Noha a Genfi Autószalonon elsősorban a koncepcióké és a szériamodelleké a főszerep, természetesen a gyártók versenyautói sem maradhatnak el. Ennek megfelelően a Porsche standján is díszeleg a versenypálya aszfaltjára éhező gépcsoda, méghozzá a hosszútávú viadalokra készülő 919 Hybrid vonja magára a kósza tekinteteket.
Annak ellenére, hogy a jegybank az előző hónapban tovább vágta az irányadó rátát, a forint euróval szembeni kurzusa februárban viszonylag stabil volt. Bár rövid távon a Portfolio.hu által...
Tízmillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viva Natura World Kft.-re, mert a cég valótlan állításokkal népszerűsítette egyes termékeit.
Marseille — Mamutok uralták a mezőket, a neandervölgyi ősemberek pedig a barlangokat, amikor egy óriásvírus megdermedt a fagyos talajban. Mindez több mint 30 ezer évvel ezelőtt történt a mai Szibéria területén, és az 500 génből álló mikroorganizmus azóta ott szunnyadt. Konzerválta a permafroszt, és valóságos csoda, hogy francia kutatók megtalálták egy talajmintában.
Március 14-én kerül megrendezésre a BOOM Lányok éjszakája, ahol a fergeteges buli mellett az is kiderül, hogy az 50 gyönyörű BOOM lány közül ki lett a nyertes.
Pintér Attila szövetségi kapitány kijelölte a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatát a Finnország elleni felkészülési mérkőzésre. A találkozó 18 órakor kezdődik Győrben.
10 millió forintos bírságot szabott ki a GVH a cégre, mely valótlan hatás-állításokkal népszerűsítette évekig termékeit, többek között a közismert Kombucha gombát....
Szöllősi Istvánné, a Szociáldemokraták országgyűlési-képviselőjelöltje nyilvános tévévitára hívja Kerék-Bárczy Szabolcsot, az Összefogás V. kerületi jelöltjét.
Az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Cesere Prandelli szerint a Barcelona spanyol válogatott játékosa, Andrés Iniesta a világ legjobb játékosa.
A Henkel család 2014. február 24-én tájékoztatta a Henkel AG & Co. KGaA-t a vállalat szavazati joggal rendelkező törzsrészvényeinek mintegy 59 százalékát érintő, a szavazati jogok közös gyakorlására irányuló megállapodás meghosszabbításáról. Az eredetileg először 2016. december 31-i dátummal megszüntethető szerződés határozatlan idejűre módosult, és a most bejelentett módosítás nyomán legkorábban…
Az orosz válogatott Krasznodarban 2–0-ra legyőzte Örményországot. Irán Teheránban Guineát fogadta, az első félidőben kétgólos hátrányba került, végül 2–1-es vereséget szenvedett.
Aláírta az új miniszterek kinevezését Traian Basescu román államfő, miután megállapodott Victor Ponta kormányfővel abban, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével megalakult új kabinet a parlament elé terjeszti megerősítésre politikai programját.
Az Accenture (NYSE: ACN) véglegesítette a budapesti székhelyű evopro csoport ipari és beágyazott szoftverek fejlesztésével, valamint szolgáltatásokkal foglalkozó üzletágainak felvásárlását.
A Magyar Telekom montenegrói leányvállalata, a Crnogorski Telekom A. D. Podgorica közgyűlést tartott, amelyen 17,1 millió euró (mintegy 5,3 milliárd forint) összegű jegyzett tőke leszállításról határozott – közölte a cég a tőzsde honlapján szerdán. A tájékoztatás szerint az elfogadott 17,1 millió euró összegű tőkecsökkentés (141,0 millió euróról 123,9 millió euróra) […]
Nem fellebbez a Magyar Labdarúgó-szövetség mai határozata ellen a Vasas vezetősége. Mint arról beszámoltunk, Görgényi Dávid jogosulatlan szerepeltetése miatt a Ligakupa-nyolcaddöntő első meccsének eredményét (2–0) törölte, és a találkozót 3–0-s gólkülönbséggel a Puskás Akadémia javára igazolta, így utóbbi együttes 6–1-es összesítéssel bejutott a negyeddöntőbe.
A Richter gyengülése húzza le a BUX-ot. A vártnál gyengébb munkaerőpiaci adat nem hozott heves mozgásokat a piacokon, az arany csak pár dollárral drágult. A Richter gyengülése húzza le a BUX-ot, a vállalat jelentős orosz kitettsége a gyenge rubel miatt igen fájó lehet a jövőben. Forrás: GazdaságTV.hu
Eldurvult egy kocsmai vita Békés belvárosában: N. József rokonaival tért vissza a helyszínre, majd a nyílt utcán verték a sértettet. A földön fekvő férfit többször fejbe is rúgták.
A humor nagyágyúja néha képes komolyra venni a figurát. Nacsa Olivér tegnap közösségi oldalán is megemlékezett a már elhunyt, Böröczky József születésnapjáról.
Egyetlen újonc játékos sem szerepel Pintér Attila kezdőcsapatában a magyar labdarúgó-válogatott finnek elleni, 18 órakor kezdődő felkészülési mérkőzésén.
A ma reggeli magyar makroadatok, illetve az összességében kedvezõ külpiaci hangulat hatására ma mérsékelt forinterõsödés mutatkozott, majd a nap hátralévõ részében lényegében nem...
A Suzuki csak tovább duzzasztja a Genfi Autószalonon bemutatkozó apróságok seregét. A franciák a hátsókerekes Renault Twingo, a Peugeot 108 és a Citroën C1 felsorakoztatásával indítanak offenzívát, míg a japánok a Toyota Aygo bemutatásával hívták fel a figyelmet. A Suzuki Celerio csatlakozik az előbbiekhez, s a márkától megszokott értékeket részesíti előnyben.
A nyári világbajnokságra készülő orosz labdarúgó-válogatott hazai pályán kétgólos győzelmet aratott az örmény csapat ellen a szerdai barátságos mérkőzésén.
Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az E.ON Hungária Zrt. tulajdonában álló társaságokban történő részesedésszerzés lehetőségéről. A tranzakció az E.ON Energiaszolgáltató Kft., az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt., az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt., valamint az E.ON Ügyfélszolgálati Kft. vállalatrészeket érintheti - közölte az MVM.
Reménykeltőek egy AIDS ellen védő szer első kísérletei: az új gyógyszer egyetlen injekciója a jövőben akár három hónapig is védhet a fertőzéstől - derült ki amerikai virológusok makákókkal végzett kutatásából.
Egy musicalként megrendezett melegesküvő közvetítésével ünnepli a Channel 4 brit tévécsatorna, hogy Angliában és Walesben is legálissá válik az azonos neműek közötti házasságkötés.
Gyurcsány Ferencnek inkább a konyhában lenne a helye nem a politikában - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének szerdai, szegedi látogatása kapcsán tartott sajtótájékoztatón a Fidesz-KDNP helyi szervezetének sajtóreferense.
A dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaságból szerda délután is több hír érkezett arról, hogy fegyveresek jelzés nélküli egyenruhában fenyegetik az ukrán katonákat.
Felkészülési mérkőzésekből nem lesz hiány a mai napon a labdarúgás terén. A nagycsapatok mérkőzéseinek minden fontos mozzanatát követhetik ezen összeállításunkban, valamint a többi találkozó összefoglalójával is megörvendeztetjük olvasóinkat.
Ukrajna összesen 11 milliárd euróhoz juthat hozzá a következő években az Európai Uniótól és a hozzátartozó pénzügyi intézményektől - jelentette be szerdán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
A hétfői és keddi meglehetősen volatilis kereskedést követően szerdán már viszonylag kiegyensúlyozott kereskedés jellemezte a nemzetközi piacokat. Rendkívüli reakciót még a várttól elmaradó amerikai...