A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hét tagja szavazott a jegybanki alapkamat 15 bázispontos csökkentésére és ketten voksoltak a kamat szinten tartására a testület legutóbbi, február 18-i kamatdöntő ülésén - hozta nyilvánosságra a jegybank honlapján szerdán.
Egy autó életében a hatodik év a kritikus, ilyenkor már mindenki az utódról beszél. Ezúttal azonban a tesztünkben is szereplő Volkswagen Scirocco hiába töltötte be hatodik életévét, nem kell aggódnia amiatt, hogy kiírják a történetből. A németek ráncfelvarrással hosszabbítják meg a stílusos kupé életciklusát.
Az E.ON további hazai földgáz-érdekeltségeit és lakossági üzletágát is értékesítheti az állami MVM számára, számolt be ma reggel az Index. Az MVM délelőtt annyit jelzett a portálnak, hogy nem írtak...
Egy japán cég megalkotta a világ legmodernebb vécéjét. Sosem hideg, fel és lecsukja az ülőkét, öntisztító, ráadásul a felhasználót is vécépapír nélkül tisztára mossa, majd megszárítja.
Budapest — A legtöbb történelmi regény szemérmes, akár az erotika kérdését, akár egy ütközet naturális ábrázolását tekintve. Holott a történelem nemcsak mese, sőt elsősorban nem mese – mondta egy interjúban Bán Mór, napjaink legnépszerűbb történelmi regényírója, a Hunyadi-könyvek szerzője.
A feltörekvő régióból a fejlett országok részvénypiacaira áramló pénz miatt idén a fejlett tőzsdéken várható a legjobb teljesítmény. Az óvatos hazai befektetők számára mindezt tőke- és hozamvédett, illetve árfolyamvédett vegyes alapok formájában érdemes kihasználni - hangzott el a K&H Alapkezelő mai sajtótájékoztatóján.
Kedden a DAX bika jellegű ugrással nyitott, és visszapattant a február 4–24-i előremenetel 61,8%-os visszatérési szintjéről. Az index értéke jelenleg az 50 periódusú mozgóátlag közelében található, de ez még messze alul marad a 9700 pontos maximumtól (E1). IronFX napi elemzés: Délben Európában a dollár árfolyama a többi G10 devizához viszonyítva, ismét […]
Az Európai Bizottság szerint a tizenhét vizsgált uniós tagállam közül Horvátországban, Olaszországban és Szlovéniában túlzott a makrogazdasági egyensúlyhiány; Magyarországon is vannak egyensúlytalansági tényezők, ezek mértékét azonban a bizottság nem tartja túlzottnak - közölte szerdán a brüsszeli testület.
A közreműködő szolgáltatónál fellépett műszaki hiba miatt átmenetileg nem üzemel a Magyar Államkincstár (MÁK) Webkincstár felülete – olvasható a MÁK honlapján. A belépéshez szükséges SMS küldést érintő hiba elhárításán dolgoznak, a szolgáltatás helyreállításának várható idejéről az MTI érdeklődésére később ígértek tájékoztatást. A penzcentrum.hu portál azt írta, hogy a műszaki hiba […]
Tetőzött az influenzajárvány Magyarországon - tudta meg az InfoRádió Ócsai Lajostól, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetőjétől. A múlt héten már ezerrel kevesebben fordultak háziorvoshoz influenzaszerű tünetekkel mint az azt megelőző héten. A járvány 3-4 hét alatt lecsenghet.
Az orosz-fehérorosz-kazah vámuniós tagállamoknak mindent el kell követniük annak érdekében, hogy az igen súlyos gazdasági helyzetben lévő Ukrajnát segítsék ki válságból - szólított fel Vlagyimir Putyin a szervezet moszkvai csúcstalálkozóján szerdán.
A Magyar Telekom montenegrói leányvállalata, a Crnogorski Telekom A.D. Podgorica közgyűlést tartott, melyen 17,1 millió euró összegű jegyzett tőke leszállításról határozott. A Magyar Telekom...
A portugál labdarúgó-bajnokságban címvédő FC Porto szerdán bejelentette, hogy megváltak Paulo Fonseca vezetőedzőtől. Ideiglenes megbízással Luis Castro, a B-csapat edzője vette át a „sárkányok" irányítását.
Januárhoz képest kevésbé optimisták az amerikai szolgáltatók - derül ki az ISM februári felmérésének eredményeiből. A főindex értéke 54 pontról 51,6 pontra csökkent, miközben a konszenzus 53,5 pont...
A BUX februárban alulteljesítette a fejlett országok részvényindexeit, némi örömre adhat okot azonban, hogy az előző hónapban az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest emelkedett a forgalom. A...
A hétfői és keddi meglehetősen volatilis kereskedést követően szerdán már viszonylag kiegyensúlyozott kereskedés jellemezte a nemzetközi piacokat. Rendkívüli reakciót még a várttól elmaradó amerikai...
Sok szó esett az utóbbi időben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája reformjáról, különösen a 24 csapatos csoportkör került a fókuszba. Ennek új lendületet adhat, ha végignézzük a 120 meccses szakasz nézőszámait, az előző szezonhoz képest tízszázalékos csökkenés tapasztalható. A legnagyobb nézőszámmal büszkélkedő csapatok között egy németet találunk a top tízben, a THW Kiel viszont biztosan vezeti a…
Tata — Hihetetlen fotó került fel az internetre: nyíllal a nyakában úszkál egy tőkés réce a Cseke-tóban! A madárnak látszólag nincs más baja, „csupán" annyi, hogy egy nyílvessző áll ki a nyakából, azonban a beszámolók szerint a réce teljes nyugalomban úszkál, sőt még repülni is tud.
A fogak romlását nemcsak az elhanyagolt szájhigiéne, vagy a túl sok cukrozott üdítő, édesség okozhatja. A gyermekkorban jelentkező fogromlás reflux betegség jele is lehet.
A Ford nem csak "világautót", hanem minden eddiginél kedvezőbb üzemeltetési költségű haszonjárművet alkotott az új Transittal. Az Amerikában gyártott és forgalmazott, akár V8-as motorral szerelt...
A Magyar Kézilabda-szövetség elnökségének döntése értelmében 2014. március 5-től Bódi Dezső az MKSZ főtitkára, egyben az MKSZ alapszabályának módosításáig az ügyvezető igazgatói jogosítványokat is gyakorolja. Dr. Kersch Ferenc a szövetség főtitkár-helyetteseként, valamint a szakmai és versenybizottság elnökeként dolgozik tovább.
Távozik a Sorsok Háza nemzetközi tanácsadó testületéből Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke. Erről levélben tájékoztatta Schmidt Máriát, a Józsefvárosban épülő új emlékközpont vezetőjét - olvasható a nol.hu-n.
Brüsszel 17 tagállamot vizsgált meg - az ukrán helyzet előhozta azokat a kérdéseket, hogy hogy is áll Magyarország a biztonsági készletekkel - rekordmagasságban a háztartások készpénz- és lekötetlen betétállománya - 11 százalékkal kevesebb fogyasztói kérelem érkezett az MNB-hez - Nézze meg itt >>
Ukrajna összesen 11 milliárd euróhoz juthat hozzá a következő években az Európai Uniótól és a hozzátartozó pénzügyi intézményektől - jelentette be szerdán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Kegyetlen büntetést kap egy iráni férfi, aki egész életére eltorzított egy fiatal lányt. A tettes savat öntött áldozata arcába, most pedig a bíróság úgy döntött, őt is felismerhetetlenné teszik.
Dorog — Méltán kerülhetne be a legjobb bűnözői aranyköpések közé védekezésével J. Zoltán (39), aki pofátlanságával még a sokat látott rendőröket is meg tudta lepni Dorogon.
A régiós devizákkal együtt erősödve a múlt hét végi árfolyamára tért vissza szerdán a forint. A nap során kedvező makrogazdasági adatok láttak napvilágot szerte a régióban, ami az ukrán válság enyhülésének jeleivel együtt kedvező hatással volt a befektetői kockázatvállalási hajlandóságra. Az euró jegyzése a kora reggeli 310,45 forintról 309,73 forintra […]
Az Európai Unió 2014-2020-as költségvetés-tervezetében eredetileg nem kapott helyett a Safer Internet Program (SIP) folytatása. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kurátora, Bánki Erik EP-képviselő indítványának köszönhetően azonban a február 26-án elfogadott, a transzeurópai távközlési hálózatokról szóló jelentés garantálja a gyermekek biztonságos internethasználatáért felelős uniós program…
A rövidebb futamidejű ukrán, dolláralapú állampapírok hozama hevesebben (5-6 egységgel), a hosszabbaké kevésbé intenzíven esett az ukrán pénzügyminiszter azon mai jelzésére, miszerint az...