Nagyot ugrott a GDP - az inflációról is jelentett a KSH - erősödik a forint az euróhoz képest - vége a csődeljárásnak a Pápai Húsnál - vége lehet az otthoni pálinkafőzésnek - drágult a benzin a gázolj ára most nem változott - Nézze meg itt >>
A határidő közeledtével arról kell dönteni, hogy kívánjuk-e az adóhatóság segítségét, közreműködését kérni a bevallásunk elkészítése során. Tavaly ezzel a lehetőséggel már majdnem 290 ezren éltek, ami az összes bevalló közel 6 százalékát jelentette. Azon adózóknak, akik az szja bevallásukat a NAV-al készítenék, el a 1353NY számú nyilatkozatot kell kitölteniük.
Napok alatt az ország kedvence lett Nótár Mary, mégis alig tudunk az életéről valamit. Sorozatunk ezt a hiányt pótolja. Az ötödik részből kiderül, hogy a szerelmi élete sem hétköznapi.
Miközben Valentin-napon kezdetét vette az Oscar-szavazatok leadása, az Amerikai Filmakadémia a 86. díjkiosztó előtti izgalom fokozására először szervez koncertet az Oscar-jelölt filmzenékből és betétdalokból a szerzők és előadók részvételével.
Közzétette a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó eredményszámait a MOL horvát leányvállalata, az INA, ezek összességében arról árulkodnak, hogy az október-december közti időszak meglehetősen gyenge...
Németország parlamenti jóváhagyást követően részt vehet a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésében - jelentette ki a német külügyminiszter pénteken az orosz vendéglátójával, Szergej Lavrovval közösen tartott moszkvai sajtótájékoztatón.
A magyar gazdaság a következő hónapokban még jobban fog teljesíteni - úgy is mondhatjuk, a magyar gazdaság köszöni szépen, jól van - kommentálta a mai GDP-adatokat Varga Mihály. A deflációtól nem félnek, az orosz hitelszerződést szerdán elfogadhatják.
Elutasította a Pesti Központi Kerületi bíróság első fokon Szebenyi István keresetét, amelyben 12,5 millió forintot kért az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK). A pénzre, mint a móri mészárlás nyomravezetője tart igényt.
Bronx, New York – Kizuhant harmadik emeleti lakásuk ablakából egy ötéves kislány, aki szülői felügyelet nélkül volt otthon – írja a New York Daily News.
Csoportelső lehet a Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a női mezőnyben címvédő Győr nagy lépést tehet a májusi, budapesti négyesdöntőbe jutásért a hétvégén.
Felelőtlen mutatványt hajtott végre egy brit fiú, hogy lefőzze társait: egy repülőgép pilótafülkéjében kezdett el alkoholizálni, miközben egyik kezével a kormányt fogta.
Bár továbbra is nagyon töredezettnek nevezhető az eurózónás növekedés, 2013. negyedig negyedévében mégis felülmúlta a várakozások a régió növekedése. Negyedéves alapon 0,3 százalékkal bővült az...
A jövőben a cégek vezetői saját vagyonukkal is felelnek az esetlegesen okozott kárért. A felelősségbiztosítás akár 51 százalékos adóterhet is jelenthet, írja a Napi.hu.
A budapesti freestyle Eb-n ötödik helyezett Ujvari Izabella először próbálkozik a futballal csapatban, s rögtön a bajnokaspiráns MTK női együttese hívta meg. Medgyes Péter edző lát benne fantáziát.
Székely László ombudsman szerint a magzati életre vonatkozó védelmi kötelezettség nem "koncepcionális újdonság" a magyar alkotmányos rendszerben. A terhesség-megszakítás hatályos szabályai ezért összhangban állnak az alaptörvény emberi élet védelmére irányuló rendelkezéseivel - olvasható az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Merész akrobatának nevezik a pénteki olasz újságok a miniszterelnöki székbe készülő Matteo Renzit, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkárát azt találgatva, hogyan fogja megvalósítani az általa bejelentett kormányváltást.
Álmosan indult, de 9 óra után felpörgött a kereskedés a forint piacán. A vártnál jobb magyar GDP-adatra valósággal szárnyra kelt a hazai fizetőeszköz.Kitart a forint erősödése 2014.02.14 19:51Kitart...
Németh András lett a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Megbízatása a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia végéig szól - jelentették be a szövetség (MKSZ) pénteki sajtótájékoztatóján.
Michael Schumacher menedzsere, Sabine Kehm csütörtök délután ismét hivatalos tájékoztatást adott a hétszeres világbajnok állapotáról és a család nevében is köszönetet mondott a világ minden részéről érkező támogatásért. Kehm elmondása szerint még mindig tart az ébresztési folyamat.
A Magyar Nemzeti Bank az első öt évben, évi kétmilliárd forinttal, egy nagyszabású közgondolkodási programot indít, amelynek középpontjában a művelődés, az oktatás, a tudomány támogatása és...