztikai szakemberei Kardosfán.
Elengedhetetlenné vált, hogy az eurójegybank (EKB) szuverén kötvényekre is kiterjedő nagyszabású mennyiségi enyhítésbe kezdjen, miután az euróövezeti kereskedelmi bankok a célzott hosszú távú refinanszírozási program (TLTRO) második folyósítási csomagjának alig több mint a harmadát hívták le - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Tárgyalások folynak a hazai bankszektor szereplőivel arról, hogyan lehet az ágazatot érintő terheket elviselhetővé tenni. Erről a kormány hamarosan aláír egy szerződést - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Napi Gazdaságnak.
Szerintem egyértelmű, hogy az ügyvivő azt sugallta, hogy Vida Ildikó korrupt, de ezt a bíróság fogja eldönteni, ha odakerül az ügy, mondta Futó Barnabás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Nem újítják fel a 3-as metrót. Sem annak, sem a kisföldalattinak a korszerűsítése nem szerepel a 2020-ig tartó uniós projektek között - tudta meg az Index. A Fejlesztési Minisztérium megerősítette, hogy Budapest szinte csak vasúti fejlesztésekkel számolhat. A metrószakszervezet szerint a 24. órában van a metró, elkerülhetetlen a felújítása, különben le kell állítani. Az MSZP már elkezdte az…
A River Plate 17 év után nyert nemzetközi kupát azzal, hogy behúzta a Copa Sudamericana döntőjét a kolumbiai Atletico Nacional ellen. A szurkolók nem akármilyen koreóval készültek a döntőre.
Kényszermegoldásként kétnapos áthidaló büdzsét fogadott el csütörtök éjjel az amerikai kongresszus mindkét háza, mivel váratlan akadályok miatt a szenátusnak az éjféli határidőig már nem maradt ideje megvitatni azt a költségvetési törvénytervezetet, amely a pénzügyi év végéig, szeptember 30-áig finanszírozná a szövetségi kormányzat működését.
A nyilatkozatra kötelezett jogi személyiségű ügyfelek nagy része már nyilatkozott számlavezető bankjánál tényleges tulajdonosáról, a törvényi határidő erre december 31-én jár le - derült ki a bankok válaszaiból, amelyeket az MTI érdeklődésére küldtek.
Az ipari termelés októberi részletes adatait és a mezőgazdasági termelői árak első 10 hónapos adatait teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A megyei matricák, illetve a Budapest körüli autópályákra, utakra bevezetendő díjfizetési rendszer lényege az, hogy a magyarokat megvédjük, de közben a bevételeket növeljük - hangoztatta többször a...
Két baleset is történt az M7-es autópályán csütörtök reggel, a baracskai lehajtó után, a Siófok felé vezető oldalon, az egyikben egy ember meghalt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján. Az utat lezárták.
Több mint egymilliárd dollár bírságot fizet a német Commerzbank különböző amerikai hatóságoknak embargós szankciók megsértéséért - közölte az AFP hírügynökséggel csütörtökön egy meg nem nevezett forrás.
Szalai Ádám kétmeccses eltiltása után pénteken térhet vissza a Hoffenheimbe, amely a Bundesliga 15. fordulójának nyitómérkőzésén az Eintracht Frankfurtot fogadja.
Nem felejtette ki vagyonnyilatkozatából Mészáros Lőrinc az idén felvett 1 milliárd 27 millió forintos osztalékát, csak rossz adatot írt be - nyilatkozta a Népszabadságnak a felcsúti polgármester. A Napi.hu arra figyelmeztet, hogy csalók lophatják el az óvatlan felhasználók bankkártya adatait egy közösségi oldalon.
Két napra szóló áthidaló büdzsét fogadott el az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa, mivel a szenátusnak nem volt ideje megbeszélni az új gazdasági évre szóló költségvetést, amelyből a kormányzatot működtetik.
Kényszermegoldásként kétnapos áthidaló büdzsét fogadott el csütörtök éjjel az amerikai kongresszus mindkét háza, mivel váratlan akadályok miatt a szenátusnak az éjféli határidőig már nem maradt ideje megvitatni azt a költségvetési törvénytervezetet, amely a pénzügyi év végéig, szeptember 30-áig finanszírozná a szövetségi kormányzat működését.
Vegyes képet festenek a ma közzétett novemberi kínai makroadatok, míg az ipari termelés elmaradt a várakozásoktól, addig a kiskereskedelmi értékesítés bővülése meghaladta azt.
Ismét csökkentette az üzemanyagárakat a Mol: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal mérsékelte a társaság pénteken.
A kormányfő értékelése szerint az útdíjrendszer átalakításának előnyeit a Magyarországon élők élvezik, a megyei matricarendszer pedig összességében jobb lesz a jelenleginél. Nem az agglomerációt adóztatják, hanem egy megyei matricarendszert vezetnek be, ami szerinte összességében a magyar embereknek jobb, mint a mostani.
A megyei matricák, illetve a Budapest körüli autópályákra, utakra bevezetendő díjfizetési rendszer lényege az, hogy a magyarokat megvédjük, de közben a bevételeket növeljük - hangoztatta többször a...
A pekingi központi kormány támogatja a hongkongi különleges közigazgatási övezet kormányzatát és rendőrségét, hogy megtisztítsák a város tüntetők által elfoglalt közterületeit - jelentette a kínai média pénteken.
A Magyar Nemzeti Bank a rendszeresen meghirdetett egynapos és három hónapos FX-swap eszközei mellett - az év végén a piac megfelelő likviditását fenntartandó - egyedi FX-swap tenderen fiog...
Fertőző májgyulladás okoz sorozatos megbetegedéseket Balmazújváros környékén. Eddig hét településen mintegy húsz ember betegedett meg, de a járási tisztifőorvos szerint egyelőre nem lehet járványról beszélni.
Szalai Ádám kétmeccses eltiltása után pénteken térhet vissza a Hoffenheimbe, amely a Bundesliga 15. fordulójának nyitómérkőzésén az Eintracht Frankfurtot fogadja.
Hamarosan új, stabilitást biztosító szerződést ír alá a kormány a hazai bankszektorral - közölte Orbán Viktor a pénteki Napi Gazdaságnak adott interjújában, utalva a banki terhek elviselhetővé...
Újabb, immár a kilencedik segélykonvoj lépett be pénteken Oroszországból Ukrajna területére a TASZSZ jelentése szerint. Már több mint 10 ezer tonna humanitárius segélyt küldtek az oroszok Ukrajnába.