Novemberben az ötödik egymást követő hónapban csökkent a Japánban gyártott autók száma - közölte pénteken a japán autógyártók képviseleti szerve, a JAMA (Japan Automobile Manufacturers Association)
A rengeteg kérelem ellenére, mégis a szigetországban kell büntetését letöltenie annak a magyar férfinak, aki 2011-ben halálos balesetet okozott, amiben egy brit apa életét veszítette.
Hazai pályán maradt alul nyolc ponttal a címvédő San Antonio Spurs az Oklahoma City Thunderrel szemben az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszában.
Negyedévre előre, rögzített árfolyamon adja ki ingatlanjait moszkvai bérlőinek az osztrál Immofinanz, amely rövid távon nem számít a rubelválság megoldására
Tennessee – A helyi sajtóban nagy érdekesség az az idős házaspár, aki már szeptemberben elkezdi a karácsonyfák állítását, hogy azokkal novemberre végezhessen, majd közszemlére tehesse az érdeklődő látogatók számára.
Új gazdaságösztönző intézkedések bejelentésére készül Abe Sindzó japán miniszterelnök annak érdekében, hogy támogató és munkahelyteremtő programmal mozdítsa ki a recesszióból a világ harmadik...
Hogyan számolhatnak el értékcsökkenést személygépkocsi lízingje esetén a mikrogazdálkodói beszámolót készítő vállalkozások? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia, adó- és könyvviteli tanácsadó szakértőnk válaszolt.
A Pálinkamesterek Országos Egyesületének alelnöke szerint növelni kellene a minőségi magyar pálinka ismertségét, elismertségét, ezzel együtt piaci részesedését bel- és külföldön egyaránt.
Feltehetően füstmérgezés következtében meghalt egy idős férfi péntek délelőtt Vajszlón - tájékoztatta a Baranya megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.
220volt.hu - Boldog karácsonyt! :-) A konzervatív brit napilap pénteki szerkesztőségi cikkében jelentette be döntését, azzal indokolva a választást, hogy Merkelnek központi szerepe volt az idén Európa stabilitásának megőrzésében “a Kelet-Európában újraéledő orosz agresszió közepette”. A The Times írásának címe szerint … Folytatás
Teljesen megdöbbentő rekordok dőltek meg a világban fellelhető kamatok kapcsán. A globális lazaság közepette a Magyar Nemzeti Bank is egészen 2,1 százalékig jutott a kamatok vagdosásával, miközben az...
2014-ben átadásra került az elmúlt évtizedek egyik legmegosztóbb, legköltségesebb - és valljuk be - legfeleslegesebb hazai beruházása, a 4-es metró. Az év folyamán rengeteget foglalkoztunk a főváros...
Angela Merkelt választotta az év emberének a The Times. Az indoklás szerint a német kancellár "a nő, akire szükségünk van a veszélyes férfiakkal teli világban".
1989. december 26. kedd: A román fővárosban estére alábbhagytak a harcok, már alig néhány irányból lehetett csak szórványos lövéseket hallani. Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter meglátogatta a kecskeméti repülőezredet, és tájékozódott az alakulat harckészültségéről.
A hitükért diszkriminált, üldözött és legyilkolt keresztényekért imádkozott Ferenc pápa pénteken a Szent Péter téren az egyház első vértanúja, Szent István ünnepnapján.
Kicsit túltolták a brit közmédiában a karácsonyi hangulatot, legalábbis, ahogy a Guardian érzékelteti, meglehetősen szokatlan a humoráról kevésbé ismert BBC-nél az ilyen aktus: miközben a newsroomban már kezdődik a hírbemondás, a szerkesztőségben álló fát középkorú újságírók visongják körül. Hogy mennyire … Folytatás
Négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott John Scott, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt San Jose Sharks csatára, amiért egy váratlan mozdulattal valósággal kiütötte az anaheimi Tim Jackmant.
A 39 éves Matteo Renzi miniszterelnöki kinevezésével kezdődött és a 89 éves államfő Giorgio Napolitano távozásának bejelentésével ér véget a 2014-es év Olaszországban, amely a váltás esztendejének számított mind a politikában, mind a társadalmi feszültségtől kísért gazdasági döntésekben is.
Minden eddiginél több, összesen ötven szívátültetést végeztek az idén a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.