2014. december 7. vasárnap

dec. 7
6:21
A devizahitelesekkel kapcsolatosan újra módosult a végrehajtási törvény (ProfitLine)
December 6-án lépett hatályba a végrehajtási törvény újabb módosítása, amely kimondja: nem akad meg a devizahiteles lakással kapcsolatos végrehajtás akkor, ha a végrehajtást helyi önkormányzat, illetve az önkormányzat vagy az állam kizárólagos tulajdonában lévő cég kéri, vállalva az ingatlan felújítását és munkaerő-piaci célú bérbeadását.
dec. 7
6:27
Ezekre mindenképpen figyeljen a karácsonyi ünnepléskor! (ATV)
Akár 10 perc alatt teljesen kiéghet egy lakás, ha tűz keletkezik - hívják fel rá a figyelmet a katasztrófavédők. Ilyenkor a karácsonyi időszakban jóval gyakoribbak a tűzesetek az adventi koszorúk és a karácsonyfák miatt. Évente legalább 50 ilyen eset történik. A katasztrófavédelem most egy szimulációs gyakorlattal hívta fel az emberek figylemét arra, hogy legyenek óvatosabbak. További…
dec. 7
6:45
Meggyűlhet a baja az iparűzési adózással, ha erre nem gondol (Adózóna)
Meglepődve tapasztalta olvasónk, hogy be kellett volna jelentkeznie az önkormányzatnál az iparűzési adó alá egy olyan társaságnak, amely megvásárolt egy lakást irodának, de semmilyen bevételszerző tevékenységet nem folytatott. Kérdésére Szipszer Tamás adótanácsadó szakértőnk válaszolt.
dec. 7
6:45
Asszad: nem sikeresek az Iszlám Állam elleni légicsapások (ATV)
Az offenzíva kezdete óta adott első interjújában Szíria vezetője közölte: „nincs észrevehető változás” Szíria földjén.
dec. 7
6:54
Nyomoznak az RTL Klub ellen (Blikk)
dec. 7
7:03
A nap fotója: Katinka a mélyhűtőben (Sport365)
Van 5-10 perc egy-egy nap, ami nem a legkellemesebb Hosszú Katinkának: ilyenkor kötelezően elmerül egy kád jeges vízben, és nagy erőkkel vacog.
dec. 7
7:06
Vastapsot kapott a Kolonics Györgyről készült film (Infostart)
Vastapsot kapott, többen pedig meg is könnyezték a Kolonics Györgyről, a hat évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt olimpiai bajnok kenus legendáról készült egész estés dokumentumfilmet a díszbemutatón.
dec. 7
7:06
Pataky Attila: A devizahitelek miatt kerülik az ufók Magyarországot (Pénzcentrum)
A frankhitelek és a magyar államadósság az oka, hogy kerülik a Kárpát-medencét....
dec. 7
7:12
Tóth Andi nem pasizik (Blikk)
dec. 7
7:21
Görög török együtt hörög (Infostart)
Országaik kapcsolatának mélyítése mellett tett hitet Görögország és Törökország kormányfője szombaton Athénban, ahol kerülték vitás ügyeiket, és az energetikai együttműködést hangsúlyozták.
dec. 7
7:27
Sok hazai makrogazdasági adat lesz a jövő héten (ProfitLine)
Több fontos hazai makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, köztük az államháztartás novemberi egyenlege, a novemberi fogyasztói árindex, továbbá az októberi részletes ipari termelési adatok.
dec. 7
7:42
Bedák Zsolt megvédte Európa-bajnoki címét (Infostart)
Bedák Zsolt megsérült, ám pontozással simán legyőzte az orosz Ruszlan Bercsukot, ezzel megvédte a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú Európa-bajnoki címét a Ferobox Event és az M1 profi ökölvívó gáláján, a budakalászi sportcsarnokban.
dec. 7
8:06
Nem minden innovációból lesz tömegtermék (Infostart)
Az innovációk ötöde válik sikeres tömegtermékké a bevezetést követő egy évben Magyarországon - derül ki a GfK Piackutató és az Év Terméke Díj közös felméréséből, amelyet az MTI-hez is eljuttattak.
dec. 7
8:09
OTP Bank Liga: a 17. forduló eredményei, a tabella és a góllövőlista állása (Sport365)
Lejátszottak az OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati mérkőzéseit. Íme a bajnokság állása.
dec. 7
8:11
C. Ronaldo a mesterhármasok rekordere lett (Sport365)
A listavezető Real Madrid Cristiano Ronaldo mesterhármasával nyert a vendég Celta Vigo ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szombati játéknapján.
dec. 7
8:12
Kétezer-hétszáz újabb orosz fogoly (Kripto Akadémia)
Gigászi harcok Oroszlengyelországban. A betörő ellenséget visszavertük. Höfer vezérőrnagy jelentése a frontról. Száz éve írtuk
dec. 7
8:15
Kitüntetés kapott a flow-teória megalkotója (Infostart)
Átnyújtotta a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést Áder János köztársasági elnök felhatalmazásával Csíkszentmihályi Mihály pszichológiaprofesszornak szombaton Los Angelesben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
dec. 7
8:15
Mire jó egy depressziós zebrahal? (ATV)
Laboratóriumok, egyetemi kutatócsoportok és cégek százai váltottak az elmúlt években kísérleti modellállatot. Nyugat-Európában és világszerte használják már úgy a tudományos kísérleteknél a zebrahalat (Danio rerio), akár csak korábban az egeret. Ez a hirtelen popularitás robbanásszerű technológiai fejlődést eredményezett mind a biológia (génmanipuláció és klónozás), mind a technológia (robotika)…
dec. 7
8:17
Elhunyt Varga István világválogatott kézilabdás (ATV)
Varga István világválogatott kézilabdás szombaton késő este elhunyt Debrecenben - közölte a sportember barátja az MTI-vel.
dec. 7
8:24
Bedák Zsolt megvédte Európa-bajnoki címét (Blikk)
dec. 7
8:26
Sínen hagyott autóval ütközött a HÉV Tökölön (Blikk)
dec. 7
8:30
Bedák Zsolt megvédte Európa-bajnoki címét (Alternatív Energia)
Bedák bal szeme felett csúnyán felrepedt a bőr, a mérkőzésvezető pedig beszüntette az ütközetet.
dec. 7
8:30
Kik nyernek sokat a zuhanó olajon? (ProfitLine)
A csökkenő olajár miatt kialakult helyzet legnagyobb nyertesei a nagy üzemanyag-felhasználók, például a légitársaságok, és a háztartások - írta legfrissebb előrejelzésében a Saxo Bank.
dec. 7
8:32
Személyautónak ütközött egy HÉV-szerelvény (Alternatív Energia)
Senki sem sérült meg.
dec. 7
8:33
Meghalt Varga István (Spa Trend Online)
"Elment a bombázó."
dec. 7
8:33
Autó égett ki és gázpalackok robbantak fel egy zalai melléképület tüzében (ATV)
Több gázpalack felrobbant, egy autó pedig kiégett annak az egervári melléképületnek a tüzében, amely miatt 40 fogyasztónál az áramszolgáltatás is szünetel - közölte szombat este a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
dec. 7
8:33
A számolási zavar (diszkalkulália) (WebBeteg)
A tanulási zavar egyik típusában a diáknak nem okoz problémát az írás vagy az olvasás, annál komolyabb dilemmái adódnak, amikor matematikai példák értelmezésére, megoldására kerül sor.
dec. 7
8:34
Labdarúgó NB I - Eredmények (Alternatív Energia)
dec. 7
8:35
Összesett majd azonnal meghalt egy amatőr focista - felvétel (ATV)
Összeesett és szinte azonnal meghalt egy 42 éves amatőr focista a Somogy megyei Nagybajomban egy teremfoci mérkőzésen. A helyszínen volt egy orvos és egy mentőtiszt is, ők azonnal megpróbáltak segíteni amikor rosszul lett a kaposvári férfi, de már nem tudták megmenteni az életét. A csapattagok megdöbbentek; nem értik mi történhetett az egészségtől kicsattanó, sportos emberrel. További információk…
dec. 7
8:37
Személyautónak ütközött egy HÉV-szerelvény Tökölön (ATV)
Egy, a pályán veszteglő személyautónak ütközött egy menterend szerint HÉV-járat Tökölön, a Csépi úti átjáróban, de személyi sérülés nem történt a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint.
dec. 7
8:39
Azonosították az egyik eltűnt diák összeégett holttestét (ATV)
Azonosították a Mexikóban szeptemberben elrabolt 43 diák egyikének a holttestét - jelentette be egy illetékes helyi idő szerint még szombaton.
dec. 7
8:42
Holtan találták meg az eltűnt diákot (Blikk)
Azonosították a Mexikóban szeptemberben elrabolt 43 diák egyikének a holttestét - jelentette be egy illetékes helyi idő szerint még szombaton. A diákokat a polgármester utasítására hurcolták el és adták át egy drogbandának.
dec. 7
8:42
Súlyos veszteség árán nyert a manchesteri csapat (Sport365)
A címvédő Manchester City hazai pályán 1-0-ra nyert az Everton ellen az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szombati játéknapján.
dec. 7
8:48
Elkél ma az esernyő (Alternatív Energia)
Az Alpokalján és a Bakonyban havas eső is eshet.
dec. 7
8:51
DK: Bukott bankár felel az államadósságért! (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank elrendelte a Széchenyi Kereskedelmi Bank végelszámolását, mert a banknál lefolytatott vizsgálatai során súlyos szabálytalanságokat tárt fel. A betéteseket az Országos Betétbiztosítási Alap fogja kárpótolni 30 millió forintos felső összeghatárig. A becsődölt bank többségi tulajdonosa az a Töröcskei István, aki egyben az Államadósság Kezelő Központ elnöke is. - írja…
dec. 7
9:00
"Felébresztették" a New Horizons amerikai űrszondát (Infostart)
"Felébresztették" szombaton az eddig alvó üzemmódban haladó New Horizons amerikai űrszondát, amely a Plútó felé tart.
dec. 7
9:00
Sikeresen leszállt az Orion (Gondola)
A jövő amerikai űrhajója négy óra negyven perces tesztrepülés után ereszkedett a Csendes-óceán vizébe
dec. 7
9:02
Átértékelte európai energiapiaci stratégiáját a Gazprom (Gondola)
A Déli Áramlat földgázvezeték-projekt meghiúsulása miatt felülvizsgálta európai energiapiaci stratégiáját a Gazprom
dec. 7
9:03
Eljött a Mikulás a hazai tőzsdére (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma magasabb volt az előző hetihez képest, a vezető részvények ára emelkedett, a BUX is nőtt. A BÉT részvényszekciójának forgalma 19,6 milliárd forint volt az előző heti 17,3 milliárd után. A BUX 2,32 százalékkal emelkedett egy hét alatt, pénteken 17 751,87 ponton zárt.
dec. 7
9:04
Kóti Árpádot köszöntötték Debrecenben (Gondola)
A népszerű színész idén kapott Kossuth-díjat, betöltötte 80. életévét, és december 1-jén a nemzet színészévé választották a november 7-én elhunyt Gera Zoltán helyére
dec. 7
9:05
Kimerült a kazáncsere pályázatok kerete a dél-dunántúli régióban (ProfitLine)
A forrás kimerülése miatt határozatlan időre felfüggesztik a kazáncsere pályázatokat a dél-dunántúli régióban, a jelentkezéseket december 7-én 8 óráig be lehet még adni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombaton az MTI-vel.
dec. 7
9:06
Nincs kötelező nyitva tartás, és nincs kötelező zárva tartás (Alternatív Energia)
Így gondolkodtak a kérdésről az "átkosban". 25 éve írta a Népszava
dec. 7
9:09
Azonosították az egyik eltűnt mexikói diák holttestét (Infostart)
Azonosították a Mexikóban szeptemberben elrabolt 43 diák egyikének a holttestét - jelentette be egy illetékes helyi idő szerint még szombaton.
dec. 7
9:09
A republikánusok tovább erősítették szenátusi többségüket (ATV)
Tovább erősítették többségüket szombaton a republikánusok az amerikai szenátusban, miután Louisiana államban a szenátusi választások második fordulójában a republikánus Bill Cassidy legyőzte a demokrata Mary Landrieut.
dec. 7
9:15
Ki állítja meg a Bayern Münchent? (Sport365)
A címvédő és veretlenül éllovas Bayern München 1-0-ra legyőzte hazai pályán a forduló előtt a harmadik helyen álló Bayer Leverkusent a német labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szombati rangadóján.
dec. 7
9:18
A közmunkás aligha lesz aktív banki ügyfél (Privátbankár)
A bankképes korban lévő lakosság alig fele bankol aktívan hazánkban, e tekintetben a foglalkoztatottság bővülése sem segít, mert a közmunkások nem fognak bankolni - véli Bába Ágnes. A K&H vezérigazgató-helyettese szerint ugyanakkor Magyarország nem számít túlbankosodottnak.
dec. 7
9:18
Azonosították a meggyilkolt diák holttestét (Gondola)
Az összeégett tetemet a DNS-e alapján azonosították. A hullát egy szeméttelepnél találták
dec. 7
9:20
Nagykeresztet kapott Csíkszentmihályi Mihály (Gondola)
Átnyújtotta a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést Áder János köztársasági elnök felhatalmazásával Csíkszentmihályi Mihály pszichológiaprofesszornak szombaton Los Angelesben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere
dec. 7
9:22
Tűzifa lesz a jégtől kifordult fákból (Gondola)
A hét eleji ónos eső miatt kidőlt fákat és leszakadt ágakat az erdészetek várhatóan kedvezményes áron, a szociális tűzifaprogramban értékesítik majd, de az akció legkorábban csak januárban, a károk felmérése után kezdődhet
dec. 7
9:24
Kérdezd a Spoon-t! - Kiestek az X-Faktorból (Blikk)
Egyéniben és duettekben is bizonyítaniuk kellett a hétvégén az X-Faktor döntőseinek. A Spoon-nak nem sikerült.

Keresés