2014. december 31. szerda

dec. 31
10:45
Esztelen mészárlás Kanadában - gyerekekkel is végzett az ámokfutó (Blikk)
Hét felnőttet és két gyermeket találtak holtan a kanadai Edmonton városban, miután egy férfi – a rendőrség szerint – „esztelen tömeggyilkosságot" hajtott végre - közölte a BBC.
dec. 31
10:45
Magyar államadósság: 80,3% a harmadik negyedévben (ProfitLine)
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a bruttó hazai termék (GDP) 80,3 százalékát tette ki 2014 harmadik negyedévének végén, 2,6 százalékponttal alacsonyabbat az előző negyedévinél - közölte a pénzügyi számlák második becslése alapján szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
dec. 31
10:45
40 ponttal nyert az NBA legjobb csapata (Sport365)
A listavezető Golden State Warriors hazai pályán negyven ponttal legyőzte a sereghajtó Philadelphiát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság keddi játéknapján.
dec. 31
10:47
Jelentősen nőtt idén a közbeszerzések száma (ProfitLine)
A közbeszerzések száma mintegy egynegyedével nőtt, értéke viszont kismértékben csökkent az idén a múlt évihez képest - mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság alelnöke, az MTI-nek adott interjúban.
dec. 31
10:51
Léggömbökkel terjesztenék Észak-Koreában Az interjút (Gondola)
Egy dél-koreai aktivista léggömbökkel akar Észak-Koreába juttatni százezer példányt Az interjú című amerikai filmvígjátékból, amely kigúnyolja a kommunista ország vezetőjét, Kim Dzsong Unt
dec. 31
10:51
ENSZ BT-döntés - Izrael elégedett (Alternatív Energia)
A palesztinok várhatóan ismét az ENSZ BT-hez fordulnak a jövő hónapban.
dec. 31
10:53
Újévi csobbanás a Balatonban Szigligeten (Gondola)
Napok óta törik a jeget a Balatonon Szigliget partjainál a 4. újévi csobbanáshoz, amelyre több mint háromszáz résztvevőt várnak - tájékoztatta Balassa Balázs, a település polgármestere az MTI-t
dec. 31
10:57
Itt vannak a legfrissebb államadósság adatok (Portfolio)
A harmadik negyedév végén (immár az új GDP-módszertan szerint számolva) 80,3%-os volt a GDP-arányos államadósság. 2013 végén 77,3%-on állt a mutató, vagyis az utolsó negyedévben több mint 3...
dec. 31
10:57
Kazahsztánba szállítottak Guantánamóról foglyokat (ATV)
Még 127 őrizetes maradt a kubai Guantánamói-öbölben működő amerikai haditámaszponton lévő börtönben, amelynek bezárására Barack Obama amerikai elnök már évekkel ezelőtt ígéretet tett.
dec. 31
10:59
Sínek törtek el a rettentő hidegben (ATV)
A hideg miatt több vasútvonalon elromlott a biztosítóberendezés, sínek is eltörtek - közölte a Mávinform sajtóügyeletese szerda délelőtt az MTI-vel.
dec. 31
11:06
Matolcsy emberei ülnek MKB vezetői székeibe – drágult a tankolás (Privátbankár)
Drágult a benzin és a dízel ma hajnalban – elküldik az MKB vezetőit, a jegybank emberei ülnek a vezetői székekbe – most telt ház van a szállodákban, de már 2015 miatt aggódnak a hotelesek.
dec. 31
11:06
Törnek a vasúti sínek a hideg miatt (Infostart)
A hideg miatt több vasútvonalon elromlott a biztosítóberendezés, sínek is eltörtek - közölte a Mávinform sajtóügyeletese szerda délelőtt az MTI-vel.
dec. 31
11:06
Győrfi Pál: Idén egymillió embernek nyújtott segítséget a mentőszolgálat (444.hu)
Az év során ellátott betegek közül sokan karácsonyi lapot küldtek a mentőszolgálatnak, és jellemző az is, hogy az év utolsó napján felhívják a 104-et a jókívánságaikkal. Bár köszönik, hogy az emberek gondolnak rájuk, azt kérik, ne terheljék ezt a telefonszámot.
dec. 31
11:08
Holnaptól a tiéd is Radnóti Miklós összes verse (444.hu)
2015. január 1-től közkincs lesz a munkássága az egyik legnagyobb magyar költőnek, akit a közhatalom gyakorlói öltek meg.
dec. 31
11:09
Súlyos pénzbírság folyók szennyezéséért (Blikk)
dec. 31
11:15
1,2 milliárdos bírság a bankoknak: ez fájni fog (Pénzcentrum)
2014 a devizahitelek rendezésének éve volt....
dec. 31
11:15
Idén is szórták a pénzt az önkormányzatok! (Portfolio)
A közbeszerzések száma mintegy egynegyedével nőtt, értéke viszont kismértékben, tíz százalékkal csökkent az idén a múlt évihez képest. Az eljárások és az értékek terén az önkormányzatok és...
dec. 31
11:15
Szerethető divattraktor – Nissan Juke 1.5 dCi (2014) teszt (Auto Pult)
A Nissan divatautóját, a rétegmodellsége ellenére komoly népszerűségnek örvendő Juke-ot közel négy év szolgálat után elérte a frissítés szele: idén márciusban, a Genfi Autószalonon bemutatkozott a ráncfelvarrott kivitel, ami a leleplezést követően mintegy fél évvel a magyarországi piacon is felbukkant.
dec. 31
11:15
Rendőr sérült meg egy balesetben Budapesten (ATV)
Balesetben megsérült egy rendőr Budapest VI. kerületében, a Ferdinánd hídon - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI megkeresésére.
dec. 31
11:17
Mit várnak a profik 2015-re? (Portfolio)
Sok változás volt idén a befektetési alapok piacán, így év végi felmérésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy az alapkezelők szerint melyek voltak az elmúlt év és melyek lesznek a következő év...
dec. 31
11:17
Sarkvidéki hideg van Horvátországban (ATV)
Rendkívüli hideg uralkodott Horvátországban szerdára virradóra, egyes helyeken mínusz 20 fokot mértek. A sarkvidéki hideg tovább fokozódik - írta a Jutarnji List című napilap.
dec. 31
11:18
Megállt a benzin áresése - drágul az üzemanyag (ProfitLine)
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 336-337 forintra, a gázolajé 360-361 forintra nőtt.
dec. 31
11:18
A kilenc meccsből kilencet elvesztő Oilers verte meg a címvédőt (Sport365)
A címvédő Los Angeles Kings szétlövésben kikapott az előző kilenc mérkőzését elvesztő Edmonton vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga keddi játéknapján.
dec. 31
11:24
Oroszok nyernek? Heten indulnának rohadó metrókocsik felújítására (Privátbankár)
Megérkeztek a jelentkezések az M3 metróvonal járműparkjának felújítására irányuló tenderen való részvételre – közölte a BKV. Heten vannak. Csak nem oroszok fognak nyerni?
dec. 31
11:24
Így közlekedhet Budapesten 2015 első napjaiban (Infostart)
2015. január 1-jén, csütörtökön a járatok a munkaszüneti (vasárnapi) menetrend szerint közlekednek.
dec. 31
11:24
Törvényi változások, nyugdíj, tiltakozások - a legforróbb témák 2014-ben (HR Portál)
Objektív mérőszámok is mutatják, hogy mi érdekelte leginkább a HR Portál olvasóit a 2014-es évben. Legolvasottabb cikkeinkből válogatunk.
dec. 31
11:27
Rendőr sérült meg egy balesetben Budapesten (Blikk)
dec. 31
11:27
Rendőr sérült meg egy balesetben (Kripto Akadémia)
Egy autós nem vette észre.
dec. 31
11:33
Fantasztikus felvétel: Drónnal a Balaton jégtáblái felett (ATV)
Drónnal is sikerült megörökítenie az Időkép szerkesztőségének a viharos, hullámzó Balaton befagyásának folyamatát. A videó roppant érdekes és látványos lett, érdemes megnézni.
dec. 31
11:39
Melltartóban parádézott az énekesnő! (Blikk)
Kiesa Rae Ellestad (25), vagy ahogy többen ismerik, Kiesza szokás szerint nem szégyenlősködött a színpadon.
dec. 31
11:39
Nagyon kemény, ami a határon történik (444.hu)
Tavaly majdnem annyi illegálisan érkezett menedékkérő érkezett Magyarországra, mint az előző 10 évben.
dec. 31
11:42
Ezek az autópályák maradnak ingyenesek - térképen mutatjuk, hol kell fizetni (Privátbankár)
Az M0-s és az M1-M7 bevezető szakaszai is fizetőssé válnak januártól. Holnaptól tehát az autópályát vagy autóutat jelző tábla a fizetős szakasz kezdetét is jelöli. Van néhány kivétel ugyan, de szinte az összes autópálya fizetős lesz - elkészültek a térképek, hogy pontosan hol kel fizetni.
dec. 31
11:42
Előbb repüljön a Balaton jege fölött, utána korcsolyázzon! - videó (Infostart)
Még nem lehet korcsolyázni a Balatonon, és ezt rendszeresen ellenőrzik a rendőrök! Hallgasson a balatoni vízirendészet osztályvezetőjére, akit az InfoRádió kérdezett. Amíg biztonságosra fagy a tó, addig nézzék az Időkép drónjának azt a filmjét, amelyet a Balaton jegének hízásáról vettek fel.
dec. 31
11:44
Nemrég a halálhírét keltették, de egyre erősebb, mi az? (Privátbankár)
Az euró, ugyanis hiába beszélnek az eurózóna összeomlásáról, az övezet még mindig új államokkal bővül: most Litvánia csatlakozott.
dec. 31
11:45
Rendkívüli hideg van Horvátországban is (Blikk)
dec. 31
11:45
Íme, a magyarországi rekordfagyok! (Blikk)
Várjuk az elmúlt évek leghidegebb szilveszter éjszakáját, de a most várható mínusz 13 fok körüli éjszakai hőmérsékletek, illetve a leghidegebbnek jósolt, havas tájakon lehetséges mínusz 20 fok körüli fagyoknál Magyarországon is volt már hidegebb.
dec. 31
11:51
A vagyonvédelmi rezsióradíj minimuma 1929 forint lesz jövőre (ProfitLine)
A kormány 1929 forintban állapította meg a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíjat 2015-re.
dec. 31
11:51
Az új évtől tilos a szolizás Ausztráliában (ATV)
Tilos lesz a szoláriumhasználat Ausztrália legtöbb szövetségi államában csütörtöktől. A világon itt az egyik legmagasabb a bőrrák előfordulási aránya.
dec. 31
11:51
A passz, amire a szurkolók sem számítottak (Sport365)
Dewayne Dedmon igazán érdekes passzal lepte meg csapattársát és pálya mellett békésen üldögélő szurkolókat is.
dec. 31
11:57
Ezeken az utakon kell fizetni csütörtöktől - már azt is tudjuk, hogyan! (Blikk)
Január 1-jétől lesz fizetős a Budapestet elkerülő M0-s körgyűrű egy része. A most közreadott térképen az is látszik, hogy a városba bevezető autópályaszakaszok mellett a 4-es főút körgyűrűn belüli szakasza sem lesz már ingyen.
dec. 31
12:00
Magyarország turisztikai sikertörténetet ír – vagy mégsem? (Privátbankár)
Magyarország turisztikai teljesítménye jelentősen meghaladja a világátlagot, a számok ütemes növekedést mutatnak. Ezzel együtt sem vagyunk éppen egy turisztikai nagyhatalom, a legtöbb európai ország előbbre tart.
dec. 31
12:03
Alig változott a forintárfolyam (Alternatív Energia)
A forint az év eleje óta 5,3 százalékkal gyengült az euróval szemben.
dec. 31
12:09
Alig változott szerdán a forintárfolyam (Infostart)
Alig változott a forint árfolyama szerdán az előző estihez képest.
dec. 31
12:09
Káosz a hideg miatt: nem érdemes vonatra szállni (Pénzcentrum)
Több vasútvonalon elromlott a biztosítóberendezés, sínek is eltörtek....
dec. 31
12:09
Gyanúsan mozdulatlan a forint az év utolsó napján (Portfolio)
A forint már a nyitást követően elérte a 315 forint alatti kurzust a közös európai fizetőeszközzel szemben, ami - tudomásunk szerint - elegendő ahhoz, hogy teljesüljön a kormány adósságszabálya. A...
dec. 31
12:09
Öngyilkos merénylő robbantott Jemenben, sokan meghaltak (ATV)
Felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő szerdán Jemenben egy síita húszi összejövetelen. A merényletnek legkevesebb 33 halálos áldozata és sok sebesültje van - közölték jemeni egészségügyi források.
dec. 31
12:11
Megint csúszik Buda legfontosabb beruházása? (Portfolio)
November 24-én megtörtént az, amire budai lakosok tízezrei vártak évek óta: végre aláírták a kivitelezési szerződést a Széll Kálmán tér felújítására. Akkor azt ígérték, hogy még 2014-ben elkezdődik...
dec. 31
12:11
Macska mentette meg egy család életét az égő házban Ausztriában (ATV)
Macska mentette meg egy család életét az égő házban Ausztriában szerda hajnalban - közölte az osztrák rendőrség.
dec. 31
12:21
Úgy tűnik, maradnak a medvék (Gondola)
Több hír is érkezett 2014-ben magyarországi erdőkben felbukkanó medvékről, és szakemberek szerint ez így lesz a jövőben is
dec. 31
12:21
Mínusz 30 fok is volt Romániában (Kripto Akadémia)
Erdélyben fél évszázados hidegrekordot várnak. Horvátországban "csak" mínusz 20 fokot mértek.

Keresés