2014. december 19. péntek

dec. 19
12:57
Lavrov: a Nyugat megsérti Ukrajnával kapcsolatban válallt kötelezettségeit (Infostart)
Az orosz külügyminiszter azzal vádolta pénteken a Nyugatot, hogy megsérti az ukrajnai válság rendezésében vállalt kötelezettségeit.
dec. 19
12:57
Elemzők: marad a kedvező trend a keresetekben (HR Portál)
Marad a kedvező trend a keresetek esetében az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a legfrissebb adatokat kommentálva közölte: októberben már 22 hónapja tart a keresetek vásárlóértékének töretlen emelkedése.
dec. 19
13:00
Együtt: A kormány az emberek "lehúzásából urizál" (Alternatív Energia)
A párt szerint Orbán Viktor elveszítette a kapcsolatot az emberekkel.
dec. 19
13:03
Szigorodik a pénztárgép használata (Blikk)
dec. 19
13:03
Medve ütötte le a Mikulást – videó! (Blikk)
Úgy tűnik, a kaliforniai San-Gabriel hegységben élő medvék nem szeretik a Mikulást.
dec. 19
13:03
Tízezrektől eshetnek el családok, ha megszegik ezt a törvényt (Adózóna)
Elveszíthetik a szülők a családi pótlékot, ha nem járatják óvodába a gyermekeiket – döntött az Országgyűlés. Jövő év szeptermber 1-jétől kötelező lesz óvodába járniuk azoknak a gyermekeknek, akik az adott év augusztus 31-éig betöltik a hároméves kort. Összefoglaltuk, mivel jár az igazolatlan mulasztás.
dec. 19
13:03
316 felett járt az euró! (Portfolio)
Szépen indult a pénteki kereskedés a forint piacán és a kiváló nemzetközi befektetői hangulat alapozta meg az erősödést. A déli órákban azonban hirtelen jött a fordulat és a látványos forintesés. A...
dec. 19
13:03
Együtt: Orbán elveszítette a kapcsolatot az emberekkel (ATV)
Az Együtt - A korszakváltók Pártja szerint 2014-ben Orbán Viktor miniszterelnök elvesztette a kapcsolatot az emberekkel, az emberek viszont megértették, hogy miről szól az "Orbán-rezsim", ezért vannak "állandóan az utcán".
dec. 19
13:05
Idős asszonyt fosztottak ki (Blikk)
dec. 19
13:05
Nem is Putyin vagy Orbán a hét legnagyobb vesztese (ATV)
Azt gondolta, hogy az elmúlt hét vesztese a rubel vérzivataros napjai után joggal gondterhelt Vlagyimir Putyin, vagy netán a hozzá hasonlóan a Nyugat felforgató szándékára panaszkodó Orbán Viktor volt? Nos, még náluk is rosszabb hete volt Benjamin Netanjahunak, aki egyszerre legalább négy fájdalmas pofont kapott.
dec. 19
13:09
Nemzeti színű csákánnyal foglal sávot a devizahiteles autó az Oktogonnál (444.hu)
220volt.hu - Akció! LG 32LB5610 FullHD LED TV 69.800 Ft Ez ezekben a pillanatokban történik. Helyszíni tudósítónk szerint a hangszórókból a Honfoglalás szól Demjén Ferenctől.
dec. 19
13:12
Erdei delikátesz bolt nyílt Székesfehérváron (Infostart)
Az országban elsőként nyílt erdei delikátesz bolt pénteken Székesfehérváron, a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. üzletében az állami erdőgazdaságok által előállított vadhúsok és erdei termékek vásárolhatók meg.
dec. 19
13:15
Továbbra sincs bérmegállapodás a jövő évi bérekről (Infostart)
Továbbra sem született bérmegállapodás a szociális partnerek között a jövő évi bérekről, miután a kormányzat még nem válaszolt a szakszervezeteknek a bérmegállapodás feltételének tekintett kérésére, hogy tárgyaljon egyéb követeléseikről is. A felek pénteken a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén folytatták a bértárgyalást.
dec. 19
13:17
NGM: az állam részben kártalanítja a Széchenyi Bank betéteseit (Infostart)
A magyar állam, noha nem felelős, kártalanítja a végelszámolás alá vont Széchenyi Banknak azon betéteseit, akiknek a banknál elhelyezett pénze meghaladja az OBA által garantált összeget - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára pénteken az MTI-nek.
dec. 19
13:18
Forgatási baki - Hajdú összetörte magát (Alternatív Energia)
A műsorvezető Hujber Ferinél vendégeskedett, amikor megtörtént a baj.
dec. 19
13:19
Eddig 79 embert állítottak elő közterületen élés miatt a fővárosban (Infostart)
Eddig 79 embert állítottak elő a rendőrök Budapesten azon rendelet alapján, amely szerint jogellenes az életvitelszerű tartózkodás egyes közterületeken - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken az MTI megkeresésére.
dec. 19
13:21
Megnyílt az első erdei delikátesz bolt Székesfehérváron (Gondola)
Az országban elsőként nyílt erdei delikátesz bolt pénteken Székesfehérváron, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt
dec. 19
13:21
Baleset lassítja a forgalmat az M0-s autóúton (Blikk)
dec. 19
13:21
Rendszeresen megerőszakolta 12 éves húgát (Blikk)
Ausztriában, Kremsben, a tartományi bíróság csütörtökön 30 hónapi szabadságvesztésre ítélt egy 17 éves fiatalt.
dec. 19
13:21
A hidegháború véget ért - 25 éve történt (Infostart)
1989. december 19. kedd: A belgrádi Borba című lap munkatársa a temesvári egyetemen tanuló görög orvostanhallgatókkal beszélgetett, akik a késő esti órákban érkeztek Jugoszláviába. A hidegháború véget ért, földrészünkön a békés együttműködés korszaka kezdődik - jelentette ki Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter.
dec. 19
13:21
Így hekkeld meg a fülhallgatódat: 4 tipp (Éva Magazin)
Folyton összegabalyodik? Futás közben kipottyan a füledből? Néhány egyszerű, kipróbált megoldás... Vagyunk páran, akik nem tudunk sokáig meglenni fülhallgató nélkül. Persze mint minden más, ez a létfontosságú kellékünk is okozhat kellemetlenségeket. Tudunk néhány módszert ezek megelőzésére: 1. Használj többfélét Másmilyen fülhallgató kell munkához, kocogáshoz vagy otthoni házimunkához. Az…
dec. 19
13:21
Aki civil, az külföldi lobbista is? (ATV)
Ahogy Orbán Viktor a Bloombergnek adott interjújában beharangozta, a Fidesz az amerikai lobbiszervezetek regisztrációjához hasonló eljárásnak vetné alá a hazai civil szervezeteket. A Fideszben a civil szervezetek kollektív leügynöközését az elmúlt időszakban Magyarországon megélénkült orosz és amerikai titkosszolgálati tevékenységével magyarázzák.
dec. 19
13:23
Továbbra sincs bérmegállapodás a jövő évi bérekről (Gondola)
Továbbra sem született bérmegállapodás a szociális partnerek között a jövő évi bérekről, miután a kormányzat még nem válaszolt a szakszervezeteknek a bérmegállapodás feltételének tekintett kérésére, hogy tárgyaljon egyéb követeléseikről is
dec. 19
13:25
Este jön a Virtuózok fináléja (Gondola)
Este tartják a a Virtuózok fináléját, amelyen a nézők szavazatai alapján eldől, hogy a három korcsoportgyőztes közül ki nyeri a 12 milliós fődíjat.
dec. 19
13:27
Nem változtatott monetáris politikáján a japán jegybank (ProfitLine)
A várakozásoknak megfelelően, nem változtatott sem 0,1 százalékos alapkamatán, sem monetáris politikáján a japán jegybank pénteken, a kétnapos vezetőségi ülése után.
dec. 19
13:30
Szigorodik a pénztárgép használata (Infostart)
Minden pénztárgép használatára kötelezett vállalkozás, amely online pénztárgépes nyugtaadás helyett számlát bocsát ki, köteles azokról havonta, elektronikusan adatot szolgáltatni az adóhatóságnak - közölte a Mazars könyvvizsgáló és tanácsadó pénteken az MTI-vel.
dec. 19
13:30
A középiskolások a lehetőségeket látják az EU-ban (HR Portál)
Az EU munkahelyeket teremt, segít a fiataloknak külföldi tapasztalatokat szerezni, ráadásul jóval több támogatást ad Magyarországnak, mint amit a válaszadók hetven százaléka először gondol - derül ki egy kutatásból.
dec. 19
13:33
Így romantikázik George Clooney és felesége – fotók! (Blikk)
Nevetve érkezett a japán étterem elé George Clooney és gyönyörű felesége, Amal Alamuddin.
dec. 19
13:36
Büntetett a Versenyhivatal: 10 millióba fáj a megtévesztő név (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Érem Művészeti Intézet Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. megtévesztette a fogyasztókat az "Érem Művészet Intézet" megnevezés használatával, ezért 10 millió forint bírságot szabtak ki a cégre.
dec. 19
13:36
Kiút a válságból? - Elkészült a "zöld költségvetés" (Alternatív Energia)
Az LMP szerint zöld beruházásokra, az oktatás fejlesztésre és a korrupció elleni fellépésre lenne szükség.
dec. 19
13:38
79 hajléktalant állítottak elő a fővárosban (Alternatív Energia)
Tavaly december 3-a óta az életvitelszerű tartózkodás egyes közterületeken jogellenesnek minősül.
dec. 19
13:39
Gömbös Gyula már nem Szeged díszpolgára (Gondola)
Megfosztotta szegedi díszpolgári címétől Gömbös Gyulát a Tisza-parti város közgyűlése
dec. 19
13:39
Átadták 25 fővárosi emlékmű új díszvilágítását (Blikk)
dec. 19
13:39
A turisztikai ügyfélkiszolgálást mérte a DIMSZ (Kreatív Online)
Légitársaságokkal, éttermekkel, szállásokkal emaileztek.
dec. 19
13:39
Balog: ha más bank ilyen helyzetbe kerül, azt is átvesszük (Portfolio)
Legalább 80%-ban jól működő bank az MKB, a társaság nem fizetésképtelen, mégis fennálltak a bankbiztonsági (bankszanálási) törvényben előírt feltételek az MKB jegybanki átvételére. A bankot nem a...
dec. 19
13:39
6 nyomós érv, hogy miért ne váltsd ki a devizahiteledet (Pénzcentrum)
Lehet, hogy kedvezőbb most kiváltani a devizakölcsönt?...
dec. 19
13:39
Szijjártó: Magyarországnak erős Ukrajnára van szüksége (ATV)
Magyarországnak mint szomszédos országnak politikailag és gazdaságilag is stabil, erős Ukrajnára van szüksége - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kijevben azon a sajtótájékoztatón, amelyet ukrán kollégájával, Pavlo Klimkin külügyminiszterrel tartott megbeszélésüket követően.
dec. 19
13:39
Női kézilabda Eb: Szinte lehetetlen megmondani, ki jut a döntőbe (Agroinform)
A címvédő Montenegró Spanyolországgal, Norvégia pedig Svédországgal találkozik a budapesti elődöntőkben.
dec. 19
13:40
Civil szervezeteket kárpótol az állam (Alternatív Energia)
Csepreghy Nándor már nem nevezné gittegyletnek az Ökotárs Alapítványt, szerinte ez a Molnár Ferenc-regény hőseire nézve sértő lenne.
dec. 19
13:41
Megfosztották szegedi díszpolgári címétől Gömbös Gyulát (Blikk)
dec. 19
13:41
Ismeri a black metálos karácsonyi üdvözletet? (Kreatív Online)
Hallgassa meg az amsterdami ügynökség sötét dalát!
dec. 19
13:42
Eltiltották a tanév folytatásától a 8 éves sándorfalvi terrorgyereket (444.hu)
Szétkeni az ürülékét, társaira támad, üti, fojtogatja őket, kiszökik a teremből és lop is - állítják a fiú osztálytársainak szülei.
dec. 19
13:51
Zsu kiütötte meztelen testével VV Dórit - fotók! (Blikk)
Hihetetlen fölénnyel nyerte meg szavazásunkat Zsu, akinek a meztelen fotóira több ezren tették voksaikat.
dec. 19
13:51
Varga: a jelentős ütemű bérnövekedés is segítette a kiskereskedelem bővülését (Infostart)
A jelentős ütemű bérnövekedés is segítette a kiskereskedelem bővülését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek pénteken.
dec. 19
13:51
Az EKB nagyobb kockázatokat hárítana a gyengébb országokra (Infostart)
Az Európai Központi Bank (EKB) tisztviselői mérlegelik, hogy miként lehetne nagyobb kockázatot és terhet helyezni az euróövezet gyengébb tagállamaira, amelyek a legtöbbet nyernék, ha az EKB valódi mennyiségi enyhítésbe, azaz inflációs pénznyomtatásba kezdene állampapírok elsődleges piaci vásárlása révén.
dec. 19
13:51
A Blikk szerint 15 millióért játszik a női kézilabda-válogatott (Sport365)
A franciák elleni győzelem 15 millió forintot hozna a konyhára a válogatott játékosoknak és a szakmai stábnak - írja a Blikk.
dec. 19
13:53
Századvég: kiemelkedő gazdasági növekedés várható Magyarországon (Infostart)
Európai uniós viszonylatban is kiemelkedő gazdasági növekedést vár 2014-re Magyarországon a Századvég Gazdaságkutató Zrt. - közölte a kutatóintézet az MTI-vel pénteken.
dec. 19
13:53
Szijjártó Péter: Magyarországnak stabil, erős Ukrajnára van szüksége (Infostart)
Magyarországnak, mint szomszédos országnak stabil, gazdaságilag erős Ukrajnára van szüksége - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kijevben sajtótájékoztatón, amelyet ukrán kollégájával, Pavlo Klimkin külügyminiszterrel tartott megbeszélésüket követően.
dec. 19
13:54
Váratlanul gyengült a forint - meddig maradnak a szankciók? (Privátbankár)
Váratlanul esni kezdett a forint - óriási állami löketet kaphat az orosz bankszektor – Angela Merkel az orosz szankciókról nyailkozott – Orbán Viktor szerint Oroszország fontos tényező marad.
dec. 19
13:57
Médiaműhely nyílt Szegeden (Kreatív Online)
Apple gépekkel vértezte fel az NMHH.

Keresés