Az Iszlám Állam (IÁ) elleni amerikai légicsapásokban meghalt a szélsőséges fegyveres szervezett három magas rangú vezetője - közölte Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a The Wall Street Journal üzleti lapnak adott interjújában csütörtökön.
Így összetört a menetrend szerint közlekedő 212-es busz Budapesten, a Szent Orbán téren. Az utasok közül senki nem sérült meg, a sofőrt a mentők kórházba vitték. (Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)
Hetvennyolc éves korában elhunyt Virna Lisi. A Cannes-ban díjazott és César-díjjal is elismert olasz színésznő A Pál utcai fiúk című 2003-as olasz-magyar filmben is szerepelt.
A kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a Fővárosi Gázművek (Főgáz) Zrt. részvényeinek átruházását az MVM Magyar Villamos Művektől a Magyar Fejlesztési Bankra.
Mostantól a budaörsi Auchan áruház mellett nem csak kedvező árú üzemanyagot lehet tankolni, de elektromos autójukat is feltölthetik a vásárlók, díjmentesen. A töltési idő 1-2 óra, így kihasználható a bevásárlással töltött idő. 2050-re a személygépkocsik 60-70%-a várhatóan elektromos autó lesz, így gyors ütemben terjedhet azok használata.
Az Öveges program keretében tapasztalt jogszerűtlen forrásfelhasználás miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az V. kerületi rendőrkapitányságon, az uniós forrásokkal való visszaélések bűncselekményének gyanújával - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára…
Most, hogy jön a legdurvább karácsony előtti hajtás, mindenkit nyugalomra intek, mert nem érdemes aggódni. Persze nem kell rám hallgatni, nem vagyok én Ferenc pápa, de én legalább nem hívogatom Roberto Benignit. Mindenkinek szép hetet.
Barack Obama amerikai elnök alá fogja írni az amerikai kongresszus által a múlt héten elfogadott, Oroszországgal szembeni újabb gazdasági szankciók bevezetését lehetővé tevő törvényt, de egyelőre nem fog élni a jogszabály által rá ruházott felhatalmazással, és nem foganatosít további büntetőintézkedéseket Moszkvával szemben - közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Ferenc pápa telefonon gratulált Roberto Benigninek, aki tévéshow-jában a tízparancsolat alapján űzött gúnyt az olasz politikusok és üzletemberek korruptságából.
Bár vegyes makroadatokat tettek csütörtökön közzé, nem igazán figyeltek ezekre a befektetők. A Fed elnökének szerdai sajtótájékoztatója azonban továbbra is lázban tartotta a piaci szereplőket, így...
Megállapodás született az Európai Unió állam-, illetve kormányfői között arról, hogy sürgősen fel kell állítani az Európai Stratégia Beruházási Alapot - közölte az Európai Tanács első munkaülésének...
Rekordméretű, 950 millió eurós pénzbüntetés szabott ki csütörtökön a francia versenyhivatal a 13 legjelentősebb, háztartási szereket és kozmetikai árucikkeket gyártó vállalatra 2003 és 2006 közötti árkartellezés miatt.
Csábító befektetési lehetőséget gyűjtöttek össze az Equilor Befektetési Zrt. elemzői, üzletkötői, szakértői. A szakértők szerint a 2015-ös év sem lesz mentes az izgalmaktól, így az orosz-ukrán válság, a jegybankok intézkedései vagy az olajár alakulása is alaposan felkavarhatja a befektetők nyugalmát. Az árfolyammozgások azonban számos jó befektetési lehetőséggel is kecsegtetnek, melyek megfelelő…
A Sella Ronda "körsízés" a világon egyedülálló síélményt ad az ide látogatóknak. A 4 nevezetes olasz sícentrumot (Val di Fassa, Arabba, Alta Badia, Val Gardena) összekötő 40 km-es útvonalon kb. 4-5 óra alatt lehet végigsíelni. A sípályákat szerdától már megnyitották a síelők előtt.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával zajlik idén is a karácsonyi szezonális élelmiszerek biztonságának a vizsgálata, az eddigi tapasztalatok kedvezőbbek a tavalyinál - mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A munkavállalók döntő többsége jónak tartja a légkört munkahelyén, és úgy gondolja, van legalább egy olyan munkatársa, aki nyitott a bizalmasabb beszélgetésekre is. A Profession.hu által végzett kutatásból az is kiderül, hogy a munkavállalók közel fele magánéleti problémák miatt frusztrált és rosszkedvű, de ez nem befolyásolja a munkavégzését.
Franciaországban sem rózsás a hóhelyzet. A meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy karácsonyig már nem fog havazni a 2000 méter alatti részeken. Karácsony után egy kicsit javulhat a helyzet, legalább hidegebb lesz, de nagy havazás továbbra sem várható.
A hideg téli napokon szervezetünk fokozott terhelésnek van kitéve, nagyobb veszélyt jelentenek az egészségügyi és lelki problémák, mint máskor. Ráadásul a gyerekek biztonságáról is a szülőknek kell gondoskodni, akik sokat tehetnek azért, hogy a kicsik elkerüljék a betegségeket és a rosszkedvet. Az egyik megoldás a vitaminokban és az ásványi anyagokban keresendő.
Miklós Edit, olimpiai 7. helyezett sportolónk újabb rekordot ért el a magyar sísport történelmében: a sportújságírók a legjobbak közé választották, így először lett síző dobogós az Év sportolója-választáson.
Mintegy egymilliárd forintos költségű beruházással két, összesen hatezer négyzetméter alapterületű csarnok épült a bonyhádi ipari parkban, a csütörtöki átadóünnepségen már egy további csarnok építését is bejelentették.
Budapest — Ömlik a pénz a magyar futballba! Ha a játékosok nem is veszik fel a iramot a nemzetközi élmezőnnyel, a stadionfejlesztést tekintve már ott vagyunk a legjobbak között.
Kilenc magyar cég került fel a Deloitte Technology Fast 500-as listájára az idén, amely az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régió leggyorsabban növekvő vállalatait rangsorolja - közölte az Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Budapest — Soha nem látott ellentétek kerültek felszínre a vezető kormánypártban, amelynek keretében leszámolhatnak a túl sokat kekeckedő régi öregekkel.
13 csábító befektetési lehetőséget gyűjtöttek össze az Equilor Befektetési Zrt. elemzői, üzletkötői, szakértői. A több, mint egy tucat befektetési tipp számos érdekességet rejt magában a pénz- és tőkepiacokról, de akad közöttük műtárgyra vonatkozó befektetési javaslat is.
Budapest — Folyamatosan csörgött a telefon, és az üzenetben érkezett olvasói kérdéseket sem tudta mind megválaszolni a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes-dalszerző, olyan sokan érdeklődtek iránta.
Budapest — Bár élt a mentességi jogával, s nem kívánt nyilatkozni a fia és társai ellen indított csalási ügyben Koltai Róbert, a csütörtöki bírósági tárgyaláson mégis teljes mellszélességgel kiállt P. Koltai Gábor mellett.
Budapest — Apaként és orvosként is megsemmisült, amikor karjai között halt meg legkisebb fia – így vallott élete tragédiájáról a Heti Válasznak Csókay András (57).
A korábban véltnél sokkal több, mintegy 11 millió köbkilométer lehet a föld kérgében a legősibb vízből. A talán több milliárd éves víz a talaj alatt sok kilométeres mélységben található - derül ki egy kanadai kutatásból.
Nagyobb összeget tenne félre, de nem tudja, hogy mibe fektessen? Esetleg rendszeres megtakarításban gondolkodik, csak nem tudja hogyan kezdje el? Akkor ezt a füzetcsomagot most Önnek találtuk ki!...
Vagy kiegyezik a Fideszen belüli két erő - Lázár János és Pokorni Zoltán - vagy szakadás lesz a párton belül. Ez pedig akár előrehozott választásokhoz is vezethet. Politikai elemzők értékelik így a két generációt és két stílust képviselő fideszes politikus pengeváltását. Ágh Attila szerint Pokorni Zoltán vagy Kövér László lehet az az átmeneti ember, aki végigviszi azokat a változásokat, amelyeket…
Mégsem építik fel újra az észak-koreai határ mentén a karácsonyfát formázó, az ünnepi szezonban évtizedek óta színes égőkkel és tetején egy nagy kereszttel feldíszített acéltornyot, amelyet október végén biztonsági félelmek miatt bontottak le.