2014. december 2. kedd

dec. 2
17:26
Gyurcsány: Léket kapott a keleti nyitás politikája (Gondola)
Gyurcsány Ferenc szerint az, aki "az egyre gyengülő és elszigetelődő" Oroszországra építi Magyarország külpolitikáját, kudarcra ítéli saját hazáját
dec. 2
17:28
Rebeka a dugókért is aggódik (Gondola)
dec. 2
17:30
"Csak bebarnult a bőre?" - 10 évig nem tudták, hogy elcserélték őket (Alternatív Energia)
Sophie csodálkozott, hogy a hófehér bőrrel született Manon bőre sötétebb lett.
dec. 2
17:30
Zárolták Simon Gábor bankszámláját (Gondola)
A Központi Nyomozó Főügyészség még februárban elrendelte az MSZP volt elnökhelyettese, Simon Gábor bécsi bankszámlájának ideiglenes zárolását.
dec. 2
17:32
Kész Zoltán mögé áll az MSZP is (Alternatív Energia)
Továbbra is úgy tudjuk, hogy Simicska Lajos fenntartja indulási szándékát.
dec. 2
17:33
EXIM képviselet nyílt Kecskeméten (ProfitLine)
A mai napon megnyílt a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt EXIM közép-alföldi regionális képviselete Kecskeméten. A Magyar Kormány exportösztönző stratégiájával összhangban a cél, hogy az állami pénzintézet hatékony finanszírozási és biztosítási konstrukciókat szolgáltasson a magyar exportőrök számára, ezáltal támogassa külpiacra lépésüket, exporttevékenységüket, így segítve elő a…
dec. 2
17:33
Szorosabb együttműködést ígér a honvédség és a rendőrség (ATV)
Együttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium (HM) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A kedden aláírt szerződés lehetővé teszi a két szervezet szorosabb és hatékonyabb együttműködését többek között tűzszerészeti, búvár, missziós, katasztrófavédelmi, rendészeti, földi és légi kutatási feladatokban.
dec. 2
17:33
Darts: Van Gerwen és Phil Taylor csak a döntőben találkozhat (Agroinform)
Két hét és kezdődik a világbajnokság Londoban. A két nagy sztár csupán a döntőben találkozhat.
dec. 2
17:35
Megkezdte romániai látogatását az IMF-EB küldöttség (ProfitLine)
Megkezdte romániai látogatását a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) közös küldöttsége, amely a jövő évi román költségvetésről tárgyal a román hatóságokkal.
dec. 2
17:35
Gyorsreagálású erőt hoz létre a NATO (ATV)
Átmeneti gyorsreagálású kontingenst hoz létre a NATO a Spearhead Force névre keresztelt, akár két napon belül bármelyik tagállamban bevethető, úgynevezett nagyon magas készültségi szintű közös harci egység felállásáig - közölte kedden Brüsszelben a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg.
dec. 2
17:36
Az Alkotmányvédelmi Hivatal jelentést készít a Simon-ügy nemzetbiztonsági vonatkozásairól (Infostart)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összefoglaló jelentést készít a jövő hétre arról, hogy a Simon-ügynek milyen nemzetbiztonsági vonatkozásai vannak.
dec. 2
17:36
Mélypont felé vette az irányt a forint, zuhan a rubel (Portfolio)
A délelőtti stabilitás után délután mérsékelt gyengülést láttunk a forintnál, így az euróval szemben háromhetes mélypont közelébe, 307,5-ig süllyedt. A dollár ereje miatt mindez azt jelentette, hogy...
dec. 2
17:36
Sztárjátékos igazolhat Magyarországra (Sport365)
Sajtóinformációk szerint Nikolaj Markussen februárban a MOL-Pick Szeged csapatához szerződhet.
dec. 2
17:36
Az állam maga is beszáll a trafikbizniszbe (444.hu)
Egy gazdasági bizottsági javaslat szerint a jövőben az állam maga is gyakorolhatná a kiskereskedelmi ellátást.
dec. 2
17:37
Megszavazta az USA az új budapesti nagykövetét (ATV)
A washingtoni szenátus 52-42 arányban megszavazta Colleen Bradley Bell nagyköveti kinevezésének megerősítését. A szavazáson John McCain republikánus szenátor élesen bírálta Orbán Viktort, a neofasiszta diktátor jelző is elhangzott, bár többszöri meghallgatás után sem egészen világos, hogy Putyinra, vagy Orbánra értette azt.
dec. 2
17:42
Doppingos atlétát segített a műkorcsolya-világbajnok (Blikk)
Róma — Elfogadhatatlannak és egyben valótlannak is nevezte az ellene felhozott doppingvádat Carolina Kostner (27), a világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázó, akit bűnsegédként négy év három hónap eltiltásra ítélhet az Olasz Olimpiai Bizottság.
dec. 2
17:42
Papíron kell jelentkeznie a reklámközzétevőknek (Kreatív Online)
Az adóhatóság december 2-án adott ki erről közleményt.
dec. 2
17:51
A fekete péntek beragyogta az autóeladásokat Amerikában (Infostart)
A fekete péntek előtti hetek promóciói nagyban hozzájárultak a General Motors (GM) és a Chrysler rekordeladásaihoz az Egyesült Államokban novemberben.
dec. 2
17:54
Ez az öt maffia uralja a világot (Blikk)
Mivel keresnek vagyonokat a nemzetközi szindikátusok? Melyik nemzet maffiózói milyen gazdasági területet ellenőriznek? Jürgen Roth német szakértő – aki nemrégiben könyvet írt a szervezett bűnözésről – a Bildnek tárta fel az összefüggéseket.
dec. 2
17:56
Webber jó képet vágott Barrichellónak (Blikk)
Sao Paulo — A barátra a legnagyobb bajban is lehet számítani! A brazil hatórás megbízhatósági futamon körülbelül 300 kilométer/órás sebességnél egy autónak, majd a falnak és a szalagkorlátnak ütköző, kórházba kerülő Mark Webbert (38) az elsők között látogatta meg Rubens Barrichello (42).
dec. 2
17:58
Túlélték! 40 percig voltak a folyóba zuhant autóban (Blikk)
Berlin — Drámai mentőakció zajlott kedd hajnalban a német főváros Köpenick hídjánál, ahonnan négy fiatal zuhant a Dahme folyóba eddig tisztázatlan körülmények között.
dec. 2
18:00
A The Washington Post fanyalog Hosszú Katinka győzelme miatt (Infostart)
A The Washington Post azon fanyalog, hogy az amerikai Katie Ledeckyvel szemben Hosszú Katinkát választotta az év legjobb női úszójának a nemzetközi sportági szövetség, a FINA.
dec. 2
18:00
Megszavazták Colleen Bell nagyköveti kinevezését (Gondola)
Az amerikai szenátus kedden megszavazta Colleen Bradley Bell televíziós producer budapesti nagykövetté való kinevezését.
dec. 2
18:00
Biciklipumpával sterilizálnak Indiában (Blikk)
Banarpal — Rozsdás biciklipumpával végzik a sterilizációs műtéteket Indiában, és mint kiderült egy nőgyógyász révén, ez régóta „bevált” gyakorlat arrafelé.
dec. 2
18:06
Se áram, se telefon: mutatjuk, hol van még gond az országban (Privátbankár)
Elsősorban az áramkimaradások okoztak a távközlési szolgáltatásokban is problémát hétfőn és kedden, volt ahol leállt a tévéadás, vagy átmenetileg szünetelt a mobilszolgáltatás.
dec. 2
18:06
Tanóra közben "nyitott rá" a Hír Tv (Kripto Akadémia)
Meddig mehet a média a szenzáció keresésben? - teszi fel a kérdést a PDSZ elnöke.
dec. 2
18:06
Egyre többen töltik szállodákban az ünnepeket (ProfitLine)
Egyre többen töltik a karácsonyi ünnepeket hazai szállodákban és vendéglátóhelyeken - derül ki a maiUtazas.hu utazási portál körképéből, amelynek eredményét kedden juttatta el az MTI-nek. A szállodaszövetség szerint is évről-évre erősödik a karácsonyi forgalom a szállodákban.
dec. 2
18:09
"Portik Tamás keze mindenhová elért" (ATV)
Portik Tamás keze mindenhová elért, boldog lennék, ha csak olajozott volna - mondta tanúvallomásában Portik élettársának édesanyja, négy gyermekének nagymamája az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt folyó büntetőper keddi tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.
dec. 2
18:09
Messiék egy egész várost kaptak Argentínában (Sport365)
Ki gondolná, hogy létezik ilyen város?
dec. 2
18:09
Tényleg Colleen Bell lett az új amerikai nagykövet (444.hu)
Ahogy azt írtuk is délelőtt, és ahogy az gyakorlatilag biztosan borítékolható volt, a szenátus jóváhagyta az új budapesti nagykövet kinevezését. Róla itt lehet többet olvasni. Mi a szenátusi jóváhagyást Goodfriend Twitter-bejegyzéséből tudtuk meg. A tervek szerint amúgy Goodfriend is marad … Folytatás
dec. 2
18:11
Haza akar menni a francia dzsihádista Szíriából, mert elromlott az iPodja (444.hu)
A kegyetlen szent háborúba induló nyugat-európai fiatalok csak szolgának kellenek. Unják és utálják az egészet, de otthon börtön várhat rájuk.
dec. 2
18:12
Szavazz! Ki a legszebb lány a ValóVilágban? (Blikk)
Budapest – Tükröm, tükröm, mondd meg nékem: ki a legszebb a vidéken? Egészen pontosan a ValóVilág 7. villájában, és a tükör helyett ezúttal olvasóinkra bízzuk a döntést!
dec. 2
18:12
Meghalt az ötéves kislány, mert az orvos nem tudta, mi a baja (Blikk)
Southampton - Azért kellett meghalni az ötéves angol Ward Ashammarynak, mert téves diagnózist állított fel nála az orvos, írta a német Bild.
dec. 2
18:12
Az amerikai szenátus megszavazta Colleen Bradley Bell budapesti nagyköveti kinevezését (Infostart)
Az amerikai szenátus 52-42 arányban megszavazta Colleen Bradley Bell televíziós producer budapesti nagykövetté történő kinevezését.
dec. 2
18:14
Reggelizni indult, miután túlélt egy cápatámadást (Blikk)
Mandura – A 13 esztendős ausztrál Cameron Pearman reggelente szörfözni szokott, ám most beleharapott a lábába egy cápa! A támadás után a fiú először hazakerekezett, mert mazsolás kalácsot szeretett volna enni – írja a német Bild.
dec. 2
18:18
Portik keze mindenhová elért az anyósa szerint (Blikk)
dec. 2
18:24
Furcsa mozgás a tőzsdén: áttörjük az álomhatárt? (Privátbankár)
A 30 legfontosabb német tőzsdei részvényt tartalmazó DAX index az utóbbi időben érdekesen mozgott. Hetekig igen gyenge volt, most viszont pár nap alatt megtáltosodott, és gyorsan elérte a bűvös 10 ezer pontot.
dec. 2
18:24
Tűz pusztított egy lakóházban Siófok mellett (Alternatív Energia)
Az ingatlan lakhatatlanná vált, a férfit füstmérgezés miatt vitték kórházba.
dec. 2
18:26
Az egész ország jég alatt, a papírok is befagytak? (Privátbankár)
Enyhe emelkedésben zárta a keddi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A forgalom viszont nagyon alacsony volt.
dec. 2
18:26
Ónos eső - Komoly gondok a mobilszolgáltatóknál is (Alternatív Energia)
A távközlési szolgáltatásban vannak fennakadások az időjárási viszontagságok miatt.
dec. 2
18:27
Lezárult az uniós felügyeleti látogatás Magyarországon (ATV)
Az Európai Unió fizetésimérleg-támogatási programjának novemberi lezárultát követő eljárás keretében az Európai Bizottság tisztviselői november végén felügyeleti látogatást tettek Magyarországon, hogy áttekintsék a friss gazdasági és pénzügyi fejleményeket, valamint szakpolitikai kezdeményezéseket.
dec. 2
18:28
Nem lesz könnyű dolga: ő az amerikaiak új nagykövete (Privátbankár)
Az amerikai szenátus 52-42 arányban szavazta meg Colleen Bradley Bell televíziós producert budapesti nagykövetté.
dec. 2
18:28
Döntöttek - Colleen Bell a budapesti nagykövet (Alternatív Energia)
Ma szavazott véglegesen a washingtoni szenátus.
dec. 2
18:30
Így öltözteti lányát Kim Kardashian (Blikk)
Los Angeles — Fekete műszőrme kabátkába vitte közös fürdőzésre kislányát, North Westet Kim Kardashian (34).
dec. 2
18:30
Ennyien vannak még áram nélkül az ónos eső miatt (Infostart)
Budapesten belül már nincs összefüggően áram nélkül maradt terület - mondta az az InfoRádió kérdésére az ELMŰ-ÉMÁSZ szóvivője.
dec. 2
18:30
Olcsóbbak lesznek az okostelefonok (Portfolio)
A következő években is az Android uralja majd az okostelefon-piacot, az újabb operációs rendszereknek, mint a Tizen, vagy a Firefox, nem sok esélyük van - vélik az IDC elemzői. Az eladások nőnek, az...
dec. 2
18:32
Mikulás-partin énekel Haddaway (Blikk)
Huszonkét éve lett világsláger a What Is Love, és vált ismertté az egzotikus kinézetű Alexander Haddaway (49), aki évek óta az ausztriai Kitzbühelben él, és számtalan retropartin idézi fel a 90-es évek eurodance-őrületének hangulatát. Szombat este a törökbálinti Auchanban lép fel az ingyenes Mikulás-parti.
dec. 2
18:34
Így lazít Détár Enikő (Blikk)
Hévíz — Rekorderek lettek a sztárok! Détár Enikő (50), Németh Lajos (64) és Váczi Gergő (37) közreműködött a világ legnagyobb úszó adventi koszorújának elkészítésében Hévízen, és még a vízre bocsátását sem hagyták másra.
dec. 2
18:36
Madonnára, de jól néz ki, Eszter! (Blikk)
Budapest — Hat centivel magasabb, de Ónodi Eszter (41) a megtévesztésig hasonlít Madonnára (56)!
dec. 2
18:36
Kigyulladt és lakhatatlanná vált egy lakóház Enyingen (Blikk)

Keresés