2014. december 15. hétfő

dec. 15
15:41
Patthelyzet Sidney-ben, egy iráni férfi lehet a túszejtő (444.hu)
Eddig öt túszt engedett el a fegyveres férfi, aki az ausztrál város belvárosában foglalt el egy kávézót. A CNN szerint az IS zászlaját követeli, és egy telefonbeszélgetést a miniszterelnökkel.
dec. 15
15:42
Egy rossz menedzser-döntés és viszik a házad? Van megoldás! (Privátbankár)
Az idén márciusban hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv szabályai szerint immár harmadik személyek is pert indíthatnak károkozásért a cégek ügyvezetőivel szemben – ezzel a korábbinál sokkal szélesebb körben nyílik meg a lehetősége olyan jogi lehetőségeknek, amelyek után az ügyvezetői felelősségének megállapítása esetén teljes vagyonával felel.
dec. 15
15:43
Erdogan: Az EU törődjön a saját dolgával (444.hu)
„Teljesen mindegy hogy felvesznek-e minket az unióba vagy sem, a legfontosabb, hogy védjük a saját nemzetbiztonságunkat” – mondta a török elnök arról, hogy letartóztattak 24 újságírót.
dec. 15
15:45
Egy hétvége alatt 423 menekültet fogtak el a határőrök (444.hu)
Csak Bács-Kiskun megyében próbáltak átszökni az elmúlt két nap alatt a zöldhatáron, közülük hetvenegy gyermek és fiatalkorú. Mind a 423 ember menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be, így a sorsuk Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kezében van. (Police.hu)
dec. 15
15:45
Megszavazták a 2015-ös költségvetést! (Portfolio)
Az Országgyűlés hétfőn 131 igen szavazattal, 62 nem ellenében elfogadta a 2015-ös költségvetést. A képviselők megszavazták a büdzsét megalapozó törvényt is. A 2015-ben várható kormányzati...
dec. 15
15:45
Felfüggeeszti a kikapcsolásokat az E.ON (Pénzcentrum)
2014. december 16-tól 2014. január 6-ig nincs kikapcsolás....
dec. 15
15:45
Homokszem a gépezetben, elfogadták a büdzsét - percről percre (ATV)
Elfogadták a jövő évi költségvetést. A zárószavazás után a PM politikusai egy "Nem bírja már az ország, elment az eszetek" feliratú molinóval tiltakoztak, a képviselők büntetésre számíthatnak.
dec. 15
15:47
Két kézzel szórják az OTP-t (Portfolio)
A jó kezdést követően délután újra a bizonytalanság lett úrrá a részvénypiacokon, az olajár napon belüli esése miatt az energiaszektor ismét eladói nyomás alá került. A budapesti piac teljesítményére...
dec. 15
15:47
Telefonlistás ügy Szombathelyen: nyomozást rendeltek el (ATV)
Nyomozást rendelt el a rendőrség a szombathelyi telefonlistás ügyben - válaszolta az MTI érdeklődésére hétfőn a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
dec. 15
15:48
A parlament elfogadta a 2015-ös költségvetést (Blikk)
dec. 15
15:48
Gyurta: jövőre már nem fér bele, hogy csak 99 százalékon dolgozzak (Sport365)
Gyurta Dániel, a nemrég befejeződött dohai rövidpályás úszó-világbajnokság egyik aranyérmese az M1 Ma reggel című műsorában az évet értékelte.
dec. 15
15:49
Kiváló ajándék a karácsonyfa alá (Portfolio)
A Befektetések klasszikusai című sorozat köteteit most kedvezményes áron vásárolhatják meg a Portfolio könyvesboltjában. Most egyszerre három akciós csomaggal kedveskedünk olvasóinknak. A kiadvány...
dec. 15
15:50
Conchita Wurstot is meghívták a Golden Globe-gálára (Blikk)
dec. 15
15:54
Kérdezd Kulcsár Edinát, a Miss World 2014 első udvarhölgyét (Blikk)
A vasárnap esti Miss World 2014 döntőjében Kulcsár Edina (23) lett az első udvarhölgy. Ez annyit jelent, hogy jelenleg ő a világ második legszebb nője.
dec. 15
15:57
Szépüljünk mézzel! (Blikk)
A nők már évszázadok óta használják ezt a természetes szépítőszert. A méz a bőr és a haj ápolására egyaránt alkalmas. Bőrünk sima és selymes lesz tőle, hajunk ragyogóbb és erősebb.
dec. 15
15:57
Megtévesztő reklámokért bírságolt a GVH (Infostart)
Megtévesztő reklámokat tett közzé a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Euro Telemarketing s.r.o a Terramagon +7 mágnesterápiás készülékével kapcsolatban; a jogsértés elkövetéséért 70 millió forint bírságot szabott ki a versenyhatóság - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
dec. 15
15:57
Miliband: börtönbe megy, aki "kizsákmányolja" a külföldi munkaerőt (Infostart)
Börtönbüntetéssel sújtaná kormányra kerülése esetén a brit Munkáspárt az Európai Unió más tagállamaiból érkező munkavállalók "kizsákmányolását" - mondta hétfőn a párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje.
dec. 15
15:59
Rosszabbul van a bulimiás Réka (Blikk)
Ismét infúzióra kötötték a lányt, aki blogjában osztja meg szörnyű betegségének folyamatát.
dec. 15
16:00
Döntött a parlament a jövő évi költségvetésről (Privátbankár)
131 igen, 62 nem ellenében elfogadta ma az Országgyűlés a 2015-ös költségvetést.
dec. 15
16:00
Értünk lesz az útdíj? Az NFM államtitkára már egyeztet (Alternatív Energia)
A tervezett útdíjrendszer kedvező változásairól tárgyalt Fónagy János önkormányzat képviselőkkel.
dec. 15
16:00
Megtévesztett Euro Telemarketing s.r.o - 70 milliós bírságot kapott (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Euro Telemarketing s.r.o megtévesztő reklámokat tett közzé a Terramagon +7 mágnesterápiás készülékével kapcsolatban. A jogsértés elkövetéséért 70.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH.
dec. 15
16:02
Döntöttek - Átment a 2015-ös költségvetés (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés hétfőn 131 igen szavazattal, 62 nem ellenében elfogadta a jövő évi büdzsét.
dec. 15
16:02
A parlament elfogadta a 2015-ös költségvetést (ProfitLine)
Az Országgyűlés hétfőn 131 igen szavazattal, 62 nem ellenében elfogadta a 2015-ös költségvetést. Az államháztartás központi alrendszerének jövő évi bevételi főösszegét 16 312 milliárd 873,0 millió forintban, a kiadási főösszegét 17 190 milliárd 277,1 millió forintban, hiányát pedig 877 milliárd 404,1 millió forintban állapította meg a parlament.
dec. 15
16:03
Felfüggeszti a kikapcsolásokat az E.ON (Pénzcentrum)
2014. december 16-tól 2014. január 6-ig nincs kikapcsolás....
dec. 15
16:03
Ezek a biztosítók kapták meg a paksi atomerűművet (Portfolio)
Az Allianz Hungária Zrt. vezette csoport nyerte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. jövő évi nukleáris kárfelelősség-biztosítását, nettó 1 millió 290 ezer euró díjért - az eredmény a hétfői Közbeszerzési...
dec. 15
16:03
Gyári vázlaton már láthatjuk az új Škoda Superbet (Auto Pult)
A Škoda Superb rövidesen harmadik generációjába lép, a modell már a tesztelés utolsó fázisánál tart. Ezt bizonyítja, hogy a Škoda a napokban a világ legnevesebb autós magazinjait meghívta egy bemutatóra, s az újságírók amellett, hogy üléspróbát vehettek a csehek büszkeségében, ki is próbálták a zászlóshajó harmadik generációját, ami továbbra is etalon lesz a hátsó lábtér tekintetében. Előzetes…
dec. 15
16:03
Manchester United: Túlságosan függ a csapat De Geától - Mata (Agroinform)
A spanyol támadó örül az újabb győzelemnek, de szerinte dolgozniuk kell még, hogy De Geának kevesebb munkája legyen.
dec. 15
16:03
Korlátozták a trafikok dohánybeszerzését (ATV)
Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, hogy a trafikok kizárólag állami vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskereskedelmi ellátóktól vásárolhatnak dohányterméket a jövő év szeptemberétől.
dec. 15
16:04
Erős nyitás New Yorkban (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapír piacokon.
dec. 15
16:06
Elfogadták a jövő évi büdzsét megalapozó törvényt (Gondola)
A törvény egyebek mellett módosítja az államháztartási törvényt, megszünteti a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapot és sávosan határozza meg az alkoholok jövedéki biztosítékrendszerét
dec. 15
16:06
Megújult a Lakáskultúra (Kreatív Online)
Több oldal, új layout, sűrűbb megjelenés 2015-től.
dec. 15
16:06
Nyomoz a rendőrség a szombathelyi telefonlistás ügyben (Blikk)
dec. 15
16:12
Megszavazták a 2015-ös költségvetést (444.hu)
131 igen, 62 nem ellenében megszavazta az Országgyűlés az ország jövőévi költségvetését. A bevételi összeget 16 312 milliárdra, a kiadásokat 17 190 milliárdra számolták, a hiány pedig 877 milliárd lesz. (MTI)
dec. 15
16:14
A Műegyetem már azt írja a ZH végére, hogy ebben most aztán tényleg nincsen semmi aktuálpolitika (444.hu)
Ilyen kiegészítés még sosem volt egyetemi matekpéldákhoz. A feladatokkal senki sem akarja, hogy "az adóigazgatás bármely csúcsszervébe vetett közbizalmat hátrányosan befolyásolja. "
dec. 15
16:15
Gyöngyös fenyőfadísz (Blikk)
Ehhez a karácsonyfadíszhez szalagokra, gyöngyökre, damilra, tűre és mérőszalagra van szükségünk. Ambrus Barbara lakberendező, függönyözésspecialista segítségével bárki elkészítheti ezt az egyszerű, mégis mutatós dekorációt.
dec. 15
16:15
Elfogadta a költségvetést a parlament (Infostart)
Az Országgyűlés hétfőn 131 igen szavazattal, 62 nem ellenében elfogadta a 2015-ös költségvetést. Az államháztartás központi alrendszerének jövő évi bevételi főösszegét 16 312 milliárd 873,0 millió forintban, a kiadási főösszegét 17 190 milliárd 277,1 millió forintban, hiányát pedig 877 milliárd 404,1 millió forintban állapította meg a parlament.
dec. 15
16:16
Légy része valami igazán híresnek! (444.hu)
„The Wall of Fame” néven sajátos fejlesztést indított útjára az ünnepek alkalmából a The Famous Grouse.
dec. 15
16:17
Megbocsátani tudni kell (Blikk)
Közeledik a karácsony, ez az ünnep nem csak az ajándékokról szól, hanem esősorban a szeretetről.
dec. 15
16:18
Megszavazták a TrafikMutyi 2.0-t is (444.hu)
Ezentúl csak az állami, vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskeredeskelmi ellátóktól vehetik a cigit a trafikok. Ezzel együtt ezt a jogszabályt kétharmados, sarkalatos törvénnyé emelték. Áprilistól nő a dohányipari termékek adója is: ezer szál cigaretta adója 15 700 forint lesz, és … Folytatás
dec. 15
16:21
Félmilliárd forintot ad az EU a magyar légiirányítás fejlesztésére (Portfolio)
Az EU a TEN-T program keretében csaknem 1,4 millió euróval támogatja a magyar légiforgalom-irányítási rendszer technológiai fejlesztését, azaz a légiforgalmi irányító és a pilóta közötti...
dec. 15
16:21
Pálforduló? – BMW 218i Active Tourer teszt (Auto Pult)
Hátsókerékhajtás, sportos kialakítás, a vezetés élménye – a BMW háza tájáról évtizedeken keresztül küldték a marketingesek a márka alappillérjeit lefektető üzeneteket. A sikeres bajor gyártó ezúttal igyekszik túllépni magán és új irányokba elindulni. Ennek része az elsőkerékhajtással érkező vérbeli családi egyterű, a 2-es Active Tourer. Vajon a BMW jól teljesít az általa eddig ismeretlen vidéken?
dec. 15
16:21
NBA: Kobe Bryant megelőzte Michael Jordant, félbeszakadt a meccs - videó! (Sport365)
Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers szupersztárja megelőzte a legendás Michael Jordant az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legjobb dobóinak listáján, és immár harmadik az örökrangsorban.
dec. 15
16:23
Sarkalatos lett a dohányellátó-törvény (Portfolio)
Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, hogy a trafikok kizárólag állami vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskereskedelmi ellátóktól vásárolhatnak dohányterméket a jövő év szeptemberétől. Ezzel a...
dec. 15
16:24
Oroszország saját űrállomást akar létrehozni (Blikk)
dec. 15
16:26
Hamarosan mobil alapú pénzügyi szolgáltatást indul (Blikk)
dec. 15
16:33
Egyesül a négy közszolgálati médiaszolgáltató (Infostart)
A négy közszolgálati médiaszolgáltató - Magyar Televízió Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Nonprofit Zrt., Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és Duna Televízió Nonprofit Zrt. - egyesítéséről szóló törvénymódosítást fogadott el hétfői ülésén az Országgyűlés.
dec. 15
16:33
Régiós együttműködés a klímavédelemben (Infostart)
Az uniós finanszírozású, 1,5 millió eurós "Alacsony szén-dioxid-kibocsátású Dél-Kelet-Európa (LOCSEE)" projekt az év végével lezárul, a hétfői záróeseményen a magyar szakértők beszámolót hallgattak meg arról a tanulmányról, amely az üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentésének gazdasági hatásait elemezte a paksi bővítés tükrében, továbbá tájékoztató hangzott el a limai éghajlati csúcsról is.
dec. 15
16:33
Érdemes várni szerdáig - brutális áresés a kutaknál (ProfitLine)
Tovább csökkenti az üzemanyagárakat szerdán a Mol Nyrt.: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 7 forinttal - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
dec. 15
16:35
Önkormányzati vezetőkkel egyeztetett az NFM államtitkára (Infostart)
Tizenkilenc települési önkormányzat képviselőit tájékoztatta hétfőn a tervezett útdíjrendszer kedvező változásairól Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára - közölte a tárca az MTI-vel.
dec. 15
16:36
Gyorsít az OBA: a Tisza Takarék ügyfeleit az OTP-n keresztül kártalanítják! (Privátbankár)
Gyorsan akarja megoldani az OBA a Tisza Takarékszövetkezet ügyfeleinek kártalanítását - holnaptól indul a kifizetés. Ennek érdekében a kártalanítási folyamatban régi-új partner az OTP Bank lett.

Keresés